Ezt olvasta már?


Budapest után Pécsen a legdrágább az albérlet

Debrecenben 88 ezer, Szegeden 85 ezer, Pécsen 95 ezer, Miskolcon pedig 70 ezer forint körül mozog az albérletek átlagára. Az egyetlen kiút a kollégiumi férőhely lehet, mutatjuk, mennyibe kerülnek a vidéki egyetemek kollégiumai az idén.

Budapesten 10 százalékkal drágultak az albérletek egy év alatt, és a nagyobb egyetemvárosokban is emelkedtek a bérleti díjak. Debrecenben 88 ezer forintos, Szegeden 85 ezres, Pécsen 95 ezres, Miskolcon pedig 70 ezer forintos szintnél jár az albérletek átlagára. Budapesten nincs olyan kerület, ahol az átlagos bérleti díj 100 ezer forintnál olcsóbb lenne, a fővárosi bérleti díjak átlaga 149 ezer forint. Tehát komoly anyagi teher lesz annak, aki nem kerül be kollégiumba.

A vidéki kollégiumok árai.

Szeged

Szegeden a kollégiumi térítési díj mind a karközi, mind a kari kollégiumokban az államilag támogatott hallgatók esetében 10 ezer forint körüli, a költségtérítéses diákok esetében 10-16 ezer forint között van. Ez igen kedvező a fővárosi kollégiumokhoz képest, ahol akár 35 ezer forintot is fizethet egy költségtérítéses egyetemista.

Debrecen

A Debreceni Egyetem kollégiumai között a legolcsóbb 12 ezer forint, míg a legdrágább 36 ezer forintba kerül, ez utóbbi azonban egyágyas férőhelyeket jelent. Az átlagos díj 13 ezer és 14 ezer között mozog a városban.

Győr

A Széchenyi István Egyetem kollégiumai között a legolcsóbb 13 ezer forintba kerül, ez azonban nem Győrben, hanem Mosonmagyaróváron található. A győri kollégiumok átlagosan 16-20 ezer forintba kerülnek egy hónapra.

Pécs

A pécsi kollégiumi díjak kategóriától függően 12-13 ezer forintba vagy 16-18 ezer forintba kerülnek. Az első kategóriás kollégiumok a legolcsóbbak, ezek 12 ezer forintba kerülnek, a negyedik kategóriás kollégiumok ára pedig a legmagasabb, ezekért 18 ezer forintot kell fizetni havonta.

Eger

Az Eszterházy Károly Egyetem kollégiumai 16 ezer, illetve 17 ezer forintba kerülnek, van lehetőség két-, három-, négyágyas szobában is elhelyezésre.

Miskolc

A Miskolci Egyetemen államilag finanszírozott képzésben tanuló diákoknak a kollégiumi díj 11-16 ezer forint között van, önköltséges hallgatók pedig 13-18 ezer, illetve 16-21 ezer forintért lakhatnak kollégiumban.







0
0
0

hírek innen, onnan

Berúgott és elhagyta a lopott géppisztolyt – kudarcot vallott az állambiztonság 1976-ban

A fedett nyomozás érdekében még kocsmázni is lehetett a kiskatonákkal.

Ezt az ételt sokan egészségtelennek hiszik, pedig a kardiológus szerint jót tehet a szívnek

Nem minden étel ellenség, amit sokáig annak hittünk: egyes kardiológusok szerint néhány „tiltólistásnak” tartott kedvenc mértékkel...

Mindenki így csinálja

Mint egy francia bohózatban, úgy rohangálnak, füllentenek, ejtik át egymást a szereplők Székely Kriszta rendezésében Mozart Cosi fan...

Ez a világ egyik legegészségesebb hala: sokan mégsem eszik elég gyakran

A halak között is van egy igazi tápanyagbomba, amelyet a szakértők az egyik legegészségesebb választásnak tartanak. Mégis sokan...

Tömegverekedés tört ki egy diplomaosztón: egymást püfölte a két család, a rendőrök avatkoztak közbe – videó

Botrányba fulladt egy diplomaosztó ünnepség az amerikai Connecticut államban, amikor két család tagjai összeverekedtek a lelátón. A...

„Jó szégyenkezést! Elárultál bennünket” – Durván üzent egy nyílt levélben a Fidesz Orbán Anitának

A korábbi Orbán-kormányok tagjai az MTI-ben közzétett közleményben támadták az új külügyminisztert, árulással vádolva őt. A levél...

A Vidi kétszeres bajnoka győztes góljával európai kupacsoda született - videó

Történelmet írt a másodosztályú Torreense: megnyerte a Portugál Kupát és indulhat az Európa Ligában.

Újra sikerült a világ élvonalában maradnia a magyar férfi jégkorong-válogatottnak

Majoross Gergely szövetségi kapitány együttese kedden 5-0-ra győzte le a briteket, akik ezúttal a lettekkel szemben maradtak alul, és most...

Ő itt Fekete Pákó apja, végre találkoztak – fotó

Megható bejegyzést osztott meg közösségi oldalán Fekete Pákó, aki hivatalos oldalán Nigériából, Sango Ottából jelentkezett be, és...

Tömeges csapással válaszolt Moszkva a polgári célpontok elleni ukrán támadásra

Ukrán parancsnokságokra és hadiüzemekre mért - egyebek között hiperszonikus fegyverekkel - tömeges csapást az orosz hadsereg, válaszul az...

0

Sport

BL- és EL-selejtezők: Megvannak az ETO és a Fradi lehetséges ellenfelei

A 2026/27-es európai kupaidényben az ETO a BL-selejtezőben nem kiemeltként akár - papíron - erősebb bajnokcsapatokkal találkozhat, míg a Ferencváros EL-ben kiemeltként indul.

Kubatov Gáborék felvehették a kapcsolatot Magyar Péterrel a Ferencváros jövőjét illetően

Egyre több pletyka szól arról, hogy a Népligetben akár külföldi tőkét is bevonnának a költségvetés fenntartása érdekében.

Bereczki Zoltánnak is elállt a lélegzete attól, amit az Arénában látott

Igen ingergazdag koncertnek lehettünk szemtanúi szombat este.

Gulácsiék 19 éves csapattársa lehet a Liverpool nagy dobása az átigazolási piacon

Megvan, hogy kivel pótolná a távozó Mo Szalahot a Liverpool.

Megvédte Hajnalt a Fradi 3-szoros magyar bajnoka: "Igazán nagy hiba lenne, ha..."

Hrutka János határozottan kiállt Hajnal Tamás mellett, és hangsúlyozta: komoly tévedés lenne megkérdőjelezni a klubnál végzett munkáját.

Drámai hajrá az NB III-ben: Megvannak a bajnokok, akik az NB II-ért játszhatnak majd

Lezárultak az NB III négy csoportjának küzdelmei is a 2025/2026-os idényben.

Ronaldo az első, de Messit lenyomta egy bokszoló a legjobban kereső sportolók listáján

A Forbes kijött a legjobban kereső sportolókat ismertető listájával. Az első helyen nincs változás.

Fradi: Ítéletet mondtak Robbie Keane vezetőedzői korszakáról

A legtöbb válaszadó Robbie Keane ferencvárosi időszakát a "közepes" kategóriába sorolta.

Eldőlt: Szoboszlai és Kerkez a következő idényben is a BL-ben játszhat - videó

A Szoboszlai Dominikot kezdőként, Kerkez Milost pedig csereként bevető Liverpool 1-1-s döntetlent játszott Mohamed Salah és Andy Robertson búcsúmeccsén, így az ötödik helyen végzett, és a Bajnokok Ligájában indulh

A Liverpool edzője egy szóval leírta Szoboszlaiék egész idényét: "Megint nem azt kaptuk, amit érdemeltünk"

Arne Slot szerint a Liverpool a minimális célját teljesítette azzal, hogy az utolsó fordulóban kiharcolta a Bajnokok Ligája-indulást, ugyanakkor a holland vezetőedző elismerte, ennél többet reméltek a szezon előtt.

12 éves a La Décima, ami megváltoztatta a Real Madrid történelmét

12 éve annak, hogy a Real Madrid egy azóta is emlékezetes döntő után megnyerte története 10. BEK/BL-serlegét.

Priskin-show: 56 perc alatt 7 gólt vágott a korábbi válogatott támadó!

A korábbi válogatott csatár parádézott a vármegyei bajnokságban.

0
0

Bulvár

Németh Balázs a Balatonnál keveredett balhéba, majdnem megverték a Fidesz egyik fő emberét

Kamerára vették ahogy Németh Balázs ismét politizál, nagyon rossz vége lett.

Drámai helyzet a Velencei-tónál, kiderült, kik okozzák valójában a tó vesztét

Már idén nyáron kiszáradhat a Velencei-tó? Kongatja a vészharangot a Zöld Gerilla Mozgalom.

Most kaptuk: elszabadult a pokol a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, minden a szirénáktól hangos

Szörnyű baleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető úton.

Castingon pucérra vetkőztették a sztárt, majd olyat tettek vele, egy életre megjegyezte

A színészek élete sem mindig tejfel! Főleg, ha forgatásokról van szó!

Újra divatba jött a nagymama szandál: szinte azonnal elkapkodják az üzletekből

Egykor csak a praktikum miatt hordták őket, ma viszont a legstílusosabb nők kedvenc nyári cipői lettek. A „nagymama-szandálok” 2026-ban hatalmas divatot diktálnak: kényelmesek, könnyen kombinálhatók, és meglepően

Janza Kata szó nélkül sétált ki a színpadról: megalázó, amilyen helyzetbe került

Janza Kata higgadtan kisétált a színpadról, miután megalázó módon bántak vele, majd megköszönte a próbát.

Kipukkadt a panellufi, a kereslet bezuhant, a kínálat pedig kilőtt

Látványos fordulat előtt áll a hazai panellakások piaca. A korábbi szárnyalással szemben a kereslet bezuhant, a kínálat pedig kilőtt. A zenga.hu legfrissebb elemzése szerint a tulajdonosoknak már a hirdetési időszak

A legdurvább ütés, előkerült egy felvétel, amelyen Lázár János a kegyelmi ügyről beszél

Értékrendi ellentmondásnak és a kormánypártokat ért eddigi legsúlyosabb politikai ütésnek nevezte a bicskei gyermekotthon kényszerítésért elítélt volt igazgatóhelyettesének elnöki kegyelmét Lázár János épí

Maximum ennyi tojást egyél egy héten a dietetikusok szerint, különben a szíved egészségét kockáztatod

A tojás régóta az egyik legmegosztóbb élelmiszer az egészségtudatos táplálkozás terén. Míg sokan tökéletes fehérjeforrásként tekintenek rá, mások még mindig tartanak tőle a koleszterintartalma miatt. Nem csoda

Megszólalt az államtitkárnak kinevezett Nagy Ervin

„A kultúra az, ami egy nemzetet eggyé kovácsol.”

A magyar színésznő 53. születésnapján hunyt el: párja sosem hallott részleteket mondott a haláláról

Megrázó részleteket árult el Börcsök Enikő élettársa, Tóth József a színésznő halálát megelőző időszakról.

0