A Sopron Basket is beadta szándéknyilatkozatát az Euroliga részvételre
Javában zajlanak az Euroliga 2018/2019-es kiírásának előkészületei. A kluboknak ezekben a hetekben kell beadniuk szándéknyilatkozataikat a sorozatban való részvételre.
Az elmúlt évadban emlékezetes meneteléssel Euroliga döntőt vívó magyar bajnok Sopron Basket a hivatalos honlapján adta hírül, hogy beadta szándéknyilatkozatát az Euroliga indulásra. Korábban már arról is beszámolhattunk, hogy a bajnoki ezüstérmes KSC Szekszárd is megtette ugyanezt és a tolnaiaknak várhatóan ismét selejtezniük kell.
Az Euroliga jövő évi kiírásának mezőnye még formálódik, végleges csapatlista a sorsolást közvetlenül megelőző időszakra várható. A sorsolást július 5-én, csütörtökön Münchenben rendezik.
A versenynaptár tervezete szerint az első fordulóra a Világbajnokság miatt az elmúlt évadhoz képest valamivel később október 24-én kerül sor, míg a menetrend az alapszakasz zárását február 20-ra teszi. Sűrű lesz a következő évad, hiszen júniusban már jön az Európa-bajnokság.
Március 5-án kezdődik a rájátszás. Visszatér a negyeddöntők során a kedd-péntek-szerda ritmus, így legkésőbb március 13-ra kialakul a 2019-es Euroliga Final4 mezőnye. A négyes döntőt a FIBA munkatársai az április 12-14-i hétvégére ütemezték. A tervek szerint az Euroliga főtábláját 16 csapat alkotja, melyek a korábbi évekhez hasonlóan két csoportba osztva küzdenek.
forrás: wbasket.hu
hírek innen, onnan
Ezért tér vissza minden nyáron Ibizára a Madridtól elbúcsúzott sztárfutballista
A spanyol futballista több mint 50 stranddal rendelkező Ibizán pihen családjával a Real Madrid utáni időszakban.
Könnygáz és kordonbontás a szerb diákok tüntetésén – Galéria
A szerb főváros egyik legfontosabb csomópontján, a Slavija téren szombaton több tízezren gyűltek össze előrehozott választásokat és...
Nagyon fáj valami Orbán Viktor kormányának, a tagjai nyílt levélben árulózzák Orbán Anitát
E szerint Orbán Anita „belülről” láthatta, hogy az Orbán-kormány vezetői hűek maradtak a kormánytisztviselői esküjükhöz.
Úgy kellett mindent kiharcolni maguknak – élet Budapest peremén
Budapest peremvidékein sokan élnek a hiányos infrastruktúra mellett az egyszerre épülő és pusztuló környezetben. Így néz ki Budapestnek...
Tragédia Csepelen: felszállás közben hunyt el egy utas a buszon
Sajnálatos eset történt Budapesten egy menetrend szerint közlekedő autóbuszon. Az utast egy tinédzser fiú próbálta megmenteni, de nem...
Elindult egy szuper tanker a Hormuzi-szoroson át
Fontos jelzést kapott az olajpiac vasárnap, miután egy iraki nyersolajat szállító szuper tanker sikeresen elhagyta a Perzsa-öblöt és...
Apja meggyilkolásával gyanúsítják a Mango-alapító fiát, egymillió euró az óvadék
Egy katalán bíróság hivatalosan is gyanúsítottként nevezte meg Jonathan Andicot apja halálának ügyében. A nyomozók szerint a férfi...
Barcelonából már elhajtanák a turistákat – betelt a pohár, vége a dalnak
Fenntartható turizmusért felelős biztost neveztek ki Barcelonában, hogy megreformálják a várost és azt, mennyien látogathatják. Sőt, azt...
Hiába a rengeteg jelentkező, egyre nehezebb diákmunkást találni
A vállalatoknak legkésőbb egy hónappal a tervezett kezdés előtt aktivizálniuk kell magukat, ha minőségi és tapasztalt diák...
Világsztárok, akik leszerepeltek apaként: Anthony Hopkins azt sem tudja, vannak-e unokái
A filmekben és a vörös szőnyegen zseniálisak lehetnek ezek a sztárok, de apaként bizony többen megbuktak már. Anthony Hopkins, Tom Cruise...
Atomhatalom intette Lukasenkát
Emmanuel Macron francia elnök vasárnap telefonon egyeztetett Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökkel, ennek során felszólította hivatali...
A legendás 7-es
Igazi show-val nyitott öt éve a Caterham új tulajdonosa: a márka a világ legmagasabb autókereskedésének teraszán, a 137 méter magas...
Sport
Hiába kerültek közelebb a bajnoki címhez, botrányról beszélnek a Ferencvárosnál
A zöld-fehérek vezetőedzője a győzelem ellenére nem volt elégedett.
Eldőlt a magyar válogatott sorsa, pedig ma nem is játszott
Hétfőn az Egyesült Államok lesz a mieink ellenfele a világbajnokságon.
Ezért szakadt félbe a Német Kupa döntője, hóhért kiáltottak Berlinben
A labdarúgó Német Kupa döntőjében szombaton este a berlini Olimpiai stadionban a Bayern München és a Stuttgart csapott össze.
Milák Kristóf megdöntötte a csúcsot Monacóban, Cseh László rekordja nem volt veszélyben
Olimpiai bajnokunk duplázott, de más magyar úszók sikereinek is örülhetünk.
BL- és EL-selejtezők: Megvannak az ETO és a Fradi lehetséges ellenfelei
A 2026/27-es európai kupaidényben az ETO a BL-selejtezőben nem kiemeltként akár - papíron - erősebb bajnokcsapatokkal találkozhat, míg a Ferencváros EL-ben kiemeltként indul.
Rossi újra felfedezett embere ritkán látható góllal bizonyított
A középpályás három év kihagyás után térhet vissza a nemzeti csapat keretébe.
Könnyek között búcsúzott a Real Madrid legendája, aki egy dolgot külön kiemelt
A játékos 23 évet töltött a madridiaknál, ezalatt hat Bajnokok Ligáját és összesen 27 trófeát nyert.
Szalah elsírta magát a búcsú közben – Szoboszlai milyen díjat kapott? + videó
A Liverpool utolsó Premier League-mérkőzése után érzelmes búcsúban részesült Mohamed Szalah és Andy Roberton is.
Kubatov Gáborék felvehették a kapcsolatot Magyar Péterrel a Ferencváros jövőjét illetően
Egyre több pletyka szól arról, hogy a Népligetben akár külföldi tőkét is bevonnának a költségvetés fenntartása érdekében.
Bereczki Zoltánnak is elállt a lélegzete attól, amit az Arénában látott
Igen ingergazdag koncertnek lehettünk szemtanúi szombat este.
Gulácsiék 19 éves csapattársa lehet a Liverpool nagy dobása az átigazolási piacon
Megvan, hogy kivel pótolná a távozó Mo Szalahot a Liverpool.
Megvédte Hajnalt a Fradi 3-szoros magyar bajnoka: "Igazán nagy hiba lenne, ha..."
Hrutka János határozottan kiállt Hajnal Tamás mellett, és hangsúlyozta: komoly tévedés lenne megkérdőjelezni a klubnál végzett munkáját.
Bulvár
Németh Balázs a Balatonnál keveredett balhéba, majdnem megverték a Fidesz egyik fő emberét
Kamerára vették ahogy Németh Balázs ismét politizál, nagyon rossz vége lett.
Drámai helyzet a Velencei-tónál, kiderült, kik okozzák valójában a tó vesztét
Már idén nyáron kiszáradhat a Velencei-tó? Kongatja a vészharangot a Zöld Gerilla Mozgalom.
Most kaptuk: elszabadult a pokol a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, minden a szirénáktól hangos
Szörnyű baleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető úton.
Castingon pucérra vetkőztették a sztárt, majd olyat tettek vele, egy életre megjegyezte
A színészek élete sem mindig tejfel! Főleg, ha forgatásokról van szó!
Újra divatba jött a nagymama szandál: szinte azonnal elkapkodják az üzletekből
Egykor csak a praktikum miatt hordták őket, ma viszont a legstílusosabb nők kedvenc nyári cipői lettek. A „nagymama-szandálok” 2026-ban hatalmas divatot diktálnak: kényelmesek, könnyen kombinálhatók, és meglepően
Janza Kata szó nélkül sétált ki a színpadról: megalázó, amilyen helyzetbe került
Janza Kata higgadtan kisétált a színpadról, miután megalázó módon bántak vele, majd megköszönte a próbát.
Magyar Péter elmondta, milyen változások lesznek a nyugdíjrendszerben, pontos összegek derültek ki, ennyit kapnak a nyugdíjasok
Magyar Péter először adott hivatalos, hosszú interjút miniszterelnökként az RTL-nek.
Kipukkadt a panellufi, a kereslet bezuhant, a kínálat pedig kilőtt
Látványos fordulat előtt áll a hazai panellakások piaca. A korábbi szárnyalással szemben a kereslet bezuhant, a kínálat pedig kilőtt. A zenga.hu legfrissebb elemzése szerint a tulajdonosoknak már a hirdetési időszak
Helyszíni fotókon a mátrai szerencsétlenség, egy fiatal az áldozat
Életét vesztette egy 23 éves férfi.
A legdurvább ütés, előkerült egy felvétel, amelyen Lázár János a kegyelmi ügyről beszél
Értékrendi ellentmondásnak és a kormánypártokat ért eddigi legsúlyosabb politikai ütésnek nevezte a bicskei gyermekotthon kényszerítésért elítélt volt igazgatóhelyettesének elnöki kegyelmét Lázár János épí
Hiába kerültek közelebb a bajnoki címhez, botrányról beszélnek a Ferencvárosnál
A zöld-fehérek vezetőedzője a győzelem ellenére nem volt elégedett.
Maximum ennyi tojást egyél egy héten a dietetikusok szerint, különben a szíved egészségét kockáztatod
A tojás régóta az egyik legmegosztóbb élelmiszer az egészségtudatos táplálkozás terén. Míg sokan tökéletes fehérjeforrásként tekintenek rá, mások még mindig tartanak tőle a koleszterintartalma miatt. Nem csoda

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


