Az Európai Bizottság erősítené a fogyasztók védelmét az interneten is
Április 11-én az Európai Bizottság „Új megállapodás a fogyasztói érdekekért” címmel előterjesztett egy új intézkedést, amely értelmében az uniós fogyasztók jogait kívánja megerősíteni. Azért tartja szükségesnek ezt a Bizottság mert a gyakorlatban sokszor nem valósul meg a jogok érvényesítése.
Az április 11-én előterjesztett új megállapodást, amely az uniós fogyasztók jogait erősítené meg, azért is szükséges mert hiába tartozik az Európia Unió fogyasztóvédelmi szabályai a globálisan is legszigorúbbnak számító jogszabályok közé, a gyakorlatban nem mindig érvényesülnek ezek (pl.: dízelbotrány).
| A dízelbotrány során kiderült, hogy a Volkswagen több dízelautójának motorszerverét manipulálták, tehát trükköztek a káros szén-dioxid-kibocsátással, amely a teszteken sokkal jobb eredményeket mutatott, mint a valós életben. Ezen dízelautók legtöbbje Európában került forgalomban. Ezért is határozta el az Európia Bizottság, hogy szigorúbbá teszik a fogyasztóvédelmet. A magyar fogyasztóvédelem hivatalos oldalán egyelőre nem adtak ki hírt az Európai Bizottság ezen kezdeményezéséről. |
A Juncker-bizottság elért már bizonyos eredményeket az uniós fogyasztóvédelemmel kapcsolatban, így az „Új megállapodás a fogyasztói érdekekért” című előterjesztett intézkedéscsomag ezekre az eredményekre épít. Az új intézkedési tervek az Európai Parlament és a Tanács megvitatására várnak, ez a következő lépcsőfok az ügyben.
A fogyasztók érdekeit képviselné az új megállapodás, amely lehetővé tenné, hogy az adott tagállamok fogyasztóvédelmi szervezetei, amelyek megfelelnek a feltételeknek, a fogyasztókat képviselhessék bizonyos uniós fogyasztó jogokat sértő ügyekben. Valamint a fogyasztóvédelmi hatóságoknak is felhívnák a figyelmét, hogy az egyes esetekben sokkal jobban szankcionálják az adott jogsértést. Ami nagyon fontos az új intézkedéscsomagot illetően, hogy az uniós fogyasztóvédelmi jogokat még jobban kiterjesztének és megerősítenék az online térben, az interneten is, hiszen egyre népszerűbb az online vásárlás, ahol nagyobb a veszélye, hogy a fogyasztókat valamilyen kár éri.
– A mai új megállapodás egy tisztességesebb, a fogyasztók és a vállalkozások érdekeit egyaránt szolgáló egységes piac kiépítésére irányul. Létrehozzuk a kollektív jogorvoslathoz való jogot Európában arra az esetre, ha a fogyasztók egész csoportjait éri kár, mint azt közelmúltban láthattuk, és megfelelő biztosítékokat is foganatosítunk, hogy ne lehessen ezzel visszaélni. A fogyasztók tudni fogják, kiktől vásárolnak az online felületeken, és azt is, ha a kereskedők fizettek azért, hogy megjelenjenek a keresési találatok között. A kereskedők többsége – azaz a tisztességesen eljárók – esetében csökkenni fognak a terhek. Az európai fogyasztók bizalmával szándékosan visszaélő kereskedők maroknyi csoportja azonban keményebb büntetésekre számíthat – nyilatkozta Frans Timmermans első alelnök.
Az új megállapodásban 5 fő pontot határoztak meg, amely a fogyasztók különböző érdekeit védi.
1. A fogyasztóvédelem megszilárdítása az online térben, az interneten
Az egyik fontos pont, hogy sokkal átláthatóbbá kell tenni az online piactereket, ki kiktől vásárol, hogy ha kár éri őket, tudják, hogy élhetnek-e fogyasztói jogaikkal, amely védelmet biztosít számukra.
Ezenkívül a különböző platformok átláthatóságát is növelni kell. Egyértelmű információ, hogy a kereskedő tényleg fizetett-e a hirdetésért stb.
Kiterjeszti az új fogyasztó jogokat az „ingyenes digitális szolgáltatások terében”, azokra a platformokra is, ahol személyed adatokat adnak meg a vásárlók azonban pénzbeli fizetésre nem kerül sor. Ilyenek például a közösségi média oldalai vagy a felhőalapú szolgáltatások.
2. Olyan eszközök biztosítása a fogyasztók számára, amelyek érvényesítik jogaikat és segítenek a kártérítéshez jutáshoz
Például bevezetni a képviseleti keresetek európai formáját: a fogyasztóvédelmi szervezetek képviseljenek egy jogorvoslattal élni kívánó csoportot, akik károsítva lettek. Eddig csak egyes tagállamokban volt lehetőség arra, hogy kollektív keresletet indítsanak a fogyasztók egy csoportja, de most erre uniós szinten is lehetőség lesz.
Valamint egy sokkal hatékonyabb védelmi rendszer kiépítése a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szemben: a károsított fogyasztóknak joguk lesz minden egyes tagállamban egyéni jogorvoslattal élni.
3. Uniós fogyasztóvédelmi jogszabályok megsértése esetén hatékonyabb és szigorúbb szankciók bevezetése
Sok az olyan eset, amikor a fogyasztók nagyobb csoportját érintette károsítás és ennek szankcionálása sok esetben nem kellőképpen elrettentő, a bírságok nem elég jelentősek, ahhoz hogy példaértékű precedensként szolgáljanak a különböző vállalkozások számára.
Most ez megváltozik mert a cél egy tömeges károsítás esetén a bírság maximális összegét illetően az adott vállalkozás vagy kereskedő éves bevételének 4%-át tenné ki. De tagállamonként lehetőség nyílna ennél magasabb maximális bírság kiszabására is.
4. Fontos, hogy kellő mértékben fellépjenek a fogyasztási cikkek megtévesztő, kétféle forgalmazásával szemben
Ezek a megtévesztő kereskedelmi gyakorlatokra irányulnak, amelyek sok esetben azonos termékként forgalmaznak olyan árucikkeket, amelyeknek jellemzői vagy összetevői jelentős különbséget mutatnak. Az új irányelv szerint a nemzetközi hatóságok értékelést és intézkedéseket tehetnek a megtévesztés gyanús kereskedelmi gyakorlatok esetében.
5. Jobb feltételek biztosítása a vállalkozások számára
A szükségtelen terhek enyhítése ezen pont és intézkedés célja. Például, hogy ne kelljen visszatéríteni a vállalkozásoknak a termék árát, azt megelőzően, hogy egyáltalán a visszaküldött áruk ténylegesen megérkeznének. De a fogyasztók nem küldhetik vissza a már minimálisan használt vagy kipróbált termékeket sem. Illetve az új szabályok a vállalkozásoknak jelentősebb rugalmasságot tesznek lehetővé a fogyasztókkal történő kommunikációt illetően. Az e-mail helyett teret kapnak a webes űrlapok és a chat is, ahol a fogyasztók is visszatudják követni a kereskedőkkel folytatott interakcióikat.
– A globalizált világban a nagyvállalatoknak hatalmas lépéselőnyük van a fogyasztókhoz képest, és nekünk ki kell egyenlítenünk az esélyeket. A képviseleti keresetek európai formájának bevezetése a fogyasztóknak biztosít majd méltányosabb feltételeket, nem az ügyvédi irodák bevételének gyarapítását célozza. Az éves árbevételtől függő, szigorúbb bírságok pedig lehetővé teszik végre a fogyasztóvédelmi hatóságok számára, hogy valóban húsbavágó büntetéseket mérjenek ki a csalókra. Nem szabad hagyni, hogy olcsón megússzák a csalást – nyilatkozta Věra Jourová, a jogérvényesülésért, a fogyasztópolitikáért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős biztos.
lockkerdee
(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)
hírek innen, onnan
Magyarország 2030 – Mikor rakja össze az IKEA-bútort a mesterséges intelligencia?
Sorozatunkban (köz)életünk legfontosabb területeit vesszük számba, azt vizsgálva, hol tartunk most, és hová juthatnánk el négyéves...
„Szégyen.” - Magyar Péter egyszerre ment neki kőkeményen a Fidesznek és a Mi Hazánknak
Magyar Péter egy jó hírt is közölt.
Új nagykövet érkezett Budapestre
A két ország közti kapcsolatok erősítését várják tőle.
Meghalt Giorgo Bracardi, a Banános Joe ikonikus szereplője
A művész 93 éves volt.
A rejtélyes őszi kórkép, ami téged is elérhet: ezért kergeti most mindenki a szerelmet
Tényleg szereted, vagy csak hidegebbre fordult az idő?
Miért nem adhat a szülő iskolai igazolást? Az orvosoknak púp a hátán a feladat
Vajon miért nem lehet az egyszerűbb betegségeket az orvos helyett igazolni az iskola felé abban az esetben, ha elegendő a telemedicinás...
A megszorítások pártjára állt a válsággal küzdő Franciaországban a Nemzeti Tömörülés, Marine Le Pen a komplett európai szélsőjobbnak is utat mutathat
A „melonizációval” is próbálkozó Le Pen új gazdaságpolitikája azonban azoknak a választóknak az érdekeivel kerülhet szembe, akikre...
Kiengedték a kórházból L.L. Juniort
Komoly figyelmeztetésként élte meg nemrégiben történt rosszullétét L.L. Junior.
Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter
Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.
A parlamentben nincs tiltakozás a szabad szenteste ellen
Már az idei évben munkaszüneti nap lehet december 24., ugyanis a parlamenti frakciók egyöntetűen felsorakoztak a Tisza ilyen témájú...
Szabadesésben a mobilpiac: 14 éve nem vettek ilyen kevés okostelefont a brutális árak miatt
Húsz százalékkal zuhantak a globális okostelefon-kiszállítások a harmadik negyedévben a Counterpoint Research adatai szerint. A vásárlók...
Simon Kornél megszólalt Gryllus Dorka összeomlásáról: Furcsa, hogy férfiként én mondom ki, de ez a változókor
A művész elárulta, hogy az 53 éves színésznő a változókor természetes tüneteivel küzdött a hétfői élő adásban. Gryllus Dorka a...
Sport
Emberségből elégtelen? Néhány órával édesanyja halála után rángatták el doppingvizsgálatra
A gyász pillanataiban egyáltalán nem a sporttal kívánt foglalkozni.
A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont
Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.
Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz
Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.
Florian Wirtz elmenekülhet Liverpoolból, a világ legjobb csapatai vinnék
Eddig nem jött be neki a Premier League.
Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra
Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.
Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között
Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.
Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne
Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.
Rakétát lőttek ki a húszi lázadók Ronaldóék mérkőzésekor, pánikhangulat a stadionban
Már csak 19 gól hiányzik a bűvös ezerhez.
Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése
Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.
Beolvasott az MLSZ-nek, borította a bilit a magyar válogatott labdarúgó
Nem érzi a megbecsültséget.
„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek
"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.
Bulvár
Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente
Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.
Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”
Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta
Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban
Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az
Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával
Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.
Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.
„Több mint visszataszító.” – Bárándy Péter kitálalt a Magyar Péter elleni ügyészségi akcióról
Bárándy Péter szerint az ügyészség méltatlanul mosta össze Magyar Péter ügyét súlyos bűncselekményekkel, de a Seszták-ügyről is kitálalt.
Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni
A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.
Két perc után megszakadt a hívás: kivégzés is fenyegetheti a Dubajban fogva tartott 23 éves influenszert
Éjjel-nappal égő lámpákról, alváshiányról és megszakított telefonhívásokról számolt be a gyilkossággal vádolt fiatal nő édesanyja. A család attól tart, hogy a további hetekig tartó fogva tartás egyre jobban
Elszabadultak az indulatok a parlamentben, miután egy tiszás állítólag azt kiabálta be, hogy „mocskos paraszt”
Rögtön bocsánatkérésre szólították fel a képviselőt.
Öt perccel azután, hogy megszavazták a gyermekvédelmi törvényt, feloldották a jogállamisági eljárást: 4,2 milliárd euró érkezhet
Brüsszel szerint már jogállam vagyunk, újabb 4,2 milliárd euró érkezhet hazánkba.
17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen
A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


