Ezt olvasta már?


600 ezres fizetés külföldön, várják a családokat is

Rengeteg magyar dolgozik külföldön, számuk továbbra sem csökken. Nem is csoda, hiszen a nyugati bérekkel a magyar munkaadók még mindig nem tudnak versenyre kelni. Aki eddig még nem indult útnak, azt jó eséllyel a családja tartotta vissza: ma már azonban az sem akadály, hiszen a munkaközvetítők ma már páros állásajánlatokkal várják a hezitálókat. Összegyűjtöttük a legjobban fizető külföldi lehetőségeket.

 

 

A külföldi munkavállalás a dinamikusan emelkedő magyar bérek közepette sem veszített népszerűségéből: 2018 szeptembere és novembere között több mint 100 ezer fölé emelkedett a rövid ideje (legfeljebb 12 hónap) külföldön dolgozó magyarok száma - számol be a Portfolio. Tavalyi adat, hogy mintegy 339 ezer magyar ember dolgozott külföldön 2017-ben.

 

Nem is csoda, hiszen külföldön még mindig az itthoni bérek sokszorosát lehet megkeresni. Nemrég számoltunk be arról például, hogy hentesként akár havi 800 ezer forintot is megkereshet egy magyar szakember Németországban.

 

Sokakat azonban visszatart a távolság, a szeretteik hiánya. Így is rengeteg szétszakított család él Magyarországon, hiszen sok esetben az egyik kereső az, aki bevállalja, hogy több ezer kilométerre vállal munkát. A legtöbb foglalkoztató tudja és látja ezt a dilemmát, és ma már pároknak is kínálnak munkalehetőségeket. Az egyik ausztriai állásajánlatokat kínáló oldal, a Tiroli.hu így győzködi az olvasóit:

Ausztriai munka pároknak, mert párban szép az élet Ausztriában is

 

A még bizonytalanokat igyekeznek meggyőzni arról, hogy párban vágjanak neki az ismeretlennek, hiszen úgy lényegesen könnyebb: "Mindenkinek jól esik, ha van, akire számíthat, akihez tanácsért, vagy akár csak egy bíztató mosolyért fordulhat.Már maga a tudat megnyugtató, hogy megoszthatod a gondolataidat, örömödet, és ne adj Isten bánatodat egy ismerős arccal. Álláskeresőink szinte kivétel nélkül megkeresnek minket a nagy kérdéssel:

Vajon párban is el tudnánk helyezkedni Ausztriában? Büszkén jelenti a Tiroli csapata, hogy ennek semmi akadálya, hiszen közölünk is volt már erre példa korábban. Nem lehetetlen ez a formáció, hiába is állítják ezt mások. Több mint 225 párnak segítettünk elhelyezkedni Ausztriában illetve Dél-Tirolban, és ez a szám szezonról szezonra csak nő. Ausztriában a legkeresettebb páros pozíció: konyhai kisegítő - szobalány" - olvasható a Tiroli Álláskereső oldalán.

 

Szintén párokat is keresnek a regensburgi BMW-raktárba, nettó 1200 eurós (380 ezer forintos) fizetésért. A csomagolói álláshoz a hirdetés szerint elegendő a "tőmondatos kommunikáció" németül, a szállást a munkáltató intézi, havi nagyjából 300 euróért (95 ezer forint) - ha ketten dolgoztok, simán ki lehet gazdálkodni. Ráadásul házasoknak családosoknak még 150 eurót (kb. 47 ezer forintot) rá is dobnak a fizetésére, illetve gyerekek után is jár a német családi pótlék.

Lehetőségek tárháza

 

A Gronau-Epe nevű ajtó- és ablakkeret gyártó is várja a magyar párokat összeszerelői, könnyű fizikai munkára. Ide is csak minimális német nyelvtudás kell - de ezt a páros mindkét tagjától elvárják -, a fizetés pedig átszámolva 425 ezer forint. Fontos, hogy az üzemen belül ugyan más munkakörökben is dolgozhatnak a párok, de a munkáltató igyekszik egy beosztásba tenni őket. Kiemelik, hogy a kiutazás önköltséges, az első hónapra pedig nagyjából 100 ezer forintnyi indulótőke kell.

 

Westenholzba, élelmiszeripari üzembe is mehetnek dolgozni a magyar párok: itt nagyjából 1800-2400 euró (572 ezer - 763 ezer forint) a munkabér, és a párok ebben az esetben is jogosultak a német családi pótlékra. Hétfőtől péntekig kell dolgozni, napi 10 órát kétszer fél óra szünettel. Szállást ebben az esetben is tud intézni a munkáltató.

 

Munkabér megjelölése nélkül keresnek magyar párokat (akár háziállattal is) svájci, osztrák hotelekbe, többféle munkakörbe. Szakács, felszolgáló, konyhai kisegítő, mosogató, szobalány/fiú, masszőr, házmester, pultos - mindenki megtalálhatja a neki való feladatot. Annyit tudni, hogy a szállást és az étkezést a munkáltató állja.

Angliába, Írországba is keresnek

 

Angliába is várják a magyarokat házvezető, gyerekfelügyelő, lovasgondozó és kertész munkakörökbe. Bért itt sem jelöltek meg, de elvárják a minimális munkatapasztalatot, illetve azt, hogy a pár egyik tagja legalább beszéljen minimálisan angolul.

 

A dublini reptér autókölcsönzőjébe pedig összesen hat főt keresnek, autókat kell karbantartani, lemosni. Az órabér 2700 forintról indul, a heti 40 óra feletti munkaidőért pedig 125 százalékos bért fizetnek - a fizut hetente utalják. A szállást ugyanakkor a dolgozónak kell rendeznie, ez 70 euró per főtől indul. Legalább a pár egyik tagjának kell tudnia angolul, hogy tudjon tolmácsolni az esetleg a nyelvet kevésbé ismerő magyar kollégáknak.

pénzcentrum







0
0
0

hírek innen, onnan

Megérkeztek a legfrissebb adatok a magyar gyerekek mentális egészségéről

Az október 10-i Mentális Egészség Világnapja idén is jó alkalom arra, hogy átgondoljuk, hogy vannak valójában a magyar gyerekek és...

Sallai Roland a kispadról nézte csapata vezetését, aztán a Barcelona percek alatt fordított és elhúzott.

Megtorpant a török lendület az érvénytelenített találat után A Galatasaray bátor letámadással kezdte a találkozót,...

Ha csekken fizeted az áram számlát, tudnod kell erről a változásról

Megérkezik a villanyszámla, előkerül a csekk, aztán irány a posta – sok háztartásban ma is így rendezik az áram díját. Az elmúlt...

Hiába kért rá nyolc év börtönt az ügyészség, Völner Pál fegyelmi ügyében váratlan lépésre szánta el magát a kamara

Elévülés miatt lezárt előzetes vizsgálat a Budapesti Ügyvédi Kamaránál A Budapesti Ügyvédi Kamara fegyelmi biztosa...

A novemberi nyugdíjat már így utalják

Van, aki a bankszámláját figyeli, más a postás érkezéséhez igazítja a bevásárlást. A nyugdíj kifizetésének módja a mindennapi...

A látáskutatás legnagyobb díját kapta meg a Semmelweis Egyetemmel is együttműködő dr. Roska Botond

A látás helyreállítását célzó optogenetikai terápia fejlesztésében elért eredményeiért vehette át az António Champalimaud Vision...

Aston Martin V12: a világ legerősebb sorozatgyártású orrmotoros autója

A mindössze 150 példányban készülő különleges modell a teljesítményt, a motorsport autóépítési filozófiáját és a digitális...

Magyar Péter megszólalt Baka András új jelöltjéről, a gyermekvédelmi törvényről és a fóliázásról

A miniszterelnök szerint a Fidesz és a Mi Hazánk olyat tett, amire nincs bocsánat.

Németh Balázs szerint Magyar Péter magához rendelte a házelnököt, Forsthoffer Ágnes kiakadt

Forsthoffer hosszú posztban reagált az ellenzéki képviselő róla szóló videójára.

Jön az ősz leglátványosabb csillaghullása, óránként akár 15 hullócsillagot is láthatunk

Október 21-ről 22-re virradó éjszaka tetőzik az év egyik leggyorsabb hullócsillagait produkáló meteorraja, az Orionida.

BL-kedd: Sallai visszatért a Barca ellen, a Bayern botlásánál csak az Interé volt nagyobb - eredmények

Willi Orbán (RB Leipzig) kezdőként, Sallai Roland (Galatasaray) csereként kapott helyet csapatában a keddi BL-ben, míg Gulácsi Péter - aki...

0

Sport

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

0
0

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen

A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni

A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.

Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó

Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.

0