2012: az egerészölyv védelmének éve
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) tavalyi, internetes szavazásán a lakosság az egerészölyvet választotta a 2012-es év madarának - Pécsről is sok szavazat érkezett -, a civil szervezet ezért idén, ennek a ragadozómadárnak a védelmével foglalkozik kiemelten.
Az egerészölyv tavaly óta erre különösen rászorul, hiszen „túlszaporodására” és vadgazdálkodási „károkozásra” hivatkozva vadászhatóvá kívánják tenni más védett fajokkal együtt. Bár számos tudományos vizsgálat eddig is cáfolta a fenti állításokat, most az MME célzott kutatásokba kezd partnereivel, hogy a faj állományviszonyait, táplálkozási szokásait és az apróvadakra gyakorolt hatásának valódi mértékét tisztázza.
A vadászhatóvá tétel mellett a középfeszültségű elektromos oszlopokon elszenvedett áramütés, illetve a közelmúltban elharapódzott mérgezési hullám is komoly veszélyt jelent az egerészölyvre. Az elmúlt években mintegy 800 áramütött és 300 mérgezett ölyv került elő, az áldozatok száma azonban ennek többszöröse. Hazánkban 1933 óta élvez lelövési tilalmat, 1954 óta törvény által védett, természetvédelmi értéke példányonként 10 ezer Ft.
Az egerészölyv a leggyakoribb ragadozómadarunk, sík- és hegyvidéken egyaránt előfordul. Ez nem mindig volt így, a múlt században az intenzív ragadozóüldözés és a fészkelésre alkalmas fák hiánya miatt az Alföld nagy részéről eltűnt és szinte kizárólag csak a hegy- és dombvidéki erdős területeken költött. A ragadozómadár-pusztítás tiltásának hatására és a II. világháborút követő fásítások eredményeképpen az elmúlt 20-30 év során visszafoglalta korábbi élőhelyeit és ma már az alföldi fasorokban és facsoportokban is jelentős számban fészkel. Legjobb élőhelyei azonban továbbra is azok a természetközeli mozaikos területek maradtak, ahol nyílt gyepek, szántók és zártabb erdők is megtalálhatóak egymás szomszédságában.
Az egerészölyv néhány tízezer példányra tehető hazai állománya állandó, amely télen feldúsul a hozzánk északról érkező példányoknak köszönhetően. Ezt számos gyűrűzött egyed megkerülése is bizonyítja.
Nevét arról kapta, hogy fő táplálékát a kisemlősök jelentik, azonban legfontosabb zsákmánya hazánkban nem egy egérfaj, hanem a mezei pocok. Fészkét szinte kizárólag fákra, általában a lombkorona középső részébe építi. A rendelkezésre álló fák méretétől és ágszerkezetétől függően a fészek föld feletti magassága akár 3 és 25 méter között is változhat. Fészekalja leggyakrabban 2-3, ritkán 1 vagy 4 tojásból áll, amelyeket általában március végén - április elején rak le. Az átlagosan 35 napig tartó kotlásban mindkét szülő részt vesz, de a tojó lényegesen több időt tölt a fészken. A fiókák júniusban hagyják el a fészket, de ezt követően még több hétig a szülőkkel maradnak.
Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
hírek innen, onnan
Brutális tragédia az M1-esen, sokan meghaltak, Magyar Péter is megszólalt
Két baleset is történt péntek reggel az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán Győr közelében, nyolcan meghaltak - közölte a...
Véget ér egy korszak a személyi igazolványoknál
A Belügyminisztérium arra hívta fel az állampolgárok figyelmét, hogy az európai uniós szabályozással összhangban, augusztus 3-án...
Hevér Gábor is megszólalt Alföldi Róbert ügyében: ezt gondolja a rendezőről
Nem csitulnak a kedélyek a magyar színházi életben, ahol Eszenyi Enikő után Alföldi Róbert is a kritikák kereszttüzébe került. A...
Az Integritás Hatóság elnöke az elmozdításáról: „Magamtól nem állok fel”
Biró Ferenc szerint ha korábban kiállt volna a nyilvánosság elé, odaraktak volna valakit helyette, aki elbábozza, hogy minden rendben.
Magyar Péter a kormány nevében részvétét fejezte ki az M1-es autópályán elhunytak családjainak
A Győr közelében hajnalban történt balesetben nyolc külföldi állampolgár vesztette életét.
Moldáv kisbusz és kamionos balesetezett az M1-esen, nyolc felnőtt férfi halt meg
Moldáv rendszámú járművek szenvedtek tragikus kimenetelű balesetet szenvedett péntek hajnalban az M1
30 év börtönre ítélték a volt dél-koreai elnököt
Korábban már életfogytiglani és öt éves börtönbüntetésre is ítélték.
Dél-Koreában 30 év börtönre ítélték a volt elnököt
Hosszú a volt dél-koreai államfő bűnlajstroma.
Életbe lépett az uniós migrációs paktum, itthon megy a politikai csörte
Mától teljes körűen alkalmazandó az Európai Unió új migrációs és menekültügyi paktuma, amelyről éles vita alakult ki a...
Széles körű átvilágítást rendelt el Kapitány István, az EXIM is érintett
Átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél - közölte a gazdasági és energetikai...
Ettől a pénteki szokástól sokan híznak hasra – Mutatjuk, mit csinálj helyette
A zsigeri zsír növeli több krónikus betegség kockázatát, a dietetikusok szerint egy egyszerű pénteki szokás azonban segíthet csökkenteni.
Feledékenység ellen: ez a japán módszer segít elkerülni a hibákat
Ha valaha is azon tűnődött, miután bezárta a bejárati ajtót, hogy vajon lekapcsolta-e a villanyt, vagy kihúzta-e a vasalót a...
Sport
Kínos pillanatokkal indult, bocsánatkéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése
Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.
Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC
Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.
Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti
A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.
Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon
A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.
Hiába nyert a válogatott Kazahsztán ellen, Marco Rossi távozását követelik, kőkemény kritikát kapott a csapat
A mutatott játék képe alapján hozták meg a kegyetlen ítéletet.
Feláldozza egy világsztárját a Liverpool FC Yan Diomande megszerzéséért
Nagyon kell a lipcsei tini.
Real Madrid: megvan a harmadik sztárigazolás Konaté és Dumfries után
José Mourinho mosolyoghat.
Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén
Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.
Szakmai és anyagi okok miatt nem vállalja a Bajnokok Ligája-szereplést a Debrecen
Maradhat az Európa-liga.
Elkezdődött a futball-vb, itt megnézheted a nyitóünnepség legjobb pillanatait
Általában látványos megnyitóval indulnak a világbajnokságok, a mostani sem volt másképp.
Madridba adja el a vb-n szereplő sztárját a Paris Saint-Germain
35 millió euró az ár.
Meghozta gyümölcsét a fölényes futball, Dél-Korea fordítani tudott a csehek ellen a világbajnokságon
Pont nélkül kezdett a húsz év után visszatérő európai nemzet.
Bulvár
Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.
Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér
Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.
Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását
A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.
Egységes eltiltás jön a jogosítványoknál: több ponton módosul a vezetői engedély az EU döntése értelmében
Többféle változással kell számolnunk a jövőben a vezetői engedélyeket illetően. Mutatjuk, miként alakul a gyakorlatban.
Így térhet vissza Orbán Viktor?
Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.
Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a Tisza-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött
Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.
„Mégiscsak egy emberölésről van szó, bassza meg, miért kell egy gyilkost kérdésekkel segíteni?” – tomboltak az indulatok a tárgyaláson
„Elvette a fiam életét, aki egy csupaszív ember volt. Nem volt joga hozzá, és így már nincs joga az élethez sem” – mondta lapunknak az áldozat édesanyja. Megkezdődött annak a férfinak a pere, aki 2024 őszén k
444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét
Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető c
A rákkal küzdő Rubint Réka betegségéről rossz hírek érkeztek: áttéteket vizsgálnak az orvosok
Rubint Réka elmondta, jelenleg a máját vizsgálják annak érdekében, hogy megbizonyosodjanak arról, nem alakult ki ott áttét.
Bejelentést tett a Tisza szabolcsi képviselője, Hankóék 400 milliót lapátoltak ki csak egy megyében fideszes egyesületeknek
Jutott fideszes képviselőknek és a politikusok családtagjainak is.
A kommentelő feltette a nagy kérdést: „Tóth Gabi eltűnne, ha nem foglalkozna vele többet a sajtó?”
Érdekes kérdést vetett fel az egyik kommentelő Tóth Gabival kapcsolatban, ami a média szerepét is körbejárja.
Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél
Előbb egy kamionos, majd egy kisbusz hét utasa vesztette életét. Ketten megsérültek.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


