Ezt olvasta már?

Foci Eb: ezeket a meccseket játszák ma

Június 11-én elkezdődött a tizenhatodik foci Eb. Június 12-én három mérkőzést játszanak, az A és a B csoport csapatai.


Dzsudzsák Balázs távozik Debrecenből

Már csak az a kérdés, hogy a Honvédba, vagy az arabokhoz szerződik.

Habár az Eb-re nem kapott meghívót Dzsudzsák Balázs, az országban még mindig rengeteg rajongója van, így sokakat érdekel, milyen irányt vesz a pályafutása.


hirdetés

. Ami tény, hogy a segítségével az NB I-be visszajutó Debrecennél lejárt a szerződése, és ugyan nagyon sokat köszönhet a klubnak, a Bors úgy tudja, azzal anyagi okokból nem hosszabbít szerződést.

Jelenleg úgy tűnik, két lehetőség jöhet szóba a 108-szoros középpályás számára. Az egyik opció a Honvéd. A kispestiekhez barátja, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is csábítja Balázst, akinek az NB I-es csapat azért is lenne jó választás, mert szem előtt maradna, és egy kiemelkedő teljesítménnyel akár visszaverekedhetné magát a válogatottba az őszi vb-selejtezőkre. A megállapodás itt is az anyagiakon múlik, a Bors úgy tudja, hogy Dzsudzsák meglehetősen magas aláírási pénzt kér, ami még keresztülhúzhatja a számításokat.

Fotó: MTI

Itt jön képbe a másik lehetőség, mégpedig a szélső korábbi arab klubja, az al-Ain. Az emírségekbeli együttes a héten szerződtette Szerhij Rebrovot, a Fradi távozó vezetőedzőjét, aki sajtóhírek szerint egy évre 4 millió eurós (1,39 milliárd Ft) fizetésért írt alá, és kijelentette szívesen dolgozna együtt Dzsudzsákkal.

ripőst








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Baleset miatt óriási a torlódás az M7-es autópályán

Egy motorkerékpáros szalagkorlátnak ütközött.

Nagyon-nagyon aggasztó a delta variáns - Veszélyben a brit nyitás utolsó szakasza?

A brit kormány hétfőn fogja bejelenteni, hogy végrehajtják-e az újranyitás utolsó szakaszát június 21-étől. Szombat délutáni...

Szalagkorlátnak ütközött egy motoros az M7-esen

Az érintett útszakaszon a külső- és a leállósávot lezárták.

A Fidesz szerint Karácsony Gergely mozgalmának programját Gyurcsány Ferenc mondta tollba

A kormánypárt nem először reagál a volt miniszterelnök nevével az ellenzék programjára vagy személyi összetételére.

Vajon mit vettek májusban a leggazdagabb magyarok?

Jó hónapjuk volt májusban is a luxusautó-kereskedőknek Magyarországon, számos nagyon drága luxus- és sportautó talált gazdára,...

Menczer állítja: ennek köszönhető, hogy a gazdaság újraindításáról lehet már beszélni

Azért beszélhetünk már a gazdaság újraindításáról, mert a magyar oltási program az egyik legsikeresebb az Európai Unióban - mondta a...

Az Európa-bajnokság alatt is pörög az átigazolási piac: a Milan kapusa Párizsba szerződik

Az olasz válogatottban kezdőként pályára lépő Gianluigi Donnarumma a Paris SG-be fog igazolni.

Ukrajnában is kezd megnyugodni a koronavírus-járvány

Ukrajnában szombatra tovább csökkent az új koronavírusos fertőzöttek száma, kevesebb mint 1300 új beteget jegyeztek fel, a halálos...

Ilyet se láttunk még. Biojelzőlámpa irányítja a forgalmat a szomszédban

Abszolút környezetbarát, nulla energia felhasználású ez a megoldás a jelzőlámpák helyettesítésére.

Visszatérés a karanténból – Ezekkel a finomságokkal turbózhatod fel az immunrendszered

Öt egyszerű lépésben erősíthetjük immunrendszerünket.

A milliárdos műgyűjtő másképp emlékszik, mint Mészáros Lőrinc

A leggazdagabb magyar azt mondta, hogy Pákh Imre Munkácsy-gyűjteményének megvásárlásáról tárgyaltak a megbeszélésen, de a műgyűjtő...

Sport

Azonnal megbolondult Olaszország a labdarúgó-Eb nyitómeccse után

Chiellini és Donnarumma is rekorder lett, az olaszok pedig olyat tettek, mint korábban még soha. Szombaton három meccsel folytatódik az Európa-bajnokság.

Szexuális zaklatás miatt nem indul az olimpián Kapás Boglárka egyik nagy riválisa

Madeline Groves már hazája válogatóversenyén sem fog rajthoz állni.

Mourinho szerint Cristiano Ronaldo szerelmes volt Benzemába

A portugál edző ezúttal is tőle megszokott sajátos stílusban nyilatkozott.

Orbán Viktor: „Nem térdelhet le, állva kell meghalnia, azért képviseli ő a nemzetet”

Orbán Viktor egy videót osztott meg a közösségi oldalán, amely a Kossuth rádió stúdiójában készült. A felvételen a magyar-ír meccsen történtekről fejti ki a véleményét.

Nadal szerint ezért kapott ki a Roland Garros elődöntőjében Novak Djokovicstól

A spanyol teniszező nyilatkozata valószínűleg senkit sem fog igazán meglepni.

Novak Djokovic legyőzte Rafael Nadalt a Roland Garroson

Djokovic az egyetlen teniszező, aki kétszer is legyőzte már Nadalt Párizsban.

Az Eb legdögösebb WAG-jei: a Fradi ukrán szélsőjének csinos felesége, Anna

A hamarosan rajtoló Európa-bajnokság előtt és alatt bemutatjuk az Eb legjobb WAG-jeit, vagyis a tornán szereplő futballisták legcsinosabb barátnőit, feleségeit. Ma Olekszandr Zubkov bájos feleségét láthatod.

Újabb olimpiai bajnok úszó jelentette be a visszavonulását

29 évesen befejezte pályafutását Breeja Larson.

Mezey György: Tudjuk, melyik ország futballja a legerősebb - de ki nyeri meg az Eb-t?

A válaszra július 11-ig várni kell. Az elmúlt 40 év legjobb magyar edzője, az Origo szakértője végigveszi az esélyeseket.

Ők az Eb titkos favoritjai?

Százszázalékos teljesístménnyel zárták a selejtezősorozatot és most már azt is tudjuk, ohgy kiválóan kezdték az Euórpa-bajnokságot.

0

Bulvár

Koronavírus: az mRNS-vakcinák váratlan mellékhatása

Az izraeli egészségügyi tárca után az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ is jelezte, hogy a vártnál magasabb a szívizomgyulladásos esetek száma a beoltott fiatal férfiak körében.

Gondban lehetnek a Pfizer és Moderna vakcinával oltottak?

Az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC) előzetes adatai alapján a vártnál magasabb a szívizomgyulladásos esetek száma a fiatal férfiak körében az mRNS-oltások második adagjának beadása ut

Agyonverte randipartnerét egy amerikai kamasz, miután rájött, hogy „a nő” valójában férfi

A fiatal amerikai focistát annyira feldühítette az átverés, hogy ott helyben végzett a 40 éves férfivel.

10 étel, amit enned kell, ha hasra hízol: ha a máj nem jól dolgozik, nem fogysz le

A máj működése szorosan kapcsolódik az anyagcsere-folyamatokhoz. Könnyen hasi elhízáshoz vezet, ha valami zavar áll fenn.

Kiadták a figyelmeztetést, ítéletidő közeleg

A napsütés és meleg után óriási fordulatot vesz az időjárás.

Dagad a botrány: Galla elismerte, hogy elővette a színpadon, sőt, pucérra is vetkőzött – Íme, a magyarázata

Galla Miklós elismerte: nemrég egy előadás közben elővette a nemi szervét, majd fel is húzta rajta a bőrt.

Miért jó összegyűrni a sütőpapírt sütés előtt? 4 praktikus trükk az alátéttel, ami sok bosszúságtól megkímél

Sütőpapírral könnyebb a sütés, de ezekkel a trükkökkel még egyszerűbb lehet.

Elszólta volna magát Novák Katalin, hogy végig elképzelésük sem volt, hogyan alakul a koronavírus-járvány Magy...

A családokért felelős miniszter érdekesen fogalmazott, amikor az ország bezárásáról beszélt, és hogy milyen jó, hogy visszatért az élet.

Azonnal megbolondult Olaszország a labdarúgó-Eb nyitómeccse után

Chiellini és Donnarumma is rekorder lett, az olaszok pedig olyat tettek, mint korábban még soha. Szombaton három meccsel folytatódik az Európa-bajnokság.

Ő lenne Harry herceg igazi apja? Megdöbbentő a hasonlóság

Régóta pletykálják, hogy valójában nem is Károly walesi herceg nemzette a 36 éves Harry-t.

Te jártál már ott? Íme a magyar „tengerpart”, amiről sokan nem is tudják, hogy létezik

Meglepő módon nem a Balatonon található ez a lenyűgöző, homokos partszakasz.

Várkonyi Andrea mellett csodát tett a szerelem Mészáros Lőrinccel: elképesztő a változás

Rá sem lehet ismerni Mészáros Lőrincre. A milliárdos vállalkozó lefogyva, kisimult arccal jelent meg az Index interjújában, öltönyét sportos golfpólóra cserélte.

blogmorzsák

Mindenkinek ilyen pozicióban kéne aludnia

Így aludjunk a gerincoszlop tehermentesítése érdekében, főleg akkor, ha fáj a hátunk.

A világ második legjobb utcája Barcelonában található

A katalán főváros számtalan elismerésben ré­szesül évről-évre, most is sikerült a legjobbak közé kerülni.

Rád hozza a frászt!

A Disney alkotott egy gyerekmese alapján egy felnőtt közönségnek szóló, megdöbbentően elborult filmet.

Itt a kerti locsoló­csővek királya: 60 m hosszú, sosem törik meg

Készülj a kánikulára - öntözéshez, kocsimosás­hoz is remek ez a locsolócső.

Kutyákra leselkedő nyári veszélyek: nem csak a hőség árthat nekik!

A nyár a kellemes kikapcsolódás mellett számos veszéllyel is jár. Mutatjuk, mire figyelj ilyenkor leginkább.

Világszintű újításnak számít ez a most átadott magyar au­tópályaszakasz

A projekt azért fontos a kutatá­sokhoz, mert az autonóm jármű­vek fejlődése során először az autópályán kerülhetnek beveze­tésre az önvezető funkciók.

Orbán torzult kereszténysége

„Ne az igazságot nézzed, ne legyél együttérző.“

Vádlottá tenné az orbánista elitet

A magyar alkotmányos alapintézmények többsége már a kezdetektől üres kulissza volt – állítja Enyedi is.

Tíz furcsaság a foci Eb-ről

Tényleg több gólja van Ronaldó­nak, mint 18 csapatnak össze­sen? Tényleg egyetlen német kerettag sem lőtt még Eb-n gólt?

Különleges tanösvények – Kirándulás tippek hétvégé­re

A Megyer-hegyen található Ma­lom­kő tanösvény és a Tatai Fényes tanösvény informatív és szórakoztó élményt nyújtanak.

(Használható) jegyeket, bérleteket!

Tömegközlekedés vs. home of­fice: tennivalók a tömegközleke­désben az utasok elvesztésének elkerülésére.

A Blaha Lujza téri villamosátvezetés – háború poraira?

Lefutott a tender. Két dolog bizonyo­san nem zöld benne: a verseny nél­küli közbeszerzés és a felesleges (káros) építés.

0