Ezt olvasta már?


A foglalkoztatottak 3,5 százaléka "ügyfélszolgálatos"

Magyarországon jelenleg a foglalkoztatottak 3,5 százaléka dolgozik "ügyfélszolgálatosként", munkakörük megbecsült, ennek ellenére komoly kihívást jelent a fluktuáció a munkáltatóknak a Cofidis Magyarország és a Medián kutatása szerint.

A Cofidis közleményében ismerteti: Magyarországon mintegy 840 000 ember kerül kapcsolatba ügyfelekkel, közülük főtevékenysége alapján 160 ezret lehet "ügyfélszolgálatosnak" nevezni.

Az ügyfélszolgálati foglalkozásúak főként a szolgáltatási ágazatban dolgoznak (közigazgatás (25 százalék), pénzügyi szektor (21 százalék), kereskedelem (13 százalék), 70 százalékuk nő, kétharmaduk 25 és 44 év közötti, közel felük diplomás, szinte mindannyian alkalmazottként dolgoznak, és közel nyolctizedük városban él.

Az átlagnál sokkal jobban keresnek, (61 százalékuk a felső-közép és felső jövedelemcsoportba tartozik), munkakörüket megbecsültnek és stabilnak érzik. Átlagkeresetük 2016-ban bruttó 350 ezer forint volt, számottevően magasabb, mint a nemzetgazdasági átlag (az év végén bruttó 289 ezer forint).

A HR vezetők körében végzett egyéni interjúk alapján a fluktuáció komoly kihívást jelent a munkáltatóknak: az év során az újonnan belépők aránya az átlagos létszám egyharmadát teszi ki, a kilépőké egyhatodát. A munkaerő pótlására azonban megvannak a kiépült módszerek, így az összetettebb pozíciókat széles körben nem új jelentkezőkkel töltik be, hanem a meglévő alkalmazottak kerülnek az igényesebb munkakörökbe.

Az ügyfélszolgálati feladatokra való betanítási idő átlagosan 46 nap, de ennek óriási a szórása, 1 naptól hét hónapig is terjedhet. Tízből kilenc helyen van valamilyen, az adott szakterületre felkészítő speciális szakmai jellegű tréning.

A szektorban közben terjednek az automatizált megoldások (mesterséges intelligencia, robotika), ami némiképp "fenyegeti" a humán munkaerőt. Mindeközben újabb trend, hogy az ügyfélkiszolgálási feladatok egyre összetettebbek, amihez egyre képzettebb emberek kellenek - derül ki a kutatásból.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Európa egyik alulértékelt városát választották a világ legnyugodtabb helyének 2026-ra

Hollandia jövőre a legjobb úti cél azoknak, akik nyugalomra vágynak.

Már gyerekként vezető volt” – Édesanyja mesélt Orbán Viktor gyerekkoráról és a családi karácsony kulisszatitkairól

Vezetői képességekkel bíró, komoly kisgyerekként jellemezte édesanyja Orbán Viktort, akire már egész kiskorától hallgattak a barátai....

Szikora Róbert halálhíre: Döbbenetes kamu terjed a neten

Az emberi aljasságnak nincs határa!

DNS-tesztet vett a családnak karácsonyra: az anyuka azonnal lesápadt

A DNS-tesztek ma már pár kattintással elérhetők, és sokaknak csak egy ártatlan “nézzük meg, honnan jöttünk” élmény. Egy család...

Váratlan véget ért egy cápatámadás – megjött a nagy fehér cápa

Támadás ért egy szörföst egy feltételezett nagy fehér cápa által.

Így töltötte a karácsonyt Jennifer Lopez, miután összefutott az exével

Az énekesnő maga számolt be arról, miként telnek nála az ünnepek.

Amikor az ajándék kutya lehugyozta az antik Bibliát – Vicces karácsonyi pillanataink

Ó, azok a karácsonyi bénázások! A csodás ünnepre való törekvésben nálatok is többször csúszik félre valami, mint a sima...

A magyar kormány is megszólalt a nigériai amerikai csapásról

Azbej Tristan.szerint a mostani események világosan mutatják: a keresztény közösségek védelme ismét hangsúlyos elemévé vált a...

0

Sport

Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt

Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.

Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága

Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.

Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

2025 legzseniálisabb góljai: Belerúgott egy óriásit a labdába, az év egyik legnagyobb gólja lett

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hatodik nap egy elképesztő kapáslövés van főszerepben.

Teljes döbbenet a Real Madrid szurkolóinál, kiszivárgott a csapat jövő évi hazai meze

A sötétzöld és a neonrózsaszín is hangsúlyos lenne az új kollekción.

Tóth Alex megszólalt: Azt nem mondom, hogy mindent megkaptam + videó

A Ferencváros húszéves középpályásával idén nagyot fordult a világ.

Az idei BL-döntőt vezető magyar bíró pórul járt a Barcelona „ellensége” miatt

Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.

Wittmann Géza nem tudta, hogy apaként veri a Real Madridot a kupadöntőben

Kácsor Eszternek nem volt kedve elmenni arra a meccsre, melyen megismerte férjét, Wittmann Krisztiánt.

Idén nagyon más lesz az angol futball karácsonyi ünnepe

Jön a Boxing Day, de nem azt kapjuk, amit az előző években.

A Szoboszlaiék ellen tomboló világbajnok kemény büntetésre számíthat

A kiosztott lapok alapján ő a Premier League legdurvább játékosa.

0
0

Bulvár

Január 1-től kötelező: ezekre a vizsgálatokra mindenkinek el kell mennie

2026. január 1-jétől új szabályozás lép életbe Magyarországon: több, eddig ajánlott szűrővizsgálat kötelezővé válik annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedéseket minél korábbi stádiumban felismerjék,

„Találtam a kocsijában egy tangát, mire azt mondta, egy idegen nő hajította be az ablakán” – Nők mesélnek a legrosszabb férfi-hazugságokról

A férfiak egészen földöntúli hazugságokkal állnak elő, ha hűtlenségről van szó. Íme néhány történet, amit nők osztottak meg a legképtelenebb hazugságokról.

Nem lesz többé szükség szemüvegre, jóváhagyták a látást javító szemcseppet

A szemcsepp használatával bámulatos hatást lehet elérni.

Megszólalt az egyiptomi egyetem, ami állítólag a forrást adta a Tisza Párt állítólagos macska- és kutyaadójához

Elmondták, létezik-e az a környezettanulmány, ami felbukkan abban a bizonyos több száz oldalas dokumentumban.

Rettegett rovar került Európába: az egész kontinenst letarolhatja

A tudósok azonnali beavatkozást sürgetnek, miután a rovar már Európát is veszélyezteti.

Curtis kíméletlenül belegázolt Majkába, egyetlen mondattal égette le az egész ország előtt, azonnal megfagyott a levegő

A rapper egy olyan környezetben ejtette ki a száján a kőkemény üzenetet, ahol mindenki más a békére koncentrált, de ő nem bírta ki a visszavágást

Börtönből üzentek a hat éve eltűnt maglódi luxusautó-szerelő, Pintér Gyula családjának

Váratlan fordulat történt a már több mint fél évtizede kámforrá vált Pintér Gyula szövevényes ügyében. A családja nem várt helyről kapott üzenetet, aminek a kapcsán abban reménykedtek, talán sikerül megoldan

Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak

Az amerikai Nemzetbiztonsági Archívum sajtóközpontja szerint Vlagyimir Putyin már 2001-ben szerette volna, ha országát felveszik a NATO-ba, erről értekezett az akkori amerikai elnökkel. Bush érdekesnek nevezte a kérés

Elvitték a Hősök tere szobrait, döbbenetes melyik magyar településre szállították őket

A magyar történelem meghatározó alakjait kiemelték megszokott helyükről, és egy távoli raktár mélyére menekítették őket.

Orbán Viktor váratlanul kitálalt, pontot tett az örökös vita végére, végre bevallotta, amit más nem mert

Hosszú hallgatás után vége a titkolózásnak, Orbán Viktor pontot tett az örökös vita végére, ami eddig kettészakította az országot.

Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését

A hagyományos karácsonyi úszás tragédiába torkollott Devonban, ahol két férfi tűnt el a viharos tengerben december 25-én, és a hatóságok hiába keresték őket órákon át, végül leállították a kutatást.

0