Elbukott a népszavazás: maradhat a zaj a bulinegyedben
Hosszú huzavona után végre megtartották február 18-án a népszavazást a VII. kerületi „bulinegyed” nyitva tartásáról. Az eredmény meglepően siralmasra sikerült, a szavazásra jogosultak alig hatoda vett részt a voksoláson.
A népszavazás ezzel eredménytelenül zárult, így most már biztosan maradhat a bulinegyed. Az önkormányzat és a civil szervezetek azonban jelezték: változtatások lesznek a működésben.
A Kazinczy utca (Kép forrása: MTI Fotó, Balogh Zoltán)
Ahogy arról korábban már többször írtunk, népszavazásra bocsájtották a belső-erzsébetvárosi vendéglátóhelyek nyitva tartásának ügyét, a VII. kerületi bulinegyed ugyanis amellett, hogy rendkívül vonzó a Budapestre látogató turisták számára, a környéken élők számára a város szégyenfoltja: hangoskodás és szemetelés tette nehezen élhetővé a területet. Bár maga a referendum kiírása nagy port kavart, a helyi önkormányzat jelentése szerint még így sem sikerült megmozgatni a lakókat, hogy döntsenek a sorsuk felől.
A közlemény szerint ugyanis a szavazáson a jogosultak 15,89 százaléka, összesen 6918 fő adta le a szavazatát. A szavazásra azonban 43 520 ember volt jogosult, így akkor lett volna érvényes eredmény, ha legalább az érintettek fele letette volna a voksát. Azok, akik mégis az urnához fáradtak, döntően a bezárásra szavaztak: 4572-en az éjféli zárórára voksoltak, míg 2316-an az éjfél utáni nyitva tartás mellett foglaltak állást. Összesen 30 szavazat volt érvénytelen.
A nagy kérdés
Az erzsébetvárosiaknak az alábbi kérdésre kellett választ adniuk:
"Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetvárosi Önkormányzat képviselő-testülete Budapest VII. Kerület Károly körút - Király utca - Erzsébet körút - Rákóczi út által határolt területén úgy szabályozza az üzletek nyitvatartási rendjét, hogy a vendéglátást folytató üzletek 24.00 óra és 6.00 óra között nem tarthatnak nyitva?"
Vérmérséklet szerint reagáltak
Az önkormányzat ugyanakkor jelezte, hogy az eredménytől függetlenül továbbra is fel kívánnak lépni a vendéglátóhelyek és a turisták okozta problémák megoldása érdekében és tovább kívánják növelni az ott lakók nyugalmát biztosító pénzügyi forrásokat és intézkedéseket. A városvezetés olyan törvényalkotást kezdeményez, amely az ott lakók életkörülményeinek további javulását, védelmét és biztonságát segíti elő. Ebben számítanak a kerületben működő valamennyi párt és a helyi lakóközösségek képviselőinek közös munkájára.
Garai Dóra, az éjféli záróra mellett kampányoló Élhető Erzsébetváros Facebook-csoport szóvivője szerint hatalmas siker, hogy anyagi háttér nélkül, ellenszélben és manipulációk ellenére ez az eredmény született, ami "nagyon tisztán és egyértelműen megmutatja, mit szeretnének a lakók a kerületben". Ugyanakkor bírálta, hogy a lakosság nem kapott megfelelő tájékoztatást az önkormányzattól, ezért alakulhatott ilyen siralmasan a részvételi arány. Garai Dóra emellett emlékeztetett arra, hogy a polgármester és helyettese is jelezte korábban, hogy nem az érvényességhez, hanem az igenek többségbe kerüléséhez kötik "a lakók akaratának figyelembe vételét".
A Szimpla kertben, a budapesti Kazinczy utcában. MTI Fotó: Marjai János
A Szimpla kertben, a budapesti Kazinczy utcában. MTI Fotó: Marjai János
A szórakozóhelyek nyitva tartásának korlátozása ellen kampányoló Élő Erzsébetvárosért Egyesület szóvivője, Molnár Bence ugyanakkor sikerként értékelte az eredményt és jelezte, hogy a helyzet rendezésére vannak javaslataik, amelyekről akár holnap készek tárgyalni az önkormányzattal. A Privátbankár.hu-hoz eljuttatott közlemény szerint a most született eredmény sikert jelent az:
erzsébetvárosiaknak, hiszen megmarad Belső-Erzsébetváros különleges hangulata, míg Erzsébetváros nagyobb részén továbbra is nyugodt lakókörnyezetben élhetnek az ottlakók;
a fővárosiaknak, hiszen így megmarad a turizmus, és az a 300 milliárd forint bevétel, amit évente elköltenek a turisták;
az országnak, mert nem vész el az a 6 milliárd forint adóbevétel, amelyet a Bulinegyed vállalkozásai fizetnek be minden évben a költségvetésbe;
az itt működő 300 kis- és középvállalásnak, amelyek 10 ezer munkavállalónak adnak munkát – nekik most megmarad a munkájuk;
az itt szórakozó százezreknek, akik egy Európában egyedülálló szórakoztatónegyedben élvezhetik az életet.
Mi lesz a lakásárakkal?
A bulinegyedbe érkező partiarcok igazi aranytojást tojó tyúkok a kerületben kiadó ingatlannal rendelkező tulajdonosoknak - ők természetesen rövid távra veszik ki a lakásokat, jellemzően az Airbnb szállásközvetítőn keresztül. Ezen a fronton is van a helyzetet komolyan befolyásoló változás: az V. és VI. kerületi önkormányzat tavaly év végi rendelete - például a VIII. kerülethez hasonlóan - előírja, hogy a tulajdonosok csak abban az esetben kezdhetnek bele szálláshely-szolgáltató tevékenységükbe, ha erre a társasház közgyűlése vagy szervezeti és működési szabályzata erre engedélyt ad. Emiatt a többi lakó hozzájárulása is szükséges ahhoz, hogy a tulajdonosok lakóingatlan helyett szálláshelyként üzemeltessék lakásukat.
Amennyiben megszavazták volna, hogy a szórakozóhelyeknek be kell zárniuk éjfélkor, akkor kevésbé lenne vonzó célpont a környék a szórakozni vágyó külföldi turisták számára, ez pedig az érintett VII. kerületben lévő eladó és kiadó lakások árára is hatással lehet, erről itt írtunk korábban. Az Otthon Centrum véleménye szerint ugyanakkor már csak a referendum híre elég volt a kerületi lakásárak helyre billentéséhez, ez ugyanis „hűti” a lakásbefektetési kedvet a kerületben – az idei évre itt már csak 8-10 százalékos áremelkedést várnak.
forrás: privatbankar
hírek innen, onnan
Kiírta a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület
Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia...
A fenékküszöbnek köszönhetően működik a paksi atomerőmű
Jelenleg minden idők legalacsonyabb dunai vízállását mérik Pakson, de a fenékküszöbnek köszönhetően működik a paksi atomerőmű -...
Magyar Péter Macron érkezéséről és a legfőbb ügyész jelöltjéről is beszélt
Emmanuel Macron francia elnök Magyarországra látogat az október 23-i ünnepségek alkalmából – mondta Magyar Péter a Partizánnak adott...
Lemondott az energetikai államtitkár
Személyes okokra hivatkozott a tárca által kiadott szűkszavú közlemény szerint.
Magyar Péter: Emmanuel Macron itt lesz az október 23-i ünnepségen
A miniszterelnök elképesztőnek nevezte, amit a „Mészáros Lőrinc-frakció”, vagyis a Fidesz és a KDNP tett kedden a parlamentben.
Hiába a Barcelona elképesztő fordítása, a show-t a Bayern München thrillere vitte el a Bajnokok Ligájában
Sallai Roland közel egy hónap után játszott újra.
Magyar Péter új gyermekvédelmi törvényt ígért
Magyar Péter miniszterelnök szerint a Tisza még nem döntött arról, hogy támogatja-e az új legfőbbügyész-jelöltet, de a Polt Péter...
Magyar Péter behívta a Partizánt a dolgozószobájába, beszélt nekik a legfőbb ügyészről, október 23-ról és a fóliázásról
Interjút adott a Partizánnak Magyar Péter.
Most Cékla az ügyeletes cuki a fővárosi állatkertben
Keddtől a Fővárosi Állat- és Növénykert India-házában látható Cékla, a csaknem öt hónapos vöröspanda-kölyök. A Budapesten...
Továbbra is pont nélkül áll az újonc Venezia, ami az edző állásába került.
Az Atalanta elleni vereség után fogyott el a vezetőség türelme!
Lezárult a jogállamisági eljárás, felszabadult 4,2 milliárd euró uniós forrás, visszatér az Erasmus+ és a Horizont Európa
Több mint 1500 milliárd forintnyi EU-forrás vált elérhetővé azzal, hogy az Európai Unió Tanácsa elfogadta a Bizottság javaslatát a...
Beszólt Kapitány István távozó államtitkárának a tiszás Tárkányi Zsolt
Tárkányi a frissített Facebook-posztban azt írta, élesítés után percekkel tudta meg, hogy Tótth András lemondott.
Sport
Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra
Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.
A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont
Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.
Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz
Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.
Florian Wirtz elmenekülhet Liverpoolból, a világ legjobb csapatai vinnék
Eddig nem jött be neki a Premier League.
Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között
Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.
Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne
Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.
Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter
Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.
Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése
Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr
Rakétát lőttek ki a húszi lázadók Ronaldóék mérkőzésekor, pánikhangulat a stadionban
Már csak 19 gól hiányzik a bűvös ezerhez.
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.
Beolvasott az MLSZ-nek, borította a bilit a magyar válogatott labdarúgó
Nem érzi a megbecsültséget.
„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek
"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.
Bulvár
Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente
Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.
Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”
Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta
Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban
Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az
Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával
Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.
Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.
Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni
A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.
Elszabadultak az indulatok a parlamentben, miután egy tiszás állítólag azt kiabálta be, hogy „mocskos paraszt”
Rögtön bocsánatkérésre szólították fel a képviselőt.
Öt perccel azután, hogy megszavazták a gyermekvédelmi törvényt, feloldották a jogállamisági eljárást: 4,2 milliárd euró érkezhet
Brüsszel szerint már jogállam vagyunk, újabb 4,2 milliárd euró érkezhet hazánkba.
17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen
A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A
Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó
Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


