Ezt olvasta már?


Feltöltőkártyás mobilosok, figyelem!

Egy napjuk maradt adategyeztetésre a feltöltőkártyás mobiltelefonok előfizetőinek, a nem azonosított SIM-kártyák előfizetése és a hozzá tartozó szolgáltatás szombaton megszűnik.

A határidő lejárta után pedig csak új szerződéssel adható vissza megszűnt előfizetések hívószáma és egyenlege az ügyfeleknek, ha igazolták a személyazonosságukat.

A mobilszolgáltatók telefonon és az ügyfélszolgálataikon, valamint postahivatalokban is lehetővé teszik az ügyfeleknek az adategyeztetést, online azonosítás esetén pedig kedvezményeket is biztosítanak.

A Magyar Telekom korábban jelezte, hogy pénteken és a következő napokban is a szokásosnál nagyobb létszámmal fogadják az adategyeztető előfizetőket az ügyfélszolgálatokon nyitvatartási időben. A Telenor közölte, hogy egyes üzleteik vasárnap is nyitva lesznek és irodai alkalmazottak is segítik az ügyfélszolgálatok adategyeztetési munkáját.

Az azonosítást nemcsak a SIM-kártyák tulajdonosai, hanem a más tulajdonában álló kártyák használói is elvégezhetik, de egy üzleti előfizetőnek legfeljebb 50, az egyéni előfizetőknek pedig 10 előre fizetett (prepaid) kártyája lehet az elektronikus hírközlésről szóló törvény januárban életbe lépett változásai szerint. Az azonosítási kötelezettség csak a beszélgetésre alkalmas kártyákra vonatkozik, az adategyeztetéshez szükséges személyazonosító okmány érvényességét a szolgáltatóknak kell ellenőrizniük, az azonosítást pedig évente kötelesek megismételni.

Új szerződés megkötése előtt a szolgáltatók az új előfizetők megfelelő adatait is ellenőrzik: e nélkül a szerződést nem lehet megkötni. A módosított jogszabály rendelkezik arról is, hogy az előre fizetett szolgáltatásokat nem lehet értékesíteni és csak akkor lehet továbbadni másnak - nem számítva a közeli hozzátartozókat -, ha a tulajdonos a beazonosításhoz szükséges adatokat egyeztetette a szolgáltatóval: ennek hiányában a szerződés 15 napos határidővel megszüntethető.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) korábban azt közölte: új szerződéssel a határidő lejárta után is visszaadható a megszűnt előfizetések hívószáma és egyenlege az ügyfeleknek, ha igazolták a személyazonosságukat. A hívószámok utólagos visszakapcsolását a következő hónapok során a Magyar Telekom, a Telenor és Vodafone is lehetővé teszi az előfizetői számára.







0
0
0

hírek innen, onnan

Jön az ősz leglátványosabb csillaghullása, óránként akár 15 hullócsillagot is láthatunk

Október 21-ről 22-re virradó éjszaka tetőzik az év egyik leggyorsabb hullócsillagait produkáló meteorraja, az Orionida.

BL-kedd: Sallai visszatért a Barca ellen, a Bayern botlásánál csak az Interé volt nagyobb - eredmények

Willi Orbán (RB Leipzig) kezdőként, Sallai Roland (Galatasaray) csereként kapott helyet csapatában a keddi BL-ben, míg Gulácsi Péter - aki...

Azonnali bejelentést tett Forsthoffer Ágnes a Fidesz újabb próbálkozása miatt

Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke nyilvánosan reagált Németh Balázs képviselő egyik videójára, amelyben elmondta, személyét...

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Eltávolították a jobb tüdejének alsó lebenyét

Megállapodás született: uniós katonai és polgári misszió indul Libanonba

Újabb jelentős szankciós csomagról döntött az Európai Unió Oroszországgal szemben, emellett polgári és katonai missziót indít...

Erős fejfájás gyötör? A neurológus elárulta, mit érdemes kiiktatni az étrendedből

A migrén sokakat érintő probléma, amelynek kiváltó okai között nemcsak az időjárás vagy a stressz szerepel, hanem az étrendünk is. De...

Sipos Orsi maga intézte el a barátnője vesztét Az Árulókban, de a kerekasztal után jött az igazi hidegzuhany

A kerekasztal végzetes tévedése Sipos Orsi kezdeményezésére szavazták ki Rainer-Micsinyei Nórát Az Árulók – Gyilkosság...

Megtörtént A Kísértés első átpártolása: Leilában találta meg Milán, ami a párjában nincs meg

Milán kapcsán A Kísértés csábítói az első perctől érzékelték, hogy ő lehet a legmegingathatóbb a párkapcsolatban élő srácok...

Kiírta a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia...

A fenékküszöbnek köszönhetően működik a paksi atomerőmű

Jelenleg minden idők legalacsonyabb dunai vízállását mérik Pakson, de a fenékküszöbnek köszönhetően működik a paksi atomerőmű -...

Magyar Péter Macron érkezéséről és a legfőbb ügyész jelöltjéről is beszélt

Emmanuel Macron francia elnök Magyarországra látogat az október 23-i ünnepségek alkalmából – mondta Magyar Péter a Partizánnak adott...

Lemondott az energetikai államtitkár

Személyes okokra hivatkozott a tárca által kiadott szűkszavú közlemény szerint.

0

Sport

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

0
0

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni

A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.

17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen

A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó

Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.

0