Daganatos gyerekeknek rendeznek családi napot Domonyvölgyben
Családi napot rendez daganatos gyerekek, családjaik és segítőik részére a Ments Életet Közhasznú Alapítvány és a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat vasárnap, a Domonyvölgyi Lázár Lovasparkban, ahol egész napos játékkal és lovasprogramokkal várják a résztvevőket.
A résztvevőket a többek között lovaskocsizással, kézműves és ügyességi játékokkal, focival és biliárddal várják, de lesz kisbabákra specializálódott játszótér is - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.
Neves versenyzők rally versenyautókat mutatnak be, lesz akrobatikus rock&roll táncbemutató, a lovasprogramok között pedig négyesfogathajtást, pónifogathajtást, csikósok bemutatóját láthatják a gyerekek, valamint lesznek nomád lovasíjász harci bemutatók, csikós- és négyökrös-szekérversenyek, de pusztai ötösfogat hajtás is.
Délután fellép a Nemzeti Lovas Színház, Siklósi Örs (AWS zenekar) akusztikus koncertet ad, majd a Hahota Gyermekszínház interaktív előadását tekinthetik meg a résztvevők.
Az eseményen több mint 300 daganatos betegségben érintett, gyógyuló félben lévő vagy már gyógyult gyermek és családja vesz részt.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


