Ezt olvasta már?


Duna House: visszatérnek a külföldi befektetők az ingatlanpiacra

Újra megerősödött a külföldi állampolgárok jelenléte a magyar ingatlanpiacon, a Duna House adatai szerint 2021-ben már 23 százalékkal több külföldi fektette pénzét magyar ingatlanba, így tavaly 2716 esetben nyújtottak be ingatlanvásárlási kérelmet az Európai Unión kívüli állampolgárok.

A közlemény szerint, a Duna House becslése alapján, tavaly közel 151 ezer tranzakció történt a magyar ingatlanpiacon, s ebből 2716 esetben nyújtottak be ingatlanszerzés iránti kérelmet az erre kötelezett külföldiek. Az elmúlt négy év mélypontja a 2020-as év volt, amikor csak 2200 alkalommal fordultak a kormányhivatalhoz jóváhagyásért, míg a legtöbb kérvény, több mint 3500, 2019-ben érkezett. (Külön kormányhivatali engedély nélkül az Európai Unió, az Európai Gazdasági Térség tagállamai, valamint Svájc állampolgárai vásárolhatnak ingatlant Magyarországon.)

A közlemény idézi Benedikt Károlyt, a Duna House PR- és elemzési vezetőjét, aki elmondta: az ingatlanárak emelkedése 2022-ben sem mérséklődött, ahogyan az az EU-s tagállamok többségénél is tapasztalható. Az Eurostat szerint Magyarország Észtország után a második, ahol a legnagyobb mértékben (152 százalékkal) nőttek a lakásárak 2022 első negyedévében. Az árnövekedés várhatóan hatással lesz a magyar vásárlók mellett a külföldiek befektetési kedvére is, azonban náluk az árfolyammozgás okozta változások pozitív képet is mutathatnak - tette hozzá.

Kifejtette, az értékesítők körében végzett felmérés alapján nem csökkent a külföldiek érdeklődése a balatoni ingatlanpiacon, azonban némiképpen átalakult a kereslet 2022-ben. A német és a holland családok már nem a vízparti ingatlanok, hanem főként az autentikus parasztházak iránt érdeklődnek a belső-somogyi területeken, önfenntartó gazdálkodás reményében keresnek nagy kerttel rendelkező ingatlanokat. A háború miatt az orosz befektetők szinte teljesen eltűnhetnek 2022-ben az ingatlanpiacról, az Ukrajnából érkezők pedig egyelőre a bérleti piacon jelentkeztek nagyobb számban.

A hivatalos statisztika szerint a külföldi ingatlanszerzési kérelmek többsége (76 százalék) fővárosi házra vagy lakásra vonatkozott, a legnagyobb számban, a tranzakciók 36 százalékában, a kínai ügyfelektől. Körükben a legkedveltebb befektetési terület a főváros, azon belül pedig Angyalföld, a X. és a IX. kerület volt, akárcsak 2020-ban.

Az izraeli befektetők aránya 5,2 százalékra mérséklődött, az általuk lezárt tranzakciók több mint fele a fővárosi VII. kerületben történt. Nem sokkal lemaradva, 5 százalékkal az Egyesült Királyság állampolgárai következnek a sorban, számukra a VI. kerület és Debrecen volt a legvonzóbb, míg az ügyletek közel 4 százalékát kitevő amerikai vevők fő célpontja Pécs volt.

A közlemény szerint regionálisan a fővárost Pest, majd Zala és Hajdú-Bihar megye követte a befektetési szempontból népszerű térségek listáján. A tulajdonszerzés 91 százalékban adásvétel útján történt, de volt példa ajándékozásra és cserére is.







0
0
0

hírek innen, onnan

Magyarország 2030 – Mikor rakja össze az IKEA-bútort a mesterséges intelligencia?

Sorozatunkban (köz)életünk legfontosabb területeit vesszük számba, azt vizsgálva, hol tartunk most, és hová juthatnánk el négyéves...

Új nagykövet érkezett Budapestre

A két ország közti kapcsolatok erősítését várják tőle.

Miért nem adhat a szülő iskolai igazolást? Az orvosoknak púp a hátán a feladat

Vajon miért nem lehet az egyszerűbb betegségeket az orvos helyett igazolni az iskola felé abban az esetben, ha elegendő a telemedicinás...

A megszorítások pártjára állt a válsággal küzdő Franciaországban a Nemzeti Tömörülés, Marine Le Pen a komplett európai szélsőjobbnak is utat mutathat

A „melonizációval” is próbálkozó Le Pen új gazdaságpolitikája azonban azoknak a választóknak az érdekeivel kerülhet szembe, akikre...

Kiengedték a kórházból L.L. Juniort

Komoly figyelmeztetésként élte meg nemrégiben történt rosszullétét L.L. Junior.

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

A parlamentben nincs tiltakozás a szabad szenteste ellen

Már az idei évben munkaszüneti nap lehet december 24., ugyanis a parlamenti frakciók egyöntetűen felsorakoztak a Tisza ilyen témájú...

Szabadesésben a mobilpiac: 14 éve nem vettek ilyen kevés okostelefont a brutális árak miatt

Húsz százalékkal zuhantak a globális okostelefon-kiszállítások a harmadik negyedévben a Counterpoint Research adatai szerint. A vásárlók...

Simon Kornél megszólalt Gryllus Dorka összeomlásáról: Furcsa, hogy férfiként én mondom ki, de ez a változókor

A művész elárulta, hogy az 53 éves színésznő a változókor természetes tüneteivel küzdött a hétfői élő adásban. Gryllus Dorka a...

0

Sport

Emberségből elégtelen? Néhány órával édesanyja halála után rángatták el doppingvizsgálatra

A gyász pillanataiban egyáltalán nem a sporttal kívánt foglalkozni.

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

0
0

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

„Több mint visszataszító.” – Bárándy Péter kitálalt a Magyar Péter elleni ügyészségi akcióról

Bárándy Péter szerint az ügyészség méltatlanul mosta össze Magyar Péter ügyét súlyos bűncselekményekkel, de a Seszták-ügyről is kitálalt.

Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni

A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.

Két perc után megszakadt a hívás: kivégzés is fenyegetheti a Dubajban fogva tartott 23 éves influenszert

Éjjel-nappal égő lámpákról, alváshiányról és megszakított telefonhívásokról számolt be a gyilkossággal vádolt fiatal nő édesanyja. A család attól tart, hogy a további hetekig tartó fogva tartás egyre jobban

17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen

A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

0