Ezt olvasta már?


Egyre több hitelt veszünk fel

Meredek emelkedőn maradt a lakossági hitelpiac, mind a személyi kölcsönök, mind a lakáshitelek piacán nagy a kereslet - derül ki a BankRáció.hu összeállításából, amely a saját és a jegybanki adatokon alapul.

Töretlenül emelkedik a hitelek iránti kereslet a lakosság körében.

Az év első két hónapjában már 100 milliárd fölé került az új lakáshitelek összege, ami 38 százalékos éves növekedést jelent.
A személyi hiteleknél még komolyabb a bővülés, 72 százalékkal közel 58 milliárd forintra nőtt a folyósított összeg.
A lakáshiteleknél pedig egyértelműen látható a több évig fix törlesztőrészletű konstrukciók népszerűsége is, ezek adják az új hitelek közel 70 százalékát.

Kiugró növekedés a személyi kölcsönöknél

A hivatalos számok szerint az év első két hónapjában a bankok összesen 57,57 milliárd forint értékben helyeztek ki személyi kölcsönöket, ez pedig az egy évvel korábbi szinthez képest 72 százalékos emelkedést jelent, 2016 első két hónapjához képest pedig másfélszeres bővülésnek felel meg. Trencsán Erika, a BankRáció.hu szakértője elmondta, a hitelfelvevők a személyi kölcsönöket tartós fogyasztási cikkek vásárlására, lakásfelújításra vagy éppen autóvásárlásra fordítják. Szerinte a személyi kölcsönök iránti kereslet többek között a nettó reálbérek növekedésének és az alacsony kamatoknak köszönhető. A személyi kölcsönök átlagos piaci kamata ugyanis februárban alig haladta meg a 14 százalékot, ami több mint 1 százalékpontos csökkenést jelent éves szinten. “Bár a piaci átlagkamatok még 10 százalék felett vannak, az ügyfelekért folyó versenynek köszönhetően sok banknak van bőven 10 százalék alatti kamattal vagy teljes hiteldíjmutatóval elérhető személyi kölcsöne” - tette hozzá a szakember. A  BankRáció.hu összeállítása szerint például április elején a 1,5 millió forintos 5 éves futamidejű személyi kölcsönök között a legolcsóbbak 7-8 százalékos thm-mel is elérhetőek voltak, különböző feltételek, például 250 ezer forintos nettó jövedelem teljesítése esetén. A bankok közötti verseny miatt egyébként is rendkívül gyorsan változnak a banki ajánlatok, ezért hitelfelvétel előtt érdemes alaposan körülnézni a piacon az olcsóbb hitel érdekében.

Túl a 100 milliárdon a lakáshitelpiac

A BankRáció.hu összeállításából kiderül az is, hogy a személyi kölcsönök mellett a lakáshitelpiac is tempós növekedéssel nyitotta az évet. Az év első két hónapjában több mint 109 milliárd forint értékben kötöttek új lakáshitel-szerződést a bankok, ami 38 százalékos emelkedést jelent 2017 január-februárjához képest. Trencsán Erika a lakáshitelpiaci trendekről elmondta, hogy az új lakáshiteleknél túlsúlyban vannak a több évre fix törlesztőrészletet garantáló, ezáltal kiszámítható kiadást jelentő konstrukciók. “Az év első két hónapjában folyósított lakáshiteleknél a több évig fix törlesztőrészletű lakáshitelek aránya megközelítette a 70 százalékot. Ez pedig arra utal, hogy a hitelfelvevők biztonságra törekednek” - tette hozzá a szakember.

A BankRáció.hu szakértői arra számítanak, hogy a lakossági hitelezésben folytatódik a növekedés az év hátralévő részében, és a lakáshiteleknél a több évre vagy akár a teljes futamidőre fix törlesztőrészletet biztosító konstrukcióké lesz a főszerep.







0
0
0

hírek innen, onnan

Jól sikerült XIV. Leó pápa műtétje

A pápát délután műtötték meg a római Agostino Gemelli Egyetemi Kórházban, a tüdejéből távolítottak el daganatot.

Több nagybanknál is leállás jön Magyarországon: ezekre a napokra érdemes felkészülni

Egyes időszakokban akadozhatnak az átutalások, leállhatnak a mobilbanki szolgáltatások, sőt, a bankkártyás fizetések és az ATM-ek...

Szabadulni akart a börtönből a volt miniszter, de a Kecskeméti Törvényszék döntése elutasította Hankó Balázs fellebbezését

Helybenhagyta a kényszerintézkedést a másodfokú bíróság A korábbi miniszter és védője az elsőfokú kényszerintézkedés elrendelése...

Schmidt Mária kiakadt a könyveik hirtelen bolti betiltásán: a minisztérium most elárulta a valódi indokot

Eltűntek a kötetek a könyvesboltok polcairól A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány...

Máris megérkezett a hír XIV. Leó pápáról a műtét után

„Pozitív eredménnyel” véget ért a XIV. Leó pápán elvégzett sebészeti beavatkozás, amelyet a tervezett időzítéssel és módon...

Liverpool: Iraola kiállt a nem jól teljesítő Wirtz és Barcola mellett

Szoboszlaiék hiányában Wirtzre és Barcolára még nagyobb teher hárul a Liverpoolnál

Eurojackpot: több mint 43 milliárd forintot értek ezek a számok, új milliárdosa lett Magyarországnak?

Október 13-án, kedden is kisorsolták az Eurojackpot nyerőszámait.

Magyarországról nyilatkozott az uniós biztos: "jelentős és kézzelfogható előrelépések történtek"

Fontos mérföldkőnek nevezte Piotr Serafin költségvetésért felelős európai biztos kedden, hogy az Európai Unió Tanácsa úgy döntött, a...

Megműtötték XIV. Leó pápát

Pozitív eredménnyel véget ért a XIV. Leó pápán elvégzett sebészeti beavatkozás, amelyet a tervezett időzítéssel és módon hajtottak...

A Szent Grál őrzője vagy Jeruzsálem keresztény királya? Ő volt a titokzatos Hattyúlovag

A középkori európai lovagi kultúra egyik legragyogóbb, mégis legrejtélyesebb alakja a Hattyúlovag, aki egy hattyú által vontatott...

Robbanószereket találtak a lengyel férfi lakásán, aki a vád szerint meg akarta merényelni Donald Tuskot

Házilag készült robbanóanyagok voltak nála. Az üggyel összefüggésben még egy embert letartóztattak.

Egyeznek az álláspontok: a Fidesz is támogatja Magyar Péter javaslatát a kötelező parlamenti drogtesztet

Az ellenzéki frakció jelezte, hogy egyetért a képviselők előre be nem jelentett ellenőrzésével. A szigorítást a miniszterelnök vetette...

0

Sport

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

0
0

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

„Több mint visszataszító.” – Bárándy Péter kitálalt a Magyar Péter elleni ügyészségi akcióról

Bárándy Péter szerint az ügyészség méltatlanul mosta össze Magyar Péter ügyét súlyos bűncselekményekkel, de a Seszták-ügyről is kitálalt.

Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni

A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.

Két perc után megszakadt a hívás: kivégzés is fenyegetheti a Dubajban fogva tartott 23 éves influenszert

Éjjel-nappal égő lámpákról, alváshiányról és megszakított telefonhívásokról számolt be a gyilkossággal vádolt fiatal nő édesanyja. A család attól tart, hogy a további hetekig tartó fogva tartás egyre jobban

17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen

A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

0