Ezt olvasta már?


Ennyivel hajtotta fel a fővárosi albérletárakat az airbnb

Két és fél év alatt a fővárosi lakáshotelek kínálata 67 százalékkal, míg a magánszemélyek által hosszú távra kiadó lakások száma 6 százalékkal nőtt.

● Egy 50 négyzetméteres lakás esetében a legnagyobb - 10-27 százalékos - prémiumot az V., I. és VI. kerületi négyzetméteres lakásoknál kell fizetni a budapesti átlagos bérleti díjhoz képest.

● Az V. kerületben 50 négyzetmétert több mint 200 ezer forintért lehet kibérelni, míg a legolcsóbb külső kerületekben 109-125 ezer forintot kell fizetni havonta.

 

Továbbra is erős hatást gyakorol a fővárosi albérletpiacra a rövid távú lakáskiadás, annak ellenére, hogy jelentősen megnőtt a lakáshotelek kínálata - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely az idegenforgalom tavaszi fellendülése miatt azt nézte meg, hogy az egyik legnagyobb lakáshotel-közvetítő - az Airbnb - adatai alapján hogyan változott a piac az elmúlt 2,5 évben és az egyes kerületekben mennyivel kell többet vagy kevesebbet fizetni egy-egy 50 négyzetméteres lakásért a budapesti átlagos bérleti díjhoz képest.

 

Hol vannak a lakáshotelek?

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta, látványosan nőtt a budapesti lakáshotelek száma 2016 novemberéhez képest. Akkor 6300 lakást kínált az Airbnb, idén márciusban már több mint 10 ezret, ami közel 70 százalékos növekedésnek felel meg. Ezzel párhuzamosan a magánszemélyek által hosszú távra hirdetett 6,5 százalékkal 3200 fölé nőtt, míg a teljes fővárosi albérletkínálat több mint 8800 ingatlanból áll. A legtöbb lakáshotel a VII. kerületben található, ott 3 ezer lakást kínálnak rövid távú kiadásra. A második a VI. kerület 2165 lakással, a harmadik pedig az V. kerület közel 2 ezer lakással. Ezt egyben azt is jelenti, hogy az V., VI. és VII. kerület adja a lakáshotel-kínálat 67 százalékát. A népszerűbb lakáshoteles városrészek közé sorolható még a belvároshoz szintén közel eső VIII., IX. és XIII. kerület, ezekben összesen több mint 2 ezer ingatlant kínálnak lakáshotelként.

 

Airbnb-hatás, bérleti díjak, prémiumok

“Az Airbnb-hatás az V. kerületben a legerősebb. Ebben a kerületben egy 50 négyzetméteres lakás átlagos bérleti díjat 202 ezer forint, ez közel 30 százalékkal haladja meg a hasonló méretű budapesti lakások 159 ezer forintos budapesti átlagát.” - fogalmazott a szakember. Az I. kerületi ingatlanoknál 24 százalékos volt a prémium, ami 200 ezer forint közeli átlagos bérleti díjat jelentett. A lakáshotelek piacán a legnagyobb kínálatot felmutató kerületek közül a VI. kerületi kiadó lakásoknál 10 százalékos a többlet, azaz a bérleti díj megközelítette a 178 ezer forintot. A VII. kerületi 167 ezer forintos átlag pedig 5 százalékos prémiumot tartalmaz a fővárosi átlaghoz képest. A három legolcsóbb városrész a XVII., a XX. és a XXIII. kerület, az itteni 50 négyzetméteres kiadó lakásoknál a bérleti díj 109-125 ezer forint, ez 20-30 százalékkal marad el a budapesti átlagtól.

Balogh László azt mondta, hogy a belvárosi bérleti díjak szinte mindig is magasabbak voltak a fővárosi átlagnál, viszont ez az prémium a rövid távú lakáskiadás megjelenése óta emelkedett. 2010-ben - a lakáshotelek elterjedése előtt - mindössze 2-10 százalékkal kellett többet fizetni a legnépszerűbb kerületekben egy-egy kiadó lakásért a fővárosi átlaghoz képest. A jelenleg mért 10-27 százalékos felár pedig azt jelenti, hogy bár a lakáshotelek jelentős hatással vannak a budapesti albérletárakra, ez leginkább csak a belvárosi kerületekben okozott drágulást. Az adatok alapján egy 50 négyzetméteres lakás bérleti díját havonta átlagosan 13-27 ezer forinttal drágította a rövid távú kiadás a belső kerületekben. A lakáshotelek térnyerését azonban korlátozhatja, hogy a belvárosi kerületek önkormányzatai folyamatosan szigorítják a lakáshotelek működtetésére vonatkozó szabályokat.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Ha csekken fizeted az áram számlát, tudnod kell erről a változásról

Megérkezik a villanyszámla, előkerül a csekk, aztán irány a posta – sok háztartásban ma is így rendezik az áram díját. Az elmúlt...

Hiába kért rá nyolc év börtönt az ügyészség, Völner Pál fegyelmi ügyében váratlan lépésre szánta el magát a kamara

Elévülés miatt lezárt előzetes vizsgálat a Budapesti Ügyvédi Kamaránál A Budapesti Ügyvédi Kamara fegyelmi biztosa...

A novemberi nyugdíjat már így utalják

Van, aki a bankszámláját figyeli, más a postás érkezéséhez igazítja a bevásárlást. A nyugdíj kifizetésének módja a mindennapi...

A látáskutatás legnagyobb díját kapta meg a Semmelweis Egyetemmel is együttműködő dr. Roska Botond

A látás helyreállítását célzó optogenetikai terápia fejlesztésében elért eredményeiért vehette át az António Champalimaud Vision...

Aston Martin V12: a világ legerősebb sorozatgyártású orrmotoros autója

A mindössze 150 példányban készülő különleges modell a teljesítményt, a motorsport autóépítési filozófiáját és a digitális...

Magyar Péter megszólalt Baka András új jelöltjéről, a gyermekvédelmi törvényről és a fóliázásról

A miniszterelnök szerint a Fidesz és a Mi Hazánk olyat tett, amire nincs bocsánat.

Németh Balázs szerint Magyar Péter magához rendelte a házelnököt, Forsthoffer Ágnes kiakadt

Forsthoffer hosszú posztban reagált az ellenzéki képviselő róla szóló videójára.

Jön az ősz leglátványosabb csillaghullása, óránként akár 15 hullócsillagot is láthatunk

Október 21-ről 22-re virradó éjszaka tetőzik az év egyik leggyorsabb hullócsillagait produkáló meteorraja, az Orionida.

BL-kedd: Sallai visszatért a Barca ellen, a Bayern botlásánál csak az Interé volt nagyobb - eredmények

Willi Orbán (RB Leipzig) kezdőként, Sallai Roland (Galatasaray) csereként kapott helyet csapatában a keddi BL-ben, míg Gulácsi Péter - aki...

Azonnali bejelentést tett Forsthoffer Ágnes a Fidesz újabb próbálkozása miatt

Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke nyilvánosan reagált Németh Balázs képviselő egyik videójára, amelyben elmondta, személyét...

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Eltávolították a jobb tüdejének alsó lebenyét

0

Sport

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

0
0

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen

A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni

A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.

Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó

Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.

0