Az ápolási díjról egyeztetett az EMMI több civil szervezettel
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a mai napon (2018. 08. 28. - a szerk.) több érdekvédő szervezet, így az Autisták Országos Szövetségének, az Értelmi Fogyatékosok és Segítők Országos Szövetségének, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének, valamint a Siketvakok Országos Szövetségének a képviselőjével tartott egyeztetést az ápolási díjról. A kormány fontosnak tartja a hozzátartozóikat ápolók, gondozók megbecsülését és a szakmai egyeztetések lezárását követően várhatóan ősszel veszi napirendre az ápolási díj ügyét.
A konstruktív megbeszélésen az érdekvédelmi szervezetekkel közösen áttekintették a javaslatokat az otthoni gondozásra szorulókra vonatkozóan. A konkrét intézkedések kidolgozása során a kormány számít az érintett képviselők közreműködésére; a szakterület a továbbiakban is tárgyalásokat folytat az érdekvédelmi szervezetekkel. A kormány mindig is fontosnak tartotta és tartja, hogy minden segítséget megadjon a rászorulóknak és a hátrányos helyzetűeknek. 2010 és 2018 között 63 százalékkal, 37.050 forintról 58.680 forintra nőtt a legsúlyosabb állapotú hozzátartozót gondozók ellátása. Idén januártól a tartósan beteg gyermeküket legalább húsz éven át otthon gondozó nyugdíjasok havi 50 ezer forintos kiegészítő támogatást kapnak, illetve a bruttó díjakból nyugdíjjárulékot is fizet az állam, így az érintettek nyugdíjjogosultságot is szereznek.
Budapest, 2018. augusztus 28.
Kiadó: Emberi Erőforrások Minisztériuma
MTI OS
(Lapunk az OS-be beadott közleményeket változtatás nélkül jelenteti meg, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő, a közleményt kiadó a felelős. A közlemények tartalma nem a szerkesztőség véleményét tükrözi.)

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


