Ezt olvasta már?


3420… 3762… 4060 – évről évre több új hallgató Győrben

Évek óta tartja stabil növekedési dinamizmusát a Széchenyi István Egyetem a felvett hallgatók számát tekintve.

Míg 2017-ben 3420, tavaly már 3762, idén szeptembertől pedig 4060 elsőéves hallgató kezdheti meg a tanulmányait a győri és mosonmagyaróvári campusokon. Az országos átlag csaknem háromszorosa a növekedés rátája Győrben. Dr. Kovács Zsolt főigazgatóval néztük át az impozáns felvételi adatokat.

 

„A felvételi és a bent lévő hallgatói létszámadatok alapján kijelenthetjük, hogy kapacitásai határain működik a Széchenyi-egyetem. Ez azt jelenti, hogy teljes mértékben fel tudjuk tölteni az összes meghirdetett helyünket, és jó pár olyan szakunk van, ahová nem tudtunk felvenni mindenkit. Nemcsak az elsőévesek száma nő, hanem a hozott átlagpontszám is jelentősen emelkedett. Jól felkészült hallgatók érkeznek ősszel a Széchenyi István Egyetemre, miközben a kiváló oktatói munkát is visszaigazolja a munkaerőpiac” – foglalta össze a felvételi eredményeket Dr. Kovács Zsolt főigazgató.

 

A széchenyis brand évről évre több felvételizőt vonz tehát a győri egyetem képzéseire. Sokféle mutató létezik, de a diákok nézőpontjából biztosan az a legfontosabb, hogy a megszerezhető diploma mit ér a munkaerőpiacon. A cégek, intézmények keresik az itt végzetteket, és a legtöbben még az egyetemi évek alatt, a szakmájukban találnak is jól fizető munkahelyet. A felvettek száma nemcsak a hazai diákság körében nőtt. A nemzetközi hallgatók létszáma is emelkedik az utóbbi tanévekben, ugyanígy a duális képzésekben is többen, többféle cégnél kezdhetik meg szeptembertől tanulmányaikat.

 

„A növekvő hallgatói létszám hátterében ott van a kiváló oktatói munka, a vonzó kollégiumi szolgáltatás, a megújult infrastruktúra, a Közép-Európában egyedülálló laborháttér, a szakok megújulását is magával hozó, elismert hazai és külföldi professzorokat idevonzó angol nyelvű képzések, és a térség vonzereje természetesen. Győr maga is rendkívül népszerűvé vált a nagyvárosok között. A fejlesztéseket követően teljesen megújult, és kiemelt célpontja lett a diákoknak, a később itt letelepedni kívánó fiataloknak is. Egyetemünket nagyon élénk és aktív kapcsolat fűzi a térség gazdasági és társadalmi szereplőihez, elsősorban az Audi Hungaria Zrt-hez az oktatási és kutatási területeken egyaránt” – sorolja az indokokat a főigazgató, hogy miért is választják évről évre egyre többen a Széchenyi István Egyetemet.

 

Ha sorra vesszük a kilenc kart, ki kell emelni, hogy a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Karon önmagában több mint ezer új elsőéves hallgató kezdheti meg szeptemberben a tanulmányait. Továbbra is nagyon népszerű a gépész- és a villamosmérnök képzés, ezzel együtt jelentősen nőtt a mérnökinformatikus alapképzésre felvettek száma. A Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karon az átlagpontszám is emelkedett, többek kezdhetik meg tanulmányaikat államilag finanszírozott helyeken, és új szakként indul a turizmus menedzsment mesterképzés. Az Audi Hungaria Járműmérnöki Karon nőtt az érdeklődés a környezetmérnök szak iránt, és angol nyelven is indul logisztikai mérnök alapképzés. A járműmérnök szak közben továbbra is húzóerőt jelent. Az Építész-, Építő és Közlekedésmérnöki Karon az építőipar szárnyalása nemcsak a karra jelentkező hallgatók számában, hanem az emelkedő ponthatárokban is jól érzékelhető, legerőteljesebben az infrastruktúra-építő mesterszakon, illetve a szerkezet-építő mesterszakon és az építőmérnöki alapszakon.

 

A Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karon az összlétszámmal együtt erősödött a jogász nappali képzés, valamint a munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási szak is nappali és levelező képzésben egyaránt. Az Apáczai Csere János Karon új szakként indul a közösségszervezés, a gyógypedagógia változatlanul nagyon népszerű, a tanitóképzés pedig erősödött. A Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karon az összlétszám emelkedett, és angol nyelven is indul képzés élelmiszermérnök alapszakon. Változatlanul nagyon népszerű a mezőgazdasági vízgazdálkodási mérnöki mesterszak. Az Egészség- és Sporttudományi Karon a sport- és rekreációszervezés alapszakon nőtt a felvettek száma, és továbbra is nagyon keresett a levelező tagozatos ápolóképzés. A Művészeti Karon az új szakok (karmester, gordonka) sok új hallgatót vonzottak, és erősödött a mesterképzés aránya.

Dr. Kovács Zsolt: „Nemcsak az elsőévesek száma nő, hanem a hozott átlagpontszám is jelentősen emelkedett.”

„A belváros közelsége, a világszínvonalú hallgatói versenycsapatok, a sportolási lehetőségek, a mindent egy helyen biztosító, korszerű campus, és a magas színvonalú kollégiumi ellátás teljessé teszi az egyetemi éveket a Széchenyi István Egyetemen” – hangsúlyozza Dr. Kovács Zsolt főigazgató, hozzátéve, hogy a kiváló oktatóknak köszönhetően a képzés színvonala is folyamatosan nő. „Az egyetem együtt változik a digitális- és a társadalmi fejlődéssel. Nemcsak a tanulni vágyóknak biztosítja élethosszon át a tovább- és átképzési lehetőségeket. Vonzó életpályamodellt állít fel az oktatók, kutatók számára is. Az ipari-vállalati-társadalmi kapcsolatok, a gazdasági együttműködések, a folyamatos fejlesztések pedig a hosszútávú stratégiai célkitűzések mentén elvezetnek a vállalkozói egyetemmé váláshoz, azzal együtt pedig a még hatékonyabb tehetséggondozáshoz” – hangsúlyozza a főigazgató.

„A mintatantervi reform végigvitele segített csökkenteni közben az oktatók leterheltségét. Több idejük marad így a tehetséges hallgatók felkarolására a hazai és a nemzetközi diákok körében egyaránt. Hiszen a felvettek száma nemcsak az itthoni fiatalok körében növekedett. Velük együtt több külföldi hallgató kezdheti meg tanulmányait a QS Rankings világtérképére is felkerült, nemzetközivé váló Széchenyi István Egyetemen” – világít rá Dr. Kovács Zsolt.

 

 

 

 

forrás: gyorplusz.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Bizsergető nosztalgiával, csodás testekkel és perzselő nyárral kényeztet az új Baywatch első előzetese

Visszatérnek a piros fürdőruhák, a homokban lassított felvételen rohanó bombázók és szívtiprók és az életveszélyes helyzetek,...

Sportosabb lett a Lexus két szabadidőjárműve

Az eredetileg 1998-ban bevezetett Lexus RX számos világelsőséget tudhat magáénak. Miután megalkotta a prémium-szabadidőjármű fogalmát,...

Szöul nem fogadja el Kijev álláspontját

Dél-Korea folytatja arra irányuló erőfeszítését, hogy rendezze diplomáciai vitáját Ukrajnával, miközben továbbra is bocsánatkérést...

Valaki mocskosul gazdag lett: elvitték a 43,7 milliárd forintos főnyereményt az Eurojackpoton

Megvannak az Eurojackpot legújabb nyerőszámai. A szabályok szerint a játékosoknak öt számot kell eltalálniuk az 1–50 közötti...

Hatalmasat bukhat, akinek ilyen lakása van Magyarországon: egyre nagyobbak az alkuk

Lassult az ingatlanpiac a tavalyi kiugró kereslethez képest, a vevők pedig egyre megfontoltabban választanak, illetve határozottabban...

Lemondott Tótth András energetikai államtitkár

Személyes okokra hivatkozva lemondott a tisztségéről Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium energetikai államtitkára. A...

Kinevezték a MEKH új elnökét

Losonczy Gézát nevezték ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) új elnökének október 16-i hatállyal,...

Bordó, szilva, mélylila: íme Katalin hercegné új kedvenc őszi palettája

Úgy tűnik, a bogyós árnyalatok idén ősszel végleg beköltöztek Katalin hercegné ruhatárába.

Megműtötték a pápát, kiderült, milyen állapotban van most

A Gemelli klinikán elvégzett beavatkozás a tervek szerint sikerült, így az egyházfő már a kórtermében lábadozik. A Szentszék több...

Iskolai késelések sokkolták Lengyelországot

Múlt héten három, egymástól független támadás során diákok sebesítettek meg diákokat, tanárokat, egy gondnok belehalt sérüléseibe....

0

Sport

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

0
0

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni

A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.

17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen

A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó

Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.

0