Ezt olvasta már?

0

A hagyományos népi mesterségek mutatkoznak be országszerte a hétvégén

A hagyományos népi mesterségek mutatkoznak be országszerte a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák Országos Hétvégéjén, amelyet péntektől vasárnapig rendeznek meg határokon belül és kívül mintegy hatvan helyszínen.


hirdetés

"Az Európai Művészet és Kézművesség Napjai európai nemzetközi rendezvényhez kapcsolódunk ezzel a programmal azért, hogy ráirányítsuk a figyelmet azokra a népművészettel foglalkozó alkotóházakra, nyitott műhelyekre, műhelygalériákra, ahol a magyar nép hagyományos tárgyi kultúrájának megőrzését, továbbadását, valamint továbbfejlesztését célzó tevékenység folyik" - fejtette ki az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában Prokné Tirner Gyöngyi, a Népi Kézműves Alkotóházak Országos Egyesületének az elnöke.

Hozzáfűzte: "szeretnénk kicsit hálózatban gondolkodni ezekről a helyekről, ezért szervezzük meg most már hatodik alkalommal ezt a hétvégét".

Az elnök kiemelte, hogy a kézműves társadalom célul tűzte ki azt is, hogy olyan tárgyakat hozzanak létre, amelyek a mai viseletkultúrába, vagy a modern lakberendezésbe is beilleszthetők, a mindennapokban használhatók. "Ez egy nagyon fontos cél, amit ha nem lépünk meg, úgy vélem, hogy nem sok jövője marad a kézművességnek" - emelte ki.

Prokné Tirner Gyöngyi kifejtette, hogy az olyan hagyományos szakmákat, mint a bőrművesség, a kékfestés, a hímzés, szövés vagy nemezelés, egyre kevesebben ismerik, hiszen a gyerekek nem találkoznak velük az oktatásban, csupán a civil szervezeteken vagy művelődési házak által szervezett programokon keresztül.

A hétvége programjai közül kiemelte Zircet, ahol a Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóházban műhelyt avatnak, a régebbi műhelyekben pedig fazekas, szövő, kovács vagy mézeskalácssütő foglalkozásokat tartanak. Kecskeméten nemezeléssel várják a látogatókat, Székesfehérváron a fiúk a kötélverés, a lányok a tojásfestés hagyományait sajátíthatják el. Táján kisgyerekeknek lesz kis népműves konferencia, amelyen a paraszti élethez kapcsolódó olyan tevékenységeket tanulhatják meg, mint a meszelés vagy a zoknistoppolás. Karádon, Csátalján vagy Zalaegerszegen nyitott szakkörfoglalkozások lesznek, Békéscsabán a közösségeknek lesz konferencia és sok helyszínen lehet majd a húsvéthoz kapcsolódó népszokásokkal megismerkedni.







0
0
0

hírek innen, onnan

Az összeomláshoz közelít a kormányablakok helyzete, válságtanácskozást hívott össze a kormány

Tumultusra, több órán át tartó várakozásra kell számítania annak, aki ügyet szeretne intézni valamelyik kormányablakban. A...

Erény és borzalom ? Három kínai könyv

A Kossuth Kiadónak van kínai szerkesztősége, s a tavasszal egy kisebb köteg könyvvel lepték meg az érdeklődőket.

Fejenként 1 angol fontba került tavaly a brit monarchia

Jelentősen drágult tavaly a brit monarchia fenntartása

Arapapagájt mentettek a budapesti tűzoltók

Leleményes ötlettel álltak elő.

Megválasztották az Európa Tanács új főtitkárát

Marija Pejcinovic Buric horvát külügyminiszter lett az Európa Tanács új főtitkára a strasbourgi székhelyű páneurópai intézmény...

Válogatás nélkül pusztítottak az országban a hétvégi viharok: számos otthon vált lakhatatlanná

Még mindig folyik a károk felszámolása a hétvégi zivatarok után szerte az országban. A villámárvíz csak Borsodban tizenhárom...

Őrületes pucér fotót osztott meg a népszerű sportolónő

Nehéz szavakat találni a szőke bombázó legutóbbi képéhez, rengetegen megosztották már.

Elképesztő, ez derült ki az új BL-győztesről

A gárda korábbi horvát játékosa leplezte le a sikercsapat titkát. Úgy látszik, így is eredményes lehet egy klub.

Jön a vágyfokozó "női viagra."

Ez sok család szexuális jellegű gondjain segíthet és már megkapta a US Federal Drug Administration engedélyét. Az amerikai piacon...

A Szerelmünk lapjai színészei között már a castingon is csak úgy izzott a levegő - videó

A castingvideón is teljesen átjön a marakodó pár közti kémia.

Arapapagájt mentettek a budapesti tűzoltók

Leleményes ötlettel álltak elő.

0

Sport

A NOB kizárta a Nemzetközi Ökölvívó Szövetséget a tokiói olimpiáról

Az AIBA helyett így a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szervezi a boksztornát.

Hemzsegnek a gyönyörű nők a Copa Americán

Összegyűjtöttük a legszebb szurkolókat.

Mi vezetett ahhoz, hogy Neymar visszatérjen a Barcába?

Minden bizonnyal otthagyja Párizst a "futballceleb", aki számára eljött az idő, hogy rátaláljon a helyes útra. De mi is az a helyes út?

A liverpooliak lecsaptak a Barca számkivetettjére

Tavaly újraépíthette magát náluk.

Fürdőruhás képeivel őrjíti meg rajongóit a Fradi gyönyörű kézise - fotók

A válogatott szélső képein még szebbnek tűnik Görögország.

Világrekordért igazol védőt a Manchester United

Azt már szezon közben is hangsúlyozták Manchesterben, hogy a védelmet meg kell erősíteni, így elsősorban most az átigazolási időszakban oda fókuszálnak. Úgy tűnik, az egyik poszt megoldva.

Neymar nem dönt rekordot, Mbappé megfizethetetlen

Hrutka János szerint a közösségi oldalakon való üzengetés nem befolyásolják az üzletkötést.

Újabb sokkoló részletek a MOM Sportközpontban keletkező tűzesetről - Ezt mondta a megtört édesanya: A kislányo...

Budapest Cserfes, mosolygós kislánynak ismerték azt a gyereket, aki hétfő délután a MOM Sportközpont tetején az életét vesztette.

Bajban a Kisvárda futballcsapata? Lehet, hogy menniük kell a légiósoknak? - Megszólal a csapat képzési igazgat...

A Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége úgy döntött, a 20202021-es bajnokságtól 10 főben korlátozza a légiósok számát az NB I-es csapatok keretében. A rendelkezés a legtöbb klubot, köztük a Kisvárdát is érinti, ahol a külföldiek száma jócskán meghaladja a tízet.

Komoly döntést hozott az olimpiai bizottság: kizárták a Nemzetközi Ökölvívó Szövetséget

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megvonta a Nemzetközi Ökölvívó Szövetségtől (AIBA) azt a jogot, hogy megszervezze a 2020-as, tokiói olimpia boksztornáját, írja az MTI.

Eldőlt a magyar válogatott focista jövője

A DAC fontos bejelentést tett a közpályással kapcsolatban.

Az MLSZ-szabály miatt jelentősen változhat az NB I-es focicsapat kerete

Dajka László szerint a külföldi focisták egyszerűen kevesebbe kerülnek.

0

Bulvár

Autópályán szembe a forgalommal: frontálisan ütközött az egykori szövetségi kapitány

Eljárást indítottak az osztrák hatóságok Didi Constantini ellen. Az osztrák válogatott egykori szövetségi kapitánya a Brenner autópályán szembe hajtott fel a forgalommal, ütközött egy másik autóval. Ő maga és a vétlen sofőr is  megsérült.  

Egy nem túl ismert Kresz-szabály miatt büntetik rommá a magyar autósokat

A rendőrök senkinek sem kegyelmeznek, Ön vajon tudja a szabályt?

Ez lesz ország egyik legmenőbb strandfürdője

Jó ütemben halad Debrecenben a nagyerdei strand építése, a főépület elérte legmagasabb pontját. Az élményelemek terveit ma mutatták be a sajtónak.

Nem hittek a szemüknek a kőművesek, ezt találták a kéménybe falazva

Egy szlovákiai épület felújításakor került elő valami, amit még a második világháború alatt rejthettek el.

A Barátok közt gyönyörű színésznője volt - Most ápolónőként dolgozik

Németh Franciska feladta színészi karrierjét, hogy ápolónő lehessen.

Meghalt a Péterfy Kórház érsebésze, összeomlóban a fővárosi ellátás

A kórház orvos nélkül maradt krónikus betegeit most egy másik intézmény fogadja, de ott a nagy forgalmú baleseti centrum érsérültjeit egyelőre nem tudják ellátni.

Változás jön a sárga csekkek körül

Ez könnyítést jelent a postai átutalási megbízásokat kibocsátó cégeknek is.

Eltörte a gerincét a medve, majd élő múmiaként raktározta a férfit az odújában egy hónapig

Tartalék ennivalónak szánta. A férfi valahogy túlélte, de az orvosok sem értik, hogy maradt életben.

Tűzvész a MOM tetején: elképesztő, mit tett korábban a fiú

Döbbenetes dokumentumok jutottak a Ripost birtokába: a hétfő este a MOM Sportközpont tetején halálos tüzet okozó gyereknek nem ez volt az első ilyen esete. A mostani tűz azonban a kishúga, Zselyke életébe került.

Ezért ne dobjuk ki a savanyú uborka levét

Bár nyáron a kovászos uborka a nagy sláger, azért valószínűleg legtöbbünk hűtőjében ott lapul egy-egy üveg finom savanyított uborka is. Akár magunk tettük el, akár a piacon vagy a boltban vásároltuk, egy biztos: ha kiürült az üveg, a levének sem kell a lefolyóban végeznie. Mutatjuk, miért.    1. Savanyítsunk! Az uborka levét rengeteg dologra fel [?]

Olvasói levél: nem bírom az orális szexet.

Különleges probléma, de nem egyedi - mi van akkor, ha valaki egyszerűen nem kívánja az orális szexet?

blogmorzsák

Nagyon csokis jégkrém teszt

Dupla vagy triplacsokis a leg­finomabb ropogós csokiba mártott jégkrém?

Partra vetett pasik

Furcsa is, amikor véget ér a birtoklás és szembe kell nézni a többszörös veszteségekkel!

A magyarok imádják hitelezni az államot

Az államadósság 22 százaléka van a lakosság kezében, ez az uniós átlag négyszerese. Kinek, miért éri meg az állampapír?

Hogyan válassz intimkelyhet?

3 fontos szempont a méretválasztásban.

Mit csinál az ember, ha 6 év után hazaköltözik?

Elfogadjon egy nagyszerűen hangzó állásle­hetőséget a világ túlsó végén? Maradjon itt­hon a családok és barátok közelében?

Éghajlatváltozás: harc vagy együttműködés irányába haladunk?

„Nem lesz 11 milliárd ember a századfordulón.“

Reluxa tekerentyűjének javítása

Reluxa gyors, ideiglenes javítása

Teljes a Fekete Zaj fellépőinek listája

Oceans Of Slumber, Sear Bliss és Black Nail Cabaret a most bejelentett nevek között

Most érdekel csak igazán, hol, mikor és milyen bort iszol

Egy kérdőív, 7 perc, cserébe kétszáznál is több nyeremény.

Az USA 5 legrosszabb elnöke

Az USA eddigi 236 éves történel­me alatt összesen 45 elnököt választott, melyek közül 5 a kudarcai miatt érdekes.

Epres-túrós pite

"Egy valamit tudtam biztosan, lekvárt nem akarok többet főzni idén. És akkor szépen elkezdett valami motoszkálni a buksiban"

Tuti nyaralócélpont utó­szezonban

Akár szűk egy hetet is eltölt­hetünk Valencia környékén.

0