Az orchideák lakásban tartásáról lesz szó a tavaszi orchidea kiállításon
A Magyar Orchidea Társaság tavaszi, március 9-től 12-ig tartó, a Vajdahunyadvárban rendezett kiállításán a látogatók választ kaphatnak a növények lakásban tartásával kapcsolatos kérdéseikre. - Pécsi Napilap -
A társaság közleménye szerint az orchideák az elmúlt néhány évben az egyik legnépszerűbb szobanövénnyé váltak, mert tartásuk egyszerű, könnyen és hosszú ideig virágoznak, a virágaik színesek, látványosak. Otthoni gondozásuk nem nehéz, de több figyelmet igényel mint egy átlagos szobanövény.
A szakértők például azt tanácsolják, hogy az orchideákat érdemes olyan helyre tenni, ahol legalább naponta 2-3 órán át éri őket fény, locsolni télen 7-10 naponta, nyáron pedig hetente kétszer érdemes.
Cserepük alatt nem jó ha víz van, az ültetőanyagnak azonban mindig nedvesnek kell lennie. Legalább kétévente érdemes az orchideát átültetni speciális ültetőanyagba és új cserépbe, illetve ideális, ha a nappali és az éjszakai hőmérséklet között néhány fokos különbség van, mert ez megindítja a virágszárak fejlődését.
Az orchideák számára fontos a légmozgás a levelek körül, de nem szeretik a huzatos helyeket, kedvelik továbbá a párás levegőt, ezért fontos, hogy legyen körülöttük néhány szobanövény vagy egy szobai párásító készülék.
A kiállításon számos egyéb ötlettel is várják a látogatókat a bel- és külföldi kereskedők, akiknek hatalmas orchidea-választékából vásárolhatnak is az érdeklődők.
hírek innen, onnan
És mi van akkor, ha nem lesz minden tökéletes? A szakértő szerint az elég jó is jó
„Senki sem tökéletes!” Hányszor mondtuk már másoknak? A családnak, barátoknak, kollégáknak? Meglepően sokan tisztában vannak azzal,...
Ezeket mindenki rosszul tudja Jézusról
Talán nincs olyan történelmi személyiség, akiről többet beszélnénk a hétköznapok során, mégis döbbenetesen keveset tudunk róla. A...
Egy korszak lezárul: Bródy János bejelentette, hogy visszavonul
Bródy János bejelentette, hogy áprilisban, a Költészet napján búcsúzik a közönségtől.
Átépítés kezdődik a Keletiben, sok vonat csak Kelenföldig jár két hónapon át – íme, a részletek
Ferencváros és Kelenföld között a harmadik vágány építése miatt, illetve a Budapest–Belgrád vasútvonal fejlesztésével összhangban...
Ez egy ilyen hivatás, nem csak a tanárságról szól, annál sokkal több: szolgálat, szerelem
Az Iskolaszanatórium pedagógusainak munkája lelkileg is megterhelő, de a hivatásukra nagy szükség van: a beteg gyerekeknek sokszor a...
Lesz megoldás az elrontott Gmail-címre
Jelentős újítást vezet be a Google a levelezőrendszerében: a felhasználók hamarosan megváltoztathatják korábban választott, @gmail.com...
Mi köze a Golf-áramlatnak egy ország nemzetbiztonságához? – A homokba dugják a fejüket a döntéshozók
Éghajlati billenőelemek, billenőpontok, fordulópontok – olyan fogalmak, amelyekkel egyre többször találkozhatunk ismeretterjesztő és...
Bőséges termés jövőre? Most tehetsz érte.
Tudtad, hogy karácsony második napján, azaz december 26-án nem csak az ünnepi maradékok elfogyasztása és az Istvánok köszöntése a fő...
Szalah most a karácsony miatt kapott rengeteg bírálatot a szurkolóktól
A Liverpool klasszisa úgy tűnik, sehol sincs biztonságban.
Kitálalt az ördögűző: nagy bajt jelez, ha egy szeretted így viselkedik
Eleinte még csak némileg változik meg a megszállt személy viselkedése. Az ördögűző szerint lassan lesz egyre rosszabb a helyzet.
Fekszünk, mint a „kőbepólyált inkák”, és várjuk a végítéletet
Nem könnyű olvasmány Kiss Tibor Noé új regénye, az Olvadás, de érdemes vele együtt utazni. Sokat adhat.
„Használjuk továbbra is a szimbólumainkat: a szívet, a szivárványt és a békejelet”
Együtt dolgoztak a Rájátszásban, majd elkezdtek közösen lemezeket is kiadni. Több köti azonban össze Grecsó Krisztián írót és Beck...
Sport
„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével
A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.
Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága
Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.
Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt
A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.
A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?
Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.
Fegyelmi eljárást indítottak a Liverpool elleni meccsen balhézó Spurs-játékossal szemben
Miután kiállították, nem akarta elhagyni a pályát, majd a bíróval is összetűzésbe került.
Dupla örömhírt osztott meg Győri-Lukács Viktória, akinek teljesült az álma
A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.
Láthatáron a City újabb bomba igazolása, a Premier League egyik felfedezettje érkezhet Manchesterbe
Kerkez Milos korábbi csapattársa ígéretes szezont fut eddig.
A Real Madrid kölcsönadta a legnagyobb tehetségét
A szezon végéig Franciaországban fog játszani.
Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”
A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.
Tóth Alex megszólalt: Azt nem mondom, hogy mindent megkaptam + videó
A Ferencváros húszéves középpályásával idén nagyot fordult a világ.
Gyűlölet zúdult Szoboszlaira, Milák elhagyta az országot
2025 februárjában szenzációs dolgok történtek a hazai és a nemzetközi sport szempontjából is.
Megszülettek a magyar kézilabda-válogatott alapemberének ikrei
Győri-Lukács Viktória szenteste jelentette be a hírt.
Bulvár
Január 1-től kötelező: ezekre a vizsgálatokra mindenkinek el kell mennie
2026. január 1-jétől új szabályozás lép életbe Magyarországon: több, eddig ajánlott szűrővizsgálat kötelezővé válik annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedéseket minél korábbi stádiumban felismerjék,
Amerikai katonák jelentek meg a Parlament előtt Budapesten, olyat tettek, amire még nem volt példa
Orbán Viktor szerint közeleg a nagy európai háború, tényleg máris az előszelét érezzük?
Frontálisan karambolozott a magyar szövetségi kapitány, itt a tűzoltók fotója
Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya.
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nem ért célt a fuvarosok tüntetése, amelyet a útdíj megemelése miatt tartottak.
„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével
A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.
3 csillagjegy, akiknek 2025 utolsó hete óriási változást hoz az életében
Az év vége mindig különös energiákat mozgat meg, de 2025 utolsó hetében három csillagjegy jegy számára valódi fordulópont érkezik.
„Találtam a kocsijában egy tangát, mire azt mondta, egy idegen nő hajította be az ablakán” – Nők mesélnek a legrosszabb férfi-hazugságokról
A férfiak egészen földöntúli hazugságokkal állnak elő, ha hűtlenségről van szó. Íme néhány történet, amit nők osztottak meg a legképtelenebb hazugságokról.
„Csak akkor volt boldog, ha szenvedhe-tett” – Férfiak elmondták, miért vetettek véget egy hosszú kapcsolatnak
A férfiak híresek arról, hogy nem szeretnek szakítani, de az alábbi esetekben ők döntöttek a búcsú mellett. Fedezd fel, mi vezetett a kapcsolatok végéhez.
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
2025-ben a rendelések egytizedét a Temun adták le a magyar vásárlók, de azt fontos tudni, hogy a külföldi oldalakról rendelt termékek esetén is ugyanazok a jogszabályok érvényesek, mint a hazai boltokban. Mutatjuk, m
Palvin Barbara lett a meztelenruhák királynője 2025-ben, íme 7 kreáció, amiben óriási feltűnést keltett
Nem titok, hogy Palvin Barbara rajong a merészebb outfitekért, köztük a pikáns pucér-szettekért. 2025-ben pedig igazán kimaxolta a meztelen-trendet: a vörös szőnyeges gálákon, a divateseményeken és a kifutón is bev
blogmorzsák
Szívfájdalomra ki kell menni sétálni
A VAN, a Rossz versek és a Magyarázat mindenre rendezője, a VAN filmzenekar oszlopos tagja a kedvenc zenéiről mesél.
Monomaci gyiloksulija – Danganronpa The Animation
A Reményfok Akadémia rövid időre mészárszékké alakul!
Karácsonyi ajándék a The Damned Thingstől
Elérhetővé tette egy korábban kiadott ritkaságát az all-star kvintett.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


