Erős szembeszél az arany piacán
A nyersanyagárak általános esése nem kíméli a nemesfémeket sem, de az arany még így is viszonylag jól tartja magát.
A korrekciót a dollárnak az euróval szembeni relatív ereje okozza, miután a franciaországi és görög választásokat követően a befektetők bizalma megrendült a közös európai fizetőeszközben. Ugyanakkor az erős tengeren túli deviza gyakorlatilag minden dollárban jegyzett eszköz árfolyamát, így a nemesfémekét is leszorítja – tájékoztat a www.aranypiac.hu.
Egy korrekció mindig szívbe markolóan hat a kevéssé tapasztalt befektetőkre, de infarktusról továbbra sem, legfeljebb csak szívzörejekről beszélhetünk az arany árfolyamában. Az elmúlt hetet az uncia színarany 3,7%-os mínuszban, 1.583 dolláron zárta a londoni kereskedésben. Ezzel visszatért a jegyzés az év eleji kiindulópontjára. Az ezüst sem volt képes kivonni magát a nagytestvér vonzásából, és vele együtt ereszkedett a lélektanilag fontos 30 dollár alá, majd 28,58 dolláron 4%-ot meghaladó veszteséggel zárta a hetet.
Az elmúlt héten látott nagy esésen amúgy nincs mit szépíteni. Még csak váratlannak sem mondható az elhúzódó korrekció, hiszen minden érv ellenére, amely az arany és az ezüst mellett szólna, mind fundamentális, mind technikai oldalról érzékelhető volt már egy ideje a szembeszél a nemesfémekkel szemben. Némi értetlenség azért ennek ellenére uralkodik az elemzők körében, végtére is egy a mostanihoz hasonló makrókörnyezetben eddig kiszámíthatóan az aranyba menekült a tőke. Nem kevesebbről van ugyanis szó, mint hogy Spanyolország kapcsán küszöbön áll az euróválság újult erővel történő visszatérése,és a Franciaországban és Görögországban megtartott választások sem kecsegtetnek semmi jóval az eurózóna monetáris fegyelmére vonatkozólag. Amiről pedig korábban tabu volt beszélni, azt ma már a legfelsőbb politikusi körökben is bátran felvállalják, és nem tartják lehetetlen jövőképnek Görögország sem kilépését valutaunióból. Két évvel ezelőtt ez a hír önmagában is már kirobbanó aranyárat eredményezett volna.
Az európai viharfellegek besűrűsödésének legfőbb haszonélvezője a dollár. A „zöldhasú” ereje nem a kicsattanóan jó amerikai gazdasági, államháztartási, vagy pénzügyi adatoknak köszönhető, hanem mindössze viszonylagos az euróhoz képest. A dollárerősség szinte törvényszerű következménye azonban, hogy csökken a dollárban elszámolt nyersanyagok árfolyama. Nem utolsó sorban igaz ez a kőolaj esetében, amelynek az utóbbi napokban különösen meredeken esett vissza a jegyzése, és ez enyhíti a nemesfémek piacára nagy hatással lévő inflációs várakozásokat.
hírek innen, onnan
Több hónapig tartó jólét kezdődik! Ők hatan a kínai horoszkóp kiválasztottjai
Június 13-ától, szombattól olyan szerencse és boldogság érkezik hat kínai csillagjegy számára, hogy alapjaiban változik meg az életük....
Orbán Viktor: Vitnyéddel az uniót akarták "kitaktikázni"
A kongresszus előtt reagált a miniszterelnök szavaira.
Orbán Viktor: Soha nem adom fel
Tisztújító kongresszust tart a Fidesz.
Orbán Viktor: A választási vereséget követően azonnal lemondtam
A Fidesz tisztújító kongresszusának napján erősítette meg Orbán Viktor, hogy a vereség miatt van szükség a tisztújításra. Azt is...
Bódis Kriszta is kormánybiztos lett
Magyar Péter miniszterelnök Rost Andrea Kossuth-díjas operaénekest a magyar zenekultúráért felelős kormánybiztossá, Bódis Krisztát a...
Matt Damon mindhárom lánya csodaszép: Isabella, Stella és Gia gyönyörűek, mint édesanyjuk
Matt Damon közös fotón szerepelt lányaival, mindhármuk elképesztő szépség.
Vidéki prókátor: Amit Orbán a kárpátaljai magyarokkal művelt, virtigli nemzetárulás volt
A kegyelmi ügyet leleplező ügyvéd szerint mindig sejteni lehetett, hogy Orbán nem akarta megoldani a kárpátaljai magyarok kollektív...
Orbán Viktor elmondta, hogy miért vesztették el az áprilisi választásokat
Arról is beszélt a kongresszus előtti sajtótájékoztatón, hogy jobb lenne-e a Fidesznek nélküle.
Dolly megrendítő titkot árult el Fenyő Miklósról: erre készültek együtt az énekes halála előtt
Fenyő Miklós halála mélyen megrázta a magyar könnyűzenei életet, és különösen fájdalmas veszteséget jelent azoknak, akik évtizedeken...
Megszólalt a gyermekvédelem Boráros Gábor ügyében: ezért térhettek vissza másodszor a családhoz
Boráros Gábor otthonában a hírek szerint második alkalommal is megjelent a gyermekvédelem, miután korábban bejelentés érkezhetett a...
Sport
A norvég válogatott brutális mennyiségű kaját, többek között 300 kilogramm lazacot visz a vb-re
Összesen nyolc tonna élelemmel mennek a világbajnokságra.
Iraola nem tart rá igényt, eladja támadóját a Liverpool FC
Már az árát is meghatározták.
Betévedtünk egy New York-i boltba, és sokkot kaptunk az áraktól – nem úgy, mint elsőre azt hinné
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá
Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.
Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők
Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
Sztárügynök jelent meg a Real Madridnál, három klasszist árul
Jönnek a portugálok!
A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben
Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.
Klopp szerint a világbajnokság első meccse pocsék volt, egyik csapat sem játszott jól
A szakértőként dolgozó Jürgen Klopp nem finomkodott.
Bulvár
Ágyékánál csipogott be a nő a reptéren: borzasztó kínos, mi okozta
Minden nő rémálma történt meg vele.
Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát
A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.
Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?
Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.
Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat
Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.
Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon
A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.
4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket
A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.
Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!
A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.
Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik
A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.
Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél
A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek
Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak
Kikerült két hangfelvétel arról, hogy bocsát el 41 alkalmazottat Ruff Bálint minisztériuma
A felvételeken Ducsay Zsuzsanna helyettes államtitkár hallható.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


