Ezt olvasta már?


Február végén kezdődik a Soproni Tavaszi Napok programsorozata

Gazdag színházi kínálattal, változatos zenei programokkal, látványos táncbemutatókkal, kiállításokkal, és minden korosztályt megmozgató színes családi eseményekkel várja a közönséget a Soproni Tavaszi Napok február 24. és április 12. között.

A szervező Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. csütörtöki közleménye szerint a rendezvénysorozat három fő helyszíne a Liszt Ferenc Kulturális Központ, a Munkácsy terem és a Petőfi Színház lesz.

A színházi előadások sorát február 24-én a Zentai Magyar Kamaraszínház nyitja Csurka István Deficit című darabjával, másnap pedig a magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház vendégszerepel Andrási Attila Tizennyolc című történelmi drámájával a Liszt Ferenc Kulturális Központban.

Február 26-án és 27-én Coco Chanel életét, mítoszát bemutató nagyszabású, látványos táncelőadás érkezik a Soproni Petőfi Színházba a St. Pölten-i Europaballett produkciójaként.

Darvasi László Karády zárkája című monodrámáját láthatják a nézők a Gyulai Várszínház előadásaként február 28-án a Liszt Ferenc Kulturális Központban.

A Soproni Petőfi Színház három, műsoron lévő előadása búcsúzik a nézőktől a Soproni Tavaszi Napok idején. A Peer Gynt február 29-én, A gyertyák csonkig égnek február 29-én, március 1-jén, 8-án és 14-én, a Zenta 1697 című rockopera pedig március 6-án és 7-én lesz még látható.

A teátrum színházi klubjában március 11-én a Bolond Shakespeare című produkció várja a nézőket Ács Tamás előadásában. Szarka Gyula Tücsöklakodalom című, gyermekeknek szóló mesekoncertjét pedig március 12-én tartják a színházban.

A Liszt Ferenc Kulturális Központban március 13-án Borbély Sándor színművész, a 2018. évi Kaleidoszkóp Versfesztivál fődíjasa adja elő Petőfi Sándor Az apostol című művéből készült önálló estjét.

Március 15-én a Maros Művészegyüttes Szép Palkó című táncjátéka érkezik a színházba, majd másnap a Táncfórumon a marosvásárhelyiek és a Sopron Táncegyüttes közös műsora Kányádi Sándor emlékét idézi meg Valaki jár a fák hegyén címmel.

Szintén március 15-én Vitézkedő címmel huszáros családi nap kínál élményt kicsiknek és nagyoknak a kulturális központban. All' ungherese címmel Haydn és Brahms magyaros kamarazenéje hangzik el a Wespa-Kvartett és Andrea Rucli zongoraművész előadásában március 18-án a Liszt Ferenc Kulturális Központban.

Ugyancsak itt tartják március 20-án a Horváth József-emlékhangversenyt Oberfrank Péter vezényletével.

A Sopron Balett és a St. Pölten-i Europaballett Stabat Mater című táncművének bemutatója március 21-én lesz.

A sokszínű színházi kínálat mellett a zenét, képzőművészetet, családi programokat, szakrális rendezvényeket kedvelőket is várja a városi eseménysorozat. A Győri Filharmonikus Zenekar Vienna címmel március 6-án ad koncertet a Liszt Ferenc Kulturális Központban.

Isten és Világ címmel március 22-én nyílik a Munkácsy teremben Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész kiállítása. Az úrvacsora éve alkalmából pedig április 1-jén a soproni evangélikus gyülekezet gyűjteményének legérdekesebb darabjaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők.







0
0
0

hírek innen, onnan

Jól sikerült XIV. Leó pápa műtétje

A pápát délután műtötték meg a római Agostino Gemelli Egyetemi Kórházban, a tüdejéből távolítottak el daganatot.

Több nagybanknál is leállás jön Magyarországon: ezekre a napokra érdemes felkészülni

Egyes időszakokban akadozhatnak az átutalások, leállhatnak a mobilbanki szolgáltatások, sőt, a bankkártyás fizetések és az ATM-ek...

Szabadulni akart a börtönből a volt miniszter, de a Kecskeméti Törvényszék döntése elutasította Hankó Balázs fellebbezését

Helybenhagyta a kényszerintézkedést a másodfokú bíróság A korábbi miniszter és védője az elsőfokú kényszerintézkedés elrendelése...

Schmidt Mária kiakadt a könyveik hirtelen bolti betiltásán: a minisztérium most elárulta a valódi indokot

Eltűntek a kötetek a könyvesboltok polcairól A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány...

Máris megérkezett a hír XIV. Leó pápáról a műtét után

„Pozitív eredménnyel” véget ért a XIV. Leó pápán elvégzett sebészeti beavatkozás, amelyet a tervezett időzítéssel és módon...

Liverpool: Iraola kiállt a nem jól teljesítő Wirtz és Barcola mellett

Szoboszlaiék hiányában Wirtzre és Barcolára még nagyobb teher hárul a Liverpoolnál

Eurojackpot: több mint 43 milliárd forintot értek ezek a számok, új milliárdosa lett Magyarországnak?

Október 13-án, kedden is kisorsolták az Eurojackpot nyerőszámait.

Magyarországról nyilatkozott az uniós biztos: "jelentős és kézzelfogható előrelépések történtek"

Fontos mérföldkőnek nevezte Piotr Serafin költségvetésért felelős európai biztos kedden, hogy az Európai Unió Tanácsa úgy döntött, a...

Megműtötték XIV. Leó pápát

Pozitív eredménnyel véget ért a XIV. Leó pápán elvégzett sebészeti beavatkozás, amelyet a tervezett időzítéssel és módon hajtottak...

A Szent Grál őrzője vagy Jeruzsálem keresztény királya? Ő volt a titokzatos Hattyúlovag

A középkori európai lovagi kultúra egyik legragyogóbb, mégis legrejtélyesebb alakja a Hattyúlovag, aki egy hattyú által vontatott...

Robbanószereket találtak a lengyel férfi lakásán, aki a vád szerint meg akarta merényelni Donald Tuskot

Házilag készült robbanóanyagok voltak nála. Az üggyel összefüggésben még egy embert letartóztattak.

Egyeznek az álláspontok: a Fidesz is támogatja Magyar Péter javaslatát a kötelező parlamenti drogtesztet

Az ellenzéki frakció jelezte, hogy egyetért a képviselők előre be nem jelentett ellenőrzésével. A szigorítást a miniszterelnök vetette...

0

Sport

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

0
0

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

„Több mint visszataszító.” – Bárándy Péter kitálalt a Magyar Péter elleni ügyészségi akcióról

Bárándy Péter szerint az ügyészség méltatlanul mosta össze Magyar Péter ügyét súlyos bűncselekményekkel, de a Seszták-ügyről is kitálalt.

Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni

A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.

Két perc után megszakadt a hívás: kivégzés is fenyegetheti a Dubajban fogva tartott 23 éves influenszert

Éjjel-nappal égő lámpákról, alváshiányról és megszakított telefonhívásokról számolt be a gyilkossággal vádolt fiatal nő édesanyja. A család attól tart, hogy a további hetekig tartó fogva tartás egyre jobban

17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen

A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

0