Bántalmazás miatt emeltek vádat egy makói gyermekfelügyelővel szemben
Vádat emelt az ügyészség egy makói gyermekfelügyelővel szemben, aki tavaly év elején bántalmazott két rábízott fiút - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Szanka Ferenc közölte, a Makói Járási Ügyészség a férfit - mint a gyermekvédelmi rendszerben foglalkoztatott gyermekfelügyelőt - közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntettével vádolja.
A vádirat szerint a férfi az egyik makói gyermekotthonban tavaly január 11-én este az egyik raktárhelyiségében bántalmazott két kiskorú fiút. A vádlott az egyik sértettet nyitott tenyérrel megpofozta, úgy, hogy a fiú fejét a falnak csapta, míg a másikukat szintén tenyérrel jobb oldalon, majd ököllel a másik arcfélen is megütötte.
A bántalmazás következtében mindkét gyerek nyolc napon belül gyógyuló, zúzódásos sérüléseket szenvedett.
hírek innen, onnan
Amerikai zenész megfejtette a piramisok titkát, a világot ettől a tudástól óva intették
A megoldás olyan népszerű lett, hogy tízmilliók nézték meg az amerikai férfi videóját.
7 téli kabát, amitől minden szetted drágábbnak tűnik
Egy jól megválasztott téli kabát nemcsak a hidegtől óv meg, hanem az egész megjelenésedet is gazdagabbá és exkluzívabbá teheti.
Óriási bajba került a UFC, akár meg is szűnhet?
Ennek nem lesz jó vége.
Véget ér az emberiség? A tudósok közölték a végítélet dátumát
A jóslat ezt mondja ki.
„Fel ne szívd a macskát, tesó” – Áll a bál T. Danny fotója miatt
Sokak szerint T. Danny miatt nem esett idén hó.
Autóbusz és autó ütközött frontálisan a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, nagy a baj
Egy embert a tűzoltók emeltek ki az egyik járműből.
Vlagyimir Putyin: többszörösére nőtt az orosz fegyvergyártás a háború kezdete óta
Többszörösére nőtt a fegyverek és haditechnikai eszközök gyártása Oroszországban 2022 óta; csak a fegyver- és lőszerek...
Az amerikai Függetlenségi nyilatkozat elfogadásának közelgő 250. évfordulóját köszöntik a szegedi újévi koncerten
Az Amerikai Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozata elfogadásának közelgő 250. évfordulóját köszönti január 5-i újévi...
„Az a cél, hogy láttassuk a szegényéget és a pazarlást” – punkok osztanak vegetáriánus ételt hajléktalanoknak
Önkéntesek tucatjait, összességében pedig száznál is több embert mozgat meg hetente a Food Not Bombs budapesti csoportjának vasárnapi...
Frontális karambol történt a Ferihegyi repülőtérre vezető úton
Egy autóbusz és egy személygépkocsi ütközött össze.
Eddig titkolták – sokak kedvenc színésze 8 napig volt kómában a szívleállása után
A legendás komikus, Chevy Chase 2021-ben olyan egészségügyi válságon esett át, aminek súlyossága csak most, egy új...
Horoszkóp: három csillagjegy, amely december 27-én mágnesként vonzza a pénzt!
Készüljenek fel, mert 2025. december 27-én az Univerzum különleges ajándékot tartogat három szerencsés csillagjegy számára! A Hold első...
Sport
Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt
Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.
Felfüggesztették a bajnokságot, a Manchester City tulajdonosa eladta a klubot
A csapat kétszer nyert bajnokságot 2019 óta.
A Ferencváros magyar válogatott támadója Liverpoolba utazik
A tervek szerint három napot tölt vendégségben a Mersey partján.
Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő
A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.
Teljes döbbenet a Real Madrid szurkolóinál, kiszivárgott a csapat jövő évi hazai meze
A sötétzöld és a neonrózsaszín is hangsúlyos lenne az új kollekción.
A volt teniszcsillag már nem költözne az USA-ba, mert lassan olyan, mint egykor Csehszlovákia volt
Martina Navratilova a kommunista Csehszlovákiából szökött el 18 évesen, majd lett állampolgár Amerikában.
2025 legzseniálisabb góljai: Belerúgott egy óriásit a labdába, az év egyik legnagyobb gólja lett
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hatodik nap egy elképesztő kapáslövés van főszerepben.
Magyarok nélkül maradhat a Liverpool
Nem ezt szoktuk meg.
Az idei BL-döntőt vezető magyar bíró pórul járt a Barcelona „ellensége” miatt
Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.
Megalázónak érezheti Phil Taylor a darts-vb pénzdíjait, a magyar is többet keresett
A 16-szoros világbajnok volt, hogy a vb-címért kevesebbet kapott, mint most az első fordulós kiesők.
Idén nagyon más lesz az angol futball karácsonyi ünnepe
Jön a Boxing Day, de nem azt kapjuk, amit az előző években.
Kós Hubert nem tervez hazatérni, hosszabb távon is az Egyesült Államokban képzeli jövőjét
„Nincs ennél jobb csapat a világon.”
Bulvár
Ordító baki történt a köztévén, előkerült a letiltott felvétel
Ha tudták volna, ezt a jelenetet biztosan törtölték volna utólag.
Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális
Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.
Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?
Télből a nyárba az ünnepekre.
„Megkérdeztem a fodrászom, hogy mivel foglalkozik” – 10 vérciki beégés, amit sosem felejtesz el
Mindenkinek volt már olyan pillanata, amikor legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében. Íme tíz történet, ami garantáltan mosolyt csal az arcodra, még ha kínos is volt átélni.
Elemző: „súlyos taktikai hibának látom a Fidesz részéről”
Szlovákiában elfogadtak egy jogszabályt, amely alapján büntetendő, ha valaki a Beneš-dekrétumokat bírálja. Orbán Viktor szerint nagyon fontos a magyar–szlovák kapcsolat, amit kétségkívül beárnyékolnak a Beneš-
Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe
A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.
3 csillagjegy, akivel igazi csoda történik 2025 utolsó hetén
Az év utolsó napjai mindig hordoznak valami suttogó ígéretet. December vége a lezárás és az újraindulás határvonala, ahol a múlt még velünk van, de már érződik a jövő hívása is. Ez a jövő három csillagjegy
A Venus együttes dögös énekesnője volt: így fest ma 49 évesen Varga Zsuzsa
Mutatjuk, mennyit változott Varga Zsuzsa a Venus együttes óta.
Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt
Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.
Magyar Péter bődületes karácsonyi vallomást tett a párjáról, te is meghökkensz majd, ilyen személyes dolgot eddig még nem mondott
Magyar Péter karácsony második napján adott interjút.
Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet
Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.
A magyar kormány is reagált Donald Trump csapására
Az államtitkár emlékeztetett, hogy Magyarország ilyen ügyekben 2019 óta hasonlóan cselekszik.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


