Ezt olvasta már?


Átadták a Lajta Tengelysúlymérő Ikerállomást

A létesítmény elsődleges célja, hogy az M1-es autópályán ki lehessen szűrni a túlterhelt, és ezáltal mind az út pályaszerkezetére, mind a többi közlekedőre veszélyt jelentő teherautókat.

Az ünnepségen jelen volt Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője, Széles Sándor, Győr-Moson-Sopron megye kormánymegbízottja és Kertesi Tamás, a NIF Zrt. műszaki igazgatója.

Az M1-es autópálya teherforgalma az elmúlt években jelentősen megnőtt. Közlekedésbiztonsági szempontok, valamit a nemzeti útvagyon védelmének érdekében, illetve a fuvarozók versenyegyenlőségének elősegítésének céljából szükségessé vált a tehergépjárművek tengelyterhelésének vizsgálata ezen a szakaszon.

A Lajta Pihenő átépítése után alkalmassá vált a nehézforgalom ellenőrzésére. A NIF Zrt. ehhez nagy sebességű mozgás közbeni tengelyterhelés-mérő és forgalomszámláló rendszert, valamint tengelysúly- és össztömeg-mérő állomást alakított ki az M1 autópálya jobb és bal oldalán a kapcsolódó üzemi hírközlő rendszerrel. A folyamat két lépcsőből áll. A teljes teherforgalom kiterelésre kerül a főpályáról. A jobb oldalon a gyűjtő-elosztó pálya elején, a bal oldalon pedig a „Bal oldali tengelysúly-mérőhely átmenő út” elején történik meg a tehergépjárművek előszelekciója aszfaltba épített érzékelők segítségével. Az itt kiválasztott túlsúlygyanús járművek kerülnek kiterelésre és további ellenőrzésen esnek át a tengelysúly-mérőhelyen. A többi jármű autópályára történő dinamikus visszavezetése az átmenő úton történik.

A kitereléshez és a kiválasztáshoz 30 db változtatható jelzésű táblát telepítettek. A beruházás része ezeken felül egy tengelysúly- és össztömeg-mérő állomás mérlegházzal, mérőberendezésekkel kompletten, az ehhez kapcsolódó utakkal, parkolókkal.

A tengelysúlymérő állomást átadás után a Magyar Közút Nzrt. üzemelteti majd.

Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője kiemelte: „A megye és az ország gazdaságának nagy része az M1 autópályán keresztül bonyolódik le. Ez a fejlesztés rákényszeríti a teherautó-vezetőket, hogy betartsák a szabályokat, és így az személyautósok biztonságosan elérhetik céljaikat. Nem szabad elfelejteni, hogy a Lajta pihenőhely is megmaradt, de infrastrukturális fejlesztésen esett át, ami az utazók kényelmét szolgálja.”

Széles Sándor, Győr-Moson-Sopron megye kormánymegbízottja hangsúlyozta: „A tengelysúlymérő állomás megépítésével nemzetközi kötelezettségünknek teszünk eleget. A fejlesztés eredményeként megvalósul az országba be- és kilépő teherautók ellenőrzése, és ez a gazdasági verseny egyenlőségét fogja szolgálni a biztonság mellett. A kormányhivatalnak az engedélyeztetési folyamatban volt nagy szerepe.”

Kertesi Tamás, a NIF Zrt. műszaki igazgatója hozzátette: „Az építés során elkészítettünk 7501 m3 aszfaltburkolatot, 1607 m3 bazaltbeton burkolatot és 5889 m2 térkőburkolat. Telepítettünk 16 km szalagkorlátot, építettünk 12 db új portál szerkezetet, 30 db új változtatható jelzésképű táblát, 1600 méter faoszlopos védőkerítést, 77 darab fát és 5500 cserjét.”

 

Forrás: nif.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Kiírta a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia...

A fenékküszöbnek köszönhetően működik a paksi atomerőmű

Jelenleg minden idők legalacsonyabb dunai vízállását mérik Pakson, de a fenékküszöbnek köszönhetően működik a paksi atomerőmű -...

Magyar Péter Macron érkezéséről és a legfőbb ügyész jelöltjéről is beszélt

Emmanuel Macron francia elnök Magyarországra látogat az október 23-i ünnepségek alkalmából – mondta Magyar Péter a Partizánnak adott...

Lemondott az energetikai államtitkár

Személyes okokra hivatkozott a tárca által kiadott szűkszavú közlemény szerint.

Magyar Péter: Emmanuel Macron itt lesz az október 23-i ünnepségen

A miniszterelnök elképesztőnek nevezte, amit a „Mészáros Lőrinc-frakció”, vagyis a Fidesz és a KDNP tett kedden a parlamentben.

Magyar Péter új gyermekvédelmi törvényt ígért

Magyar Péter miniszterelnök szerint a Tisza még nem döntött arról, hogy támogatja-e az új legfőbbügyész-jelöltet, de a Polt Péter...

Most Cékla az ügyeletes cuki a fővárosi állatkertben

Keddtől a Fővárosi Állat- és Növénykert India-házában látható Cékla, a csaknem öt hónapos vöröspanda-kölyök. A Budapesten...

Továbbra is pont nélkül áll az újonc Venezia, ami az edző állásába került.

Az Atalanta elleni vereség után fogyott el a vezetőség türelme!

Lezárult a jogállamisági eljárás, felszabadult 4,2 milliárd euró uniós forrás, visszatér az Erasmus+ és a Horizont Európa

Több mint 1500 milliárd forintnyi EU-forrás vált elérhetővé azzal, hogy az Európai Unió Tanácsa elfogadta a Bizottság javaslatát a...

Beszólt Kapitány István távozó államtitkárának a tiszás Tárkányi Zsolt

Tárkányi a frissített Facebook-posztban azt írta, élesítés után percekkel tudta meg, hogy Tótth András lemondott.

0

Sport

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

0
0

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni

A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.

17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen

A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó

Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.

0