Európa-liga - Makacs magyarokról ír az angol sajtó
Az angol napilapok közül több is "makacs magyarokként" jellemezte a Vidi FC labdarúgócsapatát, amely csütörtökön 1-0-ra kapott ki a Chelsea vendégeként az Európa-liga második fordulójában.
A legnagyobb brit újságok beszámolói egyeztek abban, hogy "szűkös és nehéz" győzelemnek titulálták a londoni Kékek sikerét, kiemelve a meccs egyetlen találatát szerző Álvaro Morata közelmúltbéli gólképtelenségét.
"Moratának csupán a második gólja volt ez a szezonban egy olyan estén, amely sok szempontból frusztráló volt a Chelsea számára" - írta tudósításában a The Sun, amely kiemelte: "A labdabirtoklás és a helyzetek szempontjából nyomasztó fölényben játszó Chelsea az első félidőben nem tudott gólt szerezni, s majdnem kínos szituációba került a budapesti vendégekkel szemben."
A The Telegraph már helyesen székesfehérvári együttesként mutatta be a Vidi FC-t, és a beszámolójában úgy fogalmazott, a londoni gárdának "keményen meg kellett dolgoznia a sikerért".
"Messze volt ez az előzetesen várt kényelmes estétől, a Chelsea megnehezítette saját feladatát, amely az volt, hogy legyőzzön egy riválist, amelynek az átlagos nézőszáma alig éri el a 2000 főt" - írta a Telegraph.
A Daily Mail szerint Morata jelentette a különbséget a két csapat között, mert a 70. percben szerzett góljával végül eldöntötte a "váratlanul szoros találkozót."
"A Chelsea végül megtörte a magyar kiscsapatot, és Morata góljával folytatódik a londoniak kiváló rajtja Maurizio Sarri vezérletével" - áll a Daily Mail tudósításának címében.
A The Guardian azt írta, Morata találata "szoros meccsen győzelmet ért a Chelsea-nek a konok Vidi ellen".
"A spanyol támadó augusztus óta először szerzett ismét gólt, amellyel a londoni csapat megtörte a Vidi makacs ellenállását, a Chelsea pedig továbbra is vezeti csoportját az Európa-ligában" - olvasható a The Guardianban.
Az L csoportban a másik csütörtök esti összecsapáson a görög PAOK 4-1-re verte idegenben a fehérorosz BATE Boriszovot, így a négyes élén két forduló után a Chelsea áll hat ponttal, mögötte a PAOK és a BATE három-három pontos, míg a Vidi egyelőre nem szerzett pontot. A következő fordulóban, október 25-én a Vidi a PAOK vendége lesz.
hírek innen, onnan
A La Bouche énekesnője, Farkas Zsófia otthagyta az ausztrál nyári mikulásokat
Farkas Zsófia kivételesen nem csak az év végi ünnepekre tért haza Ausztráliából. A kitűnő énekesnő, aki már tíz éve tagja a La...
Kormányrendelet segíti a száj- és körömfájás miatti gyors víziközmű-fejlesztéseket
A kormány új rendelettel könnyíti meg a ragadós száj- és körömfájás elleni védekezéshez kapcsolódó víziközmű-fejlesztések...
Karácsony első napján is bőven volt dolguk a tűzoltóknak
Karácsony első napján országszerte 137 tűzoltói beavatkozásra volt szükség, 35 alkalommal tűzhöz, 102 esetben pedig műszaki mentés...
Visszaesésről számoltak be a japán autógyártók
Csökkent mindhárom vezető japán autógyártó - a Toyota, a Nissan és a Honda - eladása és gyártása novemberben az előző év azonos...
Magyar Péter szívszorító karácsonyi vallomást tett, Fidesz szavazók a szülei, ezzel kellett szembesülnie a családnak
Magyar Péter szívszorító vallomást tett a szüleiről.
Zelenszkij szerint vasárnap találkoznak Trumppal Floridában
Szerinte az ukrán és amerikai tisztviselők által kidolgozott 20 pontos béketerv 90 százalékban kész van.
„Karácsonyi angyalkánk” - Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka kislánya nagyot nőtt
Első közös karácsonyukat ünnepelték együtt. Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka nem is lehetne boldogabb.
Lavinaveszély Erdélyben: röpködnek a mínuszok a Kárpátokban, figyelmeztetnek a román meteorológusok
A péntek reggeli hőmérsékleti értékek voltak a legalacsonyabbak Moldvában, Munténiában és Dobrudzsában is.
Késes- és vegyi támadásban 15 ember sérült meg Japánban
Japánban, a csendesnek számító Shizuoka prefektúrában pénteken délután súlyos támadás rázta meg a Mishima városában működő...
Ez történik az agyadban, amikor unatkozol: bámulatos a folyamat
Bár nem szeretjük, és mindent megteszünk ellene, az agynak szüksége van az unalomra.
Rossz hírt közölt három Magyarországon is népszerű autómárka
Csökkentek az eladások.
Milliárdok tűntek el, börtön vár a volt kormányfőre
Bűnösnek mondták ki a világtörténelem egyik legnagyobb korrupciós ügyében érintett korábbi maláj miniszterelnököt. Visszaélt...
Sport
Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt
Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.
Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága
Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.
Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt
A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.
Teljes döbbenet a Real Madrid szurkolóinál, kiszivárgott a csapat jövő évi hazai meze
A sötétzöld és a neonrózsaszín is hangsúlyos lenne az új kollekción.
2025 legzseniálisabb góljai: Belerúgott egy óriásit a labdába, az év egyik legnagyobb gólja lett
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hatodik nap egy elképesztő kapáslövés van főszerepben.
Láthatáron a City újabb bomba igazolása, a Premier League egyik felfedezettje érkezhet Manchesterbe
Kerkez Milos korábbi csapattársa ígéretes szezont fut eddig.
Tóth Alex megszólalt: Azt nem mondom, hogy mindent megkaptam + videó
A Ferencváros húszéves középpályásával idén nagyot fordult a világ.
Az idei BL-döntőt vezető magyar bíró pórul járt a Barcelona „ellensége” miatt
Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.
Wittmann Géza nem tudta, hogy apaként veri a Real Madridot a kupadöntőben
Kácsor Eszternek nem volt kedve elmenni arra a meccsre, melyen megismerte férjét, Wittmann Krisztiánt.
Idén nagyon más lesz az angol futball karácsonyi ünnepe
Jön a Boxing Day, de nem azt kapjuk, amit az előző években.
Kós Hubert nem tervez hazatérni, hosszabb távon is az Egyesült Államokban képzeli jövőjét
„Nincs ennél jobb csapat a világon.”
Mutatjuk a darts-vb legmenőbb zenéit és bevonulásait
Ma szünetel a darts-vb, de ma sem maradsz darts nélkül.
Bulvár
Január 1-től kötelező: ezekre a vizsgálatokra mindenkinek el kell mennie
2026. január 1-jétől új szabályozás lép életbe Magyarországon: több, eddig ajánlott szűrővizsgálat kötelezővé válik annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedéseket minél korábbi stádiumban felismerjék,
„Találtam a kocsijában egy tangát, mire azt mondta, egy idegen nő hajította be az ablakán” – Nők mesélnek a legrosszabb férfi-hazugságokról
A férfiak egészen földöntúli hazugságokkal állnak elő, ha hűtlenségről van szó. Íme néhány történet, amit nők osztottak meg a legképtelenebb hazugságokról.
Nem lesz többé szükség szemüvegre, jóváhagyták a látást javító szemcseppet
A szemcsepp használatával bámulatos hatást lehet elérni.
Megszólalt az egyiptomi egyetem, ami állítólag a forrást adta a Tisza Párt állítólagos macska- és kutyaadójához
Elmondták, létezik-e az a környezettanulmány, ami felbukkan abban a bizonyos több száz oldalas dokumentumban.
Rettegett rovar került Európába: az egész kontinenst letarolhatja
A tudósok azonnali beavatkozást sürgetnek, miután a rovar már Európát is veszélyezteti.
Curtis kíméletlenül belegázolt Majkába, egyetlen mondattal égette le az egész ország előtt, azonnal megfagyott a levegő
A rapper egy olyan környezetben ejtette ki a száján a kőkemény üzenetet, ahol mindenki más a békére koncentrált, de ő nem bírta ki a visszavágást
Börtönből üzentek a hat éve eltűnt maglódi luxusautó-szerelő, Pintér Gyula családjának
Váratlan fordulat történt a már több mint fél évtizede kámforrá vált Pintér Gyula szövevényes ügyében. A családja nem várt helyről kapott üzenetet, aminek a kapcsán abban reménykedtek, talán sikerül megoldan
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Az amerikai Nemzetbiztonsági Archívum sajtóközpontja szerint Vlagyimir Putyin már 2001-ben szerette volna, ha országát felveszik a NATO-ba, erről értekezett az akkori amerikai elnökkel. Bush érdekesnek nevezte a kérés
Elvitték a Hősök tere szobrait, döbbenetes melyik magyar településre szállították őket
A magyar történelem meghatározó alakjait kiemelték megszokott helyükről, és egy távoli raktár mélyére menekítették őket.
Orbán Viktor váratlanul kitálalt, pontot tett az örökös vita végére, végre bevallotta, amit más nem mert
Hosszú hallgatás után vége a titkolózásnak, Orbán Viktor pontot tett az örökös vita végére, ami eddig kettészakította az országot.
Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt
Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.
blogmorzsák
„Lélekben úgyis otthon leszek” - milyen volt az írók karácsonya?
Csillogó díszek, terített asztal, és az elmaradhatatlan fotó a fa előtt az ajándékkal.
Bitbull, sör és Fradi – Portugál!
Kocsmajaj Irgácson!

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


