Ezt olvasta már?

Gyopáros: a Magyar falu programra jövőre több mint 250 milliárd forint jut

A Magyar falu program keretösszege jövőre meghaladhatja a 250 milliárd forintot - jelentette ki a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton a ...

0

Herendi porcelánokból nyílt kiállítás a török fővárosban

Budapest után hétfőn Ankarában, a Kortárs Művészetek Központjában (Cagdas Sanatlar Merkezi) is megnyílt a Herendi Porcelánmanufaktúra Porcelánra festett kultúrák című kiállítása, amely összesen 216 dísz- és használati tárgyat vonultat fel, köztük számos ritkaságot.


hirdetés

A tárlat júniustól szeptemberig a rózsadombi Gül Baba Kulturális Központban volt látható. A mostani kiállítás Magyarország Ankarai Nagykövetsége szervezésében valósult meg.

A hétfői eseményen tartott beszédében Mátis Viktor, Magyarország ankarai nagykövete rámutatott: ez a kiállítás csak kezdet, mert már folynak az egyeztetések egy akár négy-ötször nagyobb tárlatról is, amely a tervek szerint áprilistól vagy májustól lenne megtekinthető a fényűző isztambuli Dolmabahce palotában. Az ankarai nagykövet jelezte: az a kiállítás átfogóbb és sokszínűbb lesz, valamint hosszabban, mintegy egy-másfél hónapon keresztül várja majd az érdeklődőket.

Mátis Viktor kiemelte: a herendi porcelán egy olyan 194 éves védjegy, amelyet a 20. század történelmi viharai sem tudtak tönkretenni. A herendi porcelán Londontól Párizson át a világ számtalan nagyvárosában jelen van, a Távol-Keleten pedig különösen is híres és sikeres - hívta fel a figyelmet a nagykövet, aki egyúttal reményét fejezte ki, hogy a márka Törökországban szintén sikert arat.

A Porcelánra festett kultúrák című tárlat azért különleges, mert a bemutatott darabok Kelet és Nyugat kultúrájának az összefonódására emlékeztetnek: a kiállított tárgyakon japán, kínai, indiai és török motívumok egyaránt megfigyelhetők, mindazonáltal nagy részük az iszlám motívumvilághoz kapcsolódik.

A tárlaton megtekinthető többek között az a tulipános kollekció is, amelyet Serdar Gülün isztambuli születésű művész tervezett a magyar porcelánmanufaktúra számára. A kiállítás legújabb darabja a 2018-ban bemutatott Leopárdos váza, Vida Sándor mesterfestő alkotása; amelyet 370 munkaóra alatt készített el.

A herendi műremekek január 15-ig ingyenesen látogathatók a török fővárosban.

 








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

Cáfol a Media Vivantis Zrt: a minisztérium nem gyárt műsort a LifeTV számára

A hvg.hu valótlanul állította, szól a cég közleménye, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma Mi kis családunk címmel műsort gyárt a...

Sokkal több embert rúgnak ki a Daimlernél, mint ahányat korábban bejelentettek

A korábban jelzettnél nagyobb mértékű lehet a költségcsökkentő programban tervezett létszámleépítés a Daimler járműipari...

Három autó karambolozott az Örs vezér téren

Összeütközött három személyautó vasárnap késő délután a budapesti Örs vezér terén. A balesethez a főváros hivatásos tűzoltói...

Forradalom a fociban: többé nem a pénz lesz a legfontosabb faktor

Írásomban amellett fogok érvelni, hogy napjaink futballforradalmát nem a pénz őrületes mennyiségű beáramlása, hanem a tudomány...

Koronavírus - már a negyedik napja dől meg a negatív rekord Indiában

Megerősítették vasárnap reggel az indiai hatóságok, hogy az elmúlt 24 óra során 28 637 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak,...

Az amerikai állam, ahol egy nap alatt 15 ezren fertőződtek meg, mégsem hajlandóak maszkot viselni az emberek

Természetesen Trumpra szavaztak 2016-ban Több mint 15 ezer új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Floridában vasárnap, írja a...

Botránykönyv készült Hollywood nőcsábászairól, nem hiszi el, kik szerepelnek benne

Los Angeles ? Megdöbbentő memoár rántja le a leplet Hollywood szívtipróiról! Susanna Moore (74) egykori modell nemrégiben jelentette meg...

Alec Baldwin lánya bikiniben mutatja meg nyári alakját

Ireland Baldwin bombaformában van.

A nap karikatúrája: Szegénység

Mohammad Mahmoodi Iránból küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra pályázatára.

Tízmillókat érhet ez a Nintendo-játék: rengeteg magyar játszott vele anno

35,6 millió forintért kelt el egy több mint harmincéves Super Mario-játék.

Sport

Elhunyt Szűcs Lajos olimpiai aranyérmes labdarúgó

Hetvenhat esztendős korában elhunyt Szűcs Lajos, az 1968-as, mexikóvárosi olimpián bajnoki címet szerző labdarúgó-válogatott tagja.

Mint a horrorfilmben: óriási tömegbaleset volt egy magyar kerékpárversenyen

Legalább 20 ember súlyosan megsérült. Rengeteg mentős érkezett a helyszínre Tótvázsony mellett.

Mentőhelikopter és rengeteg mentőautó a helyszínen: újabb hírek érkeztek a tömeges biciklibaleset sérültjeiről...

Mint ahogyan azt a Blikk is megírta tömeges bukás történt vasárnap az 1. Gella Kupa amatőr országúti kerékpárversenyen, melyen mintegy 50 résztvevő esett el. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a balesetben 19-en sérültek meg.

10 éve mutatta be Iker Casillas a világ legnagyobb védését

A spanyolok Iniesta hosszabbításban lőtt góljával megnyerték a 2010-es vb-döntőt.

A Fradi-legenda unokája mentette meg az NB I-es focicsapatot

A fiatal játékos fejlődésével Gera Zoltán is elégedett.

?Egyetlen kibaszott dolgot sem láttál a meccsből, mi értelme annak, hogy itt vagy??

A Liverpool nem tudta megnyerni a Burnley elleni hazai meccsét, másfél év után nem tudott győzni hazai pályán a bajnok. Frusztráltak is voltak a vörösök.

Benedek Tibor örökké 47 éves marad, de végtelen történet lesz az övé

Július 12-én lenne 48 esztendős a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a sportág egyik legnagyobb alakja.

Öt évre szerződtetné az AC Milan Szoboszlai Dominikot

Értesülések szerint a magyar futballista évi másfél millió eurót kereshetne.

Visszatér a Budapest Honvédhoz a magyar válogatott focista

Baráth Botond 2019-ben igazolt az Egyesült Államokba.

Eljegyezték Kapás Boglárkát

A világbajnok úszó kezét szintén úszó szerelme kérte meg.

A Barca győzelmével életben tartotta bajnoki esélyeit

A címvédő FC Barcelona 1-0-ra nyert a Valladolid otthonában.

Megvan a Zalaegerszeg új edzője

Magyar szakember váltja a Fehérvárra távozó Márton Gábort a kispadon.

0

Bulvár

Csökken a koleszterinszint, eltűnik a zsírmáj: így hat a szervezetre, ha elhagyod a cukrot

A cukor elhagyása után gyorsan megtapasztalhatók az egészségügyi előnyök.

Mutatjuk az ötöslottó nyerőszámait - Másfél milliárd forint volt a tét

Ezek voltak az ötöslottó nyerőszámai a 28. játékhéten.

60 év után megoldódott a hegymászó egyetemisták halálának rejtélye

Rablótámadással, leszámolással és földönkívüliekkel is próbálták magyarázni korábban a rejtélyes balesetet.

Elhunyt Szűcs Lajos olimpiai aranyérmes labdarúgó

Hetvenhat esztendős korában elhunyt Szűcs Lajos, az 1968-as, mexikóvárosi olimpián bajnoki címet szerző labdarúgó-válogatott tagja.

Új jogszabály és rendkívüli intézkedések

Január 1-jétől gyorsabb és egyszerűbb lesz az osztatlan közös tulajdon megszüntetése; újabb rendkívüli intézkedésekkel támogatja a borágazatot az EU; indul a 25 milliárd forintos válságkezelő támogatási csomag második üteme. Az Agroinform.hu heti hírösszefoglalója.

Tömegbaleset a Balatonnál: mentőautók és helikopterek a helyszínen

A mentőautók és helikopterek folyamatosan dolgoznak,legalább húsz sérült van, közülük néhány súlyos - írja az MTI.

Félmillió sertés vár vágásra a koronavírus miatt

Júniusban az új típusú koronavírus okozta fertőzés miatt bezárt a Tönnies húsipari holding rheda-wiedenbrückeni központi vágóhídja. A leállás miatt már félmillió sertést nem vágtak le Németországban.

Magyarország 4 legszebb tava - ha unod a balatoni nyüzsgést

Ha hazánk népszerű tavairól van szó, kétségtelenül mindenkinek a Balaton jut eszébe elsőként. Ugyanakkor, ha valaki nem szereti a nyüzsgést és a tömeget, nem feltétlenül a magyar tenger az ideális célpont. Megmutatjuk, milyen alternatívák várják a vízpartra vágyókat!

Hogyan mérhető otthon is pontosan a vércukorszint?

Az utóbbi húsz évben nagyon sokat fejlődött a vércukorszint otthoni mérésének lehetősége.

Többé nem verhetnek át álcázott emelt díjas hívásokkal

Pontosabban megtehetik, de nem mi viseljük majd az anyagi következményeit annak, ha egy csaló így próbál megkopasztani - segít a törvény.

blogmorzsák

Pancserteszt: horpadásjavító készlet

„A horpadásjavító nem parasztvakítás, működik. Elsőre.“

„Meglesz-e még mind a 10 ujjam nyugdíjas koromra?“

A 800°C-os ezüst pont ugyanúgy néz ki, mint a szobahőmérsékletű... csak kicsit más a fogása.

A rabosító fénykép

A rendőrségi fényképezés kialakulása Magyarországon.

A megbetegedő élelmiszeripar

Az élelmiszeripar helyzete a koronavírus után.

Cukormentes eperlekvár

„Gyerekkoromban soha nem ettem bolti lekvárt, mert nagymamám mindig főzött.“

Kirakatgyerekek

Mikortól kirakatgyerek az a gyerek? Mikor, milyen képet és mennyit posztoljunk közösségi médiafelületeken a gyerekünkről?

Vérszegény gárda

A Netflix halhatatlan gárdája lehet golyóálló, de nem él majd sokáig az emlékezetben.

Fiatal, biztonságos japán kisautók

5 jó japán kisautó 1,5-2 millió forint között.

8 képszerkesztési trükk, amit még nem próbáltál

Kezdő és haladó tippek a Lightroom használatához.

Nemzet, jogállam, Trianon

Amit még gondolni sem mertél Trianonról.

Ilyen az, amikor Orbán Viktor kettős mércét alkalmaz

„Újfent bebizonyította, hogy nem akar minden magyar állampolgár miniszterelnöke lenni.“

Srebrenica az orvos szemével

„Nincs jogunk csendben maradni arról, ami történt, mert ha a tanúk hallgatnak, azok fognak beszélni, akik a bűnöket elkövették.“

0