Ezt olvasta már?


A tranzakciós illetékről és a biztosítási adóról tárgyal az Országgyűlés

  A pénzügyi tranzakciós illetékről és a biztosítási adóról kezd tárgyalni az Országgyűlés jövő heti háromnapos ülésén. A képviselők - a hétfői és keddi ülésnap után - csütörtökön módosíthatják a jelenlegi médiaszabályozást.

    Az ülés ezúttal is hétfőn 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd a szokásos interpellációs időszak következik. Az Országgyűlésnek ezután több mint tucatnyi előterjesztésről kell döntenie - egyebek mellett változhat a főváros és a kerületek közötti forrásmegosztás szabályozása, továbbá törvényt fogadhatnak el a közadatok újrahasznosításáról, valamint jogszabályokat módosíthatnak a gyermekbarát igazságszolgáltatás érdekében.

    Kedden elsőként az adózást érintő törvénymódosításokról kezdődik általános vita, összesen 4 óra 20 perces időkerettel, a képviselőknek ezután ugyanennyi idejük lesz megtárgyalni a kormány pénzügyi tranzakciós illetékről, valamint a biztosítási adóról szóló javaslatait. A kabinet május 9-ei ülésén fogadta el a Széll Kálmán Terv 2.0-ban szereplő új adóintézkedéseket, így a távközlési adót, a pénzügyi tranzakciós illetéket és az egységes biztosítási adót, továbbá az energiaellátók jövedelemadójának 11 százalékra emelését, és az adó fizetésére kötelezettek körének bővítését. A tervek szerint az elfogadott intézkedésekkel az államháztartás hiánya a következő években 3 százalék alatt marad. A tranzakciós illetéket a pénzforgalmi szolgáltatónak kell megfizetnie havonta, egyebek mellett az átutalások, a beszedések, a készpénz be-, és kifizetések, a készpénzátutalások és a készpénzfizetésre szóló csekkek beváltása után. A kormány javaslata alapján nem kell azonban illetéket fizetniük az állampolgároknak az egy bankban vezetett saját, eltérő számlái közötti pénzmozgás, valamint az értékpapírszámlával kapcsolatos fizetési számlán végrehajtott fizetési műveletek után. 

    A tranzakciós illeték bevezetésétől a kormányzat 130 milliárd forint bevételre számít jövőre. A biztosítási szférában jelenleg érvényes szektorális, baleseti és tűzvédelmi adót kiváltó biztosítási adóból a várakozások szerint plusz 15 milliárd forint éves bevétel lesz. A második ülésnap végén a termékek piacfelügyeletéről szóló javaslathoz szólhatnak a képviselők. A kormány ebben azt kezdeményezi, hogy továbbra is elsősorban a gyártó legyen köteles gondoskodni a termék biztonságáról, ugyanakkor az importőr és a forgalmazó se hozhasson forgalomba a használóra veszélyt jelentő árut.

    A parlament csütörtökön a médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő törvények módosításáról szavaz. Az Országgyűlés pénteken szavazott azokról a módosító javaslatokról, amelyek az Alkotmánybíróság decemberi döntése nyomán beterjesztett médiaszabályozási csomaghoz érkeztek. Egy ekkor elfogadott módosító javaslat értelmében a jövőben nem terheli szerződéskötési kötelezettség egy lezárt pályázat végén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsát.

    A hét utolsó vitáján az egyes család- és cégjogi eljárások egyszerűsítéséről szóló kormányzati előterjesztésről tárgyalhatnak a képviselők.


MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Több hónapig tartó jólét kezdődik! Ők hatan a kínai horoszkóp kiválasztottjai

Június 13-ától, szombattól olyan szerencse és boldogság érkezik hat kínai csillagjegy számára, hogy alapjaiban változik meg az életük....

Orbán Viktor: Vitnyéddel az uniót akarták "kitaktikázni"

A kongresszus előtt reagált a miniszterelnök szavaira.

Orbán Viktor: Soha nem adom fel

Tisztújító kongresszust tart a Fidesz.

Orbán Viktor: A választási vereséget követően azonnal lemondtam

A Fidesz tisztújító kongresszusának napján erősítette meg Orbán Viktor, hogy a vereség miatt van szükség a tisztújításra. Azt is...

Bódis Kriszta is kormánybiztos lett

Magyar Péter miniszterelnök Rost Andrea Kossuth-díjas operaénekest a magyar zenekultúráért felelős kormánybiztossá, Bódis Krisztát a...

Matt Damon mindhárom lánya csodaszép: Isabella, Stella és Gia gyönyörűek, mint édesanyjuk

Matt Damon közös fotón szerepelt lányaival, mindhármuk elképesztő szépség.

Vidéki prókátor: Amit Orbán a kárpátaljai magyarokkal művelt, virtigli nemzetárulás volt

A kegyelmi ügyet leleplező ügyvéd szerint mindig sejteni lehetett, hogy Orbán nem akarta megoldani a kárpátaljai magyarok kollektív...

Orbán Viktor elmondta, hogy miért vesztették el az áprilisi választásokat

Arról is beszélt a kongresszus előtti sajtótájékoztatón, hogy jobb lenne-e a Fidesznek nélküle.

Dolly megrendítő titkot árult el Fenyő Miklósról: erre készültek együtt az énekes halála előtt

Fenyő Miklós halála mélyen megrázta a magyar könnyűzenei életet, és különösen fájdalmas veszteséget jelent azoknak, akik évtizedeken...

Megszólalt a gyermekvédelem Boráros Gábor ügyében: ezért térhettek vissza másodszor a családhoz

Boráros Gábor otthonában a hírek szerint második alkalommal is megjelent a gyermekvédelem, miután korábban bejelentés érkezhetett a...

0

Sport

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

0
0

Bulvár

Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát

A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket

A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

Kikerült két hangfelvétel arról, hogy bocsát el 41 alkalmazottat Ruff Bálint minisztériuma

A felvételeken Ducsay Zsuzsanna helyettes államtitkár hallható.

0