Érvényességi küszöb nincs, a szavazattöbbség dönt
A vasárnapi egyfordulós önkormányzati választáson nincs érvényességi küszöb, ez azt jelenti, hogy a részvételi aránytól függetlenül a szavazás várhatóan a legtöbb esetben érvényes lesz.
Azokból a jelöltekből lesznek képviselők vagy polgármesterek (Budapesten főpolgármester), akik a legtöbb szavazatot kapják. Ha tehát valakire egy szavazattal több érkezik, mint ellenfeleire, megnyerte a választást.
A tízezernél kevesebb lakosú településeken egyéni listán választják a képviselőket, minden választónak annyi szavazata van, ahány tagú lesz a képviselő-testület. Így ott a képviselő-testület létszámának megfelelő számú "legtöbb" érvényes szavazat alapján alakul ki, hogy ki nyer mandátumot.
A megyei közgyűlésekbe listáról, a szavazatarányoknak megfelelően kapnak mandátumot a jelölőszervezetek.
Az érvényességi küszöb hiánya egyben azt is jelenti, hogy elvileg akár egyetlen leadott szavazattal is mandátumot lehet szerezni.
A választás csak akkor lehet eredménytelen, ha senki nem szavazott (érvényesen) vagy ha a két legtöbb voksot kapó jelölt között szavazategyenlőség alakult ki többszöri átszámolás után is.
A tízezernél kevesebb lakosú településeken akkor is eredménytelen a képviselő-testületi választás, ha nem sikerül annyi jelöltet megválasztani, ahány tagú lenne a testület. Ez például akkor fordulhat elő, ha egy jelölt egyáltalán nem kap szavazatot vagy akkor, ha pontosan annyian indulnak képviselőjelöltként, ahány tagú lenne a testület, ám egyiküket - mivel polgármesterként is indult - megválasztják településvezetőnek.
Öt évvel ezelőtt 8 településen alakult ki szavazategyenlőség a polgármesterjelöltek között, valamint 3 egyéni választókerületben a képviselőjelöltek között. Három tízezernél kevesebb lakosú településen pedig nem sikerült elegendő jelöltet választani, így ezeken a településeken is időközi választást kellett tartani.
hírek innen, onnan
„A fiam évi 33 milliót keres, mégsem talál feleséget”
A fiatal teljesen felhagyott a randizással.
NB I: Ő lett 2025 felfedezettje a klubtulajdonosoknál és a vezetőknél - exkluzív
Év vége közeledtével a csakfoci.hu immáron tizenegyedik alkalommal jelentkezik rendhagyó, exkluzív szavazásával. A 12 NB I-es klub...
Két halálos áldozata van a Kaliforniában pusztító viharos időjárásnak
Hatalmas mennyiségű, helyenként két havi csapadék zúdult le, a villámárvizek és földcsuszamlások miatt vészhelyzetet hirdettek ki.
„Évek óta zoknit kapok” – ajándékok, amikről már kibontás közben tudjuk, hogy nem fogjuk használni
Mit gondolnak ma a fiatalok a karácsonyról, az ajándékozásról és az ünnepi szokásokról? Mi számít figyelmes gesztusnak, és mi az, amit...
Nicole Kidman hazatért válása után - Sydney-ben ünnepel a lányaival
Ausztráliában piheni ki az évközbeni fáradalmakat Nicole Kidman. A színésznő a karácsonyt a szülőhazájában, családi körben...
Nem akármilyen fegyverrel támadhattak egy orosz olajfinomítót
Brit gyártmányú rakéták.
Nem kell mindent egyedül megoldanod. Ezt tartogatja neked 2026, ha 1-es az alapenergiád
2026 különleges energiákat tartogat, különösen akkor, ha 1-es az alapenergiád. Az új év a kapcsolódás és az együttműködés...
„Alakul a csapat” – focimezes unokákkal készült fotót posztolt karácsonykor Orbán Viktor
A miniszterelnök a neki háttal álló unokáival látható, akiknek így nem mutatja az arcát.
Karácsonyi provokáció Lengyelország ellen: rejtélyes objektumok léptek a légtérbe, vadászgépeket kellett riasztani
Lengyelország vadászgépeket küldött egy orosz felderítő repülőgép elfogására a Balti-tenger felett, miközben a csütörtökre virradó...
Kellemetlen találatot vihetett be Ukrajna az oroszoknak
Robbanások történtek egy olajfinomítónál.
Őrült tempó: rekordhosszúságú hálózat, szédítő sebességek
Kína hivatalosan is átlépte az 50 ezer kilométeres nagysebességű vasúti hálózatot, miután pénteken megnyitották a Hszian és Janan...
Nincs nyoma az egyiptomi egyetemen olyan tanulmánynak, amire hivatkozva macskaadóval riogat a Fidesz
Magyar Péter szerint az ellenfelei még hamisítani sem tudnak rendesen.
Sport
Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága
Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.
Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt
A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.
A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?
Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.
Láthatáron a City újabb bomba igazolása, a Premier League egyik felfedezettje érkezhet Manchesterbe
Kerkez Milos korábbi csapattársa ígéretes szezont fut eddig.
Fegyelmi eljárást indítottak a Liverpool elleni meccsen balhézó Spurs-játékossal szemben
Miután kiállították, nem akarta elhagyni a pályát, majd a bíróval is összetűzésbe került.
Dupla örömhírt osztott meg Győri-Lukács Viktória, akinek teljesült az álma
A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.
Tóth Alex megszólalt: Azt nem mondom, hogy mindent megkaptam + videó
A Ferencváros húszéves középpályásával idén nagyot fordult a világ.
A Real Madrid kölcsönadta a legnagyobb tehetségét
A szezon végéig Franciaországban fog játszani.
Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”
A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.
2025 legzseniálisabb góljai: Belerúgott egy óriásit a labdába, az év egyik legnagyobb gólja lett
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hatodik nap egy elképesztő kapáslövés van főszerepben.
Gyűlölet zúdult Szoboszlaira, Milák elhagyta az országot
2025 februárjában szenzációs dolgok történtek a hazai és a nemzetközi sport szempontjából is.
Wittmann Géza nem tudta, hogy apaként veri a Real Madridot a kupadöntőben
Kácsor Eszternek nem volt kedve elmenni arra a meccsre, melyen megismerte férjét, Wittmann Krisztiánt.
Bulvár
Január 1-től kötelező: ezekre a vizsgálatokra mindenkinek el kell mennie
2026. január 1-jétől új szabályozás lép életbe Magyarországon: több, eddig ajánlott szűrővizsgálat kötelezővé válik annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedéseket minél korábbi stádiumban felismerjék,
Frontálisan karambolozott a magyar szövetségi kapitány, itt a tűzoltók fotója
Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya.
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nem ért célt a fuvarosok tüntetése, amelyet a útdíj megemelése miatt tartottak.
„Találtam a kocsijában egy tangát, mire azt mondta, egy idegen nő hajította be az ablakán” – Nők mesélnek a legrosszabb férfi-hazugságokról
A férfiak egészen földöntúli hazugságokkal állnak elő, ha hűtlenségről van szó. Íme néhány történet, amit nők osztottak meg a legképtelenebb hazugságokról.
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
2025-ben a rendelések egytizedét a Temun adták le a magyar vásárlók, de azt fontos tudni, hogy a külföldi oldalakról rendelt termékek esetén is ugyanazok a jogszabályok érvényesek, mint a hazai boltokban. Mutatjuk, m
Megszólalt az egyiptomi egyetem, ami állítólag a forrást adta a Tisza Párt állítólagos macska- és kutyaadójához
Elmondták, létezik-e az a környezettanulmány, ami felbukkan abban a bizonyos több száz oldalas dokumentumban.
Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen
Minden perc számított.
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Az amerikai Nemzetbiztonsági Archívum sajtóközpontja szerint Vlagyimir Putyin már 2001-ben szerette volna, ha országát felveszik a NATO-ba, erről értekezett az akkori amerikai elnökkel. Bush érdekesnek nevezte a kérés
Orbán Viktor váratlanul kitálalt, pontot tett az örökös vita végére, végre bevallotta, amit más nem mert
Hosszú hallgatás után vége a titkolózásnak, Orbán Viktor pontot tett az örökös vita végére, ami eddig kettészakította az országot.
Elvitték a Hősök tere szobrait, döbbenetes melyik magyar településre szállították őket
A magyar történelem meghatározó alakjait kiemelték megszokott helyükről, és egy távoli raktár mélyére menekítették őket.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


