Ezt olvasta már?


A futó és a néző is megtanult újraéleszteni Bostonban

Az idei bostoni maratoni futóverseny előtt két napon át mind a versenyzők, mind a nézők megtanulhatták a hirtelen szívhalálból történő újraélesztés alapjait: a technika segítségével amivel bárki életet menthet, amíg a szakképzett segítség is odaér.

Az érdeklődés nemcsak a legrégibb városi futóverseny helyszínén, hanem világszerte nagy volt, mert a soron következő, hasonló sportrendezvények szervezői is szándékoznak ilyen képzést tartani.

A bostoni a legrégebbi, évente megrendezett maratoni futóverseny. Először 1897-ben rendezték meg, akkor 18 résztvevő vágott neki a távnak. A legtöbben 1996-ban voltak: akkor 35 000 futó fejezte be a versenyt.

Boston a maratoni futások egyik legnehezebb helyszíne, komoly megterhelés ró a sportolók szervezetére. Az amerikai nagyvárosban verseny közben 2002-ben volt az utolsó haláleset, de az idei esemény vezető orvosa, Aaaron Baggish úgy gondolta, hogy két napon keresztül minden részt vevő futót vagy nézőt megtanítanak újraéleszteni.

A gyorstanfolyam 20-30 perc volt. A résztvevők videós bemutatón láthatták a tennivalókat: a halál beálltának megállapítását, majd a hátára fektetett ember mellkasának percenként százszor történő, erős nyomását, egészen addig, amíg a szaksegítség odaér és szükség esetén lélegeztetni is kezdi az áldozatot.

Ezt a műveletet olyan babán is gyakorolhatták, amelyik mérte a mellkas összenyomásának erejét és tempóját. Régebben a hirtelen halált halt embert lélegeztetni is javasolták, de japán, svéd és amerikai vizsgálatok azt bizonyították, hogy a szájüregbe fújt levegő nagyrészt nem a tüdőbe, hanem a gyomorba kerül és nagy időveszteség a szívműködést pótló mellkas-nyomás szempontjából.

Aki elvégezte a félórás oktatást, az karperecet kapott. Ez jelezte, hogy megtanulta a szaksegítség megjelenéséig szükséges tennivalókat. Baggish és munkatársai hangsúlyozták, hogy hirtelen, váratlan szívhalál esetén az áldozat sorsát az dönti el, hogy mikor kezdik el az újraélesztést. Minden üres perc, amikor a környezet csak tehetetlenül néz, tíz százalékkal csökkenti az újraélesztés sikerének esélyét.

Az április harmadik hétfőjén rendezett idei versenyre 22 426 futó nevezett és mintegy félmillió néző állt a pálya szélén. Haláleset nem fordult elő, de sokan megtanultak újraéleszteni.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Sötét fellegek a légiközlekedés felett

Az üzemanyagárak és a bizonytalanság lenullázhatják a várakozásokat.

Két mentősirányító, egy mentősvezető és egy betegszállítást felvevő ellen emeltek vádat Gálvölgyi János ügyében

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolják őket.

A Tisza-kormány nyílt pályázatot hirdet a KEHI elnöki tisztségének betöltésére

Magyar Péter miniszterelnök kedden mentette fel tisztségéből Gaál Szabolcs Barnát, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal korábbi elnökét....

Kapitány Istvánnak 49 milliós oka van a jótékonyságra, ezért tudja felajánlani a fizetését

Magyarország gazdasági minisztere szolgálni akar, nem kéri a fizetését a Parlamentben.

Óvatos emelkedéssel kezdi a napot a magyar tőzsde

Felemás mozgásokkal indult a kereskedés az európai piacokon, ezzel összhangban a magyar tőzsdén sincs egyelőre határozott irány, kis...

Belenyúlt a védett benzináras rendszerbe a kormány – Mit jelent ez pontosan?

A kormány megemelte a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát – derül ki a tegnap esti...

Coface: három vállalkozásból kettő késve fizet a beszállítóinak

A romló fizetési fegyelem és a bizonytalan gazdasági környezet egyre nagyobb nyomás alá helyezi a magyar kis- és középvállalkozásokat....

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről

A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.

0
0

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták

Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.

blogmorzsák

Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni

Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

0