Egy kis segítség a tél eltüntetésére
Hosszúra nyúlt az idei tél, pedig már jó lenne végleg szabadulni a nagykabátoktól. Talán most, hogy végre kacsintgat ránk a tavasz, van egy kis esélyünk újraéledni.
Az arcbőrünk sincs ezzel másképp, neki is elege van, fakóbb, fáradtabb, kevesebbet voltunk friss levegőn, vagy ha mégis, és nem tettünk elég óvintézkedést, akkor a hideg bizony nem volt ránk túl jó hatással. De semmi vész, néhány remek tipp és hamar újra formába kerülhetünk! Tudtátok, hogy 21 napig kell valamit rendszeresen alkalmazni, hogy beépüljön a szokásaink közé? Kezdjük el ezekkel!
Igyunk több folyadékot!
Télen egészen biztosan kevesebbet iszunk, például, ha jövünk-megyünk, de tavasszal legyen egyik első dolgunk, hogy hidratáljunk! Ha tisztított vizet vagy szénsavmentes ásványvizet iszunk, az tökéletes, de sokan vannak, akik szeretik, ha íze van egy italnak. Forrázzunk egy kancsóval a kedvenc gyógyteánkból, lehet citromfű, borsmenta, vagy éppen gyömbértea is, ízesítsük kedvünk szerint és kortyolgassunk lelkesen legalább napi 2,5-3 litert. Vagy éppen négyet, ki mennyire van hitelesítve.
Aludjuk ki magunkat!
Nemsokára itt vannak a nyáresti bulik, ugye senki sem szeretne fáradt lenni? Egy kicsit hosszabb alvás mindenkinek jót tesz, és csodákat művel az arcbőrünkkel is. A szervezetünkről már nem is beszélve. Fogadjuk meg, hogy bizonyos estéken nem, vagy csak rövid időre kapcsoljuk be a televíziót, kicsekkolunk a közösségi média-oldalainkról is, és hamarabb ágyba bújunk. Ha éjfél előtt már sikerül elaludni, az duplán jó. Persze előtte ne hagyjunk ki egy fontos lépést – gondoljunk az arcbőrünkre is! A legjobb, ha teljesen természetes, vegyszer- és illatmentes gyógynövényalapú natúrkozmetikumokat használunk.
Alakítsunk ki egy arcápolási rutint!
1. Radírozzunk!
Kezdjük a kényeztetést mindjárt egy hibiszkuszos arcradírral! A bőrünk 4 hetente teljesen megújul, ennyi idő alatt kicserélődik a szaruréteg. Ha ennek folyamata lelassul, élettelenné, fakóvá válhat az arcunk és hajlamosabb lesz a ráncosodásra. Úgyhogy figyeljünk arra, hogy rendszeresen távolítsuk el az elszarusodott hámréteget. A magőrleményeknek köszönhetően ez a kettős hatású bőrradír kíméletesen tisztít, és nagyon finoman lecsiszolja a hámréteg felső rétegét. A benne található gyümölcssavak pedig kíméletesen leoldják az elhalt sejteket, és serkentik a sejtosztódást. Hatóanyagai, melyek között van zsálya aromavíz, bio sheavaj, bio szezámolaj is a hibiszkusz mellett, nagyszerűen regenerálják a bőrt, mely a kezelés után újjászületik, hidratált és puha lesz.
2. Használjunk szérumot!
Persze a megtisztított bőr szinte szomjazik a további táplálásra. Ha azt szeretnénk, hogy a hidratálás teljes legyen, vezessük be a szérum használatát! A szérumokban az a jó, hogy könnyebben felszívódnak, nem ragadnak, nem tapadnak, gyorsan érezhető lesz a hatásuk. A Hialuron megköti a nedvességet, feltölti a sejtek közötti mátrixot, így mély és tartós hidratálást nyújt, a bőr feszesebb és teltebbé válik. A kollagén termelést is serkenti, így fiatalosabb és rugalmasabb lesz az arcunk. Bőrfeszesítő bio vadrózsaolaj, damaszkuszi és fehér rózsavíz, bio kókuszvíz járul még hozzá az anti-aging, bőrnyugtató és hidratáló hatáshoz, a csipkebogyó rügykivonat pedig megújítja az arc bőrét.
3. Krémezzünk!
A szérum gyakran inkább csak alapozásnak elég, szükség van egy olyan könnyű, gyorsan felszívódó lágy krémre is, amely egész napos hidratálást biztosít és megakadályozza a bőr mélyebb rétegeinek vízveszteségét is. A Herbsgarden hidratáló krém jojobaolaj és szűz kókuszolajjal támogatja ezt, bársonyos érzetet ajándékoz a használójának. A magas csipkebogyóolaj tartalom serkenti az anyagcserét, kezeli az apróbb ráncokat. A damaszkuszi rózssavíz pedig védi a bőrt a külső hatásokkal szemben.
Ha ezt a három lépést betartjuk, figyelünk a megfelelő folyadékbevitelre, ügyelünk az elegendő alvásidőre, egészen biztosan az igazi tavaszi napsugarakkal együtt nem csak a természet, hanem a külsőnk is szemmel láthatóan újjászületik!
hírek innen, onnan
Azonnal figyelmeztetést adott ki a hivatal, kétféle aszalt gyümölcsöt is visszahívnak
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) keddi közleményében arról tájékoztatta a vásárlókat, hogy a határértéket...
„Paraszt!” – Elszabadultak az indulatok a parlamentben, a tiszás képviselő bocsánatot kért
Heves szóváltás alakult ki az Országgyűlésben kedden a gázolaj után igénybe vehető adóvisszatérítés emeléséről szóló törvény...
Hegedűs Zsolt: Minőségi mutatók alapján kaphatnak plusz pénzt a kórházak
A miniszter szerint a várólista csökkentési program keretében nem csak gyorsan, de jól is kell dolgozniuk az intézményeknek.
Sikeres műtéten esett át XIV. Leó pápa
Még aznap, hogy kórházba vonult a katolikus egyházfő, akinek korai stádiumú csomót fedeztek fel a tüdejében.
NB II: Először nem nyert a Diósgyőr Feczkó Tamással - videó
A DVTK és a Szentlőrinc 1-1-es döntetlent játszott a Merkantil Bank NB II 2. fordulójából elhalasztott mérkőzésen. A gólnélküli első...
Szörnyű tragédia: a saját autója nyomta halálra a 45 éves férfit Csépán
A családi ház udvarán kialakított műhelyben az áldozat azonnal az autó alá szorult. A mentők még mentőhelikoptert is riasztottak a...
Donald Trump: Az USA továbbra is megosztja Ukrajnával a hírszerzési adatait
Néhány napja még ennek ellenkezőjével fenyegette Ukrajnát az amerikai kormányzat.
Betelt a pohár az albán diákoknál Tiranában, könnygázzal és vízágyúval oszlatták fel a tömeget
Könnygázzal és vízágyúval oszlatták fel a magas megélhetési költségek és az oktatás állapota miatt tiltakozó diákokat Tiranában.
A Fidesz támogatja Magyar Péter drog-és alkoholtesztekre vonatkozó javaslatát
A miniszterelnök arra hivatkozva állt elő a javaslattal, hogy a fideszes Pócs János „egyre rosszabb állapotban van", és a tesztek...
Baba Vanga hátborzongató jóslata: ez vár Oroszországra és a világra még az év vége előtt
A látnok egy új orosz vezető felemelkedését is vizionálta.
Áradást okoz a valaha mért legerősebb El Niño, lezárták a világhírű turistalátványosságot
Ideiglenesen lezárták az Iguazu-vízeséshez vezető utat Argentína északkeleti részén. A szakértők szerint a globális felmelegedés...
Kórházba került XIV. Leó pápa: erre készülnek most a Vatikánban
A pápa hamarosan kórházi kezelésre szorul, ezért október 20-ig nem tart audienciákat. Egy fontos vatikáni eseményen más lép majd a...
Sport
A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont
Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.
Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra
Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.
Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz
Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.
Florian Wirtz elmenekülhet Liverpoolból, a világ legjobb csapatai vinnék
Eddig nem jött be neki a Premier League.
Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között
Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.
Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne
Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.
Rakétát lőttek ki a húszi lázadók Ronaldóék mérkőzésekor, pánikhangulat a stadionban
Már csak 19 gól hiányzik a bűvös ezerhez.
Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése
Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.
Beolvasott az MLSZ-nek, borította a bilit a magyar válogatott labdarúgó
Nem érzi a megbecsültséget.
Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter
Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.
„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek
"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.
Bulvár
Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente
Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.
Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”
Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta
Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban
Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az
Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával
Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.
Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.
„Több mint visszataszító.” – Bárándy Péter kitálalt a Magyar Péter elleni ügyészségi akcióról
Bárándy Péter szerint az ügyészség méltatlanul mosta össze Magyar Péter ügyét súlyos bűncselekményekkel, de a Seszták-ügyről is kitálalt.
Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni
A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.
Két perc után megszakadt a hívás: kivégzés is fenyegetheti a Dubajban fogva tartott 23 éves influenszert
Éjjel-nappal égő lámpákról, alváshiányról és megszakított telefonhívásokról számolt be a gyilkossággal vádolt fiatal nő édesanyja. A család attól tart, hogy a további hetekig tartó fogva tartás egyre jobban
Elszabadultak az indulatok a parlamentben, miután egy tiszás állítólag azt kiabálta be, hogy „mocskos paraszt”
Rögtön bocsánatkérésre szólították fel a képviselőt.
Öt perccel azután, hogy megszavazták a gyermekvédelmi törvényt, feloldották a jogállamisági eljárást: 4,2 milliárd euró érkezhet
Brüsszel szerint már jogállam vagyunk, újabb 4,2 milliárd euró érkezhet hazánkba.
17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen
A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


