Ezek a változások rajzolhatják át idén a lakáspiacot
Idén több új, az ingatlanpiacot érintő szabály lépett életbe, amelyek a lakások kiadását és megvásárlását is könnyebbé tehetik, valamint fehéríthetik a szektort.
● A lakásukat kiadók számára a legfontosabb, hogy a bérbeadásból származó jövedelem után nem kell ehót fizetni, valamint több szobára fizethetnek átalányadót.
● A munkáltatók havonta közel 83 ezer forint adómentes lakhatási támogatást adhatnak az albérletben élő dolgozóknak, szemben a tavalyi 51 ezer forinttal.
● Szintén változtak az illetékszabályok, a korábbinál nagyobb kedvezményeket lehet figyelembe venni a lakásvásárlás után fizetendő illeték meghatározásakor.
Az ingatlanpiac szempontjából több fontos változást hozott a 2018-as év, amelyek a korábbinál kedvezőbb szabályokat írnak elő - közölte az ingatlan.com, amely összegyűjtötte a legfontosabb változásokat.
Eltűnik az eho
A lakásukat bérbe adók számára kedvező lépés, hogy az ingatlankiadásból származó és 1 millió forintot meghaladó jövedelem után idén már nem kell a 14 százalékos egészségügyi hozzájárulást fizetni. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint ez a lépés elsősorban a fővárosi lakásukat kiadó tulajdonosokat érinti, mert jellemzően ezeknél lépte át az éves jövedelem az 1 millió forintot. A szakember rámutatott, hogy az eho eltörlése miatt a lakáskiadás utáni a terhelés lényegében az eddigi felére csökken, mivel csak 15 százalék szja-t kell fizetni. “A lépés azonban várhatóan nem küldi lejtőre a bérleti díjakat, mert sok lakástulajdonos eddig sem fizetett meg minden közterhet a lakáskiadásból származó jövedelme után, így ez kevés bérbeadó számára jelent megtakarítást. A szabályváltozástól inkább az várható, hogy fehéredni fog a piac, tehát többen fogják legálisan, a tényleges bérleti díj bejelentésével kiadni a lakásukat, amiből több adóbevétel származhat.” - fogalmazott Balogh László.
Több lakás, több szoba
Egy szintén új szabály miatt jobb helyzetbe kerülnek az ingatlanjukat vagy ingatlanjaikat szálláshelyként, azaz lakáshotelként hasznosítók: szemben az eddigi eggyel 2018-tól három kiadandó ingatlan után választhatják a tételes átalányadózást, ez évente 38 400 forint minden egyes lakás után. Balogh László szerint ez a lehetőség az úgynevezett bulinegyedben rövid távú lakáskiadás jövedelmezőségét fenntarthatja. Hozzátette azonban, hogy az érintett környék lakáspiacán komoly változásokat hozhat az erzsébetvárosi szórakozóhelyek nyitvatartásáról szóló februári népszavazás is.
Jelentősen nő a lakhatási támogatás
Az albérletben élő alkalmazottakat érintheti az a változás, amelynek eredményeként emelkedik a munkáltató által adható adómentes lakhatási támogatás. 2017-ben még az alkalmazottak a minimálbér 40 százalékát kaphatták támogatásként, 2018-tól ez az összeg a minimálbér 60 százalékára rúghat. Mivel a minimálbér és a limit is nőtt, így az adómentesen adható havi támogatás összege 51 ezerről közel 83 ezer forintra emelkedett januártól. A lakhatás költségeinek csökkentése a legtöbb albérletben élő munkavállaló számára vonzó perspektívát jelent, ezért a szabályok egyszerűsítése és a maximálisan adható támogatás növelése a munkaerőhiánnyal küszködő vállalkozásoknak is segítséget nyújthat.
Fontos illetékkedvezmény érkezett
A lakáseladók és -vásárlók számára jelenthet könnyítést egy törvénymódosítás, amelynek lényege, hogy az eddigi 1 helyett 3 évük lesz a vevőknek arra, hogy a korábban eladott lakásuk forgalmi értékével csökkentsék az új ingatlan megszerzéséhez kötődő illetékalapot. “A szabályváltozás nyertesei elsősorban azok a lakásvásárlók, akik 2015-ben vagy 2016-ban adtak el lakóingatlant, és azóta nem vettek másikat.” - mondta Balogh László. Az ingatlan.com szakembere hozzátette, hogy ezek a vevők a három éven belül eladott lakás forgalmi értékének 4 százalékával is csökkenhetik a fizetendő illeték összegét, ami számukra akár milliós megtakaritást is jelenthet.
hírek innen, onnan
Az esti mise után elszabadultak az indulatok a templomnál
A templom harangjának hangereje és harangjátéka miatt vont kérdőre agresszívan egy plébánost egy férfi szeptember 26-án, szombat este, a...
Kiszivárgott a hátborzongató titok: Oroszország és Kína már rejtegetheti a lezuhant UFO-kat.
Kína és Oroszország már birtokolhatja a lezuhant UFO-kat. Ha Amerika nem lépi meg a titkos UFO-akták nyilvánosságra hozatalát, óriási...
Polt Péter bizalomvesztés miatt elmozdította, most mégis a vádhatóság élére ültetnék a szigorú vádügyészt
Szakmai integritás pártkötődés nélkül Baka András köztársasági elnök hivatalosan bejelentette, hogy Fejes Pétert jelöli Magyarország...
Életek munkája veszik oda egyetlen tollvonással: 169 épületet kell ledózerolni, hogy gyorsabban lehessen eljutni a reptérre - mi lesz a lakókkal?
Remegnek, sőt repednek a falak már évek, évtizedek óta a reptéri gyorsforgalmi út melletti lakóházakban. Sokan már nem is bírták...
Benzines vagy elektromos? Megdöbbentő eredményt hozott 47,4 millió műszaki vizsga
Évtizedeken át a magas kilométeróra-állás volt az egyik legfontosabb intő jel használt autók vásárlásakor. Az elektromos autóknál...
3 milliárdot ajánlott neki Zuckerberg, kikosarazta. A jövőbe látó csodagyerek, akinek az egyik legnagyobb baja, hogy igaza van
A csodagyerek nemet mondott Zuckerbergnek – a Snap nem lett felsőkategóriás cég, a legújabb nagy dobását pedig kiröhögte az internet.
Stohl András már a múlt: ismét rátalált a szerelem A Nagy Ő-győztes Kiss Krisztára
Hiába udvarol Galambos Lajcsi A Nagy Ő győztesének, Kiss Kriszta szíve már foglalt.
Szabó Ádám zenész koncertje után mentett életet
Megható történetett osztott meg a zenész.
Kiderült, hogy mekkora nyugdíjat tartanának megfelelőnek a magyarok, akiknek csupán 32 százaléka tesz félre idős korára
A magyarok 86 százaléka tart attól, hogy nem lesz elegendő az állami nyugdíja, mégis csak 32 százalék takarékoskodik célzottan az...
Kihalással fenyegető globális egészségügyi veszélyeket azonosítottak a tudósok
A Lancet nagyszabású elemzése szerint a mesterséges intelligencia és a nukleáris háború akár a kihalásunkat is okozhatja.
Titokban mindenki ezt csinálja? A "loud budgetinggel" a pénztárcánk is jól járhat, és a barátaink is megmaradhatnak
A "loud budgeting" az a trend, aminek következtében könnyedén és szorongásmentesen meg tudjuk kímélni a pénztárcánkat, és még a...
Hivatalos: meghalt a "csendes luxus" - Így kell öltözködnöd idén télen, ha ha nem akarsz unalmasnak tűnni
Itt az ideje, hogy elcsomagold a szürke és a bézs színű pulóvereidet, ugyanis minden jel arra mutat, hogy véget ért a csendes luxus...
Sport
Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra
Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.
A magyar kormány döntését követően a távozását fontolgatja a Veszprém világklasszis játékosa
A megváltozott adórendszer miatt távozhat a Veszprém kapusa.
Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne
Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.
Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között
Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.
Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter
Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.
Beolvasott az MLSZ-nek, borította a bilit a magyar válogatott labdarúgó
Nem érzi a megbecsültséget.
Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése
Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr
Rakétát lőttek ki a húszi lázadók Ronaldóék mérkőzésekor, pánikhangulat a stadionban
Már csak 19 gól hiányzik a bűvös ezerhez.
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.
Hiába a Barcelona elképesztő fordítása, a show-t a Bayern München thrillere vitte el a Bajnokok Ligájában
Sallai Roland közel egy hónap után játszott újra.
„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek
"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.
Szoboszlai Dominik nélkül is menni fog a BL-ben? Eddig kell nélkülöznie a magyar válogatott játékost a Liverpoolnak
Nem csak a magyar válogatott játékos kidőlése miatt fájhat a feje Andoni Iraolanak.
Bulvár
Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente
Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.
Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával
Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.
Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”
Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta
Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban
Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.
Öt perccel azután, hogy megszavazták a gyermekvédelmi törvényt, feloldották a jogállamisági eljárást: 4,2 milliárd euró érkezhet
Brüsszel szerint már jogállam vagyunk, újabb 4,2 milliárd euró érkezhet hazánkba.
Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.
Elszabadultak az indulatok a parlamentben, miután egy tiszás állítólag azt kiabálta be, hogy „mocskos paraszt”
Rögtön bocsánatkérésre szólították fel a képviselőt.
17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen
A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A
Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó
Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.
Egyik reggel Polt váratlanul behívatta Fejes Pétert, és öt perc múlva már nem volt főügyész
Egykori bírósági és ügyészségi vezetőkkel próbáltuk rekonstruálni a történteket – de megkérdeztük az érintettet is.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonysági koncertet szerveznek a soproni gyerekeknek
- Elhunyt a 111 éves soproni Elza néni
- Idén összefogva tartja meg a jótékonysági Rotary-bált a soproni klub
- Ezekre az állásokra lehet jelentkezni Sopronban
- A soproni Gyógyközpontban látogatási tilalmat rendeltek el
- Soproniak figyelem! Eltűnt a 13 éves Richárd
- Megkezdődött az online jegyértékesítés a soproni Euroliga Final Four-ra
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


