Ezt olvasta már?

Pécsen megvonnák az ingyenes parkolást a plug-in hibridektől

Magyarországon 2016-ban vezették be a zöld rendszámot a környezetkímélőbb, részben vagy teljesen elektromos meghajtással rendelkező gépjárművek számára. Hivatalo...


Az várható, hogy Dobrev Klára és Márki-Zay Péter küzd meg a második fordulóban

Dobrev Klára: „Az tudja legyőzni Orbán Viktort, aki a legkeményebben dolgozik érte”

A DK miniszterelnök-jelöltje arra reagált, hogy a Momentum szerint az általuk támogatott Márki-Zay Péter a legesélyesebb Orbán legyőzésére.


hirdetés

Csütörtökön délután a Momentum egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Márki-Zay Pétert támogatja az ellenzéki előválasztás második fordulójában. Fekete-Győr András pártelnök többször is azt mondta, azért döntöttek így, mert úgy vélik, a hódmezővásárhelyi polgármesterrel van a legnagyobb esély leváltani Orbán Viktort.

Márki-Zay Pétert támogatja a Momentum az előválasztás második fordulójában,Fekete-Győr András pártelnök úgy véli, a hődmezővásárhelyi polgármesterrel van a legnagyobb esélyük legyőzni Orbán Viktort.

Dobrev Klára - akit a legfrisebb közvéleménykutatások a legesélyesebbnek tartanak az előválasztási győzelemre - nem sokkal később olyan posztot tett közzé Facebook-oldalán, amelyben minden bizonnyal Fekete-Győr kijelentésére reagált.

"Az tudja legyőzni Orbán Viktort, aki a legkeményebben dolgozik érte. És én a kemény munkában hiszek. Ezért járom megállás nélkül az országot. És ezért megyek most vissza hozzátok a megoldásokkal. Mert nem taktikázással, hanem az emberekkel kell foglalkozni. Hiszen a politika rólatok szól" - írta.

 

A DK miniszterelnök-jelöltje meg van győződve róla, hogy "2022-ben nem lesz elég győzni, kormányozni is tudni kell", és "a győzelem kormányváltás, a kormányzás rendszerváltás lesz".

 

Márki-Zay Péter: Karácsony bejelentésén én is ott leszek holnap

 

A kormányváltásért minden áldozatra képes vagyok, de mindent kielemezve arra jutottak, hogy ha ő visszalép, azzal Dobrev Klárát segítették volna, aki nem tudta volna megnyerni Orbán Viktorral szemben a választást, mondta el Márki-Zay Péter az Atv Egyenes Beszéd című műsorában, majd Karácsony Gergelyt idézve hozzátette:

Megérkezett a villamos.

Márki-Zay folyamatosan megbízható adatoknak nevezte azokat a felméréseket, amelyek szerint ő nyerne a második fordulóban jobban, ha Karácsony visszalépne, és megvásárolt kutatásoknak nevezte azokat, amelyek szerint ez fordítva történne.

Márki-Zay Péter elmondta, hogy nagyon büszke Dobrev Klára eredményére, és arra, hogy Magyarország nyitott a női politikusokra. Szerinte Orbán Viktor egy többszáz millió forintos kampányt épített fel arra, hogy a magyarok reflexből elutasítják Gyurcsány Ferencet. Szerinte ezért Dobrev Klára, minden kiválósága ellenére, a lottóötös Orbán Viktor számára.

Egyetlen dolog változott, nem rántottam félre a kormányt.

– mondta el Márki-Zay Péter arra, hogy korábban azt mondta, ha Karácsony Gergely nem hajlandó visszalépni, ő félre fogja rántani a kormányt. Azt is elmondta, hogy szerinte már nem neki kellett félrerántania a kormányt.

 

Végül elmondta, hogy ő is ott lesz azon a bejelentésen, amelyen Karácsony Gergely valószínűleg bejelenti a visszalépését.

 

Sajtóértesülések: Karácsony pénteken visszalép Márki-Zay javára

Egy csütörtök esti közlemény szerint Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter pénteken délelőtt 10 órakor rendkívüli sajtótájékoztatót tartanak Budapesten, a Kossuth téri József Attila-szobornál.

Sajtóértesülések szerint a Párbeszéd, az LMP és az MSZP által támogatott miniszterelnök-jelölt, Karácsony Gergely visszalép az előválasztás második fordulójától, mégpedig Márki-Zay Péter javára. A hírt először az Ugytudjuk közölte, nem sokkal később pedig a Hvg.hu írt arról, hogy a visszalépést pénteken reggel jelenti be a főpolgármester. A 24.hu-hoz ugyanilyen értesülések jutottak el, az ügyben hivatalosan hírzárlat van.

24.hu, szeretlekmagyarország, nlcs








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Kitart az esés a tőzsdéken, a BUX index keresi az irányt

Az ázsiai tőzsdéken ma rossz hangulatú kereskedést láthattunk, míg Európában ugyancsak mínuszban nyitottak a vezető börzék, a hangulat...

Így alakult Magyarországon a honvédség létszáma 2008 óta

Nem csökkent, igaz, nem is nőtt érdemben a honvédség létszáma 2008 óta - derül ki a KSH vonatkozó adataiból.

Rajongtak az oroszok a híres szélhámosért, mert nő volt, okos és gyönyörű: Sonya Golden Hand arisztokratáktól lopott

Sonya Golden Hand a 19. század egyik leghíresebb női bűnözőjévé vált. Szinte az összes nagyobb orosz ékszerboltot kirabolta, sokáig...

Koronavírus: a WHO beavatkozik a romániai helyzetbe

A koronavírus-helyzet egyre kétségbeejtőbb Romániában, ezért a WHO úgy döntött, segít az egészségügyi helyzet kezelésében. Fotó:...

Leszakadt a lelátó egy holland bajnokin - Videó

Az elsődleges hírek szerint senki sem sérült meg.

Weisz Fanni megcsillantotta a humorát: Siketnek lenni a legjobb

A hallássérült modell arról beszélt, milyen siketként felnőni.

Kiderült, hogy hat az agyra hosszú távon az űrutazás

Agyi károsodást okozhat a hosszú ideig tartó űrutazás egy friss német kutatás szerint.

Elmondta Karácsony Gergely, hogyan húzza a csőbe a Fideszt az ellenzék

Karácsony Gergely is ott volt Márki-Zay Péter eredményváróján és nyilatkozott a 168-nak. 

Murray után az Indian Wells-i győztes cipői is eltűntek, ráadásul pont a döntő előtt

Cameron Norrie eddigi pályafutása legnagyobb sikerét érte el, miután a döntőben Nikoloz Basilashvilit szetthátrányból legyőzve megnyerte...

Megsértődhettek az irániak Futács Márkó miatt

Érdekes dolgokat állít az egyik klub vezetősége.

Máshol postán küldik meg az abortusztablettát, itthon szenvedj meg érte, ha abortuszra adod a fejed

A koronavírus-járvány az abortusz szabályzását is átírta, mármint azokban az országokban, ahol valóban fontos a nők védelme. Itthon a...

Terheléses támadás érte a 24.hu-t

Emiatt volt egy ideig elérhetetlen az oldal vasárnap délután.

Sport

Tizenöt percig tartott a szlovák rangadó, mert inkább a drukkerek játszották le – pusztakezes bunyóval

Félbeszakadt a Spartak Trnava–Slovan Bratislava szlovák bajnoki meccs, mert a pályára rohantak verekedni az ultrák.

Leszakadt a lelátó az ünneplő szurkolók alatt - videó

A holland csapat szurkolói önkívületben ünnepelték a győzelmet.

Kiütéses győzelemmel kezdett a női kézilabda-válogatott kapitányának klubja az Európa-ligában

Az előző NB I-es szezon fiatal gólkirálynője 12 gólt dobott a mérkőzésen.

Megrúgta a labdát a Sheriff és így okozta a BL legnagyobb csodáját

A moldáv bajnok idegenben győzte le a Real Madridot, most pedig Milánóban az Internazionale ellen lép fel. Folytatódik a Sheriff-csoda? Podcast.

Az utolsó vár is összedőlt, nincs veretlen csapat a La Ligában – videó

A Villarreal együttese otthon zakózott az Osasuna ellen, így utolsóként a mezőnyben elveszítette a veretlenségét.

Lewandowskinak kapásból, sarokkal is megy a gólszerzés

Nyilván, ha valakinek megy, akkor az Robert Lewandowski.

Rangadó nincs, kiütés van – ötöt rámolt be egy félidő alatt a Bayern

Esélyt sem adott a riválisnak a címvédő, könnyedén győzött idegenben.

A pályán rugdosták egymás fejét a szurkolók a szlovák focirangadón - videó

A Trnava-Slovan Bratislava találkozó negyedóráig tartott.

Agydaganattal küzd a Tokióban aranyérmes Playboy-modell sportolónő

Addig akarta elmondani a vele történteket, amíg még tudja. A betegség miatt az esküvőjét is előrébb hozná.

Tovább épül a legújabb kézilabdás szupercsapat

Újabb tehetséges fiatal játékos leigazolását jelentette be a lengyel együttes.

A Barcelonára újabb nehéz feladat vár, a négy közé kerülne a gárda

Visszatérne a győzelem útjára Ronald Koeman csapata.

0

Bulvár

Elhunyt Kálmán György – alig egy héttel testvére után

Egy héttel azután, hogy testvére, Kálmán László elhunyt, sajnos a 67 éves Kálmán C. György egyetemi tanár, irodalomtörténész, kritikus, publicista is követte vasárnap hajnalban.

Ezért kellett házassági szerződést kötnie Mészáros Lőrincnek Várkonyi Andreával?

Bár friss házastársakként Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea úgy érzik, a szerelmük örökké tart majd, idővel előfordulhat, hogy úgy döntenek,...

„Egy éjszakáról volt szó. Hat hónap lett belőle. És egy életre megsebezték” – Anyák karjaiból kitépett babák é...

És a gyermekvédelemtől ki védi meg a családokat? Szabó Anna Eszter írása az anyák karjaiból kiszakított babákról és a családokról, akik egy rasszista rendszer áldozataivá váltak.

Olyan besorolást kapott a Gyurcsány film az NMHH-tól, hogy az ország összes mozija vetítheti

Művészfilmként kategorizálta a médiahatóság az Elk*rtuk című játékfilmet.

Borkai matrózlánya nem tudta, hogy Orbánéké a kastély

Közösségi oldalán reagált lapunk cikkére a hölgy, rögtön megcáfolt valamit, amit mi nem is állítottunk.

Az Egri csillagok Bornemissza Gergője volt: a 77 éves Kovács István ma így néz ki

Az Egri csillagokban Bornemissza Gergelyt alakító Kovács István kizárólag szép emlékeket őriz a film forgatásáról.

Élet-halál között a 22 éves fiú, akit hajnalban vertek meg egy debreceni szórakozóhely előtt

Szóváltás követően vertek meg egy 22 éves fiút szombat hajnalban Debrecenben, a Kossuth utca 19. szám alatt található szórakozóhely előtt. Életveszélyes sérüléssel szállították kórházba. A feltételezett elk

Ez most a leghamisítottabb forintbankjegy: nálad is lehet egy, megütheted a bokád

Egyetlen év alatt rengeteg bankó és érme került be a magyar gazdaság körforgásába. Azt is megtudtuk, hogy melyek a leghamisítottabb bankjegyek Magyarországon.

Orbán Viktor reagált arra, hogy folytatná-e köztársasági elnökként

“Fake news, nem foglalkozunk vele” - reagált a miniszterelnök sajtófőnöke az atv.hu-nak arra a ma megjelent cikkre: Orbán Viktor azt mérlegeli, hogy ő legyen Áder János után az új köztársasági elnök.

Elkeserítő eredmény: ez teszi tönkre valójában a házasságokat

Rendszeresen vizsgálják különféle kutatásokkal az emberek személyiségét, életvitelét és persze egészségi állapotát. A sorból érthető módon nem maradhat ki a házasság sem, illetve az, mi tart össze egy kapcso

blogmorzsák

Az egriek diadala 1552-ben

A 16. század egyik legjelentősebb magyar hadtörténeti eseménye volt Eger ostroma és a magyarok győzelme 1552-ben.

Egyre kevesebb fiatal beszél katalánul Barcelonában

A spanyol hódít, a katalán már nem annyira, de persze nem mindenhol. És van más is, ami miatt többen beszélnek spanyolul.

Hogyan lesz pénz és fenntartható divat a megunt ruhákból?

Milyen felületeken lehet és érdemes eladni a porosodó ruháinkat, és miért is jó ez nekünk?

Közeledik-e Makó Jeruzsálemhez?

„Egy bejegyzés erejéig visszatérek a miniszter­el­nök tegnapi interjújához.“

A jó közérzet elérése sétával

A séta könnyen elérhető mozgásforma mindenki számára, amely jelentős egészségvédő hatásokkal bír.

Ne ingatlanozz, ha...

Szigorú követelmények mindenkinek, akik a szakmában helyezkednének el.

A pogácsakészítés alapjai, avagy a sajtos pogácsa

„Ebben a második részben megmutatom, min változtattam az alaprecepthez képest.“

Melyik az a bor, amelyért félmillió dollárt is képesek fizetni?

Készítői szerint ez a bor leírhatatlanul különleges.

Az USA legszebb helyei

Olyan hiánypótló helyek, melyeket a legtöbb turista nem tud helyileg beazonosítani.

Klára kontra Péter

Karácsony Gergely visszalépésével két miniszterelnök-jelölt-jelölt maradt az ellenzéki előválasztás második fordulójában.

Kis magyar hirdetéspolitika

„Az a bajuk maguknak, hogy nincs fantáziájuk.“

A sötét XIV. század, filmek és valóság

A XIV. századról mindig a sötét középkor jut eszünkbe, de való­ban annyira kegyetlen világ volt az?

0