Ezt olvasta már?


A pókerban is jobbak a számítógépek

A sakk és a go után immár a pókert is meghódította a mesterséges intelligencia: a DeepStack pókerprogram eddig az összes profi emberi játékost megverte, aki kiállt ellene.

 

Az Albertai Egyetem (Kanada) Számítógépes Póker Kutatócsoportjának legújabb fejlesztése, a DeepStack névre keresztelt mesterségesintelligencia-rendszer a professzionális póker világának nehézfiúit darálta be egy összesen 3000 leosztásból álló, négy hétig tartó játszmasorozatban. Ezzel a mesterséges intelligencia (MI) újabb jelentős trófeát aratott azok után, hogy számítógépes programok a sakk és a go emberi nagymestereit már korábban maguk mögé utasították. A pókerprogramot alkotó albertai kutatócsoport, melynek tagjai között a prágai Károly Egyetem és a Cseh Műszaki Egyetem munkatársai is szerepeltek, a Science folyóiratban adott hírt a történelmi győzelemről.

A póker nagy kihívás az MI számára

A póker a sakkhoz, a dámához és a góhoz képest egészen más feladattal szembesíti az MI-t. A táblajátékok esetében mindkét játékos teljesen tisztában van a játék állásával, a rendelkezésükre álló információ tehát teljes és szimmetrikus eloszlású.

 

A póker egészen más tészta: itt egyik játékos se ismeri a másik lapjait, ezért mindketten tökéletlen és aszimmetrikus eloszlású információ alapján kénytelenek döntéseket hozni. Ráadásul a póker szóban forgó változata, a Texas hold'em heads-up no-limit variánsa olyan komplex, hogy minden játékmenet során 10160 (egy egyes, utána százhatvan nullával) döntési pont adódik. Ez a szám messze nagyobb, mint ahány atom van a világegyetemben; ilyen feltételek mellett az összes lehetséges döntés végigelemzése nyilvánvalóan nem opció.

 

A számítógépnek ezért az „intuícióját" kell használnia, amelyet mély tanulási algoritmusok segítségével fejleszt. Ahelyett, hogy egészen a játék végéig megpróbálná lefuttatni a helyzetek elemzését, az emberekhez hasonlóan csupán néhány lépéssel gondolkodik előre, és minden döntés után felülvizsgálja a stratégiáját. Ezzel a módszerrel a döntési pontok számát 10160-ról 107-re redukálja, és ennyi műveletet egy közönséges laptop processzora is 5 másodperc alatt elvégez.

 

„A póker régóta nagy kihívás volt az MI számára – mondta el Michael Bowling, az Albertai Egyetem természettudományos fakultásának tanára és a tanulmány vezető kutatója. – Ez a játék a tökéletlen információ iskolapéldája, amennyiben a játékosok nem ugyanahhoz az információhoz férnek hozzá, és nem ugyanabból a perspektívából nézik a játékot.

 

" Bár pókerról lévén szó mindvégig játékról beszélünk, a tökéletlen információs játék valójában véresen komoly ügy: a vele foglalkozó matematikai modellek írják le a legjobban azt, ahogyan döntéshozó ágensek kölcsönhatnak a való életben. „Új MI technikákra van szükségünk azoknak a helyzeteknek a kezelésére, amelyekben a döntéshozók eltérő szemszögből látják az eseményeket" – állítja Bowling, hangsúlyozva, hogy a tökéletlen információs játékokat megoldó MI algoritmusok alkalmazhatósága messze túlmutat a kaszinók világán. – „Gondolhatunk szinte bármilyen valós problémahelyzetre. Valamennyi résztvevő kissé másmilyen perspektívából szemléli a helyzetet, ugyanúgy, ahogy a pókerjátékosok is csak a saját lapjaikat ismerik." Bowling szerint egyebek mellett a megfelelő orvosi kezelések kiválasztása és a védelmi stratégiák tervezése terén kínálkoznak a legkézenfekvőbb alkalmazások.

Profikat győzött le

A kanadai programozók nem ma kezdték a tökéletlen információs játékokkal való birkózást. Az Albertai Egyetemen 1996-ben állt fel a Számítógépes Póker Kutatócsoport, amelyet 2006 óta Bowling vezet. 2008-ban a csoport kifejlesztette a Polaris nevű programot, amely a Texas hold'em póker egy kevésbé komplex változatát, a heads-up limitet játszotta, és ebben a versenyszámban győzte le sorra a játék emberi bajnokait. Ezt követte a 2015-ben publikált Cepheus, majd a 2016-ban debütált DeepStack.

 

„A felkészülés során a rendszerünknek megtanítjuk az egyes állásokhoz rendelhető értéket – magyarázza Bowling. – Minden helyzet maga is egy mini-pókerjátszma. Ahelyett, hogy a program egy nagy pókerjátszmát oldana meg, kis játszmák millióit elemzi végig, s mindegyik elemzés tovább csiszolja az intuícióját arról, hogyan is működik a póker. És ez az intuíció hajtja előre a DeepStack-et az egész játék során."

 

Az olyan komplex problémák kezelésében, mint a heads-up no-limit hold'em, fontos az éppen felmerülő szituációk értékelése. Annak köszönhetően, hogy a program csak belátható mélységben gondolja mindig újra a stratégiát, az egyes döntések a játék bonyolultsága ellenére is emberi időléptékben zajlanak. A 3-5 másodperces gondolkodási időt egy teljesen közönséges, Nvidia grafikus processzorral felszerelt laptop is könnyűszerrel tudja tartani.

 

 

A DeepStack megmérettetésére tavaly decemberben került sor, amikor a Nemzetközi Pókerszövetség 17 ország 33 játékosát kérte fel az MI-rendszerrel való erőpróbára. A játékosokat arra kérték, hogy négy hét leforgása alatt egy 3000 leosztásból álló játszmasorozatot játsszanak a számítógéppel. Végül csak 11-en játszották végig a teljes sorozatot; a DeepStack valamennyiüket megverte, egy kivétellel statisztikailag szignifikáns mértékben. Ezzel a DeepStack lett az első számítógépes program, amely professzionális játékosokat győzött le a heads-up no-limit Texas hold'em pókerban.







0
0
0

hírek innen, onnan

Az Anthropic szerint hónapokra lehetünk attól, hogy az AI önállóan terjedjen az okoseszközökön

A kutatók szerint arra kell törekedni, hogy megerősítsük rendszereinket, és megnehezítsük az „AI-férgek” terjedését, „ugyanakkor...

„Ne ellenőrizzük, inkább legyünk a partnereik!” – A dietetikus szerint ezt rontják el gyakran a szülők

Veszélyes tévhitek és kimaradt étkezések: Kubányi Jolán dietetikus szakértővel vettük górcső alá a kamaszkori táplálkozást.

A mosógépedről készült fotó alapján is megtalálhatja a lakásodat egy AI

Egy lakás belsejéről készült fénykép alapján is nyomra vezetheti a rendőröket egy új mesterségesintelligencia-eszköz. A Raven olyan...

Húzódik, viszket vagy hámlik az arcod? Így érdemes átalakítani a bőrápolást a hidegebb hónapokra

A hideg levegő, a szél és a fűtött lakás száraz levegője könnyen megviselheti az arcbőrt. Ha ősszel húzódni kezd, kipirosodik vagy...

Radar alatt: Rákay Philip cégétől Jászai Gellért magántőkealapjaihoz került a budai villa

Rákay Philip cége 198 millióért vett meg egy történelmi villát, amelyet négy évvel később már 631 millióra értékeltek. Túl is adott...

Feje tetejére állíthatja a magyar iskolák működését ez a „Gép”

Az AI óvodai és iskolai használatáról tartanak konferenciát pedagógusoknak Budapesten.

Ezért szerepel más név a hatodikosok kötelező oltásán – megszólalt a gyógyszerhatóság

Tisztázta a gyógyszerhatóság, hogy az eltérő név és az idegen nyelvű csomagolás ellenére a diákok ugyanazt a Magyarországon...

Újabb díjat kell fizetni a netes csomagrendelésnél

November 1-jétől újabb uniós szabályok lépnek életbe az Európai Unión kívülről érkező csomagok vámkezelésében, amelyek...

Öt perc alatt és 250 méteres pontossággal megmondja az amerikai hírszerzés AI-ja, hogy hol készült egy videó

Csendben indította el az amerikai hírszerzés a LocUS nevű AI-rendszert, amely videók és hangfelvételek alapján másodpercek alatt...

Nincs bocsánat – Magyar Péter durván beleállt az ellenzékbe, majd új gyermekvédelmi törvényt ígért

Magyar Péter miniszterelnök a Partizánnak adott interjújában beszélt a sajtóorgánumok Parlamentbe való belépésének szabályozásáról,...

Élesedik a helyzet – százezrek lepték el a francia utcákat a diákok országos tiltakozási hullámában

Több mint százezer ember vonult utcára Franciaországban a diákok oktatási feltételeinek javításáért.

0

Sport

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

Állandóan Szoboszlait kritizálta, most tönkremehetett a Liverpool legendája

Hajmeresztő hírek láttak napvilágot a Liverpool és az angol válogatott korábbi legendás védőjéről, Jamie Carragherről.

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

Szoboszlai Dominik nélkül is menni fog a BL-ben? Eddig kell nélkülöznie a magyar válogatott játékost a Liverpoolnak

Nem csak a magyar válogatott játékos kidőlése miatt fájhat a feje Andoni Iraolanak.

0
0

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen

A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

Egyik reggel Polt váratlanul behívatta Fejes Pétert, és öt perc múlva már nem volt főügyész

Egykori bírósági és ügyészségi vezetőkkel próbáltuk rekonstruálni a történteket – de megkérdeztük az érintettet is.

Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó

Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.

Most jött: Bejelentést tett a rendőrség a tragédiáról

Családi tragédia Szentendrén: késsel támadt szüleire, majd rágyújtotta a házat az anyjára

0