Ezt olvasta már?


Belefulladunk majd a gabonába

Az első negyedév végére az eddig erősödő gabonaárak stagnálásra és csökkenésbe váltottak. Nem is csoda! Egyre biztosabb, hogy idén megint rekordtermés várható búzából és kukoricából is.

Mivel várhatóan a készletek is nőni fognak, mindez nem eredményezhet majd mást, mint vért, verejtéket és könnyeket, nagy versenyt a piacokért és valószínűleg csökkenő árakat. Pedig az aktuális kiinduló pont sem túl magas, a Magro Gabonaindex (MGX) értéke 8300 pont környékén jár.

A többlet a búza esetében Oroszországból, Ausztráliából és Észak-Amerikából, míg a kukoricánál az USA-ból és Dél-Amerikából jöhet majd. Ezek közül különösen az orosz búza megjelenése érintheti majd érzékenyen a hazai termesztőket, bár a globális világpiaci hatások alól teljesen egyébként sem vonhatjuk ki magunkat akármi is a gabona eredete.

A gabonafélék drágulásáról szólt az év eleje a világ vezető árutőzsdéin 2017-ben. Terménytől függően általában 3-5 százalékos emelkedéseket láthattunk. Ez a tendencia azonban februárra véget ért és a jegyzések stagnálni, sőt csökkenni kezdtek. A fordulat hátterében – elsősorban a búzánál - az áll, hogy a hetek előre haladtával, ahogy közeledünk az aratáshoz, úgy válik egyre biztosabbá, hogy idén megint rendkívül sok terményt takarítanak majd be. Legutóbb az ausztrál és argentin terméssel kapcsolatos várakozások javultak számottevően. Nagy és később még nagyobb lesz a kínálati nyomás. Ezt kezdi már most beárazni a piac. Nem sok jóval, hanem inkább nagy versennyel kecsegtet mindez a hazai termelők számára.

Párizsban (Euronext) idén 2,5 százalékos pluszban jár a kukorica, de az utóbbi hetekre inkább a stabilitás volt jellemző, amit 172 euró környéki ár jellemez. Ezzel szemben a búza március elejéig drágult, onnan viszont a jegyzése erőteljesen lefelé vette az irányt és összességében 2 százalékkal olcsóbb, mint tavaly évé végén.

Chicagóban (CME) az európainál jobban növekedtek az árak, de mind a kukorica, mind a búzapiac csökkenő pályán mozog február közepe óta. Ezzel együtt még mindig 3-5 százalékos pluszban járnak. A kukorica 143, a búza 156 USD fölött fejezte be az első negyedévet.

Itthon idén többé-kevésbé korreláltak a prompt árak a külföldi árutőzsdék határidős jegyzéseivel. Láthattunk egy dráguló fázist, amit stagnálás követett, ám Magyarországon eddig elmaradt a visszaesés. Április elején 41-42 ezer forinton forgott a kukorica, 43-44 ezer forinton az étkezési- és 42 ezer forinton a takarmánybúza tonnánként. A Magro.hu fizikai piacán aktuálisan 42 300 Ft egy tonna kukorica ára.

A hazai búza jó állapotban. A téli fagyok nem okoztak különösebb károkat. Ezzel együtt a mostani állapot alapján jó közepes termény várható, a kukoricát pedig még csak most kezdik majd vetni.

További adatok megtekinthetők a gabona árinformációs rendszeren, a Magro Gabonaindexen:

http://www.magro.hu/magro-gabona-index/







0
0
0

hírek innen, onnan

Így teszi tönkre a kezedet a mobilozás – már az első tünetekre érdemes figyelni

A megszakítás nélküli gépelés, a folyamatos egérhasználat és az esti okostelefon-görgetés olyan túlterheléses kéz- és...

Tüdőrák miatt műtötték meg XIV. Leó pápát

A szövettani vizsgálat megerősítette a gyanút.

Megvan a MEKH új elnöke is

Losonczy Géza megbízatása hét évre szól.

Tejet öntött a tintafoltra, és működött: 4 bizarrnak tűnő retró mosási trükk, amit ma is ki kell próbálnod

Hányszor álltál már tanácstalanul a mosógép előtt egy drága folttisztítóval, azt találgatva, vajon az agresszív vegyszer kiszedi-e a...

Negyven év börtönt kapott Tupac Shakur meggyilkolásának kitervelője

Saját nyilatkozatai vezettek a letartóztatásához.

Házasság első látásra: meglepetéssel készült az utolsó randira Anastasia, férje reakciója után elszabadult a pokol

Csalódott fogadtatás az utolsó randevún A TV2 képernyőjén futó Házasság első látásra című műsorban a...

„A feleségem utálja a legjobb barátnőjét” – férfiak, mi az, amit sosem fogtok megérteni a nőkkel kapcsolatban?

Női dolgok, amik a férfiak számára örök rejtélyek maradnak. A jelek, a döntéshozatal és a frenemy-kapcsolatok – íme néhány helyzet,...

Tudósok százai így tennének pórázt az AI-ra

Nyílt levélben szorgalmazta több száz tudós kedden egy olyan nemzetközi testület létrehozását, amely ellátná a fejlett kiberbiztonsági...

Orosz rakétacsapás ért egy fontos kijevi erőművet, két ember meghalt

A csapásban egy lakóház is megrongálódott, 21-en megsérültek, négyen súlyos állapotban vannak.

Tízszer annyiba kerül itthon a Strepsils, mint az Egyesült Királyságban – Megvan, miért

Egy magyar újságíró meglepő árkülönbségre lett figyelmes, miután Budapesten vásárolt a népszerű torokcukorkából, majd később...

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – újabb részletek derültek ki a műtétjéről

Az orvosok videoasszisztált technikával távolították el az egyházfő jobb tüdejének alsó lebenyét a Gemelli kórházban. A 71 éves...

0

Sport

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

Állandóan Szoboszlait kritizálta, most tönkremehetett a Liverpool legendája

Hajmeresztő hírek láttak napvilágot a Liverpool és az angol válogatott korábbi legendás védőjéről, Jamie Carragherről.

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

Szoboszlai Dominik nélkül is menni fog a BL-ben? Eddig kell nélkülöznie a magyar válogatott játékost a Liverpoolnak

Nem csak a magyar válogatott játékos kidőlése miatt fájhat a feje Andoni Iraolanak.

0
0

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen

A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

Egyik reggel Polt váratlanul behívatta Fejes Pétert, és öt perc múlva már nem volt főügyész

Egykori bírósági és ügyészségi vezetőkkel próbáltuk rekonstruálni a történteket – de megkérdeztük az érintettet is.

Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó

Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.

Most jött: Bejelentést tett a rendőrség a tragédiáról

Családi tragédia Szentendrén: késsel támadt szüleire, majd rágyújtotta a házat az anyjára

0