Ezt olvasta már?


Egy évvel az olimpia előtt bizakodóak a magyar triatlonosok

Az olimpiai kvalifikációs pontverseny jelenlegi állása szerint a férfiaknál és a nőknél is két-két magyar triatlonos indulhatna, így a váltó is rajthoz állhatna Tokióban, ami megfelel a magyar szövetség célkitűzéseinek.

Az ötkarikás ranglistán az első 140 versenyző pontjait veszik figyelembe, ennek alapján a férfiaknál Bicsák Bence (9.), Tóth Tamás (58.), Dévay Márk (73.), Faldum Gábor (82.), Lehmann Csongor (134.), míg a nőknél Kovács Zsófia (48.) és Bragmayer Zsanett (58.) nevezhető.

Az olimpián nemenként 55 triatlonos indulhat, nemzetenként kettő-kettő, kivételt jelenthet azonban, ha három top 30-as versenyzője van egy országnak, ami plusz egy főnek garantál részvételt. Mivel a kvóták kiosztásánál a vegyes váltók eredményességét is figyelembe veszik, az ugyancsak módosítja a kvalifikációs rangsort. Utóbbiban a magyarok számára már nincs realitása a kvótaszerzésnek - bár májusban még lesz "pótvizsga" -, így számukra marad az egyéni ranglista.

Lipták Tamás, a magyar szövetség szakmai igazgatója az MTI-nek elmondta: az olimpiai szimuláció alapján jelen állás szerint a férfiaknál Bicsák és Tóth, a nőknél Kovács és Bragmayer is kvótát kapna.

"Egy július 22-i táblázat alapján Bence a 28., Tomi a 46., Zsófi a 37., Zsanett pedig a 42. kvótát kapná" - közölte. Kiemelte: az nem névre szól, hanem az ország kapja, és általában válogatóversenyek alapján kerül kiosztásra.

"Nagy csodák azonban nincsenek, ezért gyakran az kapja a kvótát, aki megszerezte. Nekünk is van belső szabályzatunk az elnyert kvótáink kiosztására. Leghamarabb év végén válhat valaki biztos indulóvá. Ennek feltétele, ha top 30-ban van az olimpiai ranglistán, és hozzá képest nincs más magyar tíz helyezésen belül" - mondta. Hozzátette: Bicsák jó eséllyel biztos indulónak tekintheti magát még idén, ami jövőre az olimpiai felkészülésben jelenthet számára könnyebbséget. Nem a pontszerző versenyeken kell "elapróznia magát" a május közepén záruló kvalifikáció során, hanem kizárólag Tokió lehet a célkeresztjében.

"Az idei év eredményei alapján továbbra is reális célkitűzés egy top nyolcas helyezés az olimpián. Erre Bicsáknak egyéniben és egy legerősebb váltóval kiálló magyar csapatnak is van esélye. Amennyiben ezekből legalább az egyik valóra válik, akkor mi már elégedettek lennénk" - nyilatkozta Lipták.

Múlt héten az olimpiai tesztversenyen a nőknél egyetlen magyar indulóként Bragmayer a 46. helyen zárt, a férfiaknál Bicsák a hetedik, Dévay a 28. helyen végzett, míg Tóth nem ért célba, a vegyes váltó pedig a kilencedik lett Tokióban.

Lipták Tamás hangsúlyozta: az olimpia előtt mindenképpen már jóval a verseny előtt, terveik szerint pár héttel ki kell utazniuk a magyar triatlonosoknak Japánba, hogy megszokják az időeltolódást és a klímát.

"Az otthoni nyári hőmérséklet mellett Japánban nagyon magas a levegő páratartalma, továbbá a víz hőfoka is jóval melegebb a szokásosnál. Utóbbi most 29-31 Celsius-fok között volt, ami nem kedvez a minőségi sportolásnak" - mondta. Hozzátette: akár sütött a nap, akár nem, nagyon meleg volt, így vélhetően jövőre is a legnagyobb kihívás mindenki számára a megfelelő hidratálás és hűtés lesz.

A rendezéssel kapcsolatban azt nyilatkozta: akadtak ugyan kisebb hiányosságok, de összességében jónak találták.

"A pálya összeállt, a rendőrség hermetikusan lezárt mindent, és megfelelő számú rendező működött közre, ami néha még soknak is tűnt" - nyilatkozta.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Ezt mondja ki a nyugdíjakról Magyarország Alaptörvénye most

A jelenlegi magyar Alaptörvényben a nyugdíjakról elsősorban a XIX. cikk szól. Fontos: ma Magyarországon a korábbi „Alkotmány” helyett...

Sokan elrontják: ezen múlhat, hogy ne romoljon meg gyorsan a kenyér

A kenyérsütés sikere nem csak a jó recepttől függ! Megmutatjuk, mire figyelj tárolásnál, páratartalomnál, és milyen bakik miatt lesz...

Hol bukkanhatnak fel a NAV revizorai a 22. héten?

Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a május...

Háború a Mercedesnél: Russell drámája tálcán kínálta az újabb győzelmet az F1 új csodagyerekének

Andrea Kimi Antonelli brutális előnyre tett szert a világbajnoki pontversenyben a Kanadai Nagydíj után.

A mandalóri és Grogu már most bizonyítja a Star Wars új korszakának sikerét

A film már bemutatója előtt jelzi, hogy a Star Wars stratégiája tartósan átalakul.

Székrekedés ellen: ezek a módszerek segíthetnek kíméletesen

A székrekedés sokakat érintő, mégis gyakran tabuként kezelt probléma. Bár időnként szinte bárkinél előfordulhat, ha a panaszok...

A lakktangás felcsúti gyászszertartás

Az összes új államtitkár, az Orbán család vagyonosodása, a kegyelmi ügy hazugásai, Budapest peremvidéke és apa rákja a 444 pünkösdi...

Hatalmasat csatázott a két Mercedes Kanadában, végül Russell technikai hibája után Antonelli ölébe hullott a győzelem

A 19 éves pilóta ezzel sorozatban negyedik futamgyőzelmét ünnepelhette a száguldó cirkuszban.

0

Sport

Kubatov Gáborék felvehették a kapcsolatot Magyar Péterrel a Ferencváros jövőjét illetően

Egyre több pletyka szól arról, hogy a Népligetben akár külföldi tőkét is bevonnának a költségvetés fenntartása érdekében.

BL- és EL-selejtezők: Megvannak az ETO és a Fradi lehetséges ellenfelei

A 2026/27-es európai kupaidényben az ETO a BL-selejtezőben nem kiemeltként akár - papíron - erősebb bajnokcsapatokkal találkozhat, míg a Ferencváros EL-ben kiemeltként indul.

Bereczki Zoltánnak is elállt a lélegzete attól, amit az Arénában látott

Igen ingergazdag koncertnek lehettünk szemtanúi szombat este.

A Liverpool edzője egy szóval leírta Szoboszlaiék egész idényét: "Megint nem azt kaptuk, amit érdemeltünk"

Arne Slot szerint a Liverpool a minimális célját teljesítette azzal, hogy az utolsó fordulóban kiharcolta a Bajnokok Ligája-indulást, ugyanakkor a holland vezetőedző elismerte, ennél többet reméltek a szezon előtt.

Gulácsiék 19 éves csapattársa lehet a Liverpool nagy dobása az átigazolási piacon

Megvan, hogy kivel pótolná a távozó Mo Szalahot a Liverpool.

Megvédte Hajnalt a Fradi 3-szoros magyar bajnoka: "Igazán nagy hiba lenne, ha..."

Hrutka János határozottan kiállt Hajnal Tamás mellett, és hangsúlyozta: komoly tévedés lenne megkérdőjelezni a klubnál végzett munkáját.

Drámai hajrá az NB III-ban: Megvannak a bajnokok, akik az NB II-ért játszhatnak majd

Lezárultak az NB III négy csoportjának küzdelmei is a 2025/2026-os idényben.

Ronaldo az első, de Messit lenyomta egy bokszoló a legjobban kereső sportolók listáján

A Forbes kijött a legjobban kereső sportolókat ismertető listájával. Az első helyen nincs változás.

Fradi: Ítéletet mondtak Robbie Keane vezetőedzői korszakáról

A legtöbb válaszadó Robbie Keane ferencvárosi időszakát a "közepes" kategóriába sorolta.

Eldőlt: Szoboszlai és Kerkez a következő idényben is a BL-ben játszhat - videó

A Szoboszlai Dominikot kezdőként, Kerkez Milost pedig csereként bevető Liverpool 1-1-s döntetlent játszott Mohamed Salah és Andy Robertson búcsúmeccsén, így az ötödik helyen végzett, és a Bajnokok Ligájában indulh

12 éves a La Décima, ami megváltoztatta a Real Madrid történelmét

12 éve annak, hogy a Real Madrid egy azóta is emlékezetes döntő után megnyerte története 10. BEK/BL-serlegét.

0
0

Bulvár

Németh Balázs a Balatonnál keveredett balhéba, majdnem megverték a Fidesz egyik fő emberét

Kamerára vették ahogy Németh Balázs ismét politizál, nagyon rossz vége lett.

Drámai helyzet a Velencei-tónál, kiderült, kik okozzák valójában a tó vesztét

Már idén nyáron kiszáradhat a Velencei-tó? Kongatja a vészharangot a Zöld Gerilla Mozgalom.

Castingon pucérra vetkőztették a sztárt, majd olyat tettek vele, egy életre megjegyezte

A színészek élete sem mindig tejfel! Főleg, ha forgatásokról van szó!

Most kaptuk: elszabadult a pokol a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, minden a szirénáktól hangos

Szörnyű baleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető úton.

Újra divatba jött a nagymama szandál: szinte azonnal elkapkodják az üzletekből

Egykor csak a praktikum miatt hordták őket, ma viszont a legstílusosabb nők kedvenc nyári cipői lettek. A „nagymama-szandálok” 2026-ban hatalmas divatot diktálnak: kényelmesek, könnyen kombinálhatók, és meglepően

Megszólalt az államtitkárnak kinevezett Nagy Ervin

„A kultúra az, ami egy nemzetet eggyé kovácsol.”

Janza Kata szó nélkül sétált ki a színpadról: megalázó, amilyen helyzetbe került

Janza Kata higgadtan kisétált a színpadról, miután megalázó módon bántak vele, majd megköszönte a próbát.

Magyar Péter üzent Gulyás Gergelynek, és feltett neki egy lényeges kérdést

A miniszterelnök egy korábbi kijelentésével szembesítette a frakcióvezetőt.

Tömegverekedés a diplomaosztón: székekkel verték egymást a szülők – videó

Pofonok és letartóztatások zavarták meg az ünneplést a connecticuti városban. „Mindenki úgy viselkedett, mint egy állat” – mondta egy szemtanú.

A legdurvább ütés, előkerült egy felvétel, amelyen Lázár János a kegyelmi ügyről beszél

Értékrendi ellentmondásnak és a kormánypártokat ért eddigi legsúlyosabb politikai ütésnek nevezte a bicskei gyermekotthon kényszerítésért elítélt volt igazgatóhelyettesének elnöki kegyelmét Lázár János épí

Maximum ennyi tojást egyél egy héten a dietetikusok szerint, különben a szíved egészségét kockáztatod

A tojás régóta az egyik legmegosztóbb élelmiszer az egészségtudatos táplálkozás terén. Míg sokan tökéletes fehérjeforrásként tekintenek rá, mások még mindig tartanak tőle a koleszterintartalma miatt. Nem csoda

0