Ezt olvasta már?


Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni

Az 1907-ben született, több mint tizenegy évtizedet megélt soproni Elza néni eltávozott az élők sorából. Emlékezzünk izgalmas és színes, hosszú életére.

Életének 111. évében szombaton reggel örökre elaludt Brandeisz Elza, a Világ Igaza címmel kitüntetett egykori mozgásművész, Sorosék megmentője, Sopron legidősebb, köztiszteletben és sokak szeretetében élt polgára.

"Brandeisz Elza 1907. szeptember 18-án született Budapesten. Olyan polgári család tagjaként nőtt fel, ahol értéke volt a könyvnek, a fejlődni tudásnak, a tájékozottságnak és a hitnek. Fiatal lányként előadásokra járt, sok minden érdekelte – ez ma is így van –, ám végül a mozgás mellett kötelezte el magát.

A híres Kállay Lilinél tanult, s kis szobájában ma is őrzi még a plakátokat, amik a harmincas években hirdették: Brandeisz Elza mozgásművész. Államilag engedélyezett okleveles tanárnőként tanfolyamokon tanította meg a hozzá járókat a mozgás szeretetére, az egészséges életformára, a test és a lélek harmóniájára. Neve fennmarad a művészi tornában is; ma is tanítják egyedülálló, nehéz, speciális fordulatát, a Brandeisz-ugrást.

 

Megmentette Soros György édesanyját

De Elza néni neve fennmarad még más helyeken is – azon túl, hogy sokan a szívükben őrizzük mosolyát. A második világégés alatt a Brandeisz család a balatonalmádi telkére húzódott, egy győri ismerős közvetítésével itt ismerkedett meg Elza néni Sorosné Júliával, akinek családját zsidó származásuk miatt üldözték. A két fiatal nő barátságot kötött, s Elza néni önkéntes száműzetést vállalt barátnője kedvéért. Júliát gyakran meglátogatta Almádiban ugyancsak bujkáló fia is, Soros György. Igen, az a Soros György. A pénzmágnás sohasem felejtette megmentőjüket, vasárnap minden bizonnyal feltárcsázza a soproni számot és felköszönti Elzáját.

 

"A világ igaza"

Brandeisz Elza bátorságát, keresztény emberhez méltó tettét Izrael is elismerte. A holokauszt idején tanúsított bátor helytállásáért "A haza barátja" és "A világ igaza" kitüntetést is megkapta, Jeruzsálemben pedig már terebélyes fává nőtt a bátorságát jelképező csemete. Elza néni a háború után Vörösberényben tanított, majd egy régi kedves ismerős, Storno Gáborné hívására telepedett le Sopronban, de gyakran visszatért a Balaton-partra. Ha valaki ma meglátogatja a vörösberényi iskolát, egy emléktáblát talál a modern épületen, rajta Brandeisz Elza nevével. Ennek is története van: az iskolások évekig szükségépületekben tanultak, később pedig úgy látszott, Vörösberény iskola nélkül marad. Erről értesülvén Elza néni nagy elhatározásra jutott: pénzt kért Soros Györgytől. Életében először és utoljára – egy iskolára. Az alapkövet együtt, kéz a kézben helyezték a földbe: a multimilliomos pénzember és a bátor tanítónő."

 

Szombaton jöttek érte az angyalok

Elza néni az elmúlt két évben már nem fogadott vendégeket, az idő szorítása őt sem kímélte. Gondozói egymást váltották az ágyánál és szeretettel gondozták, óvták. Mosolya még fel-felcsillant, de szeptemberi, 110. születésnapja óta fokozatosan bezárult, búcsúzott a földi világtól. Szombaton reggel otthonába jöttek érte az angyalok.

 

Forrás: kisalföld.hu/SNL







0
0
0

hírek innen, onnan

Azonnal dobja ki ezt a barackot, nagy baj van vele

A megengedettnél nagyobb mennyiségben tartalmaz ez az aszalt sárgabarack kén-dioxidot, ami nagy bajt is okozhat, ezért visszahívják.

Egyre több fiatalnál diagnosztizálnak rákot – a kutatók sem értik, mi áll a háttérben

Egyre több 50 év alatti embernél diagnosztizálnak rákot. A fiatalok prosztatarákos megbetegedéseinek aránya húsz év alatt a...

Nehogy megegye! Óriási baj van a népszerű sárgabarack termékkel

Figyelmeztetést adott ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), miután határérték feletti kén-dioxid-tartalmat mutattak ki...

Bűntudat nélkül nassolnál este? Ezt a 3 finomságot érdemes kipróbálnod

Érdekes tény, de az esti édesség utáni erős sóvárgás gyakran azt jelzi, hogy a szervezetednek hiányoznak bizonyos tápanyagok....

Tisza-kormány: Magyar Péter hamarosan interjút ad, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a...

Egy centit emelkedett csak a Balaton vízszintje: semmit sem ért az eső?

A hétvégi eső után látványosabb változást is várhattunk volna a Balatonnál: október 12-én az átlagos vízállás mindössze egy...

Egyik reggel Polt váratlanul behívatta Fejes Pétert, és öt perc múlva már nem volt főügyész

Egykori bírósági és ügyészségi vezetőkkel próbáltuk rekonstruálni a történteket – de megkérdeztük az érintettet is.

Magyar Péter bejelentése: Történelmi mélyponton a Duna Paksnál, de működik az erőmű

A folyó rekordalacsony szintje ellenére a mederküszöbbel eddig soha nem látott, 61 centiméteres duzzasztást sikerült elérni a...

Robban a bomba a Házasság első látásra utolsó közös vacsoráján

Bőven tartogat még meglepetéseket a Házasság első látásra reality a nézők számára: elérkezik az utolsó randi a döntés előtt,...

Időjárás: Szinte mindenhol kisüt a nap, de ezen az országrészen marad a borús idő

Csendes, többnyire derült kedd estére és napos, alapvetően száraz szerdára készülhetünk. A fagyzugos területeken hajnalra erősebb...

Fordulat a Jeszenszky Gézáék elleni támadás ügyében, megváltozott a bíróság döntése

A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék kedden megváltoztatta az elsőfokú végzést, és egy hónappal meghosszabbította annak a...

0

Sport

Emberségből elégtelen? Néhány órával édesanyja halála után rángatták el doppingvizsgálatra

A gyász pillanataiban egyáltalán nem a sporttal kívánt foglalkozni.

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

Kőkemény kritika: veszélyben van Andoni Iraola állása a Liverpoolnál?

Több szakértő is nekiugrott Szoboszlai Dominik edzőjének.

0
0

Bulvár

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

„Több mint visszataszító.” – Bárándy Péter kitálalt a Magyar Péter elleni ügyészségi akcióról

Bárándy Péter szerint az ügyészség méltatlanul mosta össze Magyar Péter ügyét súlyos bűncselekményekkel, de a Seszták-ügyről is kitálalt.

Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni

A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.

Két perc után megszakadt a hívás: kivégzés is fenyegetheti a Dubajban fogva tartott 23 éves influenszert

Éjjel-nappal égő lámpákról, alváshiányról és megszakított telefonhívásokról számolt be a gyilkossággal vádolt fiatal nő édesanyja. A család attól tart, hogy a további hetekig tartó fogva tartás egyre jobban

Kapitány István is reagált a Fidesz felháborító parlamenti jelenetére

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a parlamentben történteket bírálta, miután Magyar Péter miniszterelnök felszólalása alatt fideszes képviselők bingóztak, Pócs János pedig egy „hányinger” fe

0