Az Európai Bizottság a Magyarországnak szánt 495 millió euró befagyasztását javasolja
Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy jövő januári hatállyal függesszék fel 495 millió euró - mai árfolyamon 142 milliárd forint - Magyarországnak szánt kohéziós, vagyis felzárkóztatási támogatási összeg folyósítását.
Az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény, a biztosok testülete szerda délelőtt ült össze, és az egyik napirendi pont a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás volt. A testület javaslatát még az EU-tagországok pénzügyminiszteri tanácsának is meg kell vitatnia, és jóvá kell hagynia.
A témáról kiadott közlemény szerint a pontosan 495 184 000 eurót a jövő januártól hatályos kötelezettségvállalásokból függesztik fel. A bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékáról, az összes kötelezettségvállalás 29 százalékáról van szó.
A közlemény szerint a mindeddig "példátlan" lépés "az Európai Bizottság Magyarországnak szóló ismételt figyelmeztetéseit követi, hogy fokozza erőfeszítéseit a túlzott államháztartási deficit befejezésére, valamint a megfelelő lépések elmaradását". A bizottság emlékeztetet arra, hogy januárban már megállapította a hatékony lépések hiányát Magyarország részéről, és javasolta a túlzott deficit miatti eljárás felgyorsítását, amit a pénzügyminiszteri tanács el is fogadott.
Olli Rehn pénzügyi biztos a közlemény szerint azt hangoztatta, hogy a javaslatnak "erős ösztönzőnek kell lennie Magyarország számára, hogy ... megfelelő makrogazdasági és pénzügyi feltételeket hozzon létre annak érdekében, hogy biztosítsa a kohéziós alapból származó források hatékony felhasználását". Hozzátette, hogy "most a magyar kormánynak kell cselekednie, mielőtt a felfüggesztés életbe lép". Magyarország a bizottság előrejelzése szerint jövőre is átlépi a 3 százalékos deficithatárt - emelte ki Rehn.
Johannes Hahn, a regionális fejlesztésért felelős biztos kiemelte: "a bizottság javaslata arányos, és lehetővé teszi, hogy az alapból továbbra is támogassanak beruházásokat, miközben Magyarországnak esélyt és időt ad, hogy rendezze a helyzetet".
A bizottság emlékeztetett a kohéziós alapra vonatkozó uniós szabályokra, amelyek szerint ha valamely kedvezményezett tagállamban túlzott költségvetési hiány áll fenn, és az erről "kiadott tanácsi ajánlást az érintett tagállam részéről nem követte eredményes intézkedés, az alapból az érintett tagállam részére tett kötelezettségvállalások teljes vagy részleges felfüggesztéséről határozhat, a felfüggesztésről szóló határozatot követő év január 1-jei hatállyal".
A szabályok szerint "ha a Tanács megállapítja, hogy az érintett tagállam megtette a szükséges kiigazító intézkedést, késedelem nélkül határoz az érintett kötelezettségvállalások felfüggesztésének megszüntetéséről" is.
Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára még kedden az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy meggyőződése szerint a gyakorlatban nem fog sor kerülni arra, hogy Magyarország ne férjen hozzá a kohéziós alaphoz. Jelezte, hogy a kormány már most tavasszal, a szokásos módon elkészítendő konvergenciaprogramban és nemzeti reformprogramban, ősszel pedig a jövő évi költségvetésben megfelelő lépésekkel reagálni fog az uniós elvárásokra. Leszögezte, hogy Magyarország képes lesz a hiányt az előírt szint, a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka alatt tartani.
MTI
hírek innen, onnan
Kilenc év után újra Európa-bajnoki aranyérmet szerzett a magyar férfi kajak négyes
„Ezt kiböjtöltük rendesen” – mondta Tótka Sándor.
Fordulat az ingatlanpiacon: egyetlen megyében nem csökkentek csak az árak
Májusban országosan 2,3 százalékkal alacsonyabbak voltak a meghirdetett ingatlanok átlagárai, mint áprilisban. A havi visszaesés 18 megyét...
Leomlott egy 500 éves szász erődtemplom fala Erdélyben
A muzsnai evangélikus templom fala a középkor óta tartotta magát, jó lett volna neki segíteni.
Magyar Péter: Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt
A miniszterelnök szerint "okafogyottá vált" a Fidesz tisztújító kongresszusa. Magyar Péter erről délelőtti sajtótájékoztatóján...
Mennyire ugorhat meg a lakáshitelesek törlesztőrészlete?
Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop.
Mindegy, hol készült: leállítja az orosz olajból készült kerozin és a gázolaj importját a brit kormány
Ez elsősorban Indiát érinti, ugyanis a szankciók bevezetése előtt az indiai finomítókból érkezett Nagy-Britanniába és más európai...
Russell volt a leggyorsabb a harmadik barcelonai szabadedzésen
A 28 éves pilóta mögött az ausztrál Oscar Piastri végzett a McLarennel, míg a harmadik legjobb időt a monacói Charles Leclerc autózta a...
Ártalmatlannak tűnik, mégis jogi vitát okozhat ez a népszerű kerti növény
Sokan választják a bambuszt, ha gyorsan növő, látványos sövényt vagy modern hangulatú zöldfalat szeretnének a kertjükbe. A növény...
Súlyosabb büntetést követelnek Győrfi Pálnak, megszólalt egy szakértő
Kunetz Zsombor: Győrfi Pál örülhet, hogy ennyivel megúszta a távozását.
„Szürkék a falak. Szürkék az őrök ruhái, egy szín van, a szürke” – képeken a Rákosi- és a Kádár-korszak börtönvilága
Megrázó, bár korábban már bemutatott fotósorozattal, a helyszíneket bejáró filmekkel és néhány tárgyi emlékkel igyekszik bemutatni a...
Végighazudta a Fidesz "az elmúlt másfél-két évet" a migráció ügyében
Hivatalos dokumentumok igazolják, hogy az Orbán-kormány teljes titokban egy menekülttábor létesítésén dolgozott 2024 nyarától. A...
Sport
Iraola nem tart rá igényt, eladja támadóját a Liverpool FC
Már az árát is meghatározták.
Betévedtünk egy New York-i boltba, és sokkot kaptunk az áraktól – nem úgy, mint elsőre azt hinné
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá
Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.
Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők
Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben
Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.
Bulvár
Ágyékánál csipogott be a nő a reptéren: borzasztó kínos, mi okozta
Minden nő rémálma történt meg vele.
Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?
Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.
Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat
Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik
A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek
Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
Vitézy nyilvánosságra hozta a Lázárék által titkolt iratokat a 451 milliárdos mohácsi hídról
A kormány oldalán tették közzé a mohácsi Duna-híd megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányait. A dokumentumok szerint sem a 2x2 sávos híd, sem a csatlakozó utak bővítése nem volt szakmailag indokolt.
Vészjelzés: Putyin órákon belül készülhet valamire egy nukleáris töltetű, gyilkos fegyverrel
Az ukrán légierő péntek délutáni riasztása szerint magas a valószínűsége annak, hogy Oroszország a következő 24 órában beveti az egyik, ritka alkalmakkor használt, közepes hatótávolságú ballisztikus r ...
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


