A bankszövetséggel egyetértésben szeretnénk dönteni
A Magyar Bankszövetséggel egyetértésben szeretne dönteni a Fidesz az árfolyamgát rendszerét módosító törvényjavaslatról - nyilatkozta Rogán Antal, a kormánypárt képviselője kedd este az MTI-nek.
Hangsúlyozva: a bankszövetség álláspontjának megszületése után és azt figyelembe véve határoznak majd a parlamentben arról a módosító indítványról, amely nem a lakásértékhez, hanem a hitelösszeghez kötné az árfolyamrögzítés igénybevételének lehetőségét.
Rogán Antal kedden az Országgyűlésben jelentette be, hogy az árfolyamgát rendszerét érintő törvényjavaslathoz módosító indítványt nyújt be a Fidesz, és egyeztetést kezd arról a kabinettel és a bankszövetséggel. A parlament gazdasági bizottságának elnöke a fideszes Németh Zoltánnal közösen terjesztette a Ház elé a módosító indítványt, amelynek lényege - mint azt kedd este az MTI-nek kifejtette -, hogy kiterjesztené az árfolyamgát lehetőségét, így azt "gyakorlatilag mindenki igénybe vehetné a devizahitelesek közül".
A változtatás azt az eredetileg tervezett korlátot érintené, amely alapján az vehetné igénybe az árfolyamrögzítést, akinek a lakása értéke nem haladja meg a 30 millió forintot. Rogán Antal és Németh Zoltán ehelyett ugyanis azt mondaná: az kaphat árfolyamrögzítést, akinek a felvételkori hitelösszege nem haladja meg a 30 millió forintot.
A gazdasági bizottság elnöke szerint problémás lenne a lakásértékhez kötni a rögzítést, mert az nem egy objektív kritérium, hiszen a hitelszerződésekben nincs rögzítve az ingatlan értéke, vagyis nem lehetne egyértelműen megállapítani, hogy valaki jogosult-e az árfolyamgátra vagy sem. Ha a lakásértékhez kapcsolódó elképzelés valósul meg, sokan kiesnek az árfolyamrögzítés lehetőségéből - hívta fel a figyelmet, megjegyezve ezzel kapcsolatban, hogy egy 30 millió forintos lakásra "elvileg egy bank nem nagyon adhatott 15 millió forintnál nagyobb hitelt", és mivel a felvett hitelek tíz százaléka 15-20 millió forint közötti összegű, hét százaléka pedig 20-30 millió közötti, a devizahitelesek mintegy egyötöde elesne az árfolyamgáttól.
Ha viszont a hitelösszeghez kötnék az árfolyamrögzítés intézményét, akkor szinte minden érintett igénybe vehetné azt - mutatott rá Rogán Antal.
Kiemelte azt is: "tisztában vagyunk azzal, hogy ez a bankszövetséggel kötött megállapodásban másként szerepel. Ezért a javaslatunk nem ultimátum, hanem valóban javaslat". Ezzel összefüggésben elmondta, járt a bankszövetség elnökénél, tájékoztatta őt, és arra kérte, vizsgálja meg a testület, hogy el tudja-e fogadni módosító indítványukat. A politikus - mint ismertette - azt a választ kapta, hogy kezdeményezésüket a bankszövetség elnökségi ülése elé terjesztik.
"A parlamentben akkor fogunk erről dönteni, ha a bankszövetség álláspontja megvan. Ha a bankszövetség nem támogatja, vagy ehhez képest kompromisszumot javasol, akkor mi ezt figyelembe fogjuk venni a döntés során" - jelentette ki a fideszes képviselő, hangsúlyozva, hogy a Magyar Bankszövetséggel egyetértésben szeretnének dönteni a jogszabályról.
Azzal kapcsolatban, hogy a szintén fideszes Heintz Tamás módosító javaslata az árfolyamrögzítésnél alkalmazott árfolyamok közül csökkentené a japán jennél alkalmazott mértéket, a tervezett 2,5 forintról 2 forintra, Rogán Antal azt mondta: erről a módosító javaslatról nem döntött a frakcióelnökség.
Az MTI értesülése szerint a Magyar Bankszövetség szerda délután tartja elnökségi ülését. Ezen megvitatják az árfolyamgátról szóló törvénymódosításhoz érkezett fideszes indítványokat, amelyek szélesítenék az új lehetőséggel élő devizahitelesek körét.
A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítéséről szóló jogszabályt módosítani kezdeményező törvényjavaslat szerint az ügyfelek 2012 végéig kezdeményezhetik az árfolyamgát új rendszerébe való belépést a devizakölcsönt folyósító hitelintézetnél. Az árfolyamrögzítésre 60 hónapig, de legfeljebb 2017 júniusáig lesz lehetőség. A pénzügyi intézmények a svájci frank esetében 180 forint/svájci frank, az euró esetén 250 forint/euró, a japán jen esetében pedig 2,5 forint/jen árfolyamot alkalmaznának a rögzített árfolyam időszakában az indítvány szerint. A devizakölcsön havi törlesztőrészletének árfolyamgát feletti részéből a kamatrészt elengedik, a hiteladósnak csak a tőkerészt kell majd megfizetnie a gyűjtőszámlahitelre vonatkozó szabályok szerint. Egy meghatározott legmagasabb árfolyamszint (svájci frank esetén 270 forint/svájci frank, euró esetén 340 forint/euró, japán jen esetén 3,3 forint/jen) felett a törlesztőrészlet legmagasabb árfolyamot meghaladó részét az állam fizeti ki.
mti
hírek innen, onnan
Trump nem habozott: megtorló csapást mért Iránra, a lelőtt helikopter miatt
Az Egyesült Államok megtorló csapásokat mért Iránra, miután lelőttek egy amerikai Apache helikoptert. A konfliktus újabb veszélyes...
Hőszigetelés mindenkinek: 4 rövid videó, ami rengeteg pénzt és bosszúságot spórolhat
Hogyan válassz hőszigetelést, mire figyelj a kivitelező kiválasztásánál, és milyen hibákat érdemes elkerülni? Ezekre a kérdésekre ad...
Ebben minden benne volt: ezt mondta Sebestyén Balázs Győrfi Pál távozásáról
Te egyetértesz vele?
Milliárdok sorsa dőlt el: lejárt a gazdák egyik legfontosabb határideje
Több mint 150 ezer gazda lépett időben a támogatásokért.
Sokkoló tényt hozott nyilvánosságra a magyar vasútról Vitézy Dávid
Van honnan fejlődni.
Egy friss kutatás teljesen átírja, amit a fogszuvasodásról eddig tudtunk
Egy új kutatás szerint a fogszuvasodásért felelős baktériumok nem elsősorban a szülőktől, hanem a gyerekközösségekben terjednek. Az...
Machine Gun Kelly elárulta, milyen brutális árat fizetett a teljes felsőtestét beborító fekete tetoválásért
Machine Gun Kelly egy friss interjúban beszélt a blackout tetoválásának súlyos egészségügyi következményeiről. A zenész most először...
Nagy Ervin antik bútorokat talált az irodájában – Most eldőlt, mi lesz a sorsuk – videó
Visszakerülnek az Iparművészeti Múzeumba azok az antik bútorok, amelyeket korábban a Kulturális Államtitkárság épületében használtak....
Döntött a Monetáris Tanács: egy ellenszavazattal tartják a magyar alapkamatot
Egy ellenszavazat mellett döntöttek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai az április 28-i ülésen az alapkamat tartásáról.
Horváth Éva bejelentése sokkolt mindenkit: már nincsenek együtt a férjével
Horváth Éva most bevallotta, hogy a párkapcsolata már a balesete előtt sem működött túlságosan jól.
Riasztó előrejelzés: hamarosan negyedmillió dolgozó hiányozhat a magyar gazdaságból
A globalizáció, a demográfiai átalakulás és a mesterséges intelligencia által hajtott technológiai fejlődés egyszerre formálja át a...
Magántőkealapok: fontos átláthatósági szabályok készülnek, de ez még nem a vagyonvisszaszerzés
Az EU-s pénzek lehívásához úgy nyúlna bele a kormány a magántőkealapok világába, hogy vége legyen az elmúlt évek bujkálásának....
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kame-ra a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van
Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.
Feláldozhatók: José Mourinho ezt a hat Real Madrid-játékost adná el
Kiszivárgott a listája.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
Raphinha klubváltása a címlapon, hivatalos ajánlatot kapott a Barca
Két szaúdi csapat is vinné a brazilt.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet
A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.
Schäfer a brutál bombája után keményen kritizált: "Válogatott mezben nem lehet ilyen teljesítményt nyújtani"
A magyar válogatott 3-1-re megnyerte a Kazahsztán elleni felkészülési mérkőzést Debrecenben, de Schäfer András szerint a látottak korántsem voltak kielégítőek, különösen az első félidő gyenge játéka miatt.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
Bulvár
Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél
Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás
Az államfő kényszerhelyzetbe került.
Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le
A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né
„Mindenki irigyelte a kapcsolatunkat, közben hónapok óta külön szobában aludtunk” – Ilyenek belülről az Insta-kompatibilis párok
Kívülről sok kapcsolat úgy néz ki a közösségi médiában, mintha egy romantikus film jelenete lenne. A valóság azonban gyakran egészen más, és sokszor komolyabb problémák elkendőzésére szolgál.
Vádemelés: Windisch László már azon morfondírozik, hogy elmozdítsa-e helyéről az Integritás Hatóság elnökét
Az ÁSZ elnöke pert kezdeményezhet ebben a helyzetben.
A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum
Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.
Havasi Bertalan: Két korábbi segítőnk öngyilkos lett a vegzálások miatt
Munkába lendült a fideszes Védvonal.
Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt
Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
Apró tárgy a wifi router tetején, és óriási különbség a netben – Ennyit számít a dolog
A nagyobb videós elérésekért influenszerek mutatják be, hogy miket pakolnak a wifi router tetejére, amitől az gyorsabb lesz.
„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma
Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.
A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett
A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.
blogmorzsák
Magyar légikisasszony a Condornál
Beszélgetés Kavassy Fanny-val.
Interjú a NunSlaugher énekesével
"Nem hiszem, hogy a NunSlaughter beleférne az extrém metal kategóriába."

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


