Ezt olvasta már?


Az Anna Kareninát mutatja be a Győri Balett a Müpában

Szombaton tartja az Anna Karenina című produkció budapesti bemutatóját a Müpában az idén negyvenedik évfordulóját ünneplő Győri Balett.

Velekei László, a Győri Balett művészeti vezetője két év után állította ismét színpadra Tolsztoj regényét, ezúttal a Győri Balettre szabva - olvasható a társulat MTI-hez eljuttatott közleményében.

A produkció győri premierjét a társulat 40 éves jubileumi rendezvénysorozatának záró eseményeként november 9-én tartották a Győri Nemzeti Színházban. Az új feldolgozásban számos fiatal táncművész kapott először lehetőséget főszerep megformálására.

Az új mű alapját a minimál zene jeles képviselőjének, Max Richternek a műveiből válogatták. A darabot Bozóki Mara díszletében mutatták be, Velich Rita korhű jelmezeivel, amelyek karakterükben ugyan felidézik a múlt század elejének részletgazdag öltözeteit, ugyanakkor modernek az anyagválasztásban. Színei a fekete, a vörös és az áttetsző fehér hármasában vizuálisan is leképezik a szereplők közötti feszültséget - áll az ismertetőben.

A 2017-es, korábbi táncszínházi feldolgozás a GG Tánc Eger és a Miskolci Balett közös produkciója volt, amelynek különlegessége nemcsak a koreográfiában rejlett, hanem a szokatlan megközelítésben, Csepi Alexandra dramaturg munkájában is.

Mint a produkció ismertetőjében áll, az előadás sajátos tér-idő rendszerben, az eseményeket visszafelé elmesélve dolgozta fel a házasságon kívüli szerelem csapdájában vergődő Anna történetét.

Velekei László a mostani bemutató előtt szinte újratervezte a darabot. Ezúttal a társadalmi elvárások, valamint az egyének érdekei és lehetőségei között fennálló ellentétek vannak a középpontban. Mennyiben korlátozza egy pár megegyezésének lehetőségét az ellenséges közhangulat, volt-e esélye Annának és férjének a megoldások megtalálására? - teszik fel a kérdést az alkotók.

Hangsúlyosabb szerepet kap az anya-gyerek kapcsolat, új szereplőként jelenik meg a darabban a Végzet szürreális karaktere, amely összeköti a szálakat és jelen van a sorsfordító helyzetekben.

Mint írják, a győri bemutató nagy meglepetése Marjai Lili Anna volt, aki 2013-ban végzett a Táncművészeti Egyetemen Szőnyi Nóra osztályában, és évfolyamából többedmagával azonnal a Győri Baletthez szerződött.

A budapesti premieren Karenin megszemélyesítője Artem Pozdeev, Vronszkijt Jekli Zoltán táncolja.







0
0
0

hírek innen, onnan

Ezért tér vissza minden nyáron Ibizára a Madridtól elbúcsúzott sztárfutballista

A spanyol futballista több mint 50 stranddal rendelkező Ibizán pihen családjával a Real Madrid utáni időszakban.

Könnygáz és kordonbontás a szerb diákok tüntetésén – Galéria

A szerb főváros egyik legfontosabb csomópontján, a Slavija téren szombaton több tízezren gyűltek össze előrehozott választásokat és...

Nagyon fáj valami Orbán Viktor kormányának, a tagjai nyílt levélben árulózzák Orbán Anitát

 E szerint Orbán Anita „belülről” láthatta, hogy az Orbán-kormány vezetői hűek maradtak a kormánytisztviselői esküjükhöz.

Úgy kellett mindent kiharcolni maguknak – élet Budapest peremén

Budapest peremvidékein sokan élnek a hiányos infrastruktúra mellett az egyszerre épülő és pusztuló környezetben. Így néz ki Budapestnek...

Tragédia Csepelen: felszállás közben hunyt el egy utas a buszon

Sajnálatos eset történt Budapesten egy menetrend szerint közlekedő autóbuszon. Az utast egy tinédzser fiú próbálta megmenteni, de nem...

Elindult egy szuper tanker a Hormuzi-szoroson át

Fontos jelzést kapott az olajpiac vasárnap, miután egy iraki nyersolajat szállító szuper tanker sikeresen elhagyta a Perzsa-öblöt és...

Apja meggyilkolásával gyanúsítják a Mango-alapító fiát, egymillió euró az óvadék

Egy katalán bíróság hivatalosan is gyanúsítottként nevezte meg Jonathan Andicot apja halálának ügyében. A nyomozók szerint a férfi...

Barcelonából már elhajtanák a turistákat – betelt a pohár, vége a dalnak

Fenntartható turizmusért felelős biztost neveztek ki Barcelonában, hogy megreformálják a várost és azt, mennyien látogathatják. Sőt, azt...

Hiába a rengeteg jelentkező, egyre nehezebb diákmunkást találni

A vállalatoknak legkésőbb egy hónappal a tervezett kezdés előtt aktivizálniuk kell magukat, ha minőségi és tapasztalt diák...

Világsztárok, akik leszerepeltek apaként: Anthony Hopkins azt sem tudja, vannak-e unokái

A filmekben és a vörös szőnyegen zseniálisak lehetnek ezek a sztárok, de apaként bizony többen megbuktak már. Anthony Hopkins, Tom Cruise...

Atomhatalom intette Lukasenkát

Emmanuel Macron francia elnök vasárnap telefonon egyeztetett Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökkel, ennek során felszólította hivatali...

A legendás 7-es

  Igazi show-val nyitott öt éve a Caterham új tulajdonosa: a márka a világ legmagasabb autókereskedésének teraszán, a 137 méter magas...

0

Sport

Hiába kerültek közelebb a bajnoki címhez, botrányról beszélnek a Ferencvárosnál

A zöld-fehérek vezetőedzője a győzelem ellenére nem volt elégedett.

Eldőlt a magyar válogatott sorsa, pedig ma nem is játszott

Hétfőn az Egyesült Államok lesz a mieink ellenfele a világbajnokságon.

Ezért szakadt félbe a Német Kupa döntője, hóhért kiáltottak Berlinben

A labdarúgó Német Kupa döntőjében szombaton este a berlini Olimpiai stadionban a Bayern München és a Stuttgart csapott össze.

Milák Kristóf megdöntötte a csúcsot Monacóban, Cseh László rekordja nem volt veszélyben

Olimpiai bajnokunk duplázott, de más magyar úszók sikereinek is örülhetünk.

BL- és EL-selejtezők: Megvannak az ETO és a Fradi lehetséges ellenfelei

A 2026/27-es európai kupaidényben az ETO a BL-selejtezőben nem kiemeltként akár - papíron - erősebb bajnokcsapatokkal találkozhat, míg a Ferencváros EL-ben kiemeltként indul.

Rossi újra felfedezett embere ritkán látható góllal bizonyított

A középpályás három év kihagyás után térhet vissza a nemzeti csapat keretébe.

Könnyek között búcsúzott a Real Madrid legendája, aki egy dolgot külön kiemelt

A játékos 23 évet töltött a madridiaknál, ezalatt hat Bajnokok Ligáját és összesen 27 trófeát nyert.

Szalah elsírta magát a búcsú közben – Szoboszlai milyen díjat kapott? + videó

A Liverpool utolsó Premier League-mérkőzése után érzelmes búcsúban részesült Mohamed Szalah és Andy Roberton is.

Kubatov Gáborék felvehették a kapcsolatot Magyar Péterrel a Ferencváros jövőjét illetően

Egyre több pletyka szól arról, hogy a Népligetben akár külföldi tőkét is bevonnának a költségvetés fenntartása érdekében.

Bereczki Zoltánnak is elállt a lélegzete attól, amit az Arénában látott

Igen ingergazdag koncertnek lehettünk szemtanúi szombat este.

Gulácsiék 19 éves csapattársa lehet a Liverpool nagy dobása az átigazolási piacon

Megvan, hogy kivel pótolná a távozó Mo Szalahot a Liverpool.

Megvédte Hajnalt a Fradi 3-szoros magyar bajnoka: "Igazán nagy hiba lenne, ha..."

Hrutka János határozottan kiállt Hajnal Tamás mellett, és hangsúlyozta: komoly tévedés lenne megkérdőjelezni a klubnál végzett munkáját.

0
0

Bulvár

Németh Balázs a Balatonnál keveredett balhéba, majdnem megverték a Fidesz egyik fő emberét

Kamerára vették ahogy Németh Balázs ismét politizál, nagyon rossz vége lett.

Drámai helyzet a Velencei-tónál, kiderült, kik okozzák valójában a tó vesztét

Már idén nyáron kiszáradhat a Velencei-tó? Kongatja a vészharangot a Zöld Gerilla Mozgalom.

Most kaptuk: elszabadult a pokol a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, minden a szirénáktól hangos

Szörnyű baleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető úton.

Castingon pucérra vetkőztették a sztárt, majd olyat tettek vele, egy életre megjegyezte

A színészek élete sem mindig tejfel! Főleg, ha forgatásokról van szó!

Újra divatba jött a nagymama szandál: szinte azonnal elkapkodják az üzletekből

Egykor csak a praktikum miatt hordták őket, ma viszont a legstílusosabb nők kedvenc nyári cipői lettek. A „nagymama-szandálok” 2026-ban hatalmas divatot diktálnak: kényelmesek, könnyen kombinálhatók, és meglepően

Janza Kata szó nélkül sétált ki a színpadról: megalázó, amilyen helyzetbe került

Janza Kata higgadtan kisétált a színpadról, miután megalázó módon bántak vele, majd megköszönte a próbát.

Magyar Péter elmondta, milyen változások lesznek a nyugdíjrendszerben, pontos összegek derültek ki, ennyit kapnak a nyugdíjasok

Magyar Péter először adott hivatalos, hosszú interjút miniszterelnökként az RTL-nek.

Kipukkadt a panellufi, a kereslet bezuhant, a kínálat pedig kilőtt

Látványos fordulat előtt áll a hazai panellakások piaca. A korábbi szárnyalással szemben a kereslet bezuhant, a kínálat pedig kilőtt. A zenga.hu legfrissebb elemzése szerint a tulajdonosoknak már a hirdetési időszak

A legdurvább ütés, előkerült egy felvétel, amelyen Lázár János a kegyelmi ügyről beszél

Értékrendi ellentmondásnak és a kormánypártokat ért eddigi legsúlyosabb politikai ütésnek nevezte a bicskei gyermekotthon kényszerítésért elítélt volt igazgatóhelyettesének elnöki kegyelmét Lázár János épí

Hiába kerültek közelebb a bajnoki címhez, botrányról beszélnek a Ferencvárosnál

A zöld-fehérek vezetőedzője a győzelem ellenére nem volt elégedett.

Maximum ennyi tojást egyél egy héten a dietetikusok szerint, különben a szíved egészségét kockáztatod

A tojás régóta az egyik legmegosztóbb élelmiszer az egészségtudatos táplálkozás terén. Míg sokan tökéletes fehérjeforrásként tekintenek rá, mások még mindig tartanak tőle a koleszterintartalma miatt. Nem csoda

0