Ezt olvasta már?


Háromnapos Gardafesztivál Tihanyban

Hétvégén tizedik alkalommal rendezi meg a Gardafesztivált, vagyis a "látott hal" ünnepét látványhalászattal, gardasütéssel és színes programokkal a tihanyi önkormányzat és a balatoni halgazdálkodási társaság, ami péntek estétől vasárnapig tart.

A garda egykor a Balaton egyik legjellegzetesebb halának számított, amely ősszel - amikor a tó vizének hőmérséklete már tartósan alacsony szintre csökken - bandákba verődve mozog. A tihanyi halászok akkor kezdték meg a gardahalászatot, amikor az úgynevezett látó ember a félsziget magaslatairól figyelve meglátta a felszínhez közel úszó, ezüstösen csillogó halrajokat. A hajdani gardahalászat tradícióját és a régi szokásokat a Gardália, azaz a fesztivál élesztette fel és viszi tovább, ma is élő régi halászok elbeszélései alapján.

A fesztivál péntek este 17 órától a Pro Tihany díj átadásával, majd egy gardáról szóló kiállítás megnyitójával veszi kezdetét a Németh László Művelődési Házban.

A látványhalászat szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik. A résztvevők kísérőhajóról követhetik figyelemmel a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. hálós halászatát. A mintegy másfél órás program végén a halászhajókat és zsákmányukat a parton fogadják, majd az ünneplő sereg felviszi a zsákmányt a Visszhang dombra, ahol az apátságban Tihany perjele megáldja az újborral együtt. A gardát ezután húzzák nyársra, és sütik meg a régi hagyományoknak megfelelően: az orgonavesszőre vagy szőlővesszőre nyársalt, paprikás lisztbe forgatott halat 72-szer irdalják be mindkét oldalán, és így sütik meg parázs felett.

Az eseményt a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban kézműves foglalkozások, játszóházak, bábszínházi előadások kísérik. A rendezvénysátorban délután a Tihanyi Asszonykórus fogadja a vendégeket, borrendi avatás látható, majd a QueenDance előadása után 16.30-tól a FolkfunkSuperstars együttes műsora, Wolf Kati, Retro-disco követik egymást és tűzzsonglőr show látható a Visszhang dombon.

Vasárnap reggel 7.00 órától rendezik a Garda Kupa Horgászversenyt a tihanyi Belső-tavon, majd 9.00 órától halászlé- és halételfőző verseny veszi kezdetét. Az eseményt gyerek- és zenei programok kísérik. Délután 15.30-kor kezdődik a versenyek eredményhirdetése, amit a Kárpátok táltosai, a HunKunDance műsora, a Bombatucadadobshow követ, majd a Keszthelyi Borhölgyek adnak zenés-táncos műsort. A rendezvény a 18 órakor kezdődő Charlie koncerttel ér véget.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. az MTI-hez eljuttatott közleményben tudatta, hogy már a fesztivál előtti napokban megkezdte a gardarajok feltérképezését a Tihanyi félsziget partjainál, de halászat csak szombaton lesz. A feladattal megbízott két finn halászhajó munkáját - amelyek a vízirendőrséggel és a tihanyi önkormányzattal egyeztetve dolgoznak - egy nagy teljesítményű és nagy látószögű radarral felszerelt halőri csónak is támogatja.

A Balatoni Hajózási Zrt. szombaton katamarán különhajót indít a tihanyi Gardafesztiválra, amely Siófokon 8.30-kor, Balatonfüreden 9.30-kor, Tihanyban 10.00 órakor veszi fel az utasokat. A hajó 18.00 órakor indul vissza Tihanyból.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Magyar Péter azonnali vizsgálatokat rendelt el az M1-es horrorbalesetei miatt

Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon jelentette be, néhány órával azután, hogy egymás után két baleset is történt Győrben, az...

Már hivatalos: Az ETO óriás támadója Spanyolországban folytatja - az árából másik klub is kap

A csakfoci.hu korábbi hírének megfelelően az ukrán-magyar támadó, Oleksandr Pyshchur elhagyja az ETO FC-t és a spanyol Gironához igazol. 

Forradalmi változások: Az NB I-ben is kötelező lesz, amit a La Ligában már rég bevezettek

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) úgy döntött, hogy 2027. január 1-től minden labdarúgó szerződésébe kötelező lesz...

Ha ilyen személyid van, azonnal csináltass újat, különben bajba kerülhetsz

2026. augusztus 3-án végleg érvényüket vesztik a régi, könyv formátumú személyi igazolványok. Az érintettek külön értesítést nem...

Most érdemes eurót váltani a nyaralásra: erősödött a forint

A hazai fizetőeszköz erősödött a legfontosabb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi devizapiacon a csütörtök esti árfolyamokhoz...

Miért ismételjük ugyanazokat a hibákat? A családállítás szerint a válasz generációkkal korábbra nyúlhat vissza

Miért ismételjük ugyanazokat a hibákat? A családállítás és az illatterápia hívei szerint a gyökerek sokszor generációkkal korábbra...

A Fidesz szerint Magyar Péter már légtérrendész is lett, rutineseményből csinált bombasztikus bejelentést

Havasi Bertalan azt is megkérdezte: „miért nem lett rögtön Gripen-pilóta?”.

Megszűnik a kamatstop, mi vár a lakáshitelesekre ősztől? Ezt lehet eddig tudni a kormány terveiről

Közel öt év után, 2026. szeptember 30-án megszűnik a lakossági jelzáloghitelek kamatstopja. A kivezetés mintegy 216 ezer...

0

Sport

Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése

Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC

Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.

Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon

A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.

Elkezdődött a futball-vb, itt megnézheted a nyitóünnepség legjobb pillanatait

Általában látványos megnyitóval indulnak a világbajnokságok, a mostani sem volt másképp.

Három piros lap, két gól, egy felejthető mexikói győzelem a vb-nyitányon

Korábban soha nem osztottak ki három pirosat vb-nyitómeccsen.

0
0

Bulvár

Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását

A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.

Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a Tisza-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött

Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.

Egységes eltiltás jön a jogosítványoknál: több ponton módosul a vezetői engedély az EU döntése értelmében

Többféle változással kell számolnunk a jövőben a vezetői engedélyeket illetően. Mutatjuk, miként alakul a gyakorlatban.

Így térhet vissza Orbán Viktor?

Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.

„Mégiscsak egy emberölésről van szó, bassza meg, miért kell egy gyilkost kérdésekkel segíteni?” – tomboltak az indulatok a tárgyaláson

„Elvette a fiam életét, aki egy csupaszív ember volt. Nem volt joga hozzá, és így már nincs joga az élethez sem” – mondta lapunknak az áldozat édesanyja. Megkezdődött annak a férfinak a pere, aki 2024 őszén k

444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét

Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető c

Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél

Előbb egy kamionos, majd egy kisbusz hét utasa vesztette életét. Ketten megsérültek.

A kommentelő feltette a nagy kérdést: „Tóth Gabi eltűnne, ha nem foglalkozna vele többet a sajtó?”

Érdekes kérdést vetett fel az egyik kommentelő Tóth Gabival kapcsolatban, ami a média szerepét is körbejárja.

Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!

A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.

Biciklitúrán lévő iskolások közé hajtott egy autó: Már a harmadik gyermek hunyt el

Rémálomszerű tragédia rázta meg Hollandiát, ahol egy elszabadult gépkocsi egyenesen egy iskolai kerékpártúra résztvevői közé rohant, és már a harmadik kisgyermek is életét vesztette a kórházban.

Még mindig nem térnek magukhoz Pécsen: Így működött a kamuprofilos gyógytornász hálózata a kosárakadémián

Bár a Pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia azonnali hatállyal menesztette U14-es leánycsapatának gyógytornászát, a háttérben meghúzódó szexchat-botrány részletei még mindig sokkban tartják a sportvilágot.

blogmorzsák

A legjobb fiktív filmes zenekarok

Nem léteznek, mégis kívülről fújjuk a dalaikat. A Spinal Taptől a Sex Bob-Ombig.

0