Ezt olvasta már?


Egészséges és emberi környezettről tartottak előadást Sopronban

Az eseményt a Virágos Sopronért Egyesület rendezte meg kedden a soproni GYIK Rendezvényházban. Ez volt az Egyesület 127. rendezvénye, amelyre ismét rengetegen érkeztek az érdekfeszítő téma miatt.

A Virágos Sopronért Egyesület kedden rendezte újabb összejövetelét, amelyen a meghívott vendégek az egészségesebb, emberibb környezet kialakításának témakörében tartottak nagy sikerű előadást.

A GYIK Rendezvényház adott otthont a Virágos Sopronért Egyesület immár 127. rendezvényének, amelyen Horváth Sándor az egyesület elnöke köszöntötte a résztvevőket és örömét fejezte ki, hogy ilyen sokan eljöttek ismét a eseményükre, amelynek témája ezúttal a egészségesebb, emberibb környezet kialakítása volt.

A résztvevőket Dr. Simon István, Sopron Megyei Jogú Város alpolgármestere is köszöntötte, aki örömmel fogadta el az egyesület meghívását. Megnyitó gondolataiban kiemelte a rendezvény tükrében a testi és lelki harmónia fontosságát, amelyek fókuszában az egészséges életmód követése, a helyes táplálkozás betartása illetve a legfontosabb emberi érték, a szeretet áll.

Dr. Simon István hozzátette, hogy rohanó világunkban kiemelten fontos szerepe van ez utóbbinak, a szeretetnek, amely egy olyan kapocs amely kihat a közvetlen környezetünkre is, de globális szinten egész világunkra is. Fontos, hogy ne éljük fel a környezetünket, hanem tegyünk érte és őrízzük meg a következő generációknak is és ne fosszuk ki természeti erőforrásainkat, példaként említve a napjainkban oly sokszor elhangzó túlfogyasztási veszélyeket, amelyek riasztó statisztikai adatokat mutat.

Sopron alpolgármestere gratulált a Virágos Sopronért Egyesület tagjainak és partnereinek, hogy az évek hosszú során kialakítottak egy olyan példamutató közösséget, akik sokat tesznek azért, hogy rámutassanak az élhetőbb környezetre és a valós emberi értékekre.

A rendezvényen elsőként Dr. Szigeti Jenő egyetemi tanár előadását halhatták a résztvevők, akik a szeretet 14 tulajdonságára hívta fel a figyelmet, amelyek olyan emberi tulajdonságok, melyek mind bennünk lakoznak, a kérdés azonban csak az, hogy miként élünk, sáfárkodunk velük.

Dr. Zeleni Ferenc címzetes főorvos, belgyógyász háziorvostan szakorvos az egészséges táplálkozás rejtelmeire világított rá, egy nagyon tartalamas előadás keretében, ahol olyan hétköznapinak tűnő - mondhatni rutinná vált - helytelen szokásokra mutatott rá, amelyekkel valóban együtt élünk, de helytelenül, hiszen ezek egészségkárosodáshoz vezethetnek.

Az előadások nagy sikert arattak, amelyeket nagy tapssal hálált meg a közönség és amelyeket közös tapasztalatcsere és jóizű beszélgetések zártak.

A rendezvényen közreműködött Orbán Júlia, Radnóti- és Sopron Kulturájáért díjas versmondó és Fodor Gábor fuvolaművész is.

 

Forrás: sopronmedia.hu/SNL







0
0
0

hírek innen, onnan

Kiírta a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia...

A fenékküszöbnek köszönhetően működik a paksi atomerőmű

Jelenleg minden idők legalacsonyabb dunai vízállását mérik Pakson, de a fenékküszöbnek köszönhetően működik a paksi atomerőmű -...

Magyar Péter Macron érkezéséről és a legfőbb ügyész jelöltjéről is beszélt

Emmanuel Macron francia elnök Magyarországra látogat az október 23-i ünnepségek alkalmából – mondta Magyar Péter a Partizánnak adott...

Lemondott az energetikai államtitkár

Személyes okokra hivatkozott a tárca által kiadott szűkszavú közlemény szerint.

Magyar Péter: Emmanuel Macron itt lesz az október 23-i ünnepségen

A miniszterelnök elképesztőnek nevezte, amit a „Mészáros Lőrinc-frakció”, vagyis a Fidesz és a KDNP tett kedden a parlamentben.

Magyar Péter új gyermekvédelmi törvényt ígért

Magyar Péter miniszterelnök szerint a Tisza még nem döntött arról, hogy támogatja-e az új legfőbbügyész-jelöltet, de a Polt Péter...

Most Cékla az ügyeletes cuki a fővárosi állatkertben

Keddtől a Fővárosi Állat- és Növénykert India-házában látható Cékla, a csaknem öt hónapos vöröspanda-kölyök. A Budapesten...

Továbbra is pont nélkül áll az újonc Venezia, ami az edző állásába került.

Az Atalanta elleni vereség után fogyott el a vezetőség türelme!

Lezárult a jogállamisági eljárás, felszabadult 4,2 milliárd euró uniós forrás, visszatér az Erasmus+ és a Horizont Európa

Több mint 1500 milliárd forintnyi EU-forrás vált elérhetővé azzal, hogy az Európai Unió Tanácsa elfogadta a Bizottság javaslatát a...

Beszólt Kapitány István távozó államtitkárának a tiszás Tárkányi Zsolt

Tárkányi a frissített Facebook-posztban azt írta, élesítés után percekkel tudta meg, hogy Tótth András lemondott.

0

Sport

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

0
0

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni

A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.

17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen

A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó

Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.

0