Halálos szurkálás Sopronban
Nem tudták megmenteni az életét annak a soproni férfinak, aki szúrt sebbel jelent meg vasárnap reggel a helyi kórházban; az 51 éves embert szívtájékon szúrták - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese este az MTI-vel.
A főkapitányság emberölés miatt, ismeretlen tettes ellen nyomoz - tájékoztatott Kálmán Gabriella, hozzátéve, hogy jelenleg is folyik az adatgyűjtés, a tanúk meghallgatása, illetve újabbak felkutatása.
A sajtóügyeletes korábbi közlése szerint a férfi hajnalban saját lábán ment be a soproni kórházba. Életét az azonnal végrehajtott műtéttel sem tudták megmenteni.
mti

- Az apát is a fiút is börtönre ítélte a Szegedi Ítélőtábla
- Cozma-gyilkosság - Jogerős ítéletet hirdethetnek pénteken
- Szivacsos agysorvadással fertőzött tehenet találtak Kaliforniában
- Bizonyíték megsemmisítésének kísérlete miatt letartóztatták a BP egy volt mérnökét
- Tábornokok vesztegetési pere - Újabb vádlottakat hallgatott meg a bíróság
- Másfél évig tartottak fogva egy idős férfit Gádoroson
- Nyomravezetői díjak felajánlásával szorítanák vissza a madármérgezéseket
- Fegyveres rablás Hajdúböszörményben
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Impresszum
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp


