Ezt olvasta már?

Az MSZP volt elnöke a DK jelöltjeként indul az előválasztáson

Molnár Gyula Újbudán indul a Demokratikus Koalíció jelöltjeként az előválasztáson, írja az atv.hu. A szombat reggeli sajtótájékoztatón továbbá bejelentették, h...


A sejtmagok periódusos rendszerét építik fel biológusok

A sejtmagok periódusos rendszerét építi fel biológusok egy nemzetközi kutatócsoportja.


hirdetés

Százötven évvel ezelőtt Mengyelejev orosz kémikus alkotta meg a periódusos rendszert, melyben az elemeket atommagjuk tulajdonságaik alapján rendezte el. Ezen a héten egy biológuscsoport, amely az élet fáját tanulmányozza, a setjmagok új osztályozási rendszerét mutatta be - számolt be róla a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő lap.

A Science tudományos lap friss számában megjelent tanulmány számos különálló munka eredménye. Ezek egyike a DNA Zoo, több tucat tudományos intézmény nemzetközi konzorciuma, melynek tudósai azon dolgoznak, hogy az akár több méter hosszú kromoszómákat annak alapján osztályozzák, hogyan férnek be az élet fáján elhelyezkedő különböző fajok esetében a sejtmagba.

"Akár férgeket, akár sünöket, tengeri csigákat vagy korallokat vizsgáltunk, mindig ugyanazokat a hajtogatási mintázatokat figyelhettünk meg" - mondta Olga Dudchenko, a tanulmány egyik vezető szerzője, a Baylor Orvosi Egyetem és a Rice Egyetem mikrobiológusa.

Végül rájöttek, hogy két általános sejtmagmodell változatait látják.

"Egyes fajokban a kromoszómák úgy rendeződnek, mint a nyomtatott újságok lapja, egyik oldalon a külső szegély, a másik oldal a félbehajtás. Más fajoknál minden egyes kromoszóma kis labdává gyűrődik össze" - magyarázta Dudchenko.








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Nem jött össze a Grand Slam-győzelem a junior magyar teniszezőnek

Sajnos nem jött össze a győzelem Tóth Amarissának a Grand Slam tornán.

Dráma a Hungaroringen

Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője (b) az időmérő edzésen a Gyorsasági kamion Európa-bajnokság első fordulójában a...

Menczer: A magyar oltási program sikere életeket, szabadságot és pénzt jelent!

Azért beszélhetünk már a gazdaság újraindításáról, mert a magyar oltási program az egyik legsikeresebb az Európai Unióban – mondta a...

Lázár János szerint valamihez mindenkinek joga van

A Facebookon bölcselkedett a fideszes politikus. Lázár János bölcs gondolatot posztolt a Facebook-oldalán, szúrta ki az atv.hu. Fotó:...

Megáll a közlekedés Budapesten, hatalmas dugókra kell számítani

Még nagyobb káoszra kell számítani Budapesten. Vasárnaptól hatalmas dugók lesznek. 

Most érkezett: ez az emberek véleménye Orbán Viktor tervéről

A Századvég friss felmérése pontos képet ad arról, mi az emberek véleménye ebben a fontos kérdésben.

Érzékenyen érintheti a magyar áramimportot az Európai Unió új terve

Az Európai Unió határain kívülről importált villamos energiára is kivetné az Európai Bizottság az új, 2023-ban bevezetendő uniós...

Bekapta a bálna a homárhalászt, majd kiköpte

Könnyed merülésnek indult a tiszta vízben, majd egy másodperc alatt fordult drámává. A homárhalász végül megmenekült.

Koronavírus: stagnál a járvány terjedése Ukrajnában

Ukrajnában szombatra tovább csökkent az új koronavírusos fertőzöttek száma, kevesebb mint 1300 új beteget jegyeztek fel, a halálos...

Tippek az allergénmentes autóhoz

A mutatós plüsskárpit a poratkák kedvelt élőhelye, a kiömlött kávéfolt a szőnyegen ideális hely a penészgombák megjelenéséhez, a...

Sport

Azonnal megbolondult Olaszország a labdarúgó-Eb nyitómeccse után

Chiellini és Donnarumma is rekorder lett, az olaszok pedig olyat tettek, mint korábban még soha. Szombaton három meccsel folytatódik az Európa-bajnokság.

Szexuális zaklatás miatt nem indul az olimpián Kapás Boglárka egyik nagy riválisa

Madeline Groves már hazája válogatóversenyén sem fog rajthoz állni.

Mourinho szerint Cristiano Ronaldo szerelmes volt Benzemába

A portugál edző ezúttal is tőle megszokott sajátos stílusban nyilatkozott.

Orbán Viktor: „Nem térdelhet le, állva kell meghalnia, azért képviseli ő a nemzetet”

Orbán Viktor egy videót osztott meg a közösségi oldalán, amely a Kossuth rádió stúdiójában készült. A felvételen a magyar-ír meccsen történtekről fejti ki a véleményét.

Nadal szerint ezért kapott ki a Roland Garros elődöntőjében Novak Djokovicstól

A spanyol teniszező nyilatkozata valószínűleg senkit sem fog igazán meglepni.

Novak Djokovic legyőzte Rafael Nadalt a Roland Garroson

Djokovic az egyetlen teniszező, aki kétszer is legyőzte már Nadalt Párizsban.

Az Eb legdögösebb WAG-jei: a Fradi ukrán szélsőjének csinos felesége, Anna

A hamarosan rajtoló Európa-bajnokság előtt és alatt bemutatjuk az Eb legjobb WAG-jeit, vagyis a tornán szereplő futballisták legcsinosabb barátnőit, feleségeit. Ma Olekszandr Zubkov bájos feleségét láthatod.

Újabb olimpiai bajnok úszó jelentette be a visszavonulását

29 évesen befejezte pályafutását Breeja Larson.

Mezey György: Tudjuk, melyik ország futballja a legerősebb - de ki nyeri meg az Eb-t?

A válaszra július 11-ig várni kell. Az elmúlt 40 év legjobb magyar edzője, az Origo szakértője végigveszi az esélyeseket.

Ők az Eb titkos favoritjai?

Százszázalékos teljesístménnyel zárták a selejtezősorozatot és most már azt is tudjuk, ohgy kiválóan kezdték az Euórpa-bajnokságot.

0

Bulvár

Koronavírus: az mRNS-vakcinák váratlan mellékhatása

Az izraeli egészségügyi tárca után az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ is jelezte, hogy a vártnál magasabb a szívizomgyulladásos esetek száma a beoltott fiatal férfiak körében.

Gondban lehetnek a Pfizer és Moderna vakcinával oltottak?

Az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC) előzetes adatai alapján a vártnál magasabb a szívizomgyulladásos esetek száma a fiatal férfiak körében az mRNS-oltások második adagjának beadása ut

Agyonverte randipartnerét egy amerikai kamasz, miután rájött, hogy „a nő” valójában férfi

A fiatal amerikai focistát annyira feldühítette az átverés, hogy ott helyben végzett a 40 éves férfivel.

10 étel, amit enned kell, ha hasra hízol: ha a máj nem jól dolgozik, nem fogysz le

A máj működése szorosan kapcsolódik az anyagcsere-folyamatokhoz. Könnyen hasi elhízáshoz vezet, ha valami zavar áll fenn.

Kiadták a figyelmeztetést, ítéletidő közeleg

A napsütés és meleg után óriási fordulatot vesz az időjárás.

Dagad a botrány: Galla elismerte, hogy elővette a színpadon, sőt, pucérra is vetkőzött – Íme, a magyarázata

Galla Miklós elismerte: nemrég egy előadás közben elővette a nemi szervét, majd fel is húzta rajta a bőrt.

Miért jó összegyűrni a sütőpapírt sütés előtt? 4 praktikus trükk az alátéttel, ami sok bosszúságtól megkímél

Sütőpapírral könnyebb a sütés, de ezekkel a trükkökkel még egyszerűbb lehet.

Elszólta volna magát Novák Katalin, hogy végig elképzelésük sem volt, hogyan alakul a koronavírus-járvány Magy...

A családokért felelős miniszter érdekesen fogalmazott, amikor az ország bezárásáról beszélt, és hogy milyen jó, hogy visszatért az élet.

Azonnal megbolondult Olaszország a labdarúgó-Eb nyitómeccse után

Chiellini és Donnarumma is rekorder lett, az olaszok pedig olyat tettek, mint korábban még soha. Szombaton három meccsel folytatódik az Európa-bajnokság.

Te jártál már ott? Íme a magyar „tengerpart”, amiről sokan nem is tudják, hogy létezik

Meglepő módon nem a Balatonon található ez a lenyűgöző, homokos partszakasz.

Ő lenne Harry herceg igazi apja? Megdöbbentő a hasonlóság

Régóta pletykálják, hogy valójában nem is Károly walesi herceg nemzette a 36 éves Harry-t.

Várkonyi Andrea mellett csodát tett a szerelem Mészáros Lőrinccel: elképesztő a változás

Rá sem lehet ismerni Mészáros Lőrincre. A milliárdos vállalkozó lefogyva, kisimult arccal jelent meg az Index interjújában, öltönyét sportos golfpólóra cserélte.

blogmorzsák

Mindenkinek ilyen pozicióban kéne aludnia

Így aludjunk a gerincoszlop tehermentesítése érdekében, főleg akkor, ha fáj a hátunk.

A világ második legjobb utcája Barcelonában található

A katalán főváros számtalan elismerésben ré­szesül évről-évre, most is sikerült a legjobbak közé kerülni.

Rád hozza a frászt!

A Disney alkotott egy gyerekmese alapján egy felnőtt közönségnek szóló, megdöbbentően elborult filmet.

Itt a kerti locsoló­csővek királya: 60 m hosszú, sosem törik meg

Készülj a kánikulára - öntözéshez, kocsimosás­hoz is remek ez a locsolócső.

Kutyákra leselkedő nyári veszélyek: nem csak a hőség árthat nekik!

A nyár a kellemes kikapcsolódás mellett számos veszéllyel is jár. Mutatjuk, mire figyelj ilyenkor leginkább.

Világszintű újításnak számít ez a most átadott magyar au­tópályaszakasz

A projekt azért fontos a kutatá­sokhoz, mert az autonóm jármű­vek fejlődése során először az autópályán kerülhetnek beveze­tésre az önvezető funkciók.

Orbán torzult kereszténysége

„Ne az igazságot nézzed, ne legyél együttérző.“

Vádlottá tenné az orbánista elitet

A magyar alkotmányos alapintézmények többsége már a kezdetektől üres kulissza volt – állítja Enyedi is.

Tíz furcsaság a foci Eb-ről

Tényleg több gólja van Ronaldó­nak, mint 18 csapatnak össze­sen? Tényleg egyetlen német kerettag sem lőtt még Eb-n gólt?

Különleges tanösvények – Kirándulás tippek hétvégé­re

A Megyer-hegyen található Ma­lom­kő tanösvény és a Tatai Fényes tanösvény informatív és szórakoztó élményt nyújtanak.

(Használható) jegyeket, bérleteket!

Tömegközlekedés vs. home of­fice: tennivalók a tömegközleke­désben az utasok elvesztésének elkerülésére.

A Blaha Lujza téri villamosátvezetés – háború poraira?

Lefutott a tender. Két dolog bizonyo­san nem zöld benne: a verseny nél­küli közbeszerzés és a felesleges (káros) építés.

0