Ezt olvasta már?


Felfüggesztett börtönre ítélték a bundázásra bíztató volt labdarúgót FRISSÍTVE!

Vesztegetésben bűnösnek találta és tíz hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta a Pécsi Törvényszék kedden nem jogerősen azt a volt barcsi labdarúgót, aki tavaly ősszel egy fogadás sikere érdekében bundázásra akarta rávenni Törtei Tamást, a PMFC-Matias játékosát.

Az anyagi gondokkal küszködő Balogh Tamás 2011. szeptember 25-én, a pécsi vasútállomáson találkozott barátjával, az élvonalbeli pécsi labdarúgóklubban hátvédként játszó Törtei Tamással. Ezer-ezerötszáz eurót ajánlott neki, amennyiben játékostársait bevonva úgy próbálja befolyásolni az október 5-ei PMFC-Siófok Ligakupa-mérkőzést, hogy azt a Pécs elveszítse. A vereségre Horvátországban akart fogadást kötni.

Bár Törtei Tamás visszautasította az ajánlatot, ahelyett, hogy a szabályok szerint azonnal jelezte volna klubja vezetőségének, két csapattársának is beszélt róla. Az esetet úgy tálalta nekik, hogy az ajánlatot egy ismeretlentől kapta telefonon. A játékos ügyét az egyesület és a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) is vizsgálta. A klub szerződést bontott vele, az MLSZ pedig egy időre eltiltotta minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől.

Balogh Tamás a bírósági eljárásban nem akart vallomást tenni. Annyit mondott: nem érzi magát bűnösnek, nem ért egyet a váddal. Hozzátette, a történtek után az életében komoly szerepet játszó labdarúgást nem folytathatta, nem bírta, hogy összesúgnak a háta mögött, ezért pszichológushoz kellett járnia, és Németországban vállalt munkát. Jelenleg is ott dolgozik.

A tárgyaláson felolvasott korábbi vallomásában az állt, hogy aznap Törtei Tamással kettejük barátsága okán találkozott, és egy hirtelen ötlettől vezérelve vetette fel, mi lenne, ha a Pécs elveszítené a Siófok elleni mérkőzést. Ezt Törtei egyből visszautasította.

Balogh Tamás néhány nappal később meglepődve tapasztalta, hogy emiatt mekkora bajba kerültek, és az egész ügyet kabarénak nevezte. Állítása szerint olvasás nélkül írta alá a PMFC-nél az esetről készült jegyzőkönyvet. Úgy vélte, ez hiba volt, mert abban olyan részek voltak, amelyek nem feleltek meg a valóságnak.

A perben korábban tanúként meghallgatott Törtei Tamás emlékezett rá, hogy Balogh Tamás megkérdezte tőle, "meg lehet-e játszani egy meccset", de mivel ezt ő visszautasította, arról, hogy mit kellett volna tenni, kiket kellett volna megkeresni, nem esett szó. Törtei kérdésre válaszolva elmondta, hogy az 1000-1500 eurós fizetség elhangzott kettejük beszélgetése során.

A PMFC-Matias volt játékosa szólt arról is: megítélése szerint egyetlen játékos kevés ahhoz, hogy egymaga tudatos tevékenysége csapata vereségét okozza.

Törtei arra nem tudott magyarázatot adni, hogy ha nem élt a felkínált lehetőséggel, miért beszélt erről két játékostársának is, miért nem a munkáltatójának számolt be a történtekről. Mindössze annyit jegyzett meg: nem gondolta, hogy "ilyen gond lehet belőle".

A Pécsi Törvényszék szerint a vesztegetés megtörtént, és Törtei Tamás hátvédként egyedül is képes lehetett volna befolyásolni a végeredményt.

Az ítélethirdetés után az ügyész és a védő egyaránt három nap gondolkodási időt kért, így a határozat nem jogerős.


MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Több hónapig tartó jólét kezdődik! Ők hatan a kínai horoszkóp kiválasztottjai

Június 13-ától, szombattól olyan szerencse és boldogság érkezik hat kínai csillagjegy számára, hogy alapjaiban változik meg az életük....

Orbán Viktor: Vitnyéddel az uniót akarták "kitaktikázni"

A kongresszus előtt reagált a miniszterelnök szavaira.

Orbán Viktor: Soha nem adom fel

Tisztújító kongresszust tart a Fidesz.

Orbán Viktor: A választási vereséget követően azonnal lemondtam

A Fidesz tisztújító kongresszusának napján erősítette meg Orbán Viktor, hogy a vereség miatt van szükség a tisztújításra. Azt is...

Bódis Kriszta is kormánybiztos lett

Magyar Péter miniszterelnök Rost Andrea Kossuth-díjas operaénekest a magyar zenekultúráért felelős kormánybiztossá, Bódis Krisztát a...

Matt Damon mindhárom lánya csodaszép: Isabella, Stella és Gia gyönyörűek, mint édesanyjuk

Matt Damon közös fotón szerepelt lányaival, mindhármuk elképesztő szépség.

Vidéki prókátor: Amit Orbán a kárpátaljai magyarokkal művelt, virtigli nemzetárulás volt

A kegyelmi ügyet leleplező ügyvéd szerint mindig sejteni lehetett, hogy Orbán nem akarta megoldani a kárpátaljai magyarok kollektív...

Orbán Viktor elmondta, hogy miért vesztették el az áprilisi választásokat

Arról is beszélt a kongresszus előtti sajtótájékoztatón, hogy jobb lenne-e a Fidesznek nélküle.

Dolly megrendítő titkot árult el Fenyő Miklósról: erre készültek együtt az énekes halála előtt

Fenyő Miklós halála mélyen megrázta a magyar könnyűzenei életet, és különösen fájdalmas veszteséget jelent azoknak, akik évtizedeken...

Megszólalt a gyermekvédelem Boráros Gábor ügyében: ezért térhettek vissza másodszor a családhoz

Boráros Gábor otthonában a hírek szerint második alkalommal is megjelent a gyermekvédelem, miután korábban bejelentés érkezhetett a...

0

Sport

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

0
0

Bulvár

Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát

A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket

A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

Kikerült két hangfelvétel arról, hogy bocsát el 41 alkalmazottat Ruff Bálint minisztériuma

A felvételeken Ducsay Zsuzsanna helyettes államtitkár hallható.

0