Ezt olvasta már?


Harry herceg: "húsz évig elfojtottam magamban a gyászt"

Harry herceg, a néhai Diana hercegnő másodszülött fia édesanyja halála után csaknem két évtizedig küszködött a magába fojtott gyásszal, az ezzel járó agresszióval, egészen addig, amíg végül lelki segítségnyújtásra szorult. - Pécsi Napilap -

Minderről a 32 éves herceg, a brit uralkodó unokája beszélt a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilapnak. A hétfőn közölt terjedelmes interjúban Harry őszintén feltárta, hogy Diana húsz évvel ezelőtti halála után egészen a legutóbbi időkig minden érzelmét magába temette, de ennek igen súlyos hatása volt munkájára, magánéletére, sőt mentális állapotára is. "Sokszor a teljes összeomlás közvetlen közelébe kerültem" - mondta a herceg.

Hozzátette: ebből eredő belső agressziója néha odáig fajult, hogy legszívesebben orrba vert volna valakit.

Ennek az agressziónak a levezetésében sokat segített, hogy elkezdett bokszolni, de végül bátyja, Vilmos herceg tanácsára szakértői segítséget kért lelki problémáira.

Ennek részleteit az interjúban nem fedte fel, de elmondta: amint elkezdte kibeszélni magából a gyászt és ehhez kapcsolódó érzelmi viharait, rájött, hogy egyáltalán nincs egyedül a hasonló lelki problémáktól szenvedők "meglehetősen nagy klubjában".

Mielőtt azonban idáig eljutott volna, a homokba dugta a fejét, és arra kényszerítette magát, hogy egyáltalán ne is gondoljon néhai édesanyjára.

Harry tíz évet töltött a brit hadseregben, és már akkor is utalást tett komoly lelki és magánéleti problémáira, amikor két éve leszerelt. "Elborzadva gondolok arra, hogy hol lennék most a hadsereg nélkül (...) Bámulatra méltó, hogy mi mindent köszönhetek a katonaságnak" - fogalmazott 2015 tavaszán a fiatalabb korában botrányt botrányra halmozó herceg a The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lapnak, hozzátéve: a hadseregben eltöltött évtized mentette meg őt a teljes elzülléstől.

Harry a legtekintélyesebb brit tisztképző akadémián, Sandhurstben végzett 2005-ben. Ezután - kitüntetéssel - a brit hadsereg legkorszerűbb és legnagyobb tűzerejű helikopterére, az Apache-ra szóló elsőtiszti és lövészképesítést is megszerezte.

Kétszer is megjárta az afganisztáni frontot, legutóbb öt éve, amikor már az Apache támadó helikopterekkel hajtott végre közvetlen hadszíntéri bevetéseket.

Diana hercegnő 1997. augusztus 31-én vesztette életét egy párizsi autószerencsétlenségben.

Harry és Vilmos herceg a tragédia közelgő huszadik évfordulójára szobrot állíttat édesanyjuk emlékére. A szobor Diana egykori, Vilmos és Harry jelenlegi londoni rezidenciája, a Kensington-palota parkjának nyilvánosan látogatható részén áll majd.

Diana emlékére eddig egy nagyobb emlékmű készült, egy rendhagyó kivitelezésű szökőkút, amelyet a londoni Hyde Parkban építettek, és II. Erzsébet királynő avatta fel 2004 nyarán. Ez az alkotás azonban nem nyerte el a brit sajtó és a közönség tetszését, ráadásul tervezési problémák miatt többször is át kellett alakítani.







0
0
0

hírek innen, onnan

Aston Martin V12: a világ legerősebb sorozatgyártású orrmotoros autója

A mindössze 150 példányban készülő különleges modell a teljesítményt, a motorsport autóépítési filozófiáját és a digitális...

Magyar Péter megszólalt Baka András új jelöltjéről, a gyermekvédelmi törvényről és a fóliázásról

A miniszterelnök szerint a Fidesz és a Mi Hazánk olyat tett, amire nincs bocsánat.

Németh Balázs szerint Magyar Péter magához rendelte a házelnököt, Forsthoffer Ágnes kiakadt

Forsthoffer hosszú posztban reagált az ellenzéki képviselő róla szóló videójára.

Jön az ősz leglátványosabb csillaghullása, óránként akár 15 hullócsillagot is láthatunk

Október 21-ről 22-re virradó éjszaka tetőzik az év egyik leggyorsabb hullócsillagait produkáló meteorraja, az Orionida.

BL-kedd: Sallai visszatért a Barca ellen, a Bayern botlásánál csak az Interé volt nagyobb - eredmények

Willi Orbán (RB Leipzig) kezdőként, Sallai Roland (Galatasaray) csereként kapott helyet csapatában a keddi BL-ben, míg Gulácsi Péter - aki...

Azonnali bejelentést tett Forsthoffer Ágnes a Fidesz újabb próbálkozása miatt

Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke nyilvánosan reagált Németh Balázs képviselő egyik videójára, amelyben elmondta, személyét...

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Eltávolították a jobb tüdejének alsó lebenyét

Megállapodás született: uniós katonai és polgári misszió indul Libanonba

Újabb jelentős szankciós csomagról döntött az Európai Unió Oroszországgal szemben, emellett polgári és katonai missziót indít...

Erős fejfájás gyötör? A neurológus elárulta, mit érdemes kiiktatni az étrendedből

A migrén sokakat érintő probléma, amelynek kiváltó okai között nemcsak az időjárás vagy a stressz szerepel, hanem az étrendünk is. De...

Sipos Orsi maga intézte el a barátnője vesztét Az Árulókban, de a kerekasztal után jött az igazi hidegzuhany

A kerekasztal végzetes tévedése Sipos Orsi kezdeményezésére szavazták ki Rainer-Micsinyei Nórát Az Árulók – Gyilkosság...

Megtörtént A Kísértés első átpártolása: Leilában találta meg Milán, ami a párjában nincs meg

Milán kapcsán A Kísértés csábítói az első perctől érzékelték, hogy ő lehet a legmegingathatóbb a párkapcsolatban élő srácok...

0

Sport

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

0
0

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen

A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni

A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.

Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó

Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.

0