Ezt olvasta már?


20 méter magasban drótkötélen a cirkuszok világnapján!

A nemrégiben Arany Bohóc-díjjal méltatott Magyar Nemzeti Cirkusz extrém produkciókkal ünnepli meg április 21-én a cirkuszok világnapját. 20 méter magasan a sátor felett kifeszített drótkötélen, kibiztosítás nélkül mutatnak be produkciókat.

A világnapot 2007 óta ünneplik meg április harmadik szombatján, 2010-ig csak Európában tartották meg, ezt követően világszerte megemlékeznek róla. A Magyar Nemzeti Cirkusz is minden évben csatlakozik a kezdeményezéshez. Debreceni rendezvényükön a közönség a kulisszák mögé is bepillantást nyer. Ezúttal nem csak a két óra szereplést és csillogást láthatjuk, hanem a produkciókban rejlő hosszú felkészülést és kemény munkát is. A program keretei között a vendégművészek próbái is nyilvánosak lesznek. Ifj. Richter József segítségével a lovon állást is kilehet próbálni, ahogyan a többszörös Arany díjas Richter csoport csinálja, de aki szelídebb élményre vágyik zsiráfokat etethet. Ezen felül jó idő esetén lehet majd állatot simogatni, cirkuszi eszközöket kipróbálni, közös fotókat készíteni, és dedikáltatni a világ legjobb artistáival. Lesznek elefántok, oroszlánok, póni lovak, tevék, zsiráfok és még sok egzotikus állat...

Csak ezen a napon extra világszámokkal várják a nagyérdeműt. 20 méter magasan kibiztosítás nélkül fogják az életüket kockáztatni kolumbiai artistaművészeik, a világhírű Gerling csoport. A sátor tetején kifeszített drótkötélen vakmerő produkciókat mutatnak majd be a látogatóknak, illetve Super Silva Jr., az igazi pókember Brazíliából is látható lesz a kupola tetején. Mindemellett ifj. René Casselly bemutatja világszámát, amelyet nemrégiben az angol Daily Mail is méltatott. A fiatal artista elefánthátról szaltózva talál be kosárlabdával a hálóba…

Cirkuszok világnapja a Magyar Nemzeti Cirkusszal

2018. április 21., szombat 11 órától

Helyszín:

Debrecenben, a Balmazújvárosi úton lévő volt Baumax parkolójánál felállított óriássátorban

Belépés:

1 db idei műsorfüzet felmutatása / fő

A műsorfüzetet a Cassánál 500 Ft-ért lehet megvásárolni, melyben 1-1 leírást találtok a cirkuszunkról, és az idei műsorunk világhírű fellépőiről, s a hátulján még aláírás gyűjtésére is hagytunk helyet!







0
0
0

hírek innen, onnan

Kiírta a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia...

A fenékküszöbnek köszönhetően működik a paksi atomerőmű

Jelenleg minden idők legalacsonyabb dunai vízállását mérik Pakson, de a fenékküszöbnek köszönhetően működik a paksi atomerőmű -...

Magyar Péter Macron érkezéséről és a legfőbb ügyész jelöltjéről is beszélt

Emmanuel Macron francia elnök Magyarországra látogat az október 23-i ünnepségek alkalmából – mondta Magyar Péter a Partizánnak adott...

Lemondott az energetikai államtitkár

Személyes okokra hivatkozott a tárca által kiadott szűkszavú közlemény szerint.

Magyar Péter: Emmanuel Macron itt lesz az október 23-i ünnepségen

A miniszterelnök elképesztőnek nevezte, amit a „Mészáros Lőrinc-frakció”, vagyis a Fidesz és a KDNP tett kedden a parlamentben.

Magyar Péter új gyermekvédelmi törvényt ígért

Magyar Péter miniszterelnök szerint a Tisza még nem döntött arról, hogy támogatja-e az új legfőbbügyész-jelöltet, de a Polt Péter...

Most Cékla az ügyeletes cuki a fővárosi állatkertben

Keddtől a Fővárosi Állat- és Növénykert India-házában látható Cékla, a csaknem öt hónapos vöröspanda-kölyök. A Budapesten...

Továbbra is pont nélkül áll az újonc Venezia, ami az edző állásába került.

Az Atalanta elleni vereség után fogyott el a vezetőség türelme!

Lezárult a jogállamisági eljárás, felszabadult 4,2 milliárd euró uniós forrás, visszatér az Erasmus+ és a Horizont Európa

Több mint 1500 milliárd forintnyi EU-forrás vált elérhetővé azzal, hogy az Európai Unió Tanácsa elfogadta a Bizottság javaslatát a...

Beszólt Kapitány István távozó államtitkárának a tiszás Tárkányi Zsolt

Tárkányi a frissített Facebook-posztban azt írta, élesítés után percekkel tudta meg, hogy Tótth András lemondott.

0

Sport

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

0
0

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni

A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.

17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen

A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó

Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.

0