Ezt olvasta már?


Hétfőn kezdődik Európa egyik legnagyobb folklórfesztiválja

Három helyszínen 16 ország néptáncosainak fellépésével várja az érdeklődőket a hétfőn kezdődő és augusztus 22-ig tartó XXVI. Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti Vásár.

Az idei rendezvény középpontjában a busójárás és a sokácok, Kárpátalja, valamint a török márványpapír-művészet áll. Százhalombatta és Tököl mellett Szigetszentmiklós második alkalommal lesz helyszíne a fesztiválnak, amelynek újdonsága, hogy a nemzetközi fellépők mellett a magyarországi nemzetiségek is bemutatkoznak - mondta el Dobos Ágnes, a Summerfest szóvivője az MTI-nek.

A nemzetközi eseményre Bolíviából, Bosznia-Hercegovinából, Bulgáriából, Chiléből, Indonéziából, Japánból, Kínából, Kolumbiából, Lengyelországból, Malajziából, Oroszországból, Panamából, Spanyolországból és Romániából érkeznek táncosok, valamint Törökországból és Ukrajnából vendégek.

A fesztivál kiemelt eseményei a százhalombattai nyitó- és záróceremónia, amely az idén először ingyenes, a mindhárom helyszínen látható Táncpanoráma-előadások, valamint az augusztus 20-ai szigetszentmiklósi és tököli gálaműsorok.

Ezek mellett klasszikus zenei koncertek, képzőművészeti kiállítások, játszóházak, gyermekprogramok, világzenei sátorkoncertek és nemzetközi táncházak várják mindhárom településen a közönséget.

Százhalombattán tematikus napok szerint szerveződnek a programok: az első nap a találkozásé, a második Magyarországé lesz, de az örömnek, a barátságnak, a zenének, a szeretetnek és a táncnak is szentelnek egy-egy napot. Az Aranyszív gála napján a kihívással élő fiatalok integrált produkciókban lépnek színpadra. A fesztivál a Minden magyarok napját követően a Búcsú napjával zárul.

Százhalombattán koncertet ad a Csík Zenekar és a 100 Tagú Cigányzenekar is, a kísérő programok között pedig fesztiválklub, folkkocsma, görög, sváb és délszláv nemzetiségi est is lesz.

A Summerfest különlegessége, hogy a külföldi táncosok 25 éve százhalombattai családoknál is laknak, és a fesztivál megrendezését önkéntesek segítik.

Tökölön a rendezvény keretében fellép a Kolo Zenekar, a Cimbaliband és Lajkó Félix, Szigetszentmiklóson a többi között a Csík Zenekar, Szarka Tamás és a Ghymes, valamint a Vujicsics együttes koncertje várja az érdeklődőket.

A Summerfestet a Nemzetközi Néptáncfesztivált Szervezők Világszövetsége (CIOFF) hivatalosan CIOFF fesztivállá minősítette.

Az elmúlt 25 évben 450 ezer néző és 102 ország vett részt a fesztiválon.

A százhalombattai programról a www.summerfestbatta.hu, a tököliről a summerfest.tokol.hu, a szigetszentmiklósiról pedig a summerfest.szigetszentmiklos.hu oldalon lehet tájékozódni.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Megműtötték a volt elnököt

Sérvműtéten esett át Jair Bolsonaro.

A háború hozta létre a sportot

A sport a háborúnak köszönheti létezését – többek között erre a megállapításra jutottak a Potsdami Egyetem sport- és...

Szörnyű ünnepi mérleg: több lakás vált lakhatatlanná, halálos balesetek sokkolták az országot

Karácsony első napja korántsem telt békésen Magyarországon: a tűzoltók országszerte 137 riasztáshoz vonultak ki, köztük...

Ingyenesen juthatnak Szegeden egészségügyi termékekhez a rászoruló nők egy automatából

A menstruációs szegénység rengeteg nőt és sajnos egyre több fiatal lányt is érint, nem csak a mélyszegénységben élőket.

Ez történne, ha nem mosnál arcot: pillanatok alatt látszódna a különbség

A mindennapi tisztálkodás és az arcápolási rutin indító lépése az arcmosás. De vajon mi történne akkor, ha gondolnánk egyet, és...

Ezt a 4 kérdést egy érzelmileg intelligens ember soha nem tenné fel

Az érzelmi intelligencia nemcsak abban mutatkozik meg, hogyan beszélünk másokkal, hanem abban is, milyen kérdéseket nem teszünk fel.

Rászálltak a feldíszített autókra a spanyol rendőrök, 200 ezres bírság is lehet a vége

A guruló karácsonyfa veszélyes, mondják a hatóságok. A biztosító sem fizet, ha a leeső dísz okoz balesetet.

Zelenszkij fontos dolgot közölt Donald Trumppal: mire készül az ukrán elnök?

Szerinte még az év vége előtt fontos döntések születhetnek az Oroszországgal folytatott háború lezárásáról.

Zárt ajtók mögött mondta ki Putyin: ez a terület a miénk, és kész

A Kommerszant orosz lap szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök üzletembereknek december 24-én azt mondta, Moszkva hajlandó lenne bizonyos...

Újabb olasz nevezetesség vált fizetőssé – ezúttal a Shakespeare-rajongókkal közöltek rossz hírt

A turistáknak 12 eurót kell fizetniük, hogy megtekintsék Olaszország híres "Júlia-erkélyét".

100 milliós autó rendőröknek

A legtöbb zsaruj csak álmodik arról a szolgálati autóról, amelyet egy New Jersey-i kisváros rendőrsége kapott. Lamborghinivel veszik fel a...

0

Sport

Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága

Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.

Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?

Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.

2025 legzseniálisabb góljai: Belerúgott egy óriásit a labdába, az év egyik legnagyobb gólja lett

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hatodik nap egy elképesztő kapáslövés van főszerepben.

Tóth Alex megszólalt: Azt nem mondom, hogy mindent megkaptam + videó

A Ferencváros húszéves középpályásával idén nagyot fordult a világ.

Az idei BL-döntőt vezető magyar bíró pórul járt a Barcelona „ellensége” miatt

Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.

Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt

Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.

Wittmann Géza nem tudta, hogy apaként veri a Real Madridot a kupadöntőben

Kácsor Eszternek nem volt kedve elmenni arra a meccsre, melyen megismerte férjét, Wittmann Krisztiánt.

Gyűlölet zúdult Szoboszlaira, Milák elhagyta az országot

2025 februárjában szenzációs dolgok történtek a hazai és a nemzetközi sport szempontjából is.

A Szoboszlaiék ellen tomboló világbajnok kemény büntetésre számíthat

A kiosztott lapok alapján ő a Premier League legdurvább játékosa.

Idén nagyon más lesz az angol futball karácsonyi ünnepe

Jön a Boxing Day, de nem azt kapjuk, amit az előző években.

0
0

Bulvár

Január 1-től kötelező: ezekre a vizsgálatokra mindenkinek el kell mennie

2026. január 1-jétől új szabályozás lép életbe Magyarországon: több, eddig ajánlott szűrővizsgálat kötelezővé válik annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedéseket minél korábbi stádiumban felismerjék,

Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány

Nem ért célt a fuvarosok tüntetése, amelyet a útdíj megemelése miatt tartottak.

„Találtam a kocsijában egy tangát, mire azt mondta, egy idegen nő hajította be az ablakán” – Nők mesélnek a legrosszabb férfi-hazugságokról

A férfiak egészen földöntúli hazugságokkal állnak elő, ha hűtlenségről van szó. Íme néhány történet, amit nők osztottak meg a legképtelenebb hazugságokról.

Megszólalt az egyiptomi egyetem, ami állítólag a forrást adta a Tisza Párt állítólagos macska- és kutyaadójához

Elmondták, létezik-e az a környezettanulmány, ami felbukkan abban a bizonyos több száz oldalas dokumentumban.

Börtönből üzentek a hat éve eltűnt maglódi luxusautó-szerelő, Pintér Gyula családjának

Váratlan fordulat történt a már több mint fél évtizede kámforrá vált Pintér Gyula szövevényes ügyében. A családja nem várt helyről kapott üzenetet, aminek a kapcsán abban reménykedtek, talán sikerül megoldan

Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak

Az amerikai Nemzetbiztonsági Archívum sajtóközpontja szerint Vlagyimir Putyin már 2001-ben szerette volna, ha országát felveszik a NATO-ba, erről értekezett az akkori amerikai elnökkel. Bush érdekesnek nevezte a kérés

Curtis kíméletlenül belegázolt Majkába, egyetlen mondattal égette le az egész ország előtt, azonnal megfagyott a levegő

A rapper egy olyan környezetben ejtette ki a száján a kőkemény üzenetet, ahol mindenki más a békére koncentrált, de ő nem bírta ki a visszavágást

Rettegett rovar került Európába: az egész kontinenst letarolhatja

A tudósok azonnali beavatkozást sürgetnek, miután a rovar már Európát is veszélyezteti.

Elvitték a Hősök tere szobrait, döbbenetes melyik magyar településre szállították őket

A magyar történelem meghatározó alakjait kiemelték megszokott helyükről, és egy távoli raktár mélyére menekítették őket.

Orbán Viktor váratlanul kitálalt, pontot tett az örökös vita végére, végre bevallotta, amit más nem mert

Hosszú hallgatás után vége a titkolózásnak, Orbán Viktor pontot tett az örökös vita végére, ami eddig kettészakította az országot.

0