Ezt olvasta már?


Három lányt tapostak halálra egy budapesti szórakozóhelyen

Három fiatal lány életét vesztette a budapesti West Balkán szórakozóhelyen. Az első hírekben még késelésről volt szó, de kiderült, hogy tömegpánik okozta a tragédiát. (Szombat éjfél óta folyamatosan frissítve!)

Szombat éjféltől folyamatosan frissítve...:

...Pintér Sándor azt mondta: teljesen felelőtlen, kapzsi magatartás volt az, hogy csaknem háromezer embert engedtek be ebbe a rendezvényterembe, de ez sem a végső cél volt, mert négyezer jegyet nyomtattak ki...

...A szórakozóhelynek nem volt működési engedélye, de a nyilvántartásba vétele megtörtént, amely szerint 22 óráig maximum háromszáz ember részvételével tarthatott volna rendezvényt - mondta Hassay Zsófia, a diszkótragédia ügyében délelőtt összehívott válságstáb ülése után. Szavai szerint megbocsáthatatlan hiba, hogy az üzemeltető nem tett eleget bejelentési kötelezettségének.
Az önkormányzat a válságstáb ülése után közleményt adott ki. Ebben részvétüket fejezik ki az elhunytak családjainak. A West Balkánnal kapcsolatban azt írják, nyilvántartásba vételi számot kötelező volt kiadni a polgármesteri hivatalnak, miután az üzemeltető november végén csatolta a szükséges dokumentumokat. A jogszabályok alapján ezt követően kezdődtek meg a szakhatósági vizsgálatok, amelyek jelenleg még folyamatban vannak.
Hangsúlyozzák, hogy legalább öt nappal korábban be kellett volna jelenteni, hogy ilyen nagyszabású rendezvényt kívánnak tartani. Ez nem történt meg, sem a polgármesteri hivatal, sem a rendőrség felé, így a hivatalos szerveknek nem volt semmilyen tudomásuk a programról.
A szórakozóhely üzemeltetője egyébként tavaly tavasz óta több ízben kérte a nyilvántartásba vételt, majd ezeket vissza is vonta, mielőtt még befejeződtek volna a hatósági vizsgálatok. A hivatal hatóságai rendszeresen vizsgálták a helyszínt, legutóbb december 11-én éjjel egy órakor. Akkor 180 vendég tartózkodott a helyszínen a megadott határidő után, így a hivatal dolgozói intézkedtek a szórakozóhely kiürítéséről.
Az önkormányzat arra hívja fel a figyelmet, hogy a jelenlegi jogszabályok alkalmatlanok arra, hogy hatékonyan fel lehessen lépni a rendelkezéseket megsértőkkel szemben, miután a nyilvántartásba vétel gyakorlatilag automatizmus szerint működik. Ezért a terézvárosi önkormányzat élni kíván felterjesztési jogával, hogy változtassák meg a jogszabályokat úgy, hogy csak az érdemi hatósági vizsgálatok elvégzése után működhessenek ezek a szórakozóhelyek...

A West-Balkán szórakozóhely "rajongói oldala"

Szombat esti tragédia (West-Balkán) címen megalakult egy új oldal, amelyhez vasárnap hajnali 6 órára már mintegy 1300-an csatlakoztak.

Egy rossz tréfa okozhatta a diszkótragédiát

"...Pintér Sándor utasította a rendőrség, a katasztrófavédelem és a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság vezetőit, hogy haladéktalanul vizsgálják felül a szórakozóhelyek üzemeltetési gyakorlatát. A VI. kerület polgármestere szintén azt mondta, a jogszabályok módosítására van szükség.

Közben a Magyar Hírlap azt írja, hogy a tragédia közvetlen előzménye az volt, hogy egy hat-hét fős társaság ki akart jönni. Az iszonyú tömeg miatt – a lap szerint – az találták ki, hogy elkezdenek kiabálni, „meneküljünk, késelés történt”. (Ezt a verziót erősítheti a PartyZoo.hu internetes portál beszámolója, amely szerint több tanú is hallotta, hogy valaki legnagyobb tömegben azt kiáltotta: „Késelés!".) Ekkor kezdett mindenki rohanni az egyetlen kijárat felé.

Fábián Péter pszichológus, biztonsági szakértő a Magyar Hírlapnak azt mondta: a jogszabályok kijátszása, a biztonsági előírások és a szakmai szabályok durva megsértése okozta a három lány halálát.

A kriminálpszichológus szerint ilyen helyzetekben nem feltétlenül kell látni mi történt, a rémhír hallatán menekülni kezdenek, kialakul egyfajta versenyhelyzet, az emberek az életben maradásért küzdenek."/hir24.hu

 

Állítólag a következő internetes (TwitLonger) bejegyzés indította el a "késelés-elméletet":

 

"  Luca Gótzy

On Saturday 15th January 2011, @trueflash (a mél már nem létezik, szombat reggel óta) said:

2011.01.15. Budapest, west balkán, nyugati, noise night life:

az indította el a tömeget a ruhatártól, h 6 cigány megkéselt valakit aztán a már amúgy is iszonyatosan nyomorgó tömeget lelökték a lépcsőkön. mint a dominó, úgy dőltünk le. ember ember hátán, alattam 5-en feküdtek. azt hittem, hogy meghalok.:'(

most tudtam meg, hogy az a három lány, akik mellettem álltak, és később kint élesztették őket újra, mind3-an meghaltak...:'(  "

 

Erre a következőkben így reagál valaki: "A nyugat-balkáni közösségi média csúfos szereplése" - klikk ide!

 

"Hétfő reggel a Class FM-en is tárgyalták a tragédiát. Egy szemtanú - Attila -, aki bent volt a szórakozóhelyen azt mondta, lehetetlen volt a szintek közötti mozgás, nagyon durva volt a tömegnyomor. Az emeletek között egy igen keskeny lépcsőn lehetett közlekedni, ráadásul a ruhatár is ezen útvonalon volt, úgyhogy ott folyamatosan feltornyosult a tömeg. Attila annyit tapasztalt, hogy egyszercsak mint a domino kezdtek el dőlni az emberek, néhányan kiabálták, hogy megfulladnak, ne lökdösődjetek, de ekkor már igazi pánik hangulat tört ki."

Vasárnap késő esti sajtótájékoztató

Tíz biztonsági őr

Szólt arról is, hogy nem volt megfelelően megtervezve a vendégek érkezésének útvonala, hogy miként mozgatják őket, ennek volt a következménye, hogy a különféle termek közötti mozgásnál egymást összetaposták, összenyomták az emberek. Pintér Sándor az eddigi megállapításokra hivatkozva elmondta: 0,4 négyzetméter jutott egy emberre a rendezvény ideje alatt. Mindössze tíz biztonsági őr volt jelen, akik nem tudták megfelelően kezelni sem a beléptetést, sem a vendégek irányítását.

A belügyminiszter kitért arra is, hogy kábítószert találtak a tragédia egyik halálos áldozatának szervezetében, továbbá kábítószert találtak a helyszínen is. Szerinte ez is befolyásolta, hogy a helyiségben tartózkodók nem megfelelő magatartást tanúsítottak, nem ismerték fel a veszélyt.

Pintér Sándor elmondta: rendőrök észlelték, hogy három tehetetlen test fekszik a téren, akiken a rendezők próbálnak segíteni. A helyszínt biztosította a rendőrség, a mentők a helyszínre vonultak - idézte fel az eseménysort a miniszter, aki szerint nagyon gyors rendőri intézkedés történt, 111 közrendvédelmi rendőrt sikerült perceken belül a helyszínre vezényelni, továbbá 28 bűnügyi munkatársat is.

A helyszínen jelen voltak a katasztrófavédelem szakemberei is. Pintér Sándor külön köszönetet mondott a MÁV azonnali segítségéért, amiért a szórakozóhelyről kiáramló tömeg elhelyezésére a Nyugati pályaudvar területén helyet adtak.

A szórakozóhely kiürítését követően megkezdték a helyszíni szemlét. Pintér Sándor szerint ennek alapján sikerült felderíteni azt is, hogy kik a felelősek a történtekért. Még ott a helyszínen tanúkihallgatások kezdődtek.

A halál oka: fulladás

Tóth Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: csak az egyik lány szervezetében találtak amfetaminszármazékot. Közlése szerint az egyik lányt a szervezők, kettőt a vendégek hoztak ki a szórakozóhelyről. Egyértelművé tette, hogy halálukat fulladás okozta, az első és a második emelet közötti lépcsőnél nyomták őket a korlátnak, ami zúzódásos sérülésekkel járt. Kitért arra is, hogy a helyszín kiürítése mintegy fél órán át tartott.

A főkapitány leszögezte: a sajtóhírekkel ellentétben több újraélesztés nem történt, egyetlen embert vittek kórházba, de őt sem a történtek miatt, hanem alkoholmérgezéssel.

A közösségi portálokon megjelent, késelésre vonatkozó kérdésre válaszolva azt mondta: a szóbeszédek is alaptalanok voltak. Azért tettek felhívást közzé, hogy aki látott ilyesmit, az jelentkezzen, továbbá szakrendelőket, kórházakat is megkerestek az ügyben, de sehonnan nem érkezett erről jelzés. Mint mondta, épp azért tették a felhívást, hogy megnyugtatóan rendezzék ezt a kérdést.

Pánik se kellett

A pánik kiváltó okát firtató kérdésre Tóth Tamás úgy fogalmazott: "olyan tömeg volt, hogy ahhoz már nem kellett pánik". Hozzátette: van olyan tanúvallomás, amelyben egy jelen levő arról beszél, hogy percekig nem is érte a lába a földet, olyan tömeg volt. Szintén kérdésre válaszolva csak annyit mondott: a bérbeadó cég biztosította a biztonsági szolgálatot.

A sajtótájékoztatón Pintér Sándor - aki maga is együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak - elmondta azt is, hogy vasárnap este tizenöt embert állítottak elő a Nyugati térről, ahol az előző éjjel történt tragédiára emlékeztek meg gyertyagyújtással. A miniszter szavai szerint egyesek a köznyugalom megzavarására használták fel a megemlékezést, az előállítottak visszaéltek a kegyeleti joggal.

Ez még egyszer nem fordulhat elő

A belügyminiszter összehangolt ellenőrzéseket is ígért a hasonló rendezvények helyszínein, amelyeket a rendőrök, a tűzoltók, a vám- és pénzügyőrség, továbbá a tisztiorvosi szolgálat munkatársainak bevonásával végeznek majd. Azt mondta: azt szeretnék, ha a gyerekek nyugodtan elmehetnének szórakozni, és a szülők is biztonságban tudhassák őket, ne pedig kábítószer-kereskedők, és ne felelőtlen szervezők kezében

"Ez még egyszer nem fordulhat elő" – szögezte le a Pintér Sándor, hozzátéve, hogy ennek érdekében hajtják végre az összehangolt ellenőrzéseket.

Úgy fogalmazott: egyértelmű, hogy ezen a területen is rendet szeretnének csinálni azzal, hogy betartatják a jogszabályokat. Szerinte a jövőre kell gondolni, ezért azt is meg kell vizsgálni, hogy a jelenlegi jogszabályok alkalmasak-e arra, hogy ilyen rendezvényeket a későbbiekben biztonságosan meg lehessen tartani./nol.hu

Néhány netes komment:

„Az ajtónál 200 méter hosszú sor állt, a bejárat előtti 30 méteres sávban pedig összetömörült sok ember, akik egymást lökdösték befelé. 15 biztonsági őr alig bírt el a tömeggel. A bejáratnál motozás egyáltalán nem volt, de még a táskámat se nézték meg. (...) A földszinten kívül még két emelet volt, a lépcsőkön gyakorlatilag lehetetlen volt közlekedni.”

„Föl akartunk menni, hogy lerakjuk a kabátot, de tíz lépcsőfokot tudtunk csak menni, és fordultunk is volna vissza, hogy menjünk ki. De már semerre nem tudtunk menni. Majd rá pár percre, hogy elindultunk volna kifelé, láttuk, hogy előttünk egy méterre szúrtak meg egy gyereket, és ott üvöltözött, hogy mentsék ki, és hogy megszúrták, meg ilyenek...”

,,Amennyire én tudom, úgy volt, hogy ugye bejött hat cigány. Őket én is láttam. Kötekedtek már a lépcsőnél is. Lökdöstek mindenkit. Aztán elvileg a ruhatárnál megkéseltek valakit. Erre bepánikolt a tömeg. Elindult mindenki lefelé, összetapostak 1-2 embert.”

„A már amúgy is iszonyatosan nyomorgó tömeget lelökték a lépcsőkön. Mint a dominó, úgy dőltünk le. Ember ember hátán, alattam öten feküdtek. Azt hittem, hogy meghalok.”

„Mellettünk vitték ki az egyik lányt, melltartóban-bugyiban, az oldalán vágással.”

„Sajnos én is láttam az egyik áldozatot, vékony, piros karcolás volt az oldalán. A tömegben valaki szúrt sebnek nézte, és felkiáltott, hogy megszúrtak valakit. A tömeg pánikba esett, és menekülni kezdett.”

„Egyesek tagadják a késelést, és lökdösődésről beszélnek, valakik lelöktek valakiket a lépcsőn. Hogy jönnek ide a cigányok? Miért akarna a rendőrség bármit eltussolni? A rendőrségnek ez nem érdeke. Mindenki összevissza írogat mindenféle hülyeséget.”

„Istenem, hát aki ott volt, az állítja, hogy cigányok késeltek meg több fiatal lányt, erre azt mondják, hogy a tömeghisztéria miatt halt meg mindegyikük?”

„Este 11-fele arra lettünk figyelmesek, hogy jönnek ki az emberek. Igen nagy számban özönlöttek ki a helyről. Egy srác, aki a bejárat melletti kőpadon állt és jól látta, mi történik, a sor túloldalán mutatta, hogy valakit megkéseltek. Ezek után láttuk, ahogy az egyik szerencsétlen lányt hozzák ki a helyről. Teljesen élettelen volt... és falfehér...”

„Felfordul a gyomrom attól, hogy hivatalos források szerint nem volt késelés.”

„Ha nem volt késelés, mért tört ki a pánik? (...) Valaminek csak kellett történnie.”

„Szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba. Senki nem késelt meg senkit. A szerencsétlen lányok halálát feltehetően fulladás okozta. Nem taposták őket halálra sem, az iszonyatos nyomás miatt, ami rájuk nehezedett, nem tudtak levegőt venni. Elmebeteg módon akkor nyitották meg a kapukat a szervezők, amikor kezdődött a buli. Legalább két órával előtte be kellett volna engedni a népet. A szervezők egymásra engedtek sokkal több embert, mint amenynyit lehetett volna. A ruhatárnál kezdett mindenki. Iszonyatos tömeg alakult ki a szűk lépcsőn, a tömegben ráadásul bepiázott/tépett arcok voltak, akik feszültek voltak a sor miatt. Mindenki ideges volt, a levegő ritkult. Ekkor történt valami, amit nem sikerült egyértel műen tisztázni. Vagy felkiáltott valaki, mert azt hitte, hogy megvágták, vagy valami más miatt, valaki elesett. A tömeg egy része megindult. Ki erre, ki arra, közben bedőlt egy sor ember a lépcsőkön, maga alá temetve sokakat. Akik alul voltak vagy oda kerültek, azokon keresztülléptek, -másztak sokan. Mire a szerencsétleneket észrevették, már nem volt esélyük.”

(A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

Még (2011.01.16.22:05) nem törölt beszélgetések - klikk!

A hír a BBC portálján - klikk! (hm)

Öt embert vettek őrizetbe WB-ügyben

Pintér Sándor vasárnap este kilenc órakor sajtótájékoztatón számolt be a szombat éjjel a West Balkánban történ tragédia nyomozásának részleteiről. Öt embert letartóztattak, az egyik áldozat véréből kábítószert mutattak ki.

Megkezdődtek a tanúkihallgatások a szombat éjjeli diszkótragédia ügyében - tájékoztatott Pintér Sándor belügyminiszter. A rendőrség öt gyanúsítottat vett őrizetbe foglalkozás körében több ember halálát okozó veszélyeztetés bűntettének gyanújával.

Az öt ember közül ketten a rendezvény szervezői, ketten a helyiség bérbeadói, egy ember pedig a programsorozat szervezője.

Emberi felelőtlenség okozta a három áldozat halálát - mondta. A tények ismeretében kijelentette: több száz ember élete volt veszélyben a West Balkánban. Megfelelő engedélyek hiányában olyan helyen volt rendezvény, ahol száz fős kávézó működhetett volna, és 307 embernek biztosított megfelelő menekülési útvonalat. Pintér szerint felelőtlen, kapzsi magatartás, hogy közel háromezer embert engedtek be, és négyezer belépőjegyet nyomtattak ki.

Az előzetes megállapítás szerint a Skálában nem volt megfelelően megtervezve az útvonal, ahol a vendégek érkeztek, és nem volt megtervezve a vendégek különböző termek közötti mozgása.

0,4 négyzetméter jutott egy emberre a rendezvény idején.

Csak tíz rendező volt, ennyien sem a beengedést, sem az épületen belül mozgatást nem tudták koordinálni.

Kábítószerjeleket találtak a rendőrök a helyszínen, azt lehetett kimutatni az egyik áldozat véréből is.

http://noisenightmare.netmaffia.hu/

Eddig tisztázatlan körülmények között három fiatal lány vesztette életét szombat éjjel a főváros Nyugati tér egyik szórakozóhelyén, és a pánik miatt többen menekülés közben megsérültek - közölte az információkat a BRFK sajtóügyeletese vasárnap hajnalban az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójával.

Noise Night Life főszervező - Kecskés Tamás nyilatkozik...

 

Minden internetes fórumról igyekszik eltűnni a szombat esti West Balkán-buli főszervezője, Kecskés Tamás. Miután a Nosie Night Life programsorozat legújabb állomása tragédiába fulladt, a 21 éves fiatalember inaktívvá tette Facebook profilját, majd egy korábbi videót, amelyen részegen nyilatkozik, minősítettek priváttá a Youtube-on. A videó azután az Indavideo-on újra feltűnt. A Mosaic Tv interjúja egy korábbi Night Life-rendezvényen készült, és Kecskés annyira nem volt magánál, hogy nem is minden kérdésre tudott válaszolni.

Kecskés Tamás az internetes források szerint Budapest talán legsikeresebb underground partiszervezője. Már fiatalon elkezdett beletanulni a szervezés és a zene világába rock klubkoncertek összehozásával. A mára már havi rendszerességgel több, mint ötezer fiatal szórakozását biztosító Noise Night Life sorozatot anno 2009 szeptemberében indította útjára, azzal a tervvel, hogy az elektronikus paletta minden stílusát egy buliba sűrítse. Az NNL napjainkban az egyik leglátogatottabb, és legtrendibb elektronikus zenei esemény az országban, melyre fiatalok ezrei járnak.

Ő szervezte tavaly nyáron a Dürer-kertben az úgynevezett Skins partyt. Egy résztvevő így ír erről a rendezvényről: „Ez így nem fog menni. Átvágok a színpadon, kibújok a korlátok között, securitys pasit kérem, hogy szóljon a nagyfőnöknek most már. Felháborító módon viselkedett ugyanis K. Tamás szervező barátunk, aki már a levelezés alatt bizonyította unintelligenciáját, és hogy mennyire képes hátráltatni az események előrehaladását. Harmadik alkalommal rántom magamhoz, már láthatóan eléggé ittas, és nem törődik semmivel, csak hogy csapasson egy király partit”./ATV

 

A Facebook-on (itt:Noise Night Life) a helyzetről: most (...csak;hajnali egy óráig, már vagy százan írtak az esetről...) Vasárnap reggelre kitörölték az összes hajnali bejegyzést...

Egy lány a helyszínről - éjszaka, szinte elsőként...-klikk!

Az [origo] érdeklődésére a sajtóügyeletes csak annyit tudott mondani, hogy éjfélig több halálos áldozat volt, de későbbre ígért részleteket.

Az [origo] Nyugatinál tartózkodó munkatársa a téren tucatnyi rendőrautót és több mentőautót látott szombat éjjel, melyek folyamatosan érkeztek. Munkatársuk szerint a mentősök a szórakozóhely előtt próbáltak újraéleszteni valakit. Egy eszméletlen embert hordágyon vittek ki a szórakozóhelyről, de a mentő nem indult el vele azonnal. A szórakozóhelyről a rendőrök kiterelték a főként fiatal vendégeket, akik a Nyugati téren várakoztak éjfél körül is.

Fotó: Hajdú D. András [origo] - (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

A környéket a rendőrség lezárta, a téren több száz fiatal várakozott, közülük néhánytól az MTI tudósítója úgy értesült: tömegverekedés tört ki, majd valaki késsel megszurkált több fiatal lányt is. A helyszínt biztosító rendőröktől az MTI tudósítója úgy értesült, vasárnap kora hajnalban két fiatal lánynál állapították meg a halál beálltát, de további életveszélyes sérültek is voltak.

Az [origo]-nak éjfél után egy fiatal nő azt mondta: egy órát álltak sorba, hogy bejussanak a szórakozóhelyre, ahol mozdulni is alig lehetett. A tömegben pánik és verekedés tört ki, két lányt megkéseltek, hármat újra kellett éleszteni. A tülekedésben többen is megsérültek, illetve alig kaptak levegőt. A helyszínt biztosító rendőröktől az MTI tudósítója szintén úgy értesült, vasárnap hajnali egy óráig két fiatal lány halálát állapították meg, de további életveszélyes sérültek is voltak.

A hvg.hu tudósítója háromnegyed 1 környékén bejutott a lezárt területre, de nem sikerült megszólaltatnia senkit. Az egyik intézkedő rendőrparancsnoktól megpróbálta megtudni, hogy a kabát nélkül a kordonon kívül rekedt fiataloknak miért nem adnak pokrócot vagy valami ruhát bentről, de választ nem kapott, és elküldték a helyszínről. Éjjel egy óra után a kabát nélküli fiatalokat elkezdték terelni a Nyugati pályaudvar egy melegedője felé.

A szórakozóhelyről a rendőrök kiterelték több száz, a főként fiatal vendégeket, akik a Nyugati téren, illetve az aluljáróban várakoznak. Sokan még a kabátjukat sem vihették magukkal, egyikük szerint a rendőrök azt mondták: leghamarabb vasárnap mehetnek vissza a tárgyaikért. A tér Skála felőli részét rendőrsorfal zárja le, a Nagykörút Oktogon felé haladó oldalát is lezárták.

A West Balkánban szombat este egy Noise Night Life című, elektronikus zenét játszó DJ-ket felvonultató rendezvényt tartottak. Egy szemtanú a Twirtteren azt írja: a ruhatárnál történt a késelés, az indította meg az amúgy is összezsúfolódott tömeget. "Mint a dominó, úgy dőltünk le. Ember ember hátán, alattam 5-en feküdtek. Azt hittem, hogy meghalok" - írta a szemtanú. A Noise Night Life Facebook-oldalán viszont az egyik kommentelő azt írja: a késelés nem a szórakozóhelyen, hanem az utcán történt

(A Nyugati téri figyelő kamera az interneten, vasárnap hajnalban elérhetetlen volt...)

Facebook, 2011.01.16.01:44., no komment:"...ha van egy minimális tartás és tisztelet a szervezőkben, akkor azt a cirka 8 millió forintot, ami a jegyekből befolyt, felajánlják az áldozatok családjának."

MTI, origo, hvg, index, hirekpecs, PNL







0
0
0

hírek innen, onnan

Kilenc év után újra Európa-bajnoki aranyérmet szerzett a magyar férfi kajak négyes

„Ezt kiböjtöltük rendesen” – mondta Tótka Sándor.

Fordulat az ingatlanpiacon: egyetlen megyében nem csökkentek csak az árak

Májusban országosan 2,3 százalékkal alacsonyabbak voltak a meghirdetett ingatlanok átlagárai, mint áprilisban. A havi visszaesés 18 megyét...

Leomlott egy 500 éves szász erődtemplom fala Erdélyben

A muzsnai evangélikus templom fala a középkor óta tartotta magát, jó lett volna neki segíteni.

Magyar Péter: Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt

A miniszterelnök szerint "okafogyottá vált" a Fidesz tisztújító kongresszusa. Magyar Péter erről délelőtti sajtótájékoztatóján...

Mennyire ugorhat meg a lakáshitelesek törlesztőrészlete?

Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop.

Mindegy, hol készült: leállítja az orosz olajból készült kerozin és a gázolaj importját a brit kormány

Ez elsősorban Indiát érinti, ugyanis a szankciók bevezetése előtt az indiai finomítókból érkezett Nagy-Britanniába és más európai...

Russell volt a leggyorsabb a harmadik barcelonai szabadedzésen

A 28 éves pilóta mögött az ausztrál Oscar Piastri végzett a McLarennel, míg a harmadik legjobb időt a monacói Charles Leclerc autózta a...

Ártalmatlannak tűnik, mégis jogi vitát okozhat ez a népszerű kerti növény

Sokan választják a bambuszt, ha gyorsan növő, látványos sövényt vagy modern hangulatú zöldfalat szeretnének a kertjükbe. A növény...

Súlyosabb büntetést követelnek Győrfi Pálnak, megszólalt egy szakértő

Kunetz Zsombor: Győrfi Pál örülhet, hogy ennyivel megúszta a távozását.

„Szürkék a falak. Szürkék az őrök ruhái, egy szín van, a szürke” – képeken a Rákosi- és a Kádár-korszak börtönvilága

Megrázó, bár korábban már bemutatott fotósorozattal, a helyszíneket bejáró filmekkel és néhány tárgyi emlékkel igyekszik bemutatni a...

Végighazudta a Fidesz "az elmúlt másfél-két évet" a migráció ügyében

Hivatalos dokumentumok igazolják, hogy az Orbán-kormány teljes titokban egy menekülttábor létesítésén dolgozott 2024 nyarától. A...

0

Sport

Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá

Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben

Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.

0
0

Bulvár

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

Vitézy nyilvánosságra hozta a Lázárék által titkolt iratokat a 451 milliárdos mohácsi hídról

A kormány oldalán tették közzé a mohácsi Duna-híd megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányait. A dokumentumok szerint sem a 2x2 sávos híd, sem a csatlakozó utak bővítése nem volt szakmailag indokolt.

Vészjelzés: Putyin órákon belül készülhet valamire egy nukleáris töltetű, gyilkos fegyverrel

Az ukrán légierő péntek délutáni riasztása szerint magas a valószínűsége annak, hogy Oroszország a következő 24 órában beveti az egyik, ritka alkalmakkor használt, közepes hatótávolságú ballisztikus r ...

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

0