Ezt olvasta már?

Kásler: ötvenhárom állami kórház szülészetét fejlesztik

Ötvenhárom közfinanszírozott egészségügyi intézmény szülészetét fejlesztik 3,3 milliárd forintból- jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtökön...

0

Előre nem látott génmutációkat idézhetett elő a génszerkesztés a kínai babáknál

Előre nem látott génmutációkat okozhatott a génszerkesztés annál a tavaly született két kínai babánál, akinek a génjeit még embrió állapotukban módosították, hogy ellenállók legyenek a HIV-vírussal szemben - közölték kutatók.


hirdetés

A tanulmány egyes részeit az MIT Technology Review tudományos folyóirat tette közzé azzal a céllal, hogy bemutassa, Ho Csian-kuj biofizikus nem tartotta be az etikai és tudományos normákat, amikor létrehozta az ikreket, Lulát és Nanát, akiknek születése 2018 végén megrázta a tudományos világot - olvasható a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

A kínai kutató azt állította akkor, hogy ezzel az orvosi áttöréssel uralni lehet a HIV-járványt, az azonban nem volt nyilvánvaló, hogy sikeres volt-e a beavatkozás eredeti szándéka, hogy a babák ellenállók legyenek a HIV-vírussal szemben.

Az emberek egy kicsiny része ezzel az immunitással születik, mivel a CCR5 génjükben van egy mutáció. A kínai kutató azt állította, hogy ez volt az a gén, amelyet megcélzott a CRISPR/CAS9 elnevezésű genetikai olló használatával.

"Az aktuális adatok nyilvánvaló félremagyarázása az az állítás, hogy reprodukálták az uralkodó CCR5 variánst, és ezt csak egyetlen kifejezéssel lehet leírni: szándékos hazugság" - közöltet Fyodor Urnov, a berkeleyi székhelyű Kaliforniai Egyetem génszerkesztési tudósa a tudományos folyóirattal.

"A tanulmány megmutatja, hogy a kutatócsoportnak nem sikerült reprodukálnia a CCR5 mutációt" - hangoztatta.

A kutatócsoport ugyan a megfelelő gént célozta meg, de nem tudta replikálni a CCR5 variánst, helyette újakat szerkesztettek, amelyeknek hatásai nem világosak.

A kutatók szerint a CRISPR még nem tökéletes eszköz, mivel nem kívánatos vagy a célnak nem megfelelő géneket hozhat létre, ezért igen ellentmondásos a használata embernél.

Az etikai aggodalmak közé sorolták a szakemberek, hogy a gyermekek szülei rossz okok alapján vettek részt a tudományos kutatásban. A férfi HIV-pozitív volt, ami Kínában jelentős társadalmi megbélyegzéssel jár, és emiatt szinte soha nem lehet mesterséges megtermékenyítés részese, holott van egy jól ismert technika, a "spermamosás", amellyel megelőzhető, hogy a fertőzés átkerüljön a még meg nem született gyermekre.

Ez motiválta őket abban, hogy részt vegyenek a kísérletben, annak ellenére, hogy gyermekeiket nagy kockázatnak tették ki - mondta Jeanne O'Brien reprodukciós endokrinológus tudományos folyóiratnak.

Ho megpróbálta tanulmányát megjelentetni neves tudományos folyóiratokban, mint a NATure vagy a JAMA, de egyik sem adta ki.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Nagymamája autóját elkötve vezetett 260 kilométert egy tini Németországban

Elkötötte nagymamája autóját, majd levezetett 260 kilométert egy 14 éves fiú Németországban.

A nagyi autóját elkötve vezetett 260 kilométert egy német tini

A fiú azt mondta, csak a barátnőjét akarta meglátogatni.

Teremtsünk olyan világot, ahova az emberek tartozni akarnak

"Teremtsünk olyan világot, ahova az emberek tartozni akarnak" (Robert Dilts)

A kormány szerint akár kétszer ennyi halat is ehetne a magyar ember

Az agrártárca azon dolgozik, hogy minden hónapban megegyünk egy kiló halat, néhány dolgot már ki is talált.

Ilyet még nem láttunk: kétfejű macska született Thaiföldön - videó

Nem mindennapi házi kedvencről gondoskodik otthonában egy thai nő: kétfejű macska született Thaiföldön.

Az orvosi kamara kéri Áder Jánost, hogy ne írja alá a Társadalom Biztosítás átalakításáról szóló törvényjavaslatot

"Az új törvény sokak számára megfizethetetlen kiadást, vagy az egész család szociális helyzetének megrendülését okozhatja."

Kiderült egy kutatásból, hogy mik a magyarok kedvenc téli sportjai

A magyarok több mint fele szereti a téli sportokat, ezen belül is a kedvenc téli mozgásformájuk a szánkózás, a kedvenc sportjuk pedig a...

5 csodálatos könyv, amivel tehetsz a gyermeked lelkivilágáért

A gyermekekben sokféle kérdés és érzelem tolong, amit nem mindig tudnak vagy akarnak kifejezni, elmondani. Ha szeretnéd oldani a gyermekedben...

Eger fideszes vezetése pénzt ígért egy erdélyi templomra, de nem küldött semmit

Gyergyószentmiklóson a testvérvárosok adakozásából építettek egy templomot, Eger elfelejtette elutalni a támogatást, pedig eleve csak...

Meztelen fürdőzés is van Opitz Barbi új videóklipjében

És rövid szoknyás tekerés meg rap is.

Hosszú Katinka újabb mesterhármasa a rövidpályás úszó-ob-n

Milák Kristóf 400 gyorson tudott nyerni, 200 vegyesen Cseh László és Verrasztó Dávid is kikapott.

0

Sport

Újabb horror a BL-ben: Három csapat is továbbjutásra állt, de a végén csak az olaszok

A brazilok vitték a prímet: Gabriel Jesus pozitív, míg Dodo negatív hős lett a Bajnokok Ligája csoportkör utolsó fordulójában.

Kassai tizenöt perc alatt két tizenegyest fújt be Madridban - videó

A BL-be visszatérő magyar játékvezető nem volt szívbajos, amikor döntenie kellett.

Nagy László újra edzésben, visszatér?

A Veszprém sportigazgatója az edzőteremből érkezett az interjú helyszínére, ahol elárulta, hogyan alakul a jövője.

Tragikus körülmények között vesztette életét a magyar focicsapat stábtagja

A Nyírkalász SE gyúrója vesztette életét a hétfői balesetben Kisvárdán.

Elhunyt a magyar ralisport legendája

Súlyos betegség után vesztette életét a magyar ralisport egyik legendás alakja.

Ronaldo eldöntötte a meccset, majd megkarmolták a befutó szurkolók

A Bajnokok Ligája szerdai játéknapja sem múlt el dráma nélkül.

Furcsa okból duplán ünnepelt szakértőnk a szerdai BL-dráma után

Gundel Takács Gábort sem lehetett átverni.

Miért rúgták ki a világ egyik legjobb edzőjét?

Carlo Ancelotti távozásában egy érzelmi és egy gazdasági tényező is szerepet játszott.

Borzalmas látvány a Bayern szélsőjének sérülése

Ez Kingsley Coman karrierjébe kerülhet.

Kiderült, hogy mennyire súlyos a Bayern játékosának sérülése

Szerda este szenvedett horrorsérülést a bajorok fiatal szélsője a Tottenham elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen.

A Liverpool Salzburgból igazol támadót

De nem Haalandot, és nem is Szoboszlait. Egyelőre.

Leiskolázta a BL-csoportját a PSG

Szép csendben a Bajnokok Ligája egyik legfőbb esélyesévé vált a Paris SG, a csoportját ritka magabiztossággal nyerte meg. Pedig ott volt a Real Madrid is.

0

Bulvár

Minden lottózót érintő változások jönnek januártól

A Kenót, a Skandináv lottót és a Hatoslottót is érinti.

5 titok, amit a fenyőfaárusok nem mondanak el neked: erre figyelj, ha nem akarsz hibás fát venni

Van pár dolog, amit érdemes tudnod, mielőtt megveszed karácsonyra a fenyőfát!

Óriási fordulat a bajba jutott Szalay Krisztina ügyében

Szalay Krisztina és férje, Cserna Antal budai otthona életveszélyessé vált, de most végre bekövetkezett a fordulat.

Csaba a hétvégén feleségével, hét közben titkos szeretőjével és két gyermekével élt éveken át

Valljuk be, szinte senki sem úgy lép be egy kapcsolatba, hogy igen, én annak az 50%-nak leszek a tagja, akit meg fognak csalni. Nem, a legtöbben hűségről, örök szerelemről és elköteleződésről álmodoznak, és a valóság hideg zuhanyát nem nagyon szeretnék tudomásul venni, nevezetesen azt, hogy a párkapcsolatban élők közel fele megcsalta már a partnerét, vagy megcsalták őt.

Örökre megszabadít a penésztől: 7 hasznos ötlet, amit megéri kipróbálni

Így szabadulhatsz meg véglegesen a penésztől a lakásban.

Hivatalos: ennyivel emelik a nyugdíjakat januártól

A szerdai Magyar Közlönyben jelent meg a rendelet a 2020-as nyugdíjemelés mértékéről.

Beállt a nő a kútra, amit kitalált, az örökké felejthetetlen műsor lesz

Milliók osztják az elképesztő videót, nem véletlenül.

Egy hónappal a szívroham előtt figyelmeztet a tested: figyelj a jelekre

Azt hihetnénk, hogy minket nem érint a szívroham az csak az időseket fenyegeti, nem? Nem igazán, jelenleg az egyik leggyakoribb halálozási oknak számít, ráadásul az egészségtelen életmód és a stressz még rátesz egy lapáttal a bajra. A tested azonban már jóval a szívroham előtt figyelmeztet, hogy nincs minden rendben ezekre a jelekre figyelj!

Az első fotó Tóth Gabi kisbabájáról - Hannaróza gyönyörű kisgyerek

Tóth Gabi kislánya december 3-án született és az Hannaróza nevet kapta.

Rogán Antal eltűnt

Egy hónapja már november 15-én -, hogy a Miniszterelnöki Hivatal közleményben tudatta a közvéleménnyel: Rogán Antal miniszter és Rogán Gál Cecília vállalkozó válik. Hogy miért tartotta fontosnak a kormány ismertetni a nyilvánossággal ezt a tényt nem tudjuk, de ha már megtette, folytathatta volna az információk megosztását; nehogy lemaradjunk valamilyen fontos aktusról.

blogmorzsák

A vörös báró, egy legendás vadászpilóta

Az utolsó olyan háborúban vált hős­sé, melyben még számított a Fair Play, az ellenség tisztelete és a valódi teljesítmény.

Berlin, a kétarcú város

A német főváros sokaknak szinte tökéletes hely a maga logikus, éppen csak bürokrata dolgaival, a bohém kétarcúságával.

A ragyogás elkápráztat

A Ludwig Múzeum idén Benczúr Emese Let it Shine című munkájával lepi meg látogatóit az ünnepekre készülve.

A füsttől a dizájner üvegig

A mai parfümös üvegek dísztárgynak is beillenek.

Ez a legjobb, legkedvezőbb árú kültéri LED lámpa

Kertbe, teraszra, garázsok, kapuk, üzletek elé!

Elitoktatás Debrecenben közpénzből, 733 ezres tanári fizuval

­Elképesztő összegeket költ a Deb­receni Nemzetközi Iskola az elit gyerekeinek oktatására - nem kis részben közpénzből.

Molnár Zsolt kézivezérli a pártsajtót?

A szocialista politikus „mocskos zsarolási ügy”-ről beszélt, amikor elismerte, hogy ő bizony bot­rányba keveredett.

Új fertőzés Európában, és nincs rá gyógyszer

Védtelen Európa a felmelegedés miatt felbukkanó betegségekkel szemben.

Viva la pasta fresca!

Merüljünk el az olasz pastificio-ok, azaz friss tésztát gyártó ma­nu­faktúrák világában egy ma­gyar tésztaguruval.

A bíróságon a ke­resztény értékekről beszélt

A börtönbüntetésre ítélt orosz blogger szeretetről és felelős­ségről beszélt a bíróságon.

Ezekre a filmekre és soroza­tokra keres­tünk rá a legtöb­bet

A Google most közzétett listáján van bőven szuperhősfilm, de a­kad jópár meglepetés is.

Óceánjárók történetei

Íme néhány ritkán látható óceánjáró, képpel és történettel.

0