Bogyay Katalin ENSZ-nagykövetet nemzetközi egyesület elnökévé választották
Bogyay Katalint, Magyarország állandó ENSZ-képviseletének vezetőjét csütörtökön az ENSZ-nagykövetek nemzetközi egyesületének elnökévé választották a szervezet végrehajtó tanácsa és az alelnökséget ellátó szaúd-arábiai ENSZ-nagykövet javaslatára.
A nemzetközi szervezet az ENSZ-tagállamok jelenlegi nagyköveteit és a korábban állandó képviselőként New Yorkban szolgált nagyköveteket tömöríti. Célja, hogy a világszervezetben dolgozó nagykövetek tapasztalatait és tudását megőrizze, a multilaterális diplomácia eredményeit felmutassa, és a nagykövetek segítségével hangsúlyozza a párbeszéd fontosságát. A New York-i ENSZ-nagykövetek egyesületét (IAPR) 1988-ban hozták létre, az alapító tagállamok egyike Magyarország volt.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


