Csak a Dunántúlon csökken a fülledtség
Csütörtökön nyugaton jelentősen csökken a csapadékhajlam, több órára kisüt a nap. Keleten azonban továbbra is párás, fülledt idő lesz jellemző, és ismét kialakulhatnak záporok, zivatarok. - Pécsi Napilap -
Ma délelőtt a Dunántúlon a változó felhőzet mellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is előfordulnak, máshol többnyire erősen felhős lesz az ég. Az ország keleti harmadán szórványosan kell esőre, záporra, helyi zivatarra számítani. Délután a Dunától keletre erősen felhős, fülledt időre kell készülni, nyugaton azonban hosszabb időre is kisüthet a nap. Az ország keleti harmadán többfelé lehet helyi zápor, zivatar, nyugaton csak elvétve alakul ki egy-egy futó zápor. Többnyire gyenge, mérsékelt marad a változó irányú szél, de zivatarokban erős, vagy akár egy-egy viharos széllökés is előfordulhat. A csúcshőmérséklet 18, 24 fok között alakul.
hírek innen, onnan
Kevin anyukája volt a Reszkessetek, betörőkben!: Catherine O'Hara 71 évesen ilyen csinos nő
A Reszkessetek, betörők! után Catherine O'Hara megvetette a lábát Hollywoodban.
Egy vödör vízbe fulladt egy kislány Brazíliában
Karácsony este történt a rettenetes baleset.
Pénteken újra láthatjuk majd a Napot
A látási viszonyok javulnak. A délnyugati országrészben tovább csökken a felhőzet, de a határ
Színváltó otthon: így működik az évszakokhoz igazodó festék
Mi lenne, ha az otthonod színe önállóan változna az évszakokkal? Joe Doucet, a New York-i tervező és feltaláló, pontosan ezen dolgozik....
Európa egyik legtisztább és legélhetőbb városa, mégis alig ismerik a turisták
Nem véletlen, hogy a rajongói újra és újra visszatérnek.
Egy bennfentes elárulja, mikre kell odafigyelni a világ egyik legvonzóbb városában
Ezek nem nagyon vannak benne az útikönyvekben.
Erről a tíz fantasztikus helyről keveset beszélnek, pedig többet kellene
Ide érdemes utazni, ha elkerülnéd a tömeget.
Ez már nem csak egészség: rekordot döntött egy váratlan pénzügyi megoldás
Lakáshitel-törlesztés, iskolakezdési támogatás, sőt kieső jövedelem pótlása is finanszírozható belőle, ráadásul évente akár 150...
Köllő Babettéknél van, hogy harmincan ülik körbe az asztalt karácsonykor – videó
Köllő Babett elmesélte, mi volt a legnagyobb ajándék az életében, és arról is mesélt, hogyan töltik a családjával a karácsonyt!
Gyöngyösi férfiakra csaptak le a rendőrök, a karácsonyi készülődés közben találtak náluk drogot
A rendőrök összesen négy férfit állítottak elő.
Titkot fecsegett el a világsztár – Ezt kottyantotta ki Timothée Chalamet a Dűne folytatásáról
Sokan várják a Dűne című film folytatását, melyről a főhőst alakító Timothée Chalamet most elárult egy fontos részletet, mégpedig a...
Trump: Az Államok „erőteljes és halálos csapást” mért Nigériában a „terrorista söpredékekre”
Nigéria vezetésével közösen. Azt sem zárták ki, hogy további támadások történnek majd.
Sport
„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével
A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.
Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága
Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.
Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt
A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.
A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?
Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.
Fegyelmi eljárást indítottak a Liverpool elleni meccsen balhézó Spurs-játékossal szemben
Miután kiállították, nem akarta elhagyni a pályát, majd a bíróval is összetűzésbe került.
2025 legzseniálisabb góljai: Amikor Lamine Yamal varázsolt
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Az ötödik nap Lamine Yamalé a főszerep.
Dupla örömhírt osztott meg Győri-Lukács Viktória, akinek teljesült az álma
A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.
Láthatáron a City újabb bomba igazolása, a Premier League egyik felfedezettje érkezhet Manchesterbe
Kerkez Milos korábbi csapattársa ígéretes szezont fut eddig.
A Real Madrid kölcsönadta a legnagyobb tehetségét
A szezon végéig Franciaországban fog játszani.
Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”
A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.
Tóth Alex megszólalt: Azt nem mondom, hogy mindent megkaptam + videó
A Ferencváros húszéves középpályásával idén nagyot fordult a világ.
Gyűlölet zúdult Szoboszlaira, Milák elhagyta az országot
2025 februárjában szenzációs dolgok történtek a hazai és a nemzetközi sport szempontjából is.
Bulvár
Január 1-től kötelező: ezekre a vizsgálatokra mindenkinek el kell mennie
2026. január 1-jétől új szabályozás lép életbe Magyarországon: több, eddig ajánlott szűrővizsgálat kötelezővé válik annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedéseket minél korábbi stádiumban felismerjék,
Amerikai katonák jelentek meg a Parlament előtt Budapesten, olyat tettek, amire még nem volt példa
Orbán Viktor szerint közeleg a nagy európai háború, tényleg máris az előszelét érezzük?
Frontálisan karambolozott a magyar szövetségi kapitány, itt a tűzoltók fotója
Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya.
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nem ért célt a fuvarosok tüntetése, amelyet a útdíj megemelése miatt tartottak.
„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével
A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.
3 csillagjegy, akiknek 2025 utolsó hete óriási változást hoz az életében
Az év vége mindig különös energiákat mozgat meg, de 2025 utolsó hetében három csillagjegy jegy számára valódi fordulópont érkezik.
„Találtam a kocsijában egy tangát, mire azt mondta, egy idegen nő hajította be az ablakán” – Nők mesélnek a legrosszabb férfi-hazugságokról
A férfiak egészen földöntúli hazugságokkal állnak elő, ha hűtlenségről van szó. Íme néhány történet, amit nők osztottak meg a legképtelenebb hazugságokról.
„Csak akkor volt boldog, ha szenvedhe-tett” – Férfiak elmondták, miért vetettek véget egy hosszú kapcsolatnak
A férfiak híresek arról, hogy nem szeretnek szakítani, de az alábbi esetekben ők döntöttek a búcsú mellett. Fedezd fel, mi vezetett a kapcsolatok végéhez.
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
2025-ben a rendelések egytizedét a Temun adták le a magyar vásárlók, de azt fontos tudni, hogy a külföldi oldalakról rendelt termékek esetén is ugyanazok a jogszabályok érvényesek, mint a hazai boltokban. Mutatjuk, m
Palvin Barbara lett a meztelenruhák királynője 2025-ben, íme 7 kreáció, amiben óriási feltűnést keltett
Nem titok, hogy Palvin Barbara rajong a merészebb outfitekért, köztük a pikáns pucér-szettekért. 2025-ben pedig igazán kimaxolta a meztelen-trendet: a vörös szőnyeges gálákon, a divateseményeken és a kifutón is bev
blogmorzsák
Szívfájdalomra ki kell menni sétálni
A VAN, a Rossz versek és a Magyarázat mindenre rendezője, a VAN filmzenekar oszlopos tagja a kedvenc zenéiről mesél.
Monomaci gyiloksulija – Danganronpa The Animation
A Reményfok Akadémia rövid időre mészárszékké alakul!
Karácsonyi ajándék a The Damned Thingstől
Elérhetővé tette egy korábban kiadott ritkaságát az all-star kvintett.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


