Ezt olvasta már?


A United Airlines vezérigazgatója bocsánatot kért a leszállított utassal szembeni erőszak miatt

A United Airlines amerikai légitársaság elnök-vezérigazgatója, Oscar Munoz nyilvánosan is bocsánatot kért kedden, amiért a légitársaság Chicago és a kentucky-i Louisville közötti járatáról az előző nap véres erőszakkal szállítottak le egy 69 éves férfit, David Dao orvost. - Pécsi Napilap -

Az elnök-vezérigazgató többször is változtatott álláspontján. A légitársaság munkatársaihoz írt belső - és nyilvánosságra került - levelében először helyesnek minősítette az alkalmazottak eljárását, és támogatásáról biztosította őket. Kedden délutánra azonban már - valószínűleg az országos felháborodás hatására is - bűnbánó hangú bocsánatkérő levelet tett közzé, amelyben leszögezte, hogy "soha, senkivel nem szabad ilyen rosszul bánni".

A légitársaság, szokás szerint, több jegyet adott el, mint ahány utasra számított, ezért a személyzetnek már nem maradt hely, így önkényesen kiválasztottak négy utast, felajánlva nekik, hogy másik géppel elszállítják őket. Hárman elfogadták az ajánlatot, a kínai származású férfi azonban nem akart leszállni, mondván, a betegei várják őt, mire hívták a biztonságiakat, akik fejbe verték, a padlóra szorították, és a karjánál megragadva húzták ki a repülőgépről. A véres jelenetet az egyik utas mobiltelefonon rögzítette, s így került nyilvánosságra.

A férfit még kedden is kórházban ápolták. Mivel azonban országos figyelem irányul rá, órákon beül kiderítették róla, hogy tüdőgyógyász, és korábban volt összeütközése a törvénnyel, mert engedély nélkül adott ki vényköteles gyógyszereket, ezért átmeneti időre be is vonták az orvosi praktizálási engedélyét. Ügyvédje azonban leszögezte: múltjának semmi köze nincs és nem is lehet ahhoz, ahogyan a repülőgépen bántak vele.

Oscar Munoz, a United Airlines elnök-vezérigazgatója először azzal próbált érvelni, hogy a férfi agresszív volt, ám a videofelvételek egyértelműen cáfolták ezt az állítást. Második, immár bocsánatkérő közleményében az elnök-vezérigazgató "igazán szörnyűségesnek" nevezte a történteket, és bejelentette, hogy felülvizsgálják a légitársaság eddigi azon gyakorlatát, amely az utazástól történő önkéntes visszalépésre szólít fel utasokat abban az esetben, ha van ugyan jegyük, de nincs elég hely a gépen. Chicago polgármestere, Rahm Emmanuel "teljességgel elfogadhatatlannak" nevezte a történteket, és "gyors cselekvésre" kérte a légügyi hatóság illetékeseit. Chris Christie, New Jersey állam kormányzója a szövetségi közlekedési minisztérium vezetőjéhez, Elaine Chao asszonyhoz fordult. Levelében arra kérte a tárcavezetőt, hogy függessze fel azt az amerikai légitársaságoknál bevett gyakorlatot, miszerint több jegyet adnak el, mint ahány hely van a repülőgépen, majd önkéntes távozásra kérik az utazni szándékozókat. A kormányzó hangsúlyozta: bár az incidens egy másik szövetségi államban történt, az eset rendkívül aggasztja őt is, mert New Jersey egyik legforgalmasabb repülőterén, Newarkban, a járatok 70 százalékát a United működteti.

Az utassal történt erőszak országos visszhangot váltott ki az Egyesült Államokban. Nemcsak a közösségi médiában foglalkoznak vele, hanem az esti híradókban is készülnek riportok róla, s még a késő esti, napi kabaréműsorokban is a légitársaságon élcelődnek. A Los Angeles Times című napilap pedig kedden tekintélyes szerkesztőségi cikket szentelt annak, hogy ez a viselkedés a nagyvállalatoknál eluralkodott stílus része, külön utalva az elnök-vezérigazgató első állásfoglalására.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Aston Martin V12: a világ legerősebb sorozatgyártású orrmotoros autója

A mindössze 150 példányban készülő különleges modell a teljesítményt, a motorsport autóépítési filozófiáját és a digitális...

Magyar Péter megszólalt Baka András új jelöltjéről, a gyermekvédelmi törvényről és a fóliázásról

A miniszterelnök szerint a Fidesz és a Mi Hazánk olyat tett, amire nincs bocsánat.

Németh Balázs szerint Magyar Péter magához rendelte a házelnököt, Forsthoffer Ágnes kiakadt

Forsthoffer hosszú posztban reagált az ellenzéki képviselő róla szóló videójára.

Jön az ősz leglátványosabb csillaghullása, óránként akár 15 hullócsillagot is láthatunk

Október 21-ről 22-re virradó éjszaka tetőzik az év egyik leggyorsabb hullócsillagait produkáló meteorraja, az Orionida.

BL-kedd: Sallai visszatért a Barca ellen, a Bayern botlásánál csak az Interé volt nagyobb - eredmények

Willi Orbán (RB Leipzig) kezdőként, Sallai Roland (Galatasaray) csereként kapott helyet csapatában a keddi BL-ben, míg Gulácsi Péter - aki...

Azonnali bejelentést tett Forsthoffer Ágnes a Fidesz újabb próbálkozása miatt

Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke nyilvánosan reagált Németh Balázs képviselő egyik videójára, amelyben elmondta, személyét...

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Eltávolították a jobb tüdejének alsó lebenyét

Megállapodás született: uniós katonai és polgári misszió indul Libanonba

Újabb jelentős szankciós csomagról döntött az Európai Unió Oroszországgal szemben, emellett polgári és katonai missziót indít...

Erős fejfájás gyötör? A neurológus elárulta, mit érdemes kiiktatni az étrendedből

A migrén sokakat érintő probléma, amelynek kiváltó okai között nemcsak az időjárás vagy a stressz szerepel, hanem az étrendünk is. De...

Sipos Orsi maga intézte el a barátnője vesztét Az Árulókban, de a kerekasztal után jött az igazi hidegzuhany

A kerekasztal végzetes tévedése Sipos Orsi kezdeményezésére szavazták ki Rainer-Micsinyei Nórát Az Árulók – Gyilkosság...

Megtörtént A Kísértés első átpártolása: Leilában találta meg Milán, ami a párjában nincs meg

Milán kapcsán A Kísértés csábítói az első perctől érzékelték, hogy ő lehet a legmegingathatóbb a párkapcsolatban élő srácok...

0

Sport

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

0
0

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen

A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni

A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.

Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó

Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.

0