Ezt olvasta már?


Dárdai Pál nagyon várja, hogy ismét munkába álljon

Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya nagyon várja, hogy ismét munkába álljon a Hertha BSC utánpótlásában.

A szakember egy magyarországi barátságos tornán az M1 aktuális csatornának úgy fogalmazott, az elmúlt egy évben, mióta távozott a berliniek első csapatának vezetőedzői posztjáról, kipihente magát.

"Feltöltődtem, sok mérkőzést néztem, sokat hospitáltam, a vírus miatt ugyanakkor a vége nem úgy sikerült, mint terveztem, még egy-két helyre el akartam jutni" - mondta Dárdai, aki szerint egy edző mindig tanul, mindig jobb akar lenni.

Jövőbeli munkáit - a berliniek U16-os csapatának edzője, valamint a klub utánpótlás-koordinátora lesz - ő maga választotta, előbbi pozíciójában legkisebb fiát, Bencét is edzheti majd.

"Hiányzik a napi munka, és amikor ez az érzés megjön, akkor az ember szívesen megy dolgozni" - jelentette ki a tréner.

Dárdai magával kapcsolatban kiemelte, jól tud alkalmazkodni, így egyáltalán nem bánja, hogy 172 Bundesliga-mérkőzés után ismét az utánpótlásban helyezkedik el, ugyanis ebben is megtalálja a kellő motivációt. Utánpótlás-koordinátori feladatával kapcsolatban azt mondta, elsősorban a játékosok kispályáról nagypályára átállásában lesz feladata, emellett az U17-es korosztályig ő szervezi majd a különböző értekezleteket, továbbá azt is neki kell kiszúrnia, melyik edzőnek miben kell esetlegesen segíteni.

A Hertha felnőtt csapatával kapcsolatban kifejtette, az áprilisban kinevezett vezetőedző, Bruno Labbadia szerinte jó választás volt, rutinos szakembernek és tisztességes embernek tartja, de arra kíváncsi, hosszú távon mire lesz képes a Bundesliga-tagságát megőrző berliniek kispadján.

Két idősebb gyerekéről elmondta, 188 centiméter magas, 18 éves Márton fia "igazi állat", ugyanakkor "intelligens futballista", akit Labbadia egyszer felvitt a felnőtt csapat edzésére és azóta is ott tartotta. Azt sajnálja, hogy az első csapatban még nem mutatkozhatott be, ugyanakkor csütörtökön kisebb bokasérülést szenvedett, ami miatt számára idő előtt véget ért az idény.

Legidősebb fiával, a jelenleg a Hertha második csapatában szereplő 21 éves Palkóval kapcsolatban kijelentette, el kell kerülnie egy másik csapatba, hogy megfelelő játéklehetőséghez jusson, és "akkor még lehet belőle valami".

"Fizikálisan nem kapott olyan géneket" - mondta Palkóról Dárdai Pál, aki szerint egy holland vagy svájci csapatban lenne esélye rendszeres játéklehetőséghez jutni.

A 44 esztendős Dárdai Pál, aki 2014 és 2015 között hét mérkőzésen irányította a magyar válogatottat, múlt csütörtökön, a vírushelyzet miatti beutazási korlátozások enyhülését követően jött vissza családjával Magyarországra egy hónapos szabadságára.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Döbbenetes baleset történt Budapesten – a rakpart köveire zuhant egy ember

Csütörtök este komoly mentési művelet zajlott Budapesten, miután egy ember a budai alsó rakpart köveire zuhant az Angelo Rotta rakpart...

Megvannak a karácsonyi hatoslottó nyerőszámok, de az igazi dráma csak most kezdődik

Az ünnepi asztalok mellett idén nemcsak a bejgli és az ajándékok, hanem a feszült várakozás is főszerepet kapott, hiszen december 25-én...

Több pénz jön januártól: megugrik a táppénz és a GYED összege is – Így alakulnak az állami juttatások 2026-ban

Jelentős változások jönnek 2026 januárjától több fontos pénzbeli ellátásnál: a minimálbér emelése miatt automatikusan nő a...

Boldogabb élet három lépésben – Tippek egy boldogságkutatótól

Sokak számára nemcsak a mindennapi feladatok és kötelezettségek jelentenek stresszt, hanem az élet általános terhei is. Egyre többen...

"Brutál dögös" - áttetsző ruhában hódít Köllő Babett, elképesztően merész

A sztáranyuka elmondta a véleményét a karácsonyról.

Katalin hercegné valósággal ragyog legújabb fotóin, egyszerűen álomszép volt a karácsonyi sétán a leendő királyné

Az angol királyi család hagyományos karácsonyi programja idén is Sandringhamben zajlott, ahol Katalin hercegné és Vilmos herceg három...

Donald Trump idén sem volt visszafogott az ünnepi jókívánságaiban: a „radikális baloldali söpredéknek” is üzent

Az amerikai elnök nemcsak politikai ellenfeleit ostorozta szenteste. Saját elnökségét is dicsérte, hosszan sorolta, hogy szerinte mi mindent...

Brendan Fraser kis híján meghalt 'A múmia' egyik ikonikus jeleneténél

Brendan Fraser ikonikus szerepe majdnem az életébe került: A múmia forgatásán olyan baleset történt vele, amelyről az orvosok később azt...

Nem mindennapi vallomással állt elő Magyar Péter, elárulta a terveit, egyértelmű az üzenet

Egyetlen üzenet elég volt ahhoz, hogy felkavarja az állóvizet, sorsdöntő vallomást tett Magyar Péter.

Karácsonyi támadásokra készült az Iszlám Állam Törökországban, 115 embert vettek őrizetbe

A terrorszervezethez köthető csoportok nem muszlim személyek, illetve ünnepi rendezvények ellen készülhetnek támadásokra.

0

Sport

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát

Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.

A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően

Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.

Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága

Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.

A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?

Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.

Fegyelmi eljárást indítottak a Liverpool elleni meccsen balhézó Spurs-játékossal szemben

Miután kiállították, nem akarta elhagyni a pályát, majd a bíróval is összetűzésbe került.

Dupla örömhírt osztott meg Győri-Lukács Viktória, akinek teljesült az álma

A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.

2025 legzseniálisabb góljai: Amikor Lamine Yamal varázsolt

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Az ötödik nap Lamine Yamalé a főszerep.

Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”

A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.

A Real Madrid kölcsönadta a legnagyobb tehetségét

A szezon végéig Franciaországban fog játszani.

0
0

Bulvár

Január 1-től kötelező: ezekre a vizsgálatokra mindenkinek el kell mennie

2026. január 1-jétől új szabályozás lép életbe Magyarországon: több, eddig ajánlott szűrővizsgálat kötelezővé válik annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedéseket minél korábbi stádiumban felismerjék,

Amerikai katonák jelentek meg a Parlament előtt Budapesten, olyat tettek, amire még nem volt példa

Orbán Viktor szerint közeleg a nagy európai háború, tényleg máris az előszelét érezzük?

Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány

Nem ért célt a fuvarosok tüntetése, amelyet a útdíj megemelése miatt tartottak.

Frontálisan karambolozott a magyar szövetségi kapitány, itt a tűzoltók fotója

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya.

A demencia jele lehet, ha nem érted, amikor így szólnak hozzád

A demens betegeknél tipikus korai tünet ez a jelenség.

Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza

2025-ben a rendelések egytizedét a Temun adták le a magyar vásárlók, de azt fontos tudni, hogy a külföldi oldalakról rendelt termékek esetén is ugyanazok a jogszabályok érvényesek, mint a hazai boltokban. Mutatjuk, m

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak

Az amerikai Nemzetbiztonsági Archívum sajtóközpontja szerint Vlagyimir Putyin már 2001-ben szerette volna, ha országát felveszik a NATO-ba, erről értekezett az akkori amerikai elnökkel. Bush érdekesnek nevezte a kérés

3 csillagjegy, akiknek 2025 utolsó hete óriási változást hoz az életében

Az év vége mindig különös energiákat mozgat meg, de 2025 utolsó hetében három csillagjegy jegy számára valódi fordulópont érkezik.

„Csak akkor volt boldog, ha szenvedhe-tett” – Férfiak elmondták, miért vetettek véget egy hosszú kapcsolatnak

A férfiak híresek arról, hogy nem szeretnek szakítani, de az alábbi esetekben ők döntöttek a búcsú mellett. Fedezd fel, mi vezetett a kapcsolatok végéhez.

blogmorzsák

Szívfájdalomra ki kell menni sétálni

A VAN, a Rossz versek és a Magyarázat mindenre rendezője, a VAN filmzenekar oszlopos tagja a kedvenc zenéiről mesél.

Monomaci gyiloksulija – Danganronpa The Animation

A Reményfok Akadémia rövid időre mészárszékké alakul!

Karácsonyi ajándék a The Damned Thingstől

Elérhetővé tette egy korábban kiadott ritkaságát az all-star kvintett.

0